A menekültválságról volt már szó, és valószínűleg lesz is. Ebben a posztban inkább az utóbbi hónapok fejleményeit és az azokkal kapcsolatos reakciókat latolgatom.

Először is létezik egy, az arra fogékonyak körében igen népszerű összeesküvés elmélet arról, hogy a menekültválságot valakik kitalálták és megszervezték. Tetszetős elmélet, de bizonyíték ezzel kapcsolatban nem sok került napvilágra. Több százezer embert útnak indítani nem ugyanaz, mint eltéríteni egy repülőgépet. Pusztán az a tény, hogy eddig nem jöttek, most meg hirtelen nagyon sokan indulnak el, önmagában nem bizonyít semmit. Az is igaz, hogy a széles közvélemény eddig sem sokat tudott arról, hogy mi folyik a Szíria körüli menekülttáborokban, így arról, hogy tavaly kik és milyen felvilágosító munkát végezhettek ott, nehéz tudomást szerezni. Viszont ha eljátszunk a gondolattal, hogy mégis ki lehetett, aki megbillentette az első dominót, tanácsos azt vizsgálni, kinek állhatnak érdekében a következmények.

Ha sorra veszem a Közel Keleten egymásnak feszülő hatalmak érdekhálóját és potenciálját, arra jutok, hogy (az Iszlám Állam után) legtöbbet Oroszország profitál a kialakult helyzetből, a törökök esetleg javíthatják alkupozícióikat, a szaúdiaknak, a perzsáknak különösebb előnyt nem hoz, míg az amerikaiaknak és Izraelnek inkább káros a helyzet. Ráadásul az oroszok saját muszlim ügynökeikkel de főleg a lekötelezett Asszad titkosszolgáival azt csinálnak a szír menekültek közt, amit csak akarnak anélkül, hogy  bárki felfigyelne rájuk.

Milyen előnyei származhatnak Oroszországnak a menekültválságból?

1. Növekszik a belső feszültség az EUn belül, márpedig az oroszok szemében gazdag de béna, bürokrata unió további gyengülése gazdasági és politikai hasznot is hoz. Egység nélkül nincs határozott fellépés.
2. Az oroszok által így-úgy szponzorált, elsősorban szélsőjobb pártok népszerűsége folyamatosan gyarapszik, egyre komolyabb veszélyt jelentenek a mainstream politikai erőkre, és mindez viszonylag olcsón megoldható. A helyzet kezelésének minden felelőssége ez eddig uralkodó néhány nyugat európai nagy pártot nyomja, míg a kritika, jöjjön bár az ottani ellenzéktől vagy a perifériáról, kockázatmentes és szavazatra váltható.
3. Az EU-ra közvetlen hatással bíró szír konfliktust az unió sem politikailag, sem katonailag nem tudja rendezni, Ororszország tehát kvázi elfogadtatta Asszad (egyelőre átmeneti) túlélését és eljátszhatott a megmentő erős kéz szerepével.
4. Éles helyzetben demonstrálhatta (és kipróbálhatta) katonai potenciálját.
5. Relatíve kis kockázattal provokálhatta a helyi érdekei miatt amúgy is renitensé vált NATO tagállam Törökországot, amely eddig is szembe ment a szövetség érdekeivel amikor profitált az IÁ tevékenységéből.
6. Oroszország gazdasága erősen függ az olaj és gáz árától, ami mélyponton van. Egy közel keleti háború elméletben nem az olajárak csökkentésének legjobb módszere. Ráadásul az alternatív vezetékek építésének is meszeltek, így az EU továbbra is csak a bevált irányokon vásárol.

Ha összefoglalom, bár bizonyítékom nincs, mégis úgy vélem, hogy az oroszok azok, akiknek – fogalmazzunk finoman – a legkevésbé káros a menekültkrízis.

Másodszor, az a kérdés, vajon a menekültválság európai fejleményei mennyire tekinthetők váratlannak? Ha eltekintünk attól a lehetőségtől, hogy a fenti összeesküvés elmélet szerint az orosz titkosszolgálat keze benne lehetett a válság fokozásában, és ha így volt, erről bizonyos csatornákon értesülni is lehetett, szóval, ha mindez kitaláció, akkor sem kell különösebb tehetség ahhoz, hogy felmérjük, az EU alkatilag képtelen kezelni a problémát rövid távon.

Ha számolatlanul és ellenőrizetlenül özönlenek az emberek egy fegyveres konfliktusból, akkor ebben az özönben az igazi menekülteken kívül (és belül) rengeteg minden özönölhet még. Például lehet köztük ügynök, háborús bűnös, gazdasági migráns, és igen, terrorista is. És ha ezek nem is lennének, akkor is lehetnek olyanok, akik legjobb szándékuk ellenére sem tudnak beilleszkedni. (Most egy kicsit felejtsük el azokat, akiknél ez a szándék eleve nincs meg.) Vajon mekkora zseninek kell lenni ahhoz, hogy belássuk, lesz belőle konfliktus.

A kérdés tehát nem az, hogy elkerülhető-e a konfliktus, hanem, hogy hogyan állunk hozzá a megoldásához. A válasz csak látszólag egyszerű. Két markánsan különböző kezelési mód vívja PR háborúját, amiket az egyszerűség kedvéért Merkel és Orbán módszernek nevezek, akkor is, ha mindkét megközelítésnek nagyon sok aktív alakja van a két emblematikus vezetőn kívül.

Az Orbán módszer három fő elemre épül:

1. A helyzet végtelen egyszerűsítésére, minden zavaró részlet kikontrasztosítására, és egyértelműsítésre. Ebben a fekete-fehér világban a jók (hazafiak, őslakók, nemzetiek, európai kultúrájúak) vívják élet-halál harcukat a rosszak (idegenek, terroristák, a másmilyenek és liberálisok) ellen.
2. A hazugságra, miszerint Európát, az európai kultúrát védik, és ez a kultúra megvédhető egy drótkerítéssel.
3. A tiltásra. Minden nehezen szabályozható, bonyolult, sokváltozós helyzetet, amelyben az eljáróknak túl sok felelősséget kell viselni és időnként kudarcaik nyilvánvalóvá válhatnak, egy egyszerű tiltással le lehet zárni adminisztratíve. Nem kell az elbírálással bíbelődni, nem a mi reszortunk annak eldöntése, mi mekkora veszélyt jelent, ha valami tilos, akkor nem a mi hibánk, ha mégis bekövetkezik.

Ez akkor is így van, ha az alapvető felismerések, miszerint Európa tágra nyitott ajtaján tényleg korlátlan számú szerencsétlen akarna bejönni, és Európa ennek a töredékének a kezelésére sincs semmilyen szinten nincs felkészülve, igaz.

A Merkel módszer elemei ennél sokkal bonyolultabbak (lennének) és emiatt sokkal nehezebben kommunikálhatók jól.

1. Egy világhatalomnak, amilyennek Európát látni szeretnénk, nem csak lehetőségei, befolyása, haszna, de felelőssége is van. A kettő együtt jár. Lehet törekedni a társadalmi és egyéb költségek minimalizálására, de letagadni nem lehet.
2. A megoldások nem látványosak, mert rengeteg egyedi jellemzőt vesznek figyelembe, de még egy bürokratikus eljárás is rokokó csipke a szimpla tiltáshoz képest.
3. Hosszabb távon és összesítve inkább előnyös lenne a befogadás, ha a hibákból tanulva jobban csinálják, mint eddig. Ehhez persze el kell ismerni az eddigi módszerek kudarcait is, és azt is tudomásul kell venni, hogy ami százmilliós szinten és összességében jó, az még lehet nagyon sok egyéni szinten rossz.

Ezeket én személy szerint akkor is jobb megközelítésnek tartom, ha el kell ismernem, hogy ezek kivitelezésére a jelenlegi politikai helyzet és apparátus nincs felkészítve.

Egy fontos dolgot azonban nem szabad elfeledni: az Orbán módszer ott a leghatásosabb, ahol eleve alacsony a bevándorlók aránya, ahol ennek az aránynak a fenntartása elemi érdek, mivel a legerősebb félelem az ismeretlentől való félelem, és az emberek ezzel manipulálhatók legjobban. Másfelől azokon a helyeken, ahol számos kézzelfogható példája van a sikeres beilleszkedésnek és együttműködésnek is, ott a kudarcok ellenére is nehezen eladható egy, a valóságot szimplán letagadó politika, és ott az ellentétek szításának nem csak szavazatszámokban megjelenő eredménye van, de konkrét emberéletekben mérhető a hatás. Felelős politikusoknak ez számít.

Jelentős, mondhatni korszakos dilemma előtt áll tehát Európa. A menekültválság felszínre hozott és katalizál egy csomó olyan folyamatot, melyekről azt szerették volna hinni, végleg a történelem részei már: a szélsőséges politikai eszmék terjedését, az orosz hatalmi törekvések beszivárgását, a katonai erő szükségességét. Az Unió a béke, a prosperitás és a diplomácia uralmára és akarására jött létre. Ha ebből a szempontból közelítem, számomra teljesen egyértelmű, hogy ami rövid távon Európa megvédésének tűnik, ha sikeres lesz, nem sokkal később Európa felszámolása lesz.

Kategóriák:Uncategorized