Keleten a helyzet sosem változatlan

A hétköznapi újságolvasónak meglepetés lehetett, amikor pénteken Erdogan török elnök elküldte az EU-t melegebb égtájakra. Olyanoknak akik hisznek Törökország EU integrációjában, vagy akár abban, hogy ez Törökországnak valóban célja lenne, ez nyilván több, mint furcsa. Nem is olyan régen még politikai elemzők is komolyan háborogtak azon, hogy Merkel a menekültválság megoldásának érdekében tágra nyitotta az EU kapuit a törökök előtt. Én már akkor is hitetlenkedtem.

Semmi jel nem mutat ugyanis arra, hogy Törökország komolyan fontolgatná az AKP győzelme óta teljesen halott és érdektelen EU csatlakozási folyamat újraindítását. Erdogan elnöknek két célja van, és ezek egyike sem EU kompatibilis: egyrészt Törökországon belül korlátlan tejhatalomra tör, másrészt Törökországból megpróbál közel-keleti középhatalmat csinálni, amelyik önállóan bír befolyással az iraki válság és az arab tavasz által szétzilált régióban valamint folyamatosan építi pozícióit Közép Ázsiában és a Balkánon.

Ha mindez nem volna elég, az EU jelenleg a legkevésbé sem vonzó közösség, tíz évvel ezelőtti önmagához képest inkább ijesztőnek tűnik, de erről már írtunk hosszabban.

Ha viszont ennyire nyilvánvaló, hogy Törökország nem tart az EU-ba, akkor mégis mi lehetett az oka, hogy a felek ilyesmiről tárgyaltak, noch dazu meg is állapodtak?

Csak taktika, semmi stratégia.

Merkel fő szempontja minden bizonnyal az volt, hogy időt nyerjen. Az elmúlt egy évben durván visszaesett népszerűsége, még ha nem is annyira, mint azt sokan látni szeretnék, de tény, hogy az AfD előretörése és a tartományi választások komoly figyelmeztetést küldtek. Ebben a helyzetben elengedhetetlenné vált, hogy bebizonyítsa, képes irányítani az eseményeket és ha kell (és ha csak ideiglenesen is) számottevően tudja mérsékelni a menekültáradatot.

Talán volt egy másik, kicsit kevésbé nyilvánvaló szándék is ebben. Ha ugyanis Törökország diplomáciai eszközökkel rávehető arra, hogy megállítsa a menekülteket, sőt vissza is fogadjon illegális bevándorlókat, akkor az is kimondható, hogy másmilyen diplomáciai eszközökkel rávehető arra, hogy Európát menekültekkel árassza el. Ez egyúttal erősíthetné azt a narratívát is, hogy a menekültáradat beindítása nem Merkel asszony menekültes szelfijeinek köszönhető, hanem mondjuk az orosz zsoldban álló szír ügynököknek és a tavaly még az oroszokkal (is) üzletelő törököknek.

Összefoglalva, Merkel olyan ajtót tárt ki a törökök előtt, amiről biztosan tudhatta, hogy azon ők nem akarnak besétálni.

Török részről is kettős az indíték. Teljesen egyértelmű, hogy onnan nézve az EU gazdag fejőstehén, akiről annál több pénzt lehet legombolni, minél nagyobb a kétségbeesés. Másfelől viszont Törökország rendesen megreccsent az olaj mélyrepülésétől, mivel egyrészt elesik az oroszok által tervezett földgázvezeték üzlettől és egyéb kooperációs lehetőségektől, másrészt az orosz turizmus Törökországban igen komoly bevételi forrás volt, ami most jó időre elapadni látszik. Ebben a helyzetben nem csak a pénz jönne jól, hanem az is, ha a tötökök valóban vízum nélkül utazhatnának a schengeni övezetbe és mondjuk dolgozhatnának ott feketén. Erdoganék úgy számolhattak, aligha van olyasmi, amit ma Merkel és az EU meg nem adna nekik, cserébe a menekültek marasztalásáért.

És tényleg. Az EU viszonylag keveset kért. Mindössze annyit, hogy pontosítsa Törökország a terrorizmus elleni törvény szövegét. Na persze, ez nem csak afféle szövegezési kérdés, hiszen a török terrorizmus elleni törvény jelenleg az a törvényi lehetőség, amivel Erdogan elnök bezárathat bárkit, aki kritizálni meri őt, legyen az illető újságíró, tudós vagy egyszerű állampolgár.

ErdoganEhhez jön még hozzá, hogy Erdogan elnök a teljes elnöki rendszer bevezetését kezdeményezte, a miniszterelnöki pozíciót egyfajta protokolláris szereppé fokozva vissza. És mivel ezek a törvények fontosabbak neki, mint a menekültkérdés, ami amúgy is az EU-nak fáj jobban, hát bekeményített. Keménységének első áldozata pedig, hű fegyverhordozója, a mostani miniszterelnök, korábbi külügyminiszter Ahmet Dautoglu, aki még csütörtökön bejelentette lemondását.

Ezek után a kérdés már csak az, mit lép az EU, hajlandó lesz-e egy egyre nyíltabban diktatórikus Törökországgal tovább játszani. Felkészül a NATO, akinek a jelenlegi világpolitikai helyzetben égető szüksége van a török szövetségre, még akkor is, ha a törökök elég sokszor komolyan szembe mentek a szervezettel vagy éppen figyelmen kívül hagyták érdekeit a szír polgárháborúban. Úgy tűnik egyelőre a NATO-nak van nagyobb szüksége a törökökre, mint fordítva, de azt ne feledjük, hogy jelenleg a törökök több ponton épp saját külpolitikai céljaik miatt keresztezik az oroszok útjait, ezért ha esetleg túlfeszítik a húrt könnyen olyan vizekre evezhetnek, ahová talán nem is szeretnének. És ne felejtsük, novemberben új elnöke lesz az Egyesült Államoknak, és így a NATO is új stratégiával állhat elő.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s