Szíriázik

A világ jelentős része nem tud mit kezdeni a szír helyzettel. Csodálkozik, megbotránkozik, gyűlölködik, szánakozik, belpolitikai céljai számára felhasználja, de ettől még nem nagyon érti.

Mert nem illeszkedik abba az elképzelésbe, hogy a világ megváltozott.

 

Amióta vége a hidegháborúnak, és a nyugat elvesztette kedvenc ellenségét, a kommunista mumust, sok minden más is odalett. Nem nagyon tűnt fel senkinek, de a kommunista tömb több volt felfegyverzett, gonosz ideológia által vezérelt, zárt világnál. Egyfajta identitásképző volt, amihez képest könnyű volt szabadnak és gazdagnak lenni. Amihez képest az ember nyugodtan és kockázatok nélkül lehetett büszke bármilyen demokratikus haladványra, mert az érték volt, amire nem csak lehettett, de illett is büszkének lenni. Hogy úgy ne mondjam, el lehetett nézni minden liberális elhajlást, mint megengedhető ideológiai luxust. Egyesek még azt is terjeszthették, hogy ez a liberális elhajlás az, ami végső soron megnyerte a hidegháborút.

Hogy mindezek mennyire viszonylagosak és illuzórikusak voltak akkor derülhetett volna ki, mikor elveszett a főellenség, a másik pólus. Amikor kiderülhetett volna, hogy nem elég egy végtelenül kizsákmányolt, legatyásodott rendőr- és katonaállam proletárjához képest jól élni a fény városának egy bevándorlók lakta külvárosában.

Voltak persze kísérletek, hogy másik ellenséget kreáljanak maguknak, például Kínában is voltak kommunisták, meg hatalmas néphadsereg, de Kína, amellett, hogy egyáltalán nem érdekelte a főgonosz szerepe, remek befektetési lehetőségeket kínált, és hát ki mert volna velük szemben megkockáztatni egy igazi COCOM listát? Márpedig, ahonnan dől a pénz, az ugye nem igazán lehet ellenség. Az ellensége vesztett nyugat pedig néhány év alatt beleszédült a békébe. Felnőtt egy generáció, akinek már elmagyarázni sem lehetett, milyen az, ha élete színterét, az iskoláját, munkahelyét, kórházát, lakását a nap minden percében célba veszi egy atombomba.

Elmúltak a háborús készültség évei, lám, milliók kiirtása nélkül is győztek, méghozzá pont azzal, hogy rengeteg Coca Colát ittak, nagy autókat vettek, hangos rockzenét hallgattak, zabáltak, építkeztek, fogyasztottak és ezzel gazdaggá tették magunkat, másrészt azok elszegényedtek és majd belehaltak az irigységbe, hogy úgy élhessenek, mint ezek. Közben a rakétákat leszerelték, a tankokat beolvasztották, a hadihajókat feldarabolták.

A héják szárnyaszegetten üldögéltek és szenvedtek attól, hogy mindenki egy letűnt kor ócska maskaráinak tartotta őket. A világ legerősebb hadserege korrupt politikusok és fegyvergyári lobbisták játszótere lett, de a polgári kontroll senkit nem érdekelt.

Mekkora volt a megkönnyebbülés, mikor a terror elleni háború végre beköszöntött. De ne szaladjunk előre.

Az “egypólusú világban” úgy nézett ki, helyi középhatalmak veszik át majd a szembenálló gonosz szerepét, akik egyfelől persze nem szövetségesek, de nem is elég erősek ahhoz, hogy kikezdjenek a világ urával, ezért kordában lehet őket tartani, miközben ők meg rendet tartanak a portájukon. Ez lett volna az Obama doktrína, bár hívhatnánk nyugodtan másnak is, amennyi köze Obamának ehhez volt. Ebben a rendszerben persze elvesztette jelentőségét és ütőképességét szinte minden európai szövetséges, operetthadseregekkel és szándékos szabotázzsal is vígan lehetett valaki NATO tag mindenféle negatív következmény nélkül.

Európa tehát gazdátlan lett, de ez láthatólag nem zavart senkit. A másik két lényeges régióból a Csendes óceáni egyértelműen Kínáé lett, bár zsörtölődés van, eddig kitartott a hatalmas profit, ami ezt ellensúlyozta. A közel kelet azonban szokásához híven egy ördöglakat lett, ahol hárman is bejelentkeztek a regionális vezető szerepére: Irán, Szaud Arábia és az európai kalandból kiábrándult, de ottomán nosztalgiával bőségesen megáldott Törökország. A törökök lehettek volna az amerikaiak és európaiak által elfogadható megoldás, de egy izraellel normális viszonyt ápoló, NATO tag Törökország nehezen eladható az arab országokban. Ráadásul az önmagát helyi vezetőszerepre kondícionáló Törökország az Attatürk-féle hagyomány többi részét, a szekuláris, hadsereg által kordában tartott, demokratikus ország jelmzőit is kezdte leépíteni, részben saját hatalmának bebetonozására, részben a külpolitikai befolyás élesítése érdekében.

 

A Siíta félhold. (hogy értsük a szaudiakat az alsó szárát nyugodtan húzzuk el Jemenig)

A szaudiak abban reménykedtek, hogy a királyi család Amerika-hűsége elegendő lesz a konkurenciával, elsősorban a nemrég még teljesen szalonképtelen Iránnal szemben, és senkinek sem tűnik fel, hogy a vahabita állam “magánúton” a környékbeli szunnita terrorszervezetek legfőbb támasza.

Az embargó által szorongatott Irán annak ellenére nem tűnt legyőzhetetlen ellenfélnek, hogy a “siíta-félhold”, javában készült, a libanoni Hezbollah, az Asszad-rezsim, az iraki siíták, az öböl menti és szaudi kisebbségek és a jemeniek támogatásával. Az iráni atom-alku ehhez képest nagyobbat robbant, mintha valóban elkészült volna Netanjahu rémálma.

És itt kanyarodnék vissza a terror elleni háborúhoz, mint ideológiai csapáshoz. Egyfelől ahhoz a fegyveres handabandázáshoz, amit az USA előadott ezen a címen Irakban és Afganisztánban, és amely valóságos és ideológiai munícióval látta el a terroristákat, miközben tartós és működőképes államalakulatokat nem volt képes létrehozni, sőt a felekezeti-törzsi erőviszonyok átrendezésével komoly hadszíntereket kreált. Másfelől kialakította nyugaton azt a pszichózist, ami szerint minden valamire való közel keleti terrorista, az iszlám a terror vallása, tehát muszlim=arab=terrorista képletet.  Nyilván nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, mekkora baromság ez, de sajnos az átlageurópai (vagy átlagamerikai), aki nem tudja mi a különbség az arab, a török és a perzsa között, akinek semmit sem mond, hogy a világon hány százmillió nem közel keleti muszlim él, nos az átlagos hírfogyasztó úgy kajálja ezt a maszlagot, mint kacsa a nokedlit.

Ez nyilvánvaló segítség mindenkinek, aki érdekelt a háborúban, legyen az illető bármelyik oldalon. Talán nem gondolnak bele, de az arab terroristákkal riogató “hazafiak” a terroristák legjobb barátai, hiszen a terrorista (ahogy erre nevéből amúgy következtetni lehet) a rettegésből él. Minél nagyobb a rettegés, annál nagyobbat szól minden bomba. És kik azok, akik még remélhetnek? Hát mindazok, akik a béke, a demokrácia és a “liberális métely” legnagyobb vesztesei voltak. Az igazi és kvázi diktátorok, azok a politikusok, akik többre értékelik a tartós uralmat, a gyenge kontrollt és a folyamatos gazdagodást holmi szabadságnál.

Sajnos jó hírem van számukra. Putyin elvtárs, hosszas készülődés után végre elfogadta a főgonosz szerepét és nyíltan belépett a szíriai háborúba. Rájött, hogy itt az idő, a fogatlan, ezer bajával küzdő Európa és a saját doktrínájában eltévedt Amerika képtelen lesz alternatívát állítani. Ő pedig sikeres lesz. Nem azért, mert jobb a hadserege, a repülői, vagy tankjai, hanem mert egészen konkrét elképzelései és célja van. Vissza fogja állítani Asszad hatalmát Szíriában, ami jelenleg az egyetlen úgy-ahogy működőképes megoldás.

 

ideiglenesen állomásozó…

Putyin nyilvánvalóan arra törekszik, hogy bebizonyítsa, ahol a szabad világ csak töketlenkedni volt képes, ott ő rendet tud csinálni. Béke lesz, ha majdnem mindenki beledöglik is. Mert ne legyenek illúzióink, Asszad valószínűleg bosszút fog állni mindenkin, amint teheti. Emiatt a béke vélhetően eredményez még néhány millió menekültet, mielőtt a rend képes lesz őket visszafogadni. De Putyint ez kevéssé zavarja, neki egy menekültektől megzavarodott, belpolitika felé forduló Európa ajándék, ahol fizetett ügynökei tovább fejthetik ki áldásos tevékenységüket az Unió felbomlasztására. Az ő Szíria képlete baromi egyszerű: ezeket a mesterséges államokat, amiket a perzsa és török birodalmak romjain létrehoztak, csak diktatúrák voltak képesek egyben tartani. Jelenleg pedig ő az egyetlen a környéken, aki nem viszolyog, ha egy véreskezű gyilkost kell hatalomba ültetnie/tartania.

A világpolitika úgy néz ki visszatér oda, ahol jól érzi magát. Az erősek elveszik, amit tudnak, a gyengéknek meg nem lesz választásuk. Ez az elkövetkező évtizedekben jelentős változásokat fog hozni mindenhol, sok kis ország, köztük Magyarország is, elszenvedője lesz a folyamatoknak. Az elmúlt huszonöt év elszabotált fordulata, az integráció, a polgárosodás, az oktatás helyetti intézményesült lopás szépen visszavisz minket a perifériára, ahol esélyünk se lesz dönteni arról, kinek a csicskája legyünk. Ahogy látom, a felkészülés ezügyben javában tart, nagyon sokan vannak, akiket ez a dolog nem zavar, vagy mert tényleg szeretnek megerőszakolva lenni, vagy mert annyira fel vannak heccelve, hogy nem veszik észre, mi jön. Ezért is érzem úgy, hogy a szír menekültekkel kapcsolatos hecckampány milyen szánalmas és kontraproduktív. Mert esetleg visszahat majd azokra, akik innen lesznek kénytelenek lelépni, ha úgy alakul. Nem biztos, hogy lesznek magyar menekültek, de ha mégis, nem lesz akkor annál nagyobb szívás a földön.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s