Dal, amitől kivándorolsz

Ebben az országban minden fordítva van. Úgy védjük meg Európát a menekültektől, hogy azonosítás nélkül százezrével szállítjuk őket az osztrák határra, hátha hazatalálnak. Úgy testesítjük meg a konzervatív erkölcsiséget és a keresztény kultúrát, hogy az ellenzéki képviselő feleségét csöcskontentnek és maszturbációs segédeszköznek nevezzük. Úgy csökkentjük orosz energiafüggőségünket, hogy titkos szerződésben foglalt titkos feltételekkel akkora atomerőművet építtetünk velük, ami az ország áramszükségletének több mint felét fedezi. Úgy csökkentjük nullára a korrupciót, hogy egyetlen korrupciós ügyben sem indítunk eljárást, így nyugodtan lehet villogni a statisztikával. Szerintem nálunk még a ceruzaelem is fordított polaritással készül.

Elég öreg vagyok már, hogy ismerős legyen ez a vircsaft, nekem a békeharc is ismerős oximoron. Én emlékszem még amikor a megvásárolni szándékozott Erika írógépemről írásmintát vettek az Írószerboltban (tulajdonnév), hogy lebukhassak, ha olyat írok vele, amit nem lenne szabad, de utána arról énekeltünk, hogy rabságunknak vége már. Mert énekeltünk, ha kellett ha nem. A mai napig bűntudatom van, hátha botfülem és rémes hangom is hozzájárult a béketábor bukásához.

Mert van azért valami, amit a régi komcsik jobban tudtak ezeknél a mostaniaknál. Dalt csinálni. Csasztuskát, indulót. Lehet, hogy baromság volt, amiről szólt, de kijött a szótagszám, tapadt a dallam, ott volt a ritmus. Utáltad a ruszkikat, de azért ment a poljuska v polje. Most meg, itt ez a szar. Tudom, de gustibus non est disputandum, de azért ez mégis övön aluli. Szinte látom, ahogy a brainstormingon azt mondja az egyik századvéges a másiknak: “olyat írassunk, amit az angol pubban sírva énekelnek egymásnak a hatodik pint után.” Erre a másik, azt, hogy “inkább olyat, amitől azonnal taxit fog és elindul Lutonba”. Röhogtek, elmentek a pénztárba felvenni a megérdemeltet, szegény szerző meg ott maradt ezzel a brieffel.

Ennyire futotta.

Oké, rendben van, nagyon sokan azok közül, akik kinn vannak, erős honvágyat éreznek. Lehet, annyira erőset, hogy még ez is bejön nekik. Ki tudja, lehet, amúgy is tetszene. Mert hát, ízlésesek a pofonok – messziről. De azért ne felejtsük el, ezt a dalt nem a honvágy szülte, és ez sajnos érződik is rajta. Nem a lóláb lóg ki, hanem az egész ménes.

Mert attól még, hogy a mi autónk, nem szerelünk székelykaput a szuzukira.

Reklámok

Kategóriák:egy kis hazai

Tagged as: , ,

1 reply

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s