Ezt a posztot még a párizsi mészárlás előtt kezdtem írni, de lassú vagyok és a hírek mindig más irányba terelték a szöveget, miközben persze a lényeg maradt, ami volt.

Meghal-e Európa? És ha igen, mitől?

Lelőjem a poént? Vagy már arról is mindenkinek Charlie Hebdo jut eszébe? Oké, félre a rossz szóviccekkel, elmondom, hogy szerintem Európa nem hal meg mostanában. Viszont nagyon rosszul érzi magát, és ez még jó darabig így is marad.

Ahhoz, hogy megértsétek, szerintem miért döglődik Európa, el kell mondjam szerintem, mi az, amit Európának gondolok.

Európa egyszerre ködös gondolat és egyedülálló kísérlet.

Ködös a gondolat, mert nincs tömör megfogalmazása. Művészek, írók, politikusok könyvtárakat tudnának megtölteni azzal, hogy elmagyarázzák, vitassák, mi minden Európa. Ebből aztán mindenki azt ért ki, amit akar. És persze ez a hatalmas adag maszlag sok mindenre alkalmas, kivéve talán, hogy viszonyítási pontként szolgáljon az egyszerű európainak. Legyen az görög halász, német mérnök, lengyel paraszt vagy francia borász. Az ideák, legyenek profának vagy magasztosak, ellátják a feladatukat. Az amerikai álom, vagy az ég alatti birodalom közösséget teremt. Európa utoljára 2004-ben örült egy kicsit magának, örömódázott egy verset aztán úgy döntött, a pénzosztás, meg a közös bürokrácia elég is lesz, a többivel foglalkozzon, akinek kedve van hozzá. Ha innen nézem, hogyan is tudna meghalni, ami nincs?

Közben persze van Európa. Van egy Európai Unió nevű valami, ami a maga nemében egyedülálló. Egy soknemzetiségű, sokidentitású, gazdaságilag ezerféle potenciállal rendelkező politikai egység. Van az ilyesmire név a szótárunkban: úgy hívják ezeket birodalom. És, hogy mitől egyedülálló mégis? Nos ha valaki olvasott már történelmet, tudja, hogy birodalmak mindig is harcok árán jöttek létre, hódítók kellettek hozzá, akik erősebbek voltak, elfoglaltak, leigáztak, megszerveztek. Ehhez képest az EU közfelkiáltással jött létre, önkéntes csatlakozással, hihetetlen bürokratikus maszatolással. Csodálkozunk, hogy nem működik?

Működik persze, de csak úgy, ahogyan létrejött. Maszatol, alkudozik, pénzt költ, majd újra alkudozik. Így persze minden olyan helyzetben kiszolgáltatottnak, gyengének és fejetlennek látszik, amikor gyorsan kell dönteni, amikor határozottan kell cselekedni. Lehet, nem lenne ezzel semmi baj, ha a világ többi része is pont ilyen zselés állagú valami lenne.

De nem az. Még az USA sem, pedig az elmúlt évtizedekben tényleg mindent megtett annak érdekében, hogy legerősebb világhatalomként is hülyét lehessen belőle csinálni. Még így is van ott központi akarat, van valamifajta világkép és van némi határozottság, hogy részt vegyenek a dolgok alakításában. Ott vannak az oroszok, akik az elmúlt jó tíz évet azzal töltötték, hogy felkészüljenek arra, hogy az szerintük őket alanyi jogon megillető világhatalmi pozícióba visszamásszanak. Fegyverkeztek, kémhálózatot működtettek, komplett politikai pártokat vásároltak fel annak érdekében, hogy leendő ellenfeleiket meggyengítsék. Ott vannak a kínaiak, akik szépen kiküzdötték magukat az imperialisták és kommunisták által közösen működtetett szegénységből és szépen lassan felépítik a középső birodalmat, csak Csin Si Huang-ti helyett most a Központi Bizottság irányít. Viszont kétségük sincs afelől, hogy hol van Kína helye a világban.

Ehhez képest az EU most pont úgy viselkedik, mint Bizánc, aki magát a 15. századig Római Birodalomnak hívta, rengeteg pénze volt, amivel támadóit próbálta megvesztegetni, bürokraták és intrikáik irányították, saját mítoszának foglya volt évszázadokon át, míg kifinomultan haldoklott.

Fenyegeti-e veszély Európát? Igen. Elsősorban nem mint ködös gondolatot, az még akár évszázadokig is keringhet könyvtárszobákban és múzeumokban. A politikai entitást azonban halálos veszély fenyegeti. Első sorban (és ezzel majdnem ellent is mondok magamnak) pont az identitásválsága. Amíg egy birodalom a tükörben magát nem birodalomnak, hanem babazsúrnak tekinti, addig nem is tud másként cselekedni.

Ebből aztán következik a többi probléma is. Amíg a központ előterjesztésekben, egyeztetésekben, egyhangú döntésekben, iránymutatásokban gondolkodik, amíg a központi testületeket otthonról kiszuperált, másodvonalbeli (vagy oda szánt) politikusokkal töltik fel, addig minden gumicsizmában az asztalon ugráló nemzeti idióta európai politikusnak tűnhet.

Amíg az EU számolatlanul önti a közösségi forrásokat egyes politikusai zsebébe és eltűri, hogy ezen a pénzen vett helyi hatalomból ezek az arcok elküldjék őket az anyjukba, addig nem igazán érthető, mitől kellene, hogy az európai gondolat vonzóvá váljon.

Amíg Moszkva ügynökei ki-be járkálnak az európai intézményekbe és ott nyíltan gyűjthetik az információt és folytathatják propagandát, addig meglepő lenne ha valódi stratégiáról bárhol is szó esne.

Amíg az Unió képtelen saját perifériáin kezelni a gazdasági kríziseket és az ebből eredő kilátástalanságot, addig valószínűtlen, hogy hitelesen alakíthatná a világpolitikát. Végső soron mindig ott lesz a kérdés, hogy az a pénz amiből Piréziában rendet próbálnak tenni, nem lenne-e jobb helyen valahol házon belül. (Ez persze akkor is így lenne, ha tenne valamit a saját problémái megoldására, csak nem kellene szégyenlősen kussolni, mikor felmerül.)

Egy szó mint száz, az Európai Unió szerintem remek gondolat. Volt. A megvalósítás viszont szánalmasra sikerült. Legfőképpen azért, mert azokra bízták, akik abszolút ellenérdekeltek a megvalósításban. (Mindent meg is tettek az elmúlt tíz évben azért, hogy senki se akarja már tiszta szívből a sikert.)  És a nagy kérdés ezek után, hogy van-e idő, lehetőség, és elszántság a változtatásra. Amíg ez kiderül, Európa szépen, kifinomultan haldokolni fog, az udvaroncok pedig ellopnak minden mozdíthatót.

Utóirat: Most jut eszembe, hogy a menekültválságról, meg a terrorizmusról egy szót sem szóltam eddig. Azonban az is kiderül a posztból, hogy önmagukban ezek nem jelenthetnének gondot egy egészséges EU-nak. Így viszont katalizátorként működnek és felszínre hozzák azokat a problémákat, amiknek békeidőben rengeteg időbe tellene eltenni a beteget láb alól.

Kategóriák:külvilág, Uncategorized

Címkék:EU, Európa, válság, világpolitika