Az emberek többsége tart a repüléstől. Különböző mértékben, így-úgy leplezve, de azért a legtöbb utas izgul, mikor felszáll a gép és megkönnyebbül, mikor landol. Pedig mind tudják, hogy repülni az egyik legbiztonságosabb módja az utazásnak. Azért tudják, mert ezzel nyugtatják magukat. Ha nem félnének tőle, pont leszarnák. Mint ahogy senki nem hasonlítja össze a távolsági buszközlekedés veszélyeit a vonatozással, a hajózást a kerékpározással. Az csak statisztika, de a repülés adatai, azok megnyugtatók. (Közel negyvenmillió felszállásra, három és fél milliárd utasra esik kb. ötszáz halott évente mostanában.)
A repülést mégis körülveszi még mindig a veszélyesség mítosza, ami valószínűleg sokkal inkább összefügg a repülőbalesetek médiában való tálalásával, semmint a hőskor romantikus hagyományával. Irracionális aggodalmak kapcsolódnak hozzá a tehetetlenségről, amit akkor éreznénk, amikor a repülőgép hosszú perceken át zuhanna lefelé az elkerülhetetlen pusztulásba. Nem mintha egy autóbalesetben ne lehetnénk pont ugyanennyire tehetetlenek, ha úgy alakul.
Van egy másik, mostanában igen népszerű irracionális félelem. A terrorizmustól való félelem, és ennek egy különös vadhajtása a globális, államokat térdre kényszerítő terrorizmustól való rettegés. Érdekes módon erre a félelemre senki nem próbál statisztikát szedni. Olyan mértékben felháborítónak tartják az emberek bármilyen összehasonlításban kimutatni a terrorizmus valódi kockázatait, hogy aki ilyet tesz, azt kockáztatja, hogy egyenesen hullagyalázónak nevezik majd. (Biztos kapok én is ilyen kommentet.)
A terrorizmus ellen meghirdetett világméretű háborút az Egyesült Államokban 2001 szeptember 11.-én végrehajtott támadás váltotta ki. A világ leghíresebb és legnagyobb hatású terrortámadásában 2996 ember vesztette életét. Ugyanebben az évben az USA-ban több, mint 32 ezer ember halt meg autóbalesetben. (És azóta minden évben) Miközben 1995 és 2015 közötti húsz évben összesen 3264-en haltak meg Amerikában terrortámadásban, azaz szeptember 11-et leszámítva átlag 10-15 ember évente. De ha maradunk az erőszakos halálnál, évente az Egyesült Államokban 10-12 ezer ember esik áldozatául lövöldözésnek, legyen az baleset, gyilkosság vagy rendőri intézkedés. Ezzel együtt a világméretű háborút nem a rengeteg fegyver és az azokat birtoklók ellen viseli a világ, hanem a globális terrorizmus ellen, holott pont ezerszer annyira veszélyes a társadalomra az alkotmányos alapjogon tartott stukker, mint a terroristák. (Magyarán, ha amerikai vagy, nagyobb a valószínűsége, hogy agyonlő a saját családod valamely tagja, mint az, hogy felrobbant egy terrorista.)
Ha ideteszem a terrorizmus nyugat európai áldozatainak statisztikáját, sokan meglepődnek majd:
Fokozódik a helyzet ugye?
És ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs terrorizmus, hogy terrortámadásban meghalni nem szörnyű, hogy ne lennének terroristák, akik épp e percben ne készülnének valamire. De azért vegyük már észre, hogy amióta nem üzemelnek saját terrorszervezeteink, az IRA, az ETA, a Vörös Brigádok, a Vörös Hadsereg Frakció meg még mittudoménki, azóta nemhogy veszélyesebb lenne Európa, hanem éppenséggel maga a béke szigete, hangozzon ez most bármilyen furcsán. A világ terror-áldozatainak kevesebb, mint egy ezreléke európai, Breivik ide, Bataclan oda. Ha ezt összevetem azzal, hogy ennek a terrorizmusnak milyen a társadalmi hatása, akkor nem tudom nem észrevenni a hátsó szándékot a manipulációban. (Érdekes mellékvágány, hogy mi lett volna, ha a hetvenes években is lett volna kamerás mobil, internet, Facebook. Lehet, hogy győzött volna a világforradalom?)
Dr Genya
És eközben itt van még a mítosz másik fele, a világot leigázó terrorista szupergonosztevőről. Arról a lángelméről, aki egyik kezével titkos birodalmat üzemeltet, a másikkal sarokba szorítja a szabad világot. Annyira szeretnénk hinni a létezésükben, annyira nem ismerjük a hátterüket, lehetőségeiket, annyira szeretünk félni tőlük, hogy simán bevesszük a közelgő világvégét tervező gonosz géniusz létezését. Ezzel szemben a valóság az, hogy a terroristavezérek lehetnek gátlástalanok, erkölcstelenek, de a legritkább esetben sem lángelmék. Arról nem beszélve, hogy sem képességük, sem lehetőségük nincs komoly szervezetirányításra, ami feltétele lenne, hogy egy olyan bonyolult struktúrát, mint egy működő állam, leigázzanak.
Hadd szemléltessem egy példával: tudjátok, hogy Abu Bakr al-Baghdadi, az Iszlám Állam feje és önjelölt kalifája hogyan volt képes egyesíteni Irak és Szíria terroristacsoportjait? Amikor előállt tervével egy valódi területi fennhatósággal rendelkező terroristaállam koncepciójával ezt mindenki őrültségnek tartotta és nem akarták támogatni. Az Al Kaida helyi vezetői például azért, mert ez az őrült terv nélkülözte az Al Kaida akkori legfőbb vezetőjének jóváhagyását. Erre al-Baghdadi megesküdött rá, hogy terve bírja al-Zawahiri teljes támogatását. És itt jön a csavar, ugyanis al-Zawahiri annyira bujkál, hogy saját alvezérei sem tudnak kapcsolatot létesíteni vele, így semmilyen mód nem volt az állítás ellenőrzésére. Hittek neki, összefogtak és ennek következményeit már ismerjük. Nos, ebből nekem nem a furfangos al-Baghdadi csele tetszik egyébként, hanem az, hogy a világ akkori leghatalmasabb és legtekintélyesebb terroristavezére képtelen saját szervezetét vezetni. (Amúgy al-Baghdadi hiába alapított saját államot, abban ugyanúgy bujkálnia kellett, és sokáig az sem volt biztos él-e még vagy meghalt már, így vele ugyanezt simán meg lehet csinálni, de ez már legyen az ő baja.)
egg ijesztő térkép a sok közül
Az is jellemző egyébként, hogy az iszlámot és a muszlimok belső viszonyait nem ismerő nyugat hogyan parázott hónapokon keresztül, azt gondolva, hogy ez az önjelölt kalifa valóban egyesíti a teljes muszlim világot, mert a muszlimoknak csak egy kalifa hiányzik. Senki nem akart hinni a szemének és térképeket osztottak meg egymás közt, ami a leendő iszlám hódítást vetítette előre.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy évente néhány tucat ember erőszakos és látszólag értelmetlen halála milyen rettenetes hatást vált ki. Ezeknek az egyébként súlyos tragédiáknak a hatására mennyi szabadságról mondunk le, mennyi adatunkba engedünk betekintést, mennyi kamerának mutatjuk meg magunkat, mennyi pénzt költünk el arra, hogy egyre nagyobb fenyegetésben érezzük magunkat? És ugyanennek a kérdésnek a másik oldala, mennyi profitot termelnek az adatainkból, mennyi bevételt generálunk a megfigyeléstechnikai cégeknek, a médiának, mennyi aljas politikai hátsó szándékot tartunk el erre a félelemre alapozva. A legócskább diktátorok is zöld utat kapnak, ha terroristának bélyegzik ellenzéküket, míg az úgynevezett fejlett demokráciákban politikai tényezővé avanzsálhatnak a populisták, ha kellő meggyőző erővel tudnak riogatni.
Ha így nézem, a terrorizmus, hála a modern médiának, a világ leghatékonyabb üzleti vállalkozása. Tényleg. Ha nem lenne, ki kellene találni.
Kategóriák:Háttértár
egyharmad 
Vélemény, hozzászólás?