“Létezik egy ország, ahol minden rendben van, Minden úgy van, mint máshol, csak kicsit máshogyan”
Hónap: 2016. február
Egyedülálló
A magyar demokrácia történetében egyedülálló lehetőséget kapott. Olyan hatalmat és mellé olyan népszerűséget, ami bármilyen nagy reformra elég lett volna. És reformra szükség is lett volna, például azért, mert az egészségügy korábbi reformját ő maga kaszálta el. A nyugdíjrendszer is… Bővebben ›
A jóhiszeműség vége
Kedd reggel kigyúrt kopaszok – FTC-szekuritisek, verőemberek, szélsőjobboldali csőcselék – megakadályoztak egy magyar állampolgárt abban, hogy éljen alkotmányos jogával, és népszavazási kezdeményezést adjon be egy erre szolgáló állami hivatalban.Hogy világos legyen, ez olyan, mintha valaki a vérző gyerekét kórházba szeretné… Bővebben ›
Egy szöget az EU koporsójába
A héten tartott EU csúcs az angol különleges státuszról szólt, és mint ilyen eleve sikertelenségre volt ítélve. Mondom ezt annak ellenére, hogy minden résztvevő, még a magyar miniszerelnök is, győzelemről számolt be. Na de ne szaladjunk előre. Ahogy korábban már szóltunk… Bővebben ›
A győztesek
Még mindig úgy van, hogy a történelmet a győztesek írják. Lám ezek a mostani győztesek is próbálkoznak vele. Legyőznek egy szinte nem is létező ellenzéket és úgy gondolják, ez bármire feljogosítja őket. Például a történelem újraírására is. A kockásingesek meg… Bővebben ›
Nemzeti Alaptanterv, történelem összefoglaló
Ókor – nem volt még Soros György – nem voltak a rohadt liberálisok – nem volt Gyurcsány
De mit adtak nekünk a rómaiak?
Az újságírók, meg a politikusok ilyen vicces figurák, hogy ilyen mókás neveket adnak komoly és bonyolult dolgoknak, mint például az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból történő kilépése: Brexit. Az új béka a Muppet Showban. Én amúgy nagyon bírom az angolokat… Bővebben ›
Pedagógus-üldözés
Ahogy ez várható volt, a rezsim rászállt a pedagógustüntetést szervező iskolákra. Egyelőre csak a Teleki Blankáról van hír, de ne legyen kétségünk, sorban előveszik a többit is.
Szeme fénye
A gyerek. Mint apa, én is mindent megpróbálok megadni a gyerekeimnek. Persze nekem nincsenek olyan lehetőségeim, mint neki, hiszen én nem vagyok miniszterelnök. Most jöhetne a rész a hétországra szóló lakodalomról, a közpénzszázmillióért keresett mobilról, a saját lábról, meg… Bővebben ›
Pedagógustüntetés, avagy az intellektuális fölény
Nagyon féltem a mai tüntetéstől. Ugyanattól féltem, amiért színházba is félve megyek: nehogy helyettük kelljen pirulnom. Az utóbbi évek tüntetései szinte kivétel nélkül (mínusz a netadós) egyet jelentettek a kínos feszengéssel. Beszédképtelen, hebegő-makogó emberek a színpadon, kedvetlenül ácsorgó, tétován orbántakarodjozó… Bővebben ›