Valamikor, amikor vége lesz ennek a szarnak, amibe most belefele megyünk, a gyerekeink (rosszabb esetben unokáink) meg fogják kérdezni tőlünk, hogy a fenébe hagyhattuk, hogy ez legyen? Miért nem tiltakoztunk, miért nem álltunk ellen? Nem tudom fogunk-e majd valami értelmeset mondani. Értelmesebbet annál, hogy orbángyurcsány. Pár év múlva, amikor már semennyi szabadságunk nem lesz és már tényleg nem lehet majd csinálni semmit, egyszerű lesz a helyzet, a kérdés viszont nem erre fog vonatkozni, hanem arra, hogy amikor elvették a szabadságot, amikor elvették a tulajdont, amikor elvették a jogot, amikor még volt mit elvenni, akkor miért kussoltunk?

Ma még ugye vannak újságcikkek, amiben leírják újságírók, hogy az új alaptörvény hogyan teszi zárójelbe az alkotmányosságot. Azt, hogy hogyan működik a state capture, amiben erős lobbicsoprtok írják maguknak a törvényeket, és amiben azért nem törvénytelen a szabadrablás, mert legkésőbb amikor kiderül, legalizálják. Leírják, hogy az ország felzárkóztatására kapott eurómilliárdokat hogyan nyúlják le egészen pontosan meghatározható érdekcsoportok, és ezek hogyan köthetők személyükben a legszűkebb politikai elit köré. Megírják, elolvasható, és nem történik semmi. Szinte érthetetlen, hogy ekkora közönyben miért zajlik ilyen erővel a szabad sajtó felszámolása, ellehetetlenítése. Hiszen az írott szónak, szinte semmi hatása nincs. Csak egy magyarázat lehet rá: az, ami ezután jön, még ennél is sokkal nagyobb disznóság lesz.

Mit mondunk majd erre utólag? Azt, hogy nem vettük észre, mire megy ki a játék? Hogy a ravaszdi miniszterelnök átvert minket, rászedett? Azt, hogy azt hittük, végül majd észhez térnek és maguktól megjavulnak a tolvajok és visszaadják a szabadságot, a tulajdont és a jogot, mert őszintén megbánják, amit tettek vagy csak mert elég lett nekik, amit elvettek, többre már nem lesz szükségük? Vagy, hogy jön a külföldi szőke herceg és megvéd minket? Kitől is? Magunktól?

Mert akkor majd, a vádló gyermeki szemekbe kellene majd belehazudni, hogy mi ártatlanok vagyunk ebben, ezt mások csinálták velünk és mi nem tehettünk semmit. (Mi tagadás, ebben ez az ország óriási rutinnal rendelkezik.)

A valóság, vagy legalábbis, ami most látszik belőle, természetesen ennél sokkal kényelmetlenebb. Csúnya világ jön, és ezt a csúnya világot nagyon sokan akarják. És most nem a politikusokra gondolok. Leírtam már, hogy a kapitalizmus a saját törvényszerűségeit követve meghaladta saját törvényszerűségeit és jelenlegi formájában saját fejlődésének gátja lett. Kicsit más megközelítésben, de sokkal több adattal nagyjából erre jutottak a nagy gazdasági elemzőközpontok is, például a Deutsche Bank vagy a Barclays is, erről hozott a minap egy szép összefoglalást az Index.hu is. Szóval a válság nem múlik el, akár évtizedekig is velünk marad, úgyhogy arra várni, hogy egy “törvényszerűen” bekövetkező fellendülés majd mindent rendbehoz, nem több önáltatásnál. Mégse teszünk semmit.

Nos éppenséggel ez nem igaz. Mert teszünk. Csak éppenséggel amit teszünk, az nagyon csúnya dolog.

Az elmúlt évtizedek viszonylagos békéjét az a gazdasági expanzió tette lehetővé, amit most  elkeseredésükben és frusztrációjukban az emberek bűnösnek kiáltanak ki. Amikor azt mondják, elegünk van a liberalizmusból és a globalizációból, akkor annak a viszonylagos jólétnek és jövőképnek az elvesztése miatt dühösek, amit ez a liberalizmus és globalizáció teremtett meg. Világszerte több százmillió ember kapcsolódhatott be a globális munkaerőpiacba, vált fogyasztóvá, emelkedett ki a mélyszegénységből, ezzel hosszú ideig tartó magas gazdasági növekedést produkált világszerte, a világ pedig elhitte, hogy ez a növekedés, ez a perspektíva a természetes.

Mondják, sőt én is mondom néha, hogy a baj azzal volt, hogy ennek a növekedésnek a hasznai nagyon egyenlőtlenül oszlottak el, hogy pont azok profitáltak legkevesebbet, akik a hagyományos politikai rendszereket fenntartották, a munkások és a középosztály. És mert ezek a rétegek elvékonyodtak, nyer teret a populizmus. Na most nem azért, hogy ellentmondjak magamnak, de ha a globális növekedés kifullad, jön a hosszú stagfláció, ezek a rétegek mindenképpen megszívják, mert munkájuk, megtakarításaik és jövőbeni kilátásaik úgy is veszélybe kerülnek és ellentétben a professzionális befektetőkkel, nem tudják megvédeni magukat. Szóval, ha az elmúlt évtizedek növekedése egy kicsit “igazságosabb” lett volna, most tényleg beljebb lennénk? A kérdés költői, nem muszáj rá válaszolni. Amire viszont válaszolni kell, az az, hogy mit kezdjünk a világgal, ahol sok százmillió ember most szembesül azzal, hogy a világ megváltozik és nem csak nekik, de gyermekeiknek sincsenek még csak megközelítőleg sem olyan kilátásaik, amilyeneket tegnap még reálisan terveztek. És mielőtt valaki félreért, ez nem csak magyar probléma.

Egyelőre azt tesszük, ami ilyenkor a szokás: okoljuk az idegeneket, a zsidókat, a máshogy gondolkodókat, a máshogy élőket. Azokat, akik kicsit jobban élnek nálunk és azokat, akik rosszabbul. Azt gondoljuk, az utálat megvéd. A mások megvetése összehoz, összetart, mert azt is gondoljuk, hogy összetartásra van szükség, mert az biztonságot ad és védelmet. Ezt csináljuk, ha nehéz idők jönnek.

Közeleg a tél

Hosszú hideg időszak jön a gazdaságban, azok járnak a legrosszabbul, akiknek nincsenek tartalékaik. Akik nem tudnak alkalmazkodni. És mindenki, akiből a frusztráció célpontot csinálhat.

Vagyis bárki.

És ahol egy egész ország élt úgy, hogy minden tartalékát felégette, hogy a jövőjébe nem fektetett pénzt, hogy következmények nélküli közállapotokat teremtett, hogy a felelősségnek még a fogalmát is ismeretlenné tette, ott nagyon nem lesz jó célpontnak lenni. Viszont nagyon nehéz lesz elkerülni.

És ne legyenek illúzióink, nem a migránsok a célpont. Hiszen nincsenek is. De ha lennének, mára sikerült megoldani, hogy senki ne merje őket megvédeni egy borítékolható atrocitás esetén. Becsicskultak a történelmi egyházak, a Máltai Szeretetszolgálat is nevet fog változtatni, ahogy a Hitgyüli nevében is új értelmet kap a gyüli, gazsulál az ellenzék, miközben a kertek alatt már többé kevésbé nyíltan törtetnek a nácik. Nem tetszik a rendszer? Beverik a pofádat, a szó legszorosabb értelmében, és az uszítókat kitüntetik. Tényleg a kormány csinálja ezt? Az, amelyiknek se hadserege, se rendes rendőrsége, se épeszű titkosszolgálata nincs? Van viszont kétmillió szavazója és kitűnő propaganda gurui.

Mindezt akkor, amikor még nincs is itt az igazán cudar világ, amikor még munkaerőhiány van, meg a Tescóban évente kétszer emelnek bért. Mi lesz, amikor bezár négy autógyár? Mi lesz mikor csökkenteni fogják a nyugdíjakat, mert nem lesz elég ember aki a járulékot összedobja? Mi lesz, amikor majd nem csak a nemlétező migráns nemlétező nemi erőszakolása lesz a bűnlajstromodon, hanem konkrétan te leszel a felelős, ha drágább lesz a tej?

“Mit csináltál, amíg mindez történt, nagypapa?” Kérdi majd az unokád, te meg azt mondod, “hát úgy volt, kimegyek tüntetni egy fakivágás ellen, de aztán nem értem rá.” De lehet, hogy nem fogsz tudni válaszolni. Mert nem tudsz eléggé norvégul.

Kategóriák:egy kis hazai

Címkék:Fidesz, Magyarország, menekült, NER, politika, válság