Most kell nagyon figyelni az Egyesült Királyságra és az Európai Unióra, mert ami most zajlik tanulságos lehet mindenkinek.
Azt már korábban írtuk mi is, más is, hogy a Brexit kampány vezetőinek sem volt semmilyen elképzelésük arról, hogy minek kellene történnie, ha győznek. Sokan, köztük Nigel Farage és Boris Johnson is meg volt győződve, hogy veszíteni fognak és az egész balhé csak belpolitikai haszonszerzésről szól. Jól illusztrálja ezt Farage-nak a szavazás éjszakáján tett kijelentése, miszerint egy szoros, 48-52-es eredmény esetén folytatni kell a harcot… persze ő egy 48-52-es vereségre gondolt és most nyilván nem így gondolja.
Kiderülnek aztán az ordas hazugságok is. A Brexit kampány fő üzenete az volt, hogy a Brüsszelnek befizetett pénzt az egészségügyre költenék. Aztán másnap kiderült, hogy ez az üzenet “hiba” volt. Mint az összes többi, amikor megígérték, hogy London fizeti majd azokat a támogatásokat, amiket most az EU-tól kapnak meg a termelők, kistérségek, projektek. Ja, és persze most recesszió jön majd, de az amúgy is jött volna, nem kell ezeket a problémákat összefüggésbe hozni a Brexittel. Persze, hogy nem, kivéve például, ha valami jó dolog történne, az nyilván az ő érdemük lenne, de ilyesmiről egyelőre nem tudunk beszámolni.
Ennél még érdekesebb, hogy valahogy senkinek nem akaródzik “megnyomni a gombot” azaz elküldeni a levelet Brüsszelbe, hogy akkor kilépünk. Naná, hogy nem. Aki ezt megteszi, azonnal lehetetlen helyzetbe hozza az országot, onnantól ketyeg ugyanis az óra és két év alatt le kell zárni a folyamatot.
Cameron érthetően nem akarja megtenni, ő már most is egy politikai hulla, ő úgy kerül be a történelembe, mint aki egy választási eredmény kedvéért odadobta az ország jövőjét. Eleve a maradásért kampányolt, ez a kudarc neki elegendő, másfelől nem akarja megkönnyíteni vetélytársai dolgát. Tovább is lehet persze gondolni ezt, legnagyobb párton belüli riválisa Boris Johnson biztos baromi boldog lenne, ha nem neki kéne ezt megtenni, és lehetne legalább a felelősség egy részét másra kenni. Reménybeli leendő pártelnökként és miniszterelnökként ő is lehetetlen helyzetben van. Azért állt bele a Leave kampányba, hogy óriási publicitással felépítse magát, mint Cameron kihívóját és erre tessék, most aztán egy végeletekig megosztott konzervatív párttal és országgal végig kellene csinálnia egy vesztes forgatókönyvet, amiben legharcosabb támogatói szenilis vidéki fószerek, tanulatlan suttyók és gátlástalan populisták.
Most jönne az a rész, hogy akkor próbáljunk alkudozni. Az egész kampány, főleg Boris fejében arra épült, hogy ha megüzenjük Brüsszelnek, méghozzá jó hangosan, akkor Brüsszel majd összeszarja magát és bármilyen engedménybe belemegy. Azt gondolták taktikailag remek csel lesz így felhívni az EU figyelmét arra, hogy ők különleges elbánást érdemelnek. Bejött ez már másnak is, gondolták, az írek a liszaboni szerződés ratifikációjáért cserébe kaptak is ezt-azt. Itt csak egy kicsit volt nagyobb a tét, és azt hitték bejön. Mert “józanul” mérlegelve mindenkinek érdeke, hogy az Egyesült Királyság megkapjon minden lehetséges kedvezményt ezután is, hiszen mindenkinek érdeke, hogy ők benn maradjanak a közös piacban, csak épp a kellemetlen kötelezettségekről mondanának le. Most kellene annak jönni, hogy akkor vegyük figyelembe, hogy nekünk mennyire jó lenne, ha potyázhatnának egy kicsit, szigorúan a kölcsönös előnyök m
Erre adott csattanós választ az EU. Az Európai Parlament legnagyobb frakciói teljes egyetértésben fogalmazták meg, nincs alkudozás, nincs tárgyalás, amíg az 50-es cikkely szerinti nyilatkozatot a kilépési szándékról meg nem kapják. Minden lebegtetés, minden taktikázás, minden belpolitikai játszma, ami arról szól, hogy az Uniót politikai kalandorok használják saját kis céljaikra, egyelőre kútba esni látszik. És ez most fájdalmasan kiábrándító lesz sokaknak.
Közben a skótok lecsaptak és kilépéssel fenyegetnek vagy ami mégjobb, a Brexit parlamenti vétójával. Ami azért pikáns, bár Skóciában 62% volt a maradni akarók aránya, de összesen csak 2,7 millióan szavaztak, szemben Angliával, ahol csak a kilépésre voksolók száma több volt mint tizenötmillió. Ha Nicola Sturgeon ebbe beleáll, akkor azért lesz csodálkozás mindenhol. Viszont vérszemet kaphatnak tőle az északírek és ha el nem is szakadnak, de a az elmúlt években nagynehezen kialakult béke mehet a levesbe.
Nyilván nem lehet most megmondani mennyi lesz a számla. Nem sok olyan felelős vállalatvezetőt találni aki a szavazás másnapján nyilatkozik cége hosszútávú terveiről. Ők nem politikusok, nem a nyilatkozataikból élnek és amíg nem számolják újra a tervet, amíg a felügyelőbizottság nem bólintott rá, amíg nincs döntés, addig nem pofázunk hülyeségeket, csak udvariasan hárítunk és húzzunk az időt. Mert figyel mindenki, és ebben az esetben a fogyasztók figyelme és pénze, meg a konkurencia mozgása fontosabb, mint benne lenni a bulvárhíradóban. És természetesen az üzleti érdek az első, tehát ha lehet keresni az angolok hülyeségén, akkor fognak is, és így kell érteni a kölcsönös előnyöket.
Már vannak, akik próbálják magyarázni a bizonyítványt, akik azt mondják, a font leértékelődése mennyivel versenyképesebbé tette a brit ipart. Csak emellé oda kell tenni, hogy ez mennyire nem vigasztalja azt, akinek a megtakarításai értéktelenedtek el, akinek a lakáshitele drágul meg, akinek kényesen kiszámított pénzügyi egyensúlya éppen romokban hever.
Amit a gazdaság a legnehezebben visel az a bizonytalanság. Amíg nem látszik nagyjából pontosan, hogy milyenek lesznek a feltételek a kilépés után, addig a befektetési döntések nem lesznek kedvezőek. Minél tovább húzzák az időt a politikusok egymás ellen taktikázva annál rosszabb lesz a helyzet és nem annál jobb. A pénzpiacok gyors reakcióit nem kell túldimenzionálni, ez igaz, de amíg nincs beárazható jövő, addig ez a kiszolgáltatottság megmarad.
Ha a csatorna innenső oldalát nézem, a reakciók itt is széles skálán mozognak. Vannak akik azonnal fejeket követelnek, például Junckerét, aki ugyan valóban rászolgálna, de nem a Brexitért. Korábban is elmondtuk már, most is elmondjuk, annak, hogy az EU így működik, elsősorban az az oka, hogy miközben az EU bürokratái valahogyan működtetik a rendszert, a politikusok sportot űztek abból, hogy az EU pénzén saját népszerűségüket fényezzék és minden hibáért Brüsszelt hibáztassák. Ezt óriási hibának mondanánk, de ez nem hiba volt, hanem a rendszer tervezett sajátossága, amiért nem Juncker a felelős. Az elmúlt húsz évben az EU úgy működött, hogy szilárdan meg voltak győződve róla, senki soha nem fogja igazán kétségbevonni az ötlet nagyszerűségét és simán elviselik a kisszerű populisták piszkálá
Kategóriák:külvilág
egyharmad 
Vélemény, hozzászólás?