“- Hát megölték a Ferdinándot – mondta a takarítónő Švejk úrnak, aki évekkel azelőtt búcsút vett a katonaságtól, miután a katonaorvosi bizottság végérvényesen hülyének nyilvánította” Hát csúnyán megbukott Merkel a tartományi választásokon – mondja külpolitikai elemzéseket napi szinten gyártó ismerősöm, miközben jönnek az exit pollok eredményei. És való igaz, az AfD nagyot ment a volt NDK-ban, tovaris Putyin legnagyobb megelégedettségére, és ez jogos aggodalommal tölthet el sokakat. Engem is, hiszen annakidején a katonaorvosi bizottság kiszuperált, így csodálatos sorkatonai karrieremnek már azelőtt vége szakadt, mielőtt igazán elkezdődhetett volna.

Most, hogy már megvannak az eredmények, és lehet valamivel higgadtabban is szemlélni a képet, azért kiderül, hogy az első híradások és vélemények inkább szóltak a várt megsemmisítő vereségről, mint arról, ami aztán bekövetkezett. Én már az elején sem értettem, mire ez a hisztéria, és valahogy úgy gondoltam, ahogy aztán azt ki is fejtették az Index.hu-n, az eredmények nem hozták Merkel totális vereségét. Persze nyilvánvaló, hogy a kancellár asszonynak örömre semmi oka, de azért kiderült, Németország nem villanykapcsoló, ami csak két állást ismer: nyáron szerették a menekülteket, azóta meg utálják Merkelt, mert a nyakukra hozta őket.

Azt gondolom, hogy önmagában az, hogy a menekültekkel szemben megváltozik az emberek attitűdje, teljesen természetes. Sorra kerülnek elő azok a problémák, amiknek a megoldására nincs bevált recept, amiknek a megvitatására a hiszterizálódó közvélemény egyre kevésbé alkalmas, és egyre több muníciót kapnak azok, akik eleve elutasították a befogadást. Mindeközben azt is látni kell, hogy az elutasítás azokon a helyeken a leghangosabb, ahol nincsenek, vagy arányaiban a legkevesebb a menekült, és hogy az elutasítók a világon semmilyen megoldást nem kínálnak a probléma megoldására, csak annyit szeretnének, hogy ők mentesüljenek tőle. Ha ez önmagában kevés lenne, ott vannak még azok, akik így vagy úgy próbálnak a kialakult helyzetből profitálni, az oroszok, a törökök, Orbán és társai, és a sor végén a közel keleti gordiuszi csomó.

Továbbra is azt gondolom, hogy a menekült kérdés nem fekete-fehér, és minden egyszerűsítés messzebb visz a megoldástól. Azt is gondolom, hogy nincs a feladatnak jó megoldása, csak rossz és még rosszabb, ezért bőszít, amikor azt mondják, a kerítés jó.

Vegyük sorra, mi az amit én gondolok:

1. Szíriában rettenetes proxy-háború zajlik, ahol külső erők által felbiztatott, felfegyverzett, támogatott csapatok irtják egymást és a civil lakosságot. A nyugat (nem csak Amerika) annak idején több formában is támogatta az Asszad-ellenes szír mozgalmakat egy demokratikus fordulatot remélve a diktatúra ellenében. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszország vétója akadályozta meg a nemzetközi beavatkozást. Tény, hogy nem tudjuk, hogy lett volna-e esélye a szíriai ellenzéknek mérsékeltnek maradni, de a vétó utáni elhúzódó küzdelem tálcán kínálta a lehetőséget az Iszlám Államnak, a Hezbollahnak, és az Al Kaida különböző leányvállalatainak arra, hogy beindítsák saját kis háborúikat, amik ártatlanok millióit fenyegetik borzalmas halállal. Ezek az ártatlanok védelemre szorulnak. Amíg Szíriában nincs valamilyen béke, esély sincs arra, hogy a menekültek ne meneküljenek, vagy esetleg megpróbáljanak visszatérni.
2. A Szíria körül kialakult helyzet, és a menekültek befogadásával kapcsolatos remény megmozdít sokmillió embert a világon Bangladeshtől Afrikáig, akik azt gondolják, nyomorúságos életüket jobbra cserélhetik Európában. Sokan a nyomor és az elnyomás ellen menekülnek, de szigorúan véve nem számítanak háborús menekültnek, még akkor sem, ha az életüket veszély fenyegeti szülőhazájukban. Ezeknek az embereknek valóban majdnem kifogyhatatlan az utánpótlása és bármennyire szarul is hangzik, nem lehet őket befogadni. Sajnos részükről a nyomás nem fog csökkenni, és ez figyelmeztetés arra, hogy a modern kori gazdasági egyenlőtlenség párosulva a demográfiai egyenlőtlenséggel globális probléma, ami globális megoldást kíván. Az elzárkózás hamis biztonságérzetet szül, közben a probléma akkorára nő, hogy mikor átszakad a kerítés, már nem lesz kezelhető.
3. Európa magára maradt a válsággal és most visszaüt a közös kül- és biztonságpolitika hiánya. Amerika a saját választási kampányával van elfoglalva, az oroszok abban érdekeltek, hogy az EU gyengüljön, a törökök saját hatalmi játszmájukban túszul ejtenek minket és ezt addig teszik majd, amíg tehetik. Ahhoz, hogy az EU előrébb léphessen határozottságra, erőre és megvalósítható tervre lenne szükség. Jelenleg egyik sem áll rendelkezésre, és a határozottságról, erőről beszélő belső ellenzék momentán inkább a széthúzást erősíti.

Ebben a helyzetben a német választási eredmény szinte jónak mondható. Merkel megkapta azt a figyelmeztetést, ami szükséges a változtatáshoz és egyúttal még lehetővé is teszi azt. Nem tudom él-e majd a lehetőséggel és azt sem, nincs-e már túl késő ehhez, de nyilvánvalóvá kell tennie, hogy nem mindenki menekült, aki úton van, nem minden menekült kaphat védelmet, és igenis ki lehet toloncolni azt, aki nem tud élni a lehetőséggel (ezeket már többször elmondta). Ez azonban nem elég. A menekültáradatot nem lehet a határnál feltartóztatni, ez ma már teljesen egyértelmű, de az is, hogy a török megoldás rossz félmegoldás. Azt is ki kell találni tehát, hogy van-e olyan Szír rendezési terv, amit az EU elfogad és támogat. Ebben sajnos az a nehézség, hogy kénytelen-kelletlen a helyben ambíciókkal bíró törökök által osztott lapokat nem tudjuk visszautasítani, bármennyire is vannak fenntartásaink az Erdogan rezsimmel kapcsolatban, de nem lehet egyszerre kezelni a két problémát. Ha most az oroszok kivonulásával a tavaszi hadászati és diplomáciai szezonban sikerül elfogadtatni Szíria felosztási tervét (a föderatív megoldást) akkor lehet középtávú tervet csinálni a menekültválság kezelésére. Ha nem, akkor a megoldástalanságnak sokkal súlyosabb következményei lesznek az EU-ra nézve.

Én úgy hiszem, nagy szerencse, hogy Merkel nem kapott végzetes lövést a hétvégén a választásokon. Lehet mondani, hogy a kancellár irányt tévesztett, de ma még nem látom, hogy a vesztére apellálók vállalhatóbb alternatívát kínálnának. Nagy kérdés, hogy Németországban és az EU nyugati régióiban lehet-e bonyolult problémákra adott bonyolult válaszokkal választást nyerni a populistákkal szemben. És ebben benne van a “mindenkit befogadunk” populizmusa is.

Kategóriák:külvilág

Címkék:EU, Európa, háború, menekült, Merkel, Németország, Szíria, világpolitika