(Álom-) világok harca

Jövőre, ha minden jól megy, megszűnik az Európai Unió. Felkelünk egy szép napon, kinézünk az ablakon, és azt látjuk, hogy fogalmunk sincs mi van. Világvége jön, vagy a kánaán?

Úgy tűnik, komolyan megindult az aggódás a világban. Na nem a széles néptömegek részéről, ők akkor és azért aggódnak, amikor és amit a téve bemond. Most a “világösszeesküvés” résztvevői kezdtek komoly fejtörésbe.

Egyfelől, ahogyan azt várni lehetett, az EU-ban a menekültválság felszínre hozta a politikai rendszer kritikus hiányosságait, míg a korábbi görög válság nyilvánvalóvá tette a gazdasági megosztottsággal kapcsolatos koncepciós űrt. A tavalyi és tavalyelőtti évek ezen jelenségek miatti tűzoltással teltek, de semmivel sem kerültünk közelebb a rendszerszintű megoldásokhoz. Ha nagyon leegyszerűsítem, az “európai álom” összeomlani látszik.

Másfelől az Európai Unióval szemben különböző okokból szkeptikus erők a fenti történések miatt sokkal közelebb kerültek az unió lebontásához, mint azt korábban remélhették. Ez részben zavart szült, hiszen eddig elég sokan éltek jól abból, hogy kritizálták a rendszert, miközben élvezték annak előnyeit, és jót tett a PR-juknak a nagy, és erős ellenség ellen vívott hősi harc. Másrészt azonban most hamar kellene virítaniuk egy koncepciót arra az esetre, ha a mammut véletlenül mégis beszédül a verembe és elpusztul. Az nyilvánvaló, hogy hősként ünnepeltetik majd magukat, de senkinek sincs lövése sem arról, mit csinálnak majd utána? A “nemzetek európája” eddig üres lózung volt, de ez keveseket zavart, mert nem kellett a megvalósítással bíbelődni.

Két álomvilág küzdelmét láthatjuk.

Olyan ez kicsit, mint egy western drámai jelenete, csak az ellenfelek nem stukkert rántanak, hanem felébrednek és egy hirtelen mozdulattal kitörlik a szemükből a csipát.

Ha maradok a hasonlatnál, a “nemzetieknek” van némi helyzeti előnye, mintha az ő hátuk mögül sütne a nap, mert az EU kudarcait már láthattuk, míg az ő megoldásaik – ha léteznek is – hatásaikban csak jósolhatók.

Bárki készítsen is forgatókönyveket a lehetséges megoldásokról, a legnehezebb dolga járulékos hatásokkal lesz. Populista terveknél ilyesmire nem szokás ügyelni, ott nem okoz logikai problémát a “nem leszünk gyarmat” és “osszuk ki az összes EU támogatást lehetőleg magunknak”.

európasüti

Kiveszed a részed?

Hallottunk már róla, hogy készül egy szűkebb monetáris uniós terv olyan országok részvételével, amelyek gazdasági potenciálja közelebb van egymáshoz és így a közös valuta kisebb feszültséget eredményez. Ez nagyjából egy észak déli osztást eredményez, kimaradnak a déleurópai periféria államok. Van olyan koncepció, ami a keleteurópai bővítés egy részét vonná vissza, különösen azokat a részeket, ahol a felzárkózás nem váltotta be a reményeket. (Ne legyenek illúzióink, szabadságharcunk ezügyben nem volt eredménytelen.) Ezekben a koncepciókban, melyek távolról sem egységesek, Görögországért, Magyarországért senki sem fog sírni, Bulgária és Portugália is az elfogadható veszteségek listáján szerepel. Nagyobb kérdések kötik ott le a figyelmet, például Franciaország és Olaszország, vagy a “keleti fronton” Lengyelország. Külön fejezetet érdemelnek ezügyben az angolok, akik szintén most járatják csúcsra a kinn-is-vagyok-benn-is-vagyok varietéműsort.

Ugyan nem szoktunk az Európai Unióra mint katonai-stratégiai egységre gondolni, de nem szabad elfeledkezni róla, hogy ez a bomlás vagy újjászerveződés nem légüres térben megy végbe. Az USA és az oroszok is pozíciókat építenek ki, a törököknek is vannak balkáni ambícióik, a zavarosban pedig könnyebb a halászat. (Görögország megmentésének egyik legfontosabb oka a geostratégiai pozíciója volt, nem véletlen, hogy Ciprasz annak idején Putyinnal zsarolta Merkelt.)

Szintén fontos járulékos veszteség mindazon (külföldi) befektetések esetleges elvesztése, melyeknél elsődleges szempont az adott térség uniós tagsága. Logisztikai, energetikai, infrastruktúrális beruházásokról beszélünk, melyeknek az egységes piachoz történő hozzáférés volt a célja. Egy fragmentálódó piacon ezen beruházások megtérülése megkérdőjeleződik.

Mindent egybevetve nem látok olyan politikai erőt ma, amelyik tudná, pontosan mi is az amit árul, milyen következményekkel jár ha megvalósul. Aki a status quo mellett érvel, az legalább bevallja, hogy fogalma sincs, mik az alternatívák.

Ez a téma messze nagyobb annál, semhogy egy-két rövid posztban körüljárjuk, így folytatás mindenképpen következik. Egy dolgot azonban feltétlenül ide szúrnék: A politika az érdekek érvényesítéséről szól. Magyarország érdekérvényesítő képességével kapcsolatban pedig súlyos tévképzetek keringenek a fejekben, legfőképpen azért, mert elterjedt, hogy mi saját érdekeinket önállóan tudjuk érvényesíteni, nem pedig egy nemzetközi vetélkedő részeként. Egy felbomló-újjászervező rendszerben saját korlátaink ismerete nélkül meglehetősen nagy a csábítás és nehéz megmondani, ki akar minket a saját érdekei érvényesítéséhez használni, és mi nem sodorjuk-e magunkat olyan érdekszférába, ahol a mostaninál sokkal rosszabbak a körülmények. Ennek elkerüléséhez nagyon fontos lenne világosan megfogalmazni, pontosan mik is a céljaink. (Most nagyon finoman fogalmaztam.)

Reklámok

1 reply

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s