Miközben a többség még fel sem ocsúdott az oroszok részleges kivonulása okozta meglepetésből, itt az új hír, ami lehet még fontosabb is, mint az előző: Szíria északi részén a helyi kurdok némi tanácskozás után föderatív autonóm területet kiáltottak ki. Állításuk szerint Szíria részeként, de önálló közigazgatással rendelkező egységként definiálják magukat, és nem céljuk az ország szétszakítása.

Hoppá.

Én már régen mondom, hogy Szíria és Irak szétesett és működésképtelen mesterséges államalakulatai helyett – ahol többnyire csak erőszakkal lehetett egységet fenntartani, – talán szerencsésebb a vallási-etnikai alapon felosztott, valamiféle szövetségi állami struktúra, vagy a teljes feldarabolódás, legalábbis átmenetileg. Nem jó megoldás, csak jobb, mint a pozícióba kerülő frakció által bosszúból és megfélemlítésből építkező országirányítási kísérletek. Mondjuk arra pont nem számítottam, hogy a kurdok lépnek először, de végül is teljesen logikus az érvelésük. Miközben sok száz négyzetkilométernyi nagyjából egybefüggő területet uralnak és komolyan megverték az Iszlám Államot többször is, nekik eddig nem nagyon osztottak lapot a rendezés kapcsán. Az eddigi genfi béketárgyalásokból – főként szaudi nyomásra – kihagyták őket, és míg a törökök az oroszokkal feszültek egymásnak, addig mindenki őket lőtte-bombázta. Látható volt, ők legalábbis jól látták, hogy ha most nem lépnek, akkor őket teljesen kihagyhatják a rendezésből, mivel Amerika passzivitásával komoly támogató nélkül maradtak.

Az első reakciók nem meglepőek. A szír kormány egyértelműen elitéli és még fenyegetőzik is, nehogy valakinek eszébe jusson elismerni az új entitást. Ugyancsak elítéli az egyoldalú lépést a szír ellenzéki Nemzeti Koalíció is, míg a török válasz is borítékolható. Az oroszok céloztak már rá, hogy föderatív megoldást támogatnának, és arra is, hogy minden felet meg kellene hívni a tárgyalásokra – ezzel is hergelve a szaudiakat és a törököket. Az iraki kurdok részben riváliasok, részben támogatók, de ők amúgy is egy másik játszmát játszanak pont a szaudiakkal meg a törökökkel. Irán és a siíták egyelőre hallgatnak, de mivel eddig is Asszadot támogatták, nem számítok rá, hogy ünnepelni fognak – de reakciójuk mértéke függ a saját választásaik végeredményétől is, ami április végére várható.

Ebben a helyzetben a szíriai kurdoknak tényleg nem volt mire várni, és kényszerhelyzetben voltak. Ha ez a lépésük sikerrel jár, és Szíria ezáltal közelebb kerül egy békésebb, nyugodtabb állapothoz, az hosszabb távon a menekültválság szempontjából is reményekre adhat okot. De ne legyenek illúzióink, Szíriában nem jó és rossz vívja harcát, és ahogy az ENSZ korábbi szíriai megbízottja mondta, itt igazándiból egyik küzdő felet sem a szír lakosság érdekli. Az én reményem tehát az, hogy még az idén kialakul valamilyen többé-kevésbé stabil felosztás, és az Iszlám Állam bukása után ezt a status quo-t sikerül nemzetközi nyomással elfogadtatni a szír kormánnyal és az ellenérdekű hatalmakkal. A háttérben már régóta ment az alkudozás, most végre valaki nyíltan lépett is.

Kategóriák:külvilág

Címkék:háború, menekült, Szíria, világpolitika