Sorkatonázik

Úriember nem foglalkozik Kövér László kijelentéseivel, pláne olyannal, amit nyilvánvalóan terelési szándékkal dobott be; de azok kedvéért, akik az ebédlőasztalnál a kretén apóssal lesznek kénytelenek arról vitatkozni, hogy mért baromság a sorkatonaság, és hogy mért kell azonnal kivándorolni valami normális és szabad országba, ahogy megpróbálják bevezetni, felsorolok néhány érvet.

3b18_1_big

A magyar néphadseregnek a szocialista Magyarországon sem volt semmi értelme azon kívül, hogy az ember ellopta végül a szimatszatyrot. Fegyverzete elavult volt, taktikai kiképzése nulla, semmi más célja nem volt, mint hogy az állampolgárt másfél éven át szopathassák. A szocialista ember kiképzőkurzusa volt: meg lehetett tanulni lopni, lustálkodni és inni. A szocializmus ugyanis, ha még emlékszik valaki, erre a három alapértékre támaszkodott.
Ha az alatt a másfél év alatt a magyar fiatalok intenzív angol vagy német nyelvkurzuson vettek volna részt, vagy megtanulnak számítógépet programozni, esetleg mindkettőt, ma ez az ország nem itt tartana. Nagyon nem.
Mert ha valaki nem tudná, tudásalapú társadalomban élünk, hiába hablatyol a Fidesz “munkaalapú” társadalomról. A “munkaalapú” szlogen semmi mást nem jelent, mint hogy az állam – felrúgva minden társadalmi szerrződést – nem teljesíti szociális kötelességeit. Tudjátok, mi volt az igazi munkaalapú társadalom? A rabszolgatartás.
A mai hadseregek nem a lövészárokból kirohanó szuronyos honvédra, nem is a huszárrohamra alapulnak. A mai katona egy szemüveges gyík, aki egy számítógép mögött ül és a drónt irányítja. Meg persze jól kiképzett harcoló alakulatok, de ők is a technika segítségével lehetnek csak eredményesek. A mai háborúkat – ezt Szíriában most szépen meg lehet figyelni – a levegőből nyerik meg, a földi alakulatok – minimális létszámmal – csak befejezik a hadműveleteket.
Sorkatonának vinni a fiatalokat körülbelül annyira értelmes ötlet, mintha azt akarnák kötelezővé tenni, hogy gépek helyett lóval, faekével műveljenek földet az emberek, vagy hogy a pénzforgalomban térjünk vissza a nemesfémekre. Értelmetlen, kártékony, megvalósíthatatlan, bár kétségtelen, hogy sok embert elvon a fontosabb, ám zavaró tevékenységetől – például a tanulástól, a munkától, a gondolkodástól, ami szintén lehet cél.

Egyáltalán nem csodálkoznék, ha Kövér László jövő ilyenkor már a rabszolgaság bevezetését vetné fel.



Kategóriák:egy kis hazai

Címkék:, , ,

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: