Irány Irán?

Nagyon sok minden változik a Közel Keleten, évtizedes paradigmák dőlnek meg, és egyelőre nehezen látható milyen hatalmi helyzet alakul ki a mostani helyezkedésből. Végeredményt nem mondanék, annyira talán nincs közel a világvége.

A hidegháború alatt viszonylag egyszerű volt a képlet, nagyjából lehetett tudni, ki merre keresi a kenyerét, és bár voltak fordulatok, azért a történet mégis úgy nézett ki, hogy a helyi erők magukat ehhez a bipoláris térhez képest pozicionálták. Izrael volt a gyújtópontja a térségnek, és annak ellenére, hogy ez elvileg minden arabnak, sőt muszlimnak fájt, Amerika mégis tudott magának jelentős szövetségeseket találni. A három igazán nagy játékos ezek közül a NATO-ba is beférő Törökország volt, az olajválságon meggazdagodó Szaud Arábia és Reza Pahlavi Sah Iránja. Az 1979-es forradalom után Irán ugyan kiesett, de az Irak-Iráni háború tíz évre kivonta őket a forgalomból, és lekötötte az oroszokkal üzletelő Irakot is. A Szovjetunió széthullása után Amerika dominanciája tovább nőtt, az iraki háborúk elvileg lehetőséget teremtettek volna arra, hogy befolyást az “egypólusú” világrendben egy békésebb irányba terelje azzal, hogy kiiktat egy népirtó, közveszélyes diktátort, de nem így történt. Az iraki beavatkozás során olyan durván rosszul mérték fel a helyi viszonyokat és annyira félreértették a térségben élők motivációit, mintha egyáltalán nem lett volna sem hírszerzésük, sem stratégiai tervezésük. Az amerikai bénázás pedig két súlyos és messzire ható következménnyel járt: az Egyesült Államok aktív szerepvállalásának visszaszorulásával, (ami a haderő folyamatos kivonását jelentette) és a helyi erők versenyével, akik a felborult erőegyensúlyt próbálták kihasználni. Az “Obama doktrína” elvileg teret engedett volna annak, hogy a környéket egy viszonylag erős, de konszolidált középhatalom pacifikálja.

Csakhogy erre a szerepre mindjárt három jelentkező is akadt, három régi ismerős: Törökország, amely a helyi vezető szerepért szívesen feladná szekuláris hagyományait, kockáztatja demokratikus intézményeit és szövetségi kötelezettségeit, és nyíltan Oszmán restaurációs álmokat kerget. Szaud Arábia, a szunnita világ szellemi vezérének szerepében tetszelegve és saját, még szélsőségesebb ellenzéke által hajtva mind durvább eszközökkel és sötétebb szövetségesekkel nyomulva tör célja felé. És Irán, a mostani írás főszereplője.

Irán nyelvi-etnikai térképe.png

Irán nyelvileg és etnikailag is sokszínű ország

Irán a világ egyik leginkább félreértett országa. A világ meglepően keveset tud róluk, viszont sokan félnek tőlük, ami főként szándékos politikai manipulációk eredménye. Először is, bár többségében muszlimok, de nem arabok, hanem főleg perzsák. Népüket, kultúrájukat szinte a történelem kezdetéig vissza tudják vezetni, egészen az indo-európai nyelvek időszámítás előtti második évezredben történő szétválásáig, amikor is az árják (ebből a szóból származik az Irán szó is, csakúgy, mint az ír nép neve) észak felől a térségbe érkeztek. Ettől kezdődően többnyire a térség vezető hatalma voltak, és bár birodalmuk időnként elesett, mondjuk Nagy Sándor vagy az Omajjád kalifátus hódításai alatt, de végül mindig felülkerekedett magába olvasztva különböző kulturális hatásokat de megőrizve önmagát, hogy aztán Párthus vagy Szaszanida birodalomként újra domináns szerepet kapjon.

A rendkívül hosszú és mozgalmas perzsa történelemből minket most inkább csak a következmények érdekelnek.

  • Az, hogy Irán siíta muszlim ország, és mint ilyen, külpolitikai célja a környező országok siíta kisebbségeinek összefogásával, az úgynevezett siíta félhold létrehozásával regionális dominanciájának helyreállítása a Földközi tengertől Irakon és a Perzsa öböl mentén át egész Jemenig.
  • Az, hogy ezen külpolitikai célja elérése érdekében még a szankciók idején is komoly anyagi és fegyveres támogatást tudott biztosítani külföldi miliciáknak, főként a Közel Kelet legnagyobb harci erőt képviselő félkatonai szervezetének, a Hezbollah-nak, amelyik Libanon mellett Szíriában is tényező volt az oroszok bevonulásáig,
  • Az, hogy jelenleg egyszerre teokrácia és köztársaság, ahol a valódi hatalmat a papság egy szűk csoportja birtokolja, viszont a környéken egyedülálló módon itt létezik mérsékelt ellenzék, és főleg létezik egy viszonylag fiatal, magasan képzett, nyitott, sokszínű és békés lakosság, amely elszenvedi a világ és saját politikai vezetése ténykedését.
  • Az, hogy közel nyolcvanmilliós lakosságával és a világ egyik legnagyobb szénhidrogénkészletével hatalmas gazdasági potenciál van benne, amit a dolgozni tudó és akaró helyiek és a világban élő perzsa diaszpóra a térség vezető hatalmává tehetnének gazdasági téren is.
  • Az, hogy a fentiek mind alapjául szolgálnak annak, hogy Izrael szemében Irán a létező legnagyobb fenyegetés, nem véletlen, hogy Netanjahu még az Egyesült Államokkal is kikezdett, hogy megakadályozza az atom-egyezményt és a szankciók feloldását,
  • Az, hogy egyike a négy országnak, amelyik jelentős kurd kisebbséggel bír, így befolyása lehet egy esetleges önálló Kurdisztán alakulására,
  • Az, hogy Szíriában is befolyást akar így, ha lesz valami a szíriai békéből vagy az ország felosztásából, Iránnak lesz beleszólása abba.
új selyemút

Teheránban fogadják az első kínai szerelvényt

És van itt még valami. Van egy ország, amelyet eddig sem nagyon zavart az iráni bojkott, most viszont megpróbálja a maximumot kihozni az ország potenciáljának változásából: Kína. Ez év februárjában megérkezett Teheránba az első “Selyemút” vasúti szerelvény Kínából a Kazahsztánon és Türkmenisztánon keresztül vezető 9500 kilométeres új vasúti pályán. Ez nem csak műszaki teljesítmény, de a világgazdaság szempontjából is kitüntetett jelentőségű, ennek kapcsán Hassan Rouhani iráni és Xi Jiping kínai elnök arról írt alá megállapodást, hogy a két ország gazdasági kapcsolatait 600 milliárd (!) dollárral bővítik az elkövetkező tíz évben. Igaz, hogy az olaj ára alacsony és ez nem kevéssé hátráltatja Iránt céljai elérésében, de Kínának égető szüksége van új exportpiacokra és Irán ehhez minden szempontból ideális partner.

Nagy kérdés, és ez volt a legnagyobb dilemma az atom-egyezmény megkötése körül is: ha a szankciók megszüntetésével levegőt kap Irán, vajon a keményvonalas, Hezbollah támogató, klerikális elit profitál majd belőle, vagy esetleg sikerül a belső ellenzéknek némi hátszelet biztosítani? Most éppen az iráni választások két fordulója között vagyunk, így teljes eredményt mondani nem tudunk, de minden jel arra mutat, hogy főként a városias, fejlettebb régiókban taroltak a mérsékelt jelöltek, Teheránban harminc körzetből harmincban végeztek első helyen, és összességében is nyerésre állnak. Ezt az eredményt (vagy részeredményt) azért tessék bizonyos távolságtartással kezelni. A legfontosabb ok, hogy Iránban a hatalom a legfőbb vezetőé, nem a parlamenté, másodszor a jelöltek egy jelentős részét (főként reformereket) már eleve kizártak az indulásból, harmadszor a jelöltekkel szemben eleve komoly feltételeket szab a választási törvény, például, hogy el kell kötelezniük magukat az iszlám köztársaság mellett, gyakorló muszlimnak kell lenniük (ha nem valamelyik vallási kisebbséget képviselik), és nem szeghették meg a saria törvényét. Az igazság az, hogy pontosan senki sem tudja még, hogy mire is lehet számítani az ellenzék győzelme esetén, ebben még a választók is elég bizonytalanok, de reménykednek és a szankciók eltörléséért a reformistákat jutalmazzák, ami kétségkívül a jobb forgatókönyvek egyike. Jelenleg éppen oldalazás megy, Ali Khamenei ajatollah, a legfőbb vezető egyszerre védi meg az ENSZ által kritizált ballisztikus rakétaprogramot és áll ki a konfliktusok tárgyalásos rendezése mellett, mondván, ahhoz, hogy Iránt komolyan vegyék a tárgyalásokon, komoly erővel is kell rendelkeznie.

Kétségtelen, hogy rövid távon Irán külpolitikája kérdéses leginkább, és régiós szempontból ennek van a legnagyobb jelentősége. Viszont az is igaz, hogy hosszú távon, belpolitikai változás nélkül a külpolitika mélyre ható és tartós változását várni naivitás. A jelenlegi teokratikus berendezkedés önkényes és kiszámíthatatlan.

iranian woman

Ghoncheh Ghavami

Köztudott, hogy Irán világviszonylatban második helyezett a kivégzések számát tekintve, és ezeket a kivégzéseket többnyire nyilvánosan hajtják végre. 2014-ben letartóztattak egy nőt, Ghoncheh Ghavamit, amiért elment megnézni egy férfi röplabda meccset, ami nők számára 2012 óta tilos. Nem árulok el nagy titkot, hogy ez a jogrend finoman szólva nem népszerű Iránban sem, bár érthető okokból az ott élők erről viszonylag visszafogottan nyilatkoznak. Ezzel együtt az Irániak nagyon máshogy állnak hozzá saját nehézségeikhez és ahhoz, hogy a világ hogyan kezeli őket, mint várnánk. Büszkék, öntudatosak és többezer éves múltjuk perspektívájából nagyon máshogy ítélnek meg egy két évtizednyi nehézséget, mellőzve a más muszlim közösségekre jellemző kisebbrendűségi érzésből fakadó túlkompenzálást.

Az én véleményem szerint, bár nemzetközi kirekesztettsége okán jelentős hátránnyal indul a versenyben, gazdasági és humán potenciálja miatt Irán a Közel-keleti középhatalmi státuszért folyó hármas verseny titkos favoritja.

Reklámok

2 replies

  1. Nagyon jó írás, ami segít megérteni a megérthetetlent. Jól emlékszem, hogy Irán elkezdett kőolajat exportálni mostanában, ezzel segít alacsonyan tartani az olaj árát (az oroszok nem kis bosszúságára)?

    • Az olaj árát biztosan nem emeli, hogy Irán most már nyugatra is exportálhat (Kínába eddig is adott el) de a fő ok nem ez, hanem az, hogy az elmúlt tíz évben az USA megduplázta kitermelését és a világ legnagyobb termelője lett, importőrből exportőr. Palaolaj, palagáz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s