A mumus

Azt írta a múlt héten a Zsemnin Zsipao, a Kínai Kommunista Párt legnagyobb napilapja, hogy Soros György megtámadta Kínát. De Kína erős, és nem hagyja magát.

A világ nagy része 1992 óta figyeli nevezett Soros ilyenirányú tevékenységét, amióta állítólag bedöntötte az angol fontot. (Nem döntötte be, vagy nem egyedül, de keresett a bedőlésén kb. egymilliárd dollárt.) Azóta már egy sor országnak üzent hadat állítólag, legalábbis ezt állította már róla sok ország, ahol komoly bajok voltak, és ennek következtében várható volt, vagy éppen bekövetkezett devizájuk erős leértékelődése. Ilyenkor Soros (valójában egy csomó devizakereskedő szerte a világban) általában megteszi tétjeit, a deviza leértékelésre fogad, azaz elad egy csomót abban a reményben, hogy amikor tényleg lemegy az adott pénznem árfolyama, az olcsóbban visszavett devizával zárja a pozícióját és a különbséget zsebre teszi. Ezt nevezik szaknyelven shortolásnak.

Soros GyörgyA fejlett világ sokszor hallotta már ezeket a történeteket, ha egyáltalán odafigyel még rájuk. Nyilván a kínai újságolvasó valamivel kevésbé tájékozott, és van esély rá, hogy elhiszi, hogy a yüan nem attól fog leértékelődni, mert a kínai gazdasági növekedés elmarad a minimálisnak tartott 7%-os (!) ütemtől és ez mindenféle bajokat vetít előre, hanem mert valakik tönkre akarják tenni az ég alatti birodalmat. Jegyzem meg, mi is a gonosz munkatársai vagyunk, mert már mi is megírtuk, hogy ez a leértékelés küszöbön áll.

De Soros György jobb mumus nálunk, mert híres, sőt hirhedt. És mit csinál a mumus? Azt csinálja, hogy van, és így lehet rá ujjal mutogatni, ha valami nem klappol.

Amúgy nekünk, magyaroknak a dolog már csak azért sem újdonság, mert a hazai sajtó minden alkalommal átveszi a Soros György machinációiról szóló híreket, a büszkeség, az irígység és az utálat perverz keverékeként emlegetve a bűnlajstromot, a becsületes, keményen dolgozó kisember antitéziseként bemutatva a pénzembert. Persze nem mindig, 1998-ban például Jaksity Gyuri egy zseniális cikkben emlékezett meg róla, amikor is éppen Soros az orosz válságot okozta. Ez annyira jó sztori volt, hogy megpróbálom felidézni.

Szóval van a híres mindenható paradoxon, amit először talán Averroes (Ibn Rushd), Jaksity szerint Voltaire (de mindegy) írt le, miszerint, ha Isten valóban mindenható, tudna akkora követ teremteni, hogy maga sem tudná felemelni. Nos Soros György meg leírta könyvében, hogy míg kisgyerekként bujkálnia kellett a nyilasok elől, a szekrénybe bezárva gyakran képzelte azt, hogy ő Isten. Aztán eltelt néhány évtized és Soros a kilencvenes években az egyik leghíresebb hedge fund vezetője volt, ezek a kockázatos befektetésekre specializált alapok akkoriban már kb. ezermilliárd dollárt mozgattak a világban. Ezzel a mennyiségű pénzzel már komoly piaci mozgásokat tudtak elérni, kvázi önbeteljesítő jóslatként kikényszeríteni a túlértékelt devizák tényleges zuhanását. Így jártak a kelet ázsiai piacok 1997-ben.

1998-ban aztán Soros rájött, hogy a kilencvenes évek közepe óta a spekulánsok hada rászabadult a rendkívül kockázatos, de viszonylag kicsi orosz részvénypiacra, jelentősen, talán a racionálisan indokolhatónál jobban is felhajtva az ottani árfolyamokat. Amikor egy spekuláns rájön, hogy egy piac túlértékelt, általában hozzákezd eladni, hogy bezsebelje a hasznot. Soros ezzel szemben fogta magát, és írt egy szép olvasói levelet a Financial Timesnak, amiben leírta, hogy az orosz piac túlértékelt. Miért? Nos azért, mert tudta, ha ő elkezd eladni, minden befektető elad, és az orosz piac akkor is összeomlik. Oroszország részvénypiacát a spekulánsok fújták fel, megteremtve a tőkepiaci sikersztorit, amiről mind elhitték, mert el akarták hinni, hogy valódi. Soros és társai kvázi megteremtették azt a követ, amit aztán nem tudtak felemelni, és mindnyájukat maga alá temette.

Frappáns és kerek történet. De ha kihagyjuk belőle Istent, meg Sorost, és visszakanyarodunk Kínához, azt látjuk, hogy a történet keveset változott, csak most már sokkal nagyobbak a tétek. És nem a hagyományos, Soros féle spekulánsok miatt. A globalizáció létrehozta a valódi globális vállalatokat, amelyeknek már csak ide-oda mozgatható kapacitásaik vannak, meg piacaik, de nemzetiségük, székhelyük már nincs. Ezek a vállalatok már országokon, nemzetgazdaságokon túli szereplők, így a hagyományos eszközökkel működésük nem szabályozható és nem adóztatható. Méretükből és potenciáljukból adódóan viszont egészen sajátos az alkupozíciójuk. Nagyon sok ország hajlandó ilyen-olyan engedményekre cserébe azért, hogy tevékenységük egy részének odahelyezésével nagyot lökjenek egy adott régió foglalkoztatottságán, exportján vagy adóbevételén (egy másik ország kárára.) Ennek a tevékenységnek a hasznát persze sokan látják, részvénybefektetések értéknövekedésén vagy egyre olcsóbbá váló termékek életszinvonal növelő hatásán keresztül, melyekből akkor is tud többet, nagyobbat venni a fogyasztó, ha a bére nem növekszik. Így váltak a végül kínai termékek és a kínai fogyasztók a globális hatékonyságnövelés motorjává. Így lett a kínai gazdaság mindannyiunk életének része Brazíliától Kamcsatkáig, Kecskeméttől San Franciscoig.

Amikor százmillió kínai kitör a mélyszegénységből, az óriási piaci igényt szül, pedig az ott csak a lakosság 8-8,5%-a, ezek az emberek ha elkezdenek rendesen enni, a biciklit robogóra cserélni, tévét nézni, lakásban lakni, az irdatlan keresletet eredményez, miközben felöltöztetik a föld összes lakóját és évente egy mobiltelefont adnak minden európai és amerikai kezébe.

Van azonban a dolognak egy apró szépséghibája.

A kínai termék nem feltétlenül azért olcsó, mert a munkás egy marék rizsért dolgozik napi huszonhat órát. Hanem azért mert a munkabéren felül mindenen spórolnak. Környezetvédelem, munkavédelem triviális dolgok, de az igazi buli az, hogy nincs igazi társadalombiztosítás, azaz nincs ingyenes egészségügy és nincs nyugdíj (és így nincs járulékfizetés sem). Eszerint viszont minden kínai eltart a fizetéséből egy gyereket és két szülőt. És a gyereket iskoláztatja, hogy legyen, aki majd őt eltartja. (Nem véletlen, hogy feladják az egykeprogramot.) És mivel minden az öngondoskodás elvére épül, nagyon nagy a baj, ha gond van a dolgozók jövedelmével. És most gond van vele.

ZhongGuo

A Középső Birodalom

Amikor nincs gazdasági növekedés, nincs szociális háló, ami megfogja az embereket. És ha nincs gazdasági növekedés, esnek a részvényárak, ami a kínai kisbefektetőket nagyon rosszul érinti, mert elveszítik a nyugdíjra félretett pénzüket. Ilyenkor Kínában éhínség szokott lenni, meg felkelés, és az egyik császári dinasztiát leváltja egy másik. Ahogyan régen mondták, a császár eljátszotta a mennyei megbízatást. Hát ezért van, hogy a Kínai Kommunista Párt, aki most a császár, foggal körömmel ragaszkodik a 7%-os GDP növekedéshez, amelyet tavaly már hamisítással sem tudott elérni.

És mivel a legtöbb globális vállalat növekedésének motorja Kína volt az elmúlt 20-25 évben, ha Kínával baj van, velük is baj lesz Kecskeméttől San Franciscoig. És mivel a globális gazdaság hasznait így vagy úgy mindenki húzta, az is, aki erről nem akart tudomást szerezni, úgy azt is mindenki érzi majd, milyen, ha ott baj van. Nem is tudom, Soros György képes lesz-e elvinni ennyi balhét egyedül.

Mert a globális gazdaság, úgy néz ki, kicsivel nagyobb kő annál, mint amit fel tudnánk emelni, amikor éppen esni készül.

Reklámok

Kategóriák:gazdaság, külvilág

Tagged as: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s