Az elmúlt húsz év amerikai külpolitikája totális csődöt mondott, de ha nem vagy rajongója a diktatórikus rendszereknek, akkor ennek nem fogsz felhőtlenül örülni. Mert persze lehet nem szeretni az amcsikat, adnak is rá okot elégszer, de azért azok, akik a helyükre nyomakodnak még sokkal rosszabb arcok. És még mindig inkább rock and roll, mint csasztuska.

Vegyük például a friss hírt, miszerint a Fülöp Szigetek új elnöke, Rodrigo Duterte, aki szabad kezet adott az utca népének, hogy gyilkolásszon kedvére (eddig kb. négyezer halott és még csak most kezdenek belejönni), szóval ez az igazi tőrőlmetszett kretén, aki magát Hitlerhez is hasonlította, ma megüzente az amerikaiaknak, hogy vége a szövetségnek, pakolhatnak és húzhatnak haza a francba. Erre mondhatnád, persze, nemzeti önrendelkezés, szuverenitás, satöbbi, ha nem lenne ott az az aprócska gond, hogy ugyanazzal a lendülettel, amivel az amerikaiakat kiutasította, be is hívta új barátait, a kínaiakat.

Attól még, hogy Dél Kínai a neve, nem Kínáé. Ezen az alapon az Indiai Óceán az Antktarktiszig ér. Meg Ausztráliáig.

Ezzel egy pillanat alatt megborult a Csendes óceáni erőtér, mivel a Fülöp szigetek ennek a közepén az egyik legfontosabb amerikai bázisként szolgáltak. Hirtelen teljesen értelmezhetetlenné vált a Dél Kínai tengereért folytatott diplomáciai kűzdelem, mert hiába nyerte meg a Fülöp szigetek a Hágai Nemzetközi Bíróságon a pert Kínával szemben, most szépen tárgyalásos úton odaadják nekik a nemzetközi vizeket. (Felkészül Tajvan.)

Miközben Amerika és a világ azon pörög, hogy Trump tényleg kinyírta-e már magát a puncimarkolászós dumájával, meg azzal, hogy tegnap nyílt színen kétségbe vonta a választás legitimitását, ha nem ő nyerne, szóval miközben még mindenki a C kategóriás valóságshow epizódjait nézi, az Egyesült Államok külpolitikája darabokra hullik.

Mert a közel keleten, ahogy rámutattam a múltkor, szintén éppen elveszíteni készülnek az egyik legfontosabb szövetségesüket, Törökországot, ami önmagában is nagy dráma, de azzal, hogy a törökök az oroszokkal és az irániakkal szövetkeznek, gyakorlatilag mattot adnak az eddigi rendszernek. És ha ez nem volna elég, az oroszok a héten bejelentették, hogy régi-új szövetségesüknél, Egyiptomnál is újranyitnak egy támaszpontot, méghozzá a líbiai határnál.

Az új játék neve S300 és S400

Ezek azok az orosz föld-levegő rakéták, amelyekkel viszonylag hatékonyan lehet uralni a légteret, és mivel a modern kori hadviselésben a hadihajók is légifedezet alatt közlekednének, a tengereket is. És, hogy szemléltessem mire gondolok, nézzük meg a Szíriába telepített S400-asok hatótávolságát. Ugye milyen klassz? Gondolom Izraelben is örülnek neki. Irán S300-asokat kapott, amikkel a Perzsa öblöt és a Hormuzi szorost tudja lefedni, és ha most Egyiptom is feliratkozik az akciós rakétákra, akkor a Földközi tenger teljes keleti medencéje és a Vörös tenger is no-go zóna lehet, bár ha lezárják a Szuezi csatornát, minek is menne arra bárki? És tényleg, mi hajózik ezeken a vizeken egyáltalán? Mondjuk olajon  meg Kínai árukon kívül.

Itt úgysem jössz át!

Nyilván ezek a rakétaendszerek a terrorizmus elleni harc fontos eszközei, elég ha csak az Iszlám Állam híres légierejére gondolunk. Melyik iszlám államéra? Hát mondjuk Szaúd Arábiáéra, akik eddig a szunniták legfőbb támogatói voltak mindenütt a közel keleten és így érdekeltek volt Szíriában is egynémely lázadó csoport támogatójaként. Most majd egy kicsit nehezebb lesz az életük, ami önmagában nem a világ vége, csak ha ismered az ellenzéküket.

Annak érdekében, hogy a nagy összeborulás nehogy elkerülje valakinek is a figyelmét, az orosz északi flotta éke, a Kuznyecov Admirális anyahajó és kisérő hajói ezekben az órákban haladnak el a La Manche csatornán, úgyhogy szabad szemmel is láthatóak lesznek a partról, ha valaki lemaradt volna arról, ahogy kibújtak az Øresundnál.

A nemzetközi helyzet fokozódik

mondaná erre Virág elvtárs, ha élne. Meg azt is, hogy csapásokat adunk és csapásokat kapunk. Meg, hogy nem lennék én az imperialisták helyébe. És mit mondanak ilyenkor az imperialisták?

Nos Obama elnök (februárig még az), rendkívül higgadt és megfontolt államférfiként oda nyilatkozott, hogy mi (kardcsörtetők) mind félreértjük Putyint. Az orosz elnök szerinte kétségbeesésből cselekszik, ez egyfajta előre menekülés a részéről, de higyjük el, nem eszik olyan forrón a pirogot, kifogy majd a szufla, elfogy a pénz, összedől a rendszer és akkor majd mi, nyugodt, bölcs nyugatiak csak hátradőlünk és nézzük.

Az aleppói szíreket, a kurdokat, az ukránokat ez nyilván baromira megvígasztalja most. Az izraelieket, a szaudiakat, a tajvaniakat, a japánokat, az indiaiakat meg még mittudomén kit, akik a korábbi erőegyensúly és viszonylagos béke mentén képzelték el az életüket, na őket szintén. Kit is hagytam ki? Ja, minket! Orbán Viktor, aki magát nagy formátumú európai (eurázsiai?) politikusnak szereti képzelni, szintén egy gyalog (majdnem azt írtam paraszt) ebben a sakkjátszmában. Neki most épp két pénztárból is folyósítanak apanázst, aztán ha megszűnik a hasznossága, majd lecserélik. Ez minket is nagyon megvigasztal majd annakidején. Gondolom, valami hasonló jár egy csomó észt, lett, litván, szlovák, lengyel kolléga fejében is, akik itt Kelet Európában abban bíztak, nem kell újra orosz csicskának lenni.

Szóval amíg Obama nyugodt, Putyin meg egyik kétségből esik a másikba, az USA elveszti a pozícióit, szövetségeseit, az Oroszok és a Kínaiak meg megnyerik őket.

Mégis mi volt az, ami ezt a külpolitikai katasztrófát előidézte?

Az elsődleges ok az egypólusú világrendbe vetett hit volt. Amikor Amerika magára maradt szuperhatalomként és Oroszországot legmélyebbre temette maga alá a felfordulás, amit a Szovjetunió összeomlása okozott, egyszeriben azt hitték, minden lehetséges. Nincs és nem is lesz riválisuk a világban soha.

Önteltségükben gondolom nyugdíjazták vagy partvonalra küldték az összes “héját”, a hidegháborúban edződött stratégát és hírszerzőt. Ezzel nagyjából kiiktattak mindenkit, aki ismerte az oroszokat és a kínaiakat, és tudta, hogy ezeket az országokat mi mozgatja és mi érdekli. Helyükre úgynevezett üzletemberek kerültek, akik nem is tudtak mást elképzelni, minthogy a világ minden részén ugyanolyan arcok ülnek, mint ők, ugyanazt akarják (profitot) és ugyanaz a racionalitás vezérli döntéseiket. De ahogyan a saját piaci folyamataikat sem látták előre, úgy azt sem tudták értelmezni, hogy a saját elkefélt és rövidlátó gazdaságpolitikájuk milyen mértékben ássa alá a társadalmi rendszerüket, úgy nyilván azt sem látták előre, hogy az oroszok és a kínaiak nem szűnnek meg oroszok és kínaiak lenni attól, hogy bekapcsolódnak a tőzsdézésbe.

Azt hitték, hogy konkrét legyek, hogy az 1990-es megállapodást, amit a Szovjetunió felbomlása után kötöttek az oroszokkal, simán semmibe vehetik. Hát, nem így lett.

A második ok, az a töketlenség. Hiába a világ legjobban felszerelt, legnagyobb pénzből fenntartott hadserege, ha a dolognak nincs célja, nincs mögötte politikai akarat. Hiába van az embernek pengeéles, acél lándzsahegye, ha azt fogpiszkálóból összecelluxozott lándzsára akarja feltenni. Szúrni biztos nem fog tudni vele. Amerika, de ugyanígy van ezzel Nyugat Európa is, nem tud háborúzni. Mert nem akar. Ez szép dolog, mert a háború a világ dolgai közül a legrosszabb. De mivel tök nyilvánvaló, hogy nem akar háborúzni, ezért aztán le is lehet győzni. Ugyanazzal a módszerrel, ahogy az erős tahó gyerekek kifosztják az úrigyereket a suliban. Először csak ellopnak tőle valamit, és bár tök nyilvánvaló, hogy ki volt, nincs rá bizonyíték. Aztán el is veszik az uzsonnát, és hiába panaszkodik a szülőknek, tanároknak, ha valakit nem érdekel az intő, nem fog megjavulni. A végén pofon is verik, mert tudják, hogy ha verekedésre kerül a sor, őket megdicsérik otthon, a hülyegyereket meg le is basszák a szülei, hogy minek ment oda. Megoldás erre a helyzetre, hogy a suttyóknak eleve csináltatunk tízórait otthon anyánkkal? Na ugye.

Ott ülnek Washingtonban vagy Langleyben az okosok, a háttérben ott is megy a TV-ben a jelöltek vitája, és közben azon agyalnak, hogyan másszanak ki ebből a slamasztikából. Nem mutattak erőt, amikor kellett vagy lehetett volna, most meg már túl nagy a kockázat. Belementek Irakba meg az arab tavaszba anélkül, hogy a leghalványabb elképzelésük lett volna arról, mit akarnak, most meg elvesztik egyszerre a törököket, az egyiptomiakat és a Fülöp szigeteket, és még csak esélyük sincs megnyerni egy háborús konfliktust a világ legerősebb hadseregével a hátuk mögött. Mi legyen? – kérdezik egymástól. – Csináljuk a fullos Michael Corleonét? Nyírjunk ki mindenkit egy éjszaka? – De ők is tudják, hogy egyszerre ennyi helyen nem tudnak beavatkozni és nincsenek meg az embereik, akik átvehetnék a hatalmat. – Ki meri megmondani a főnöknek?

Járulékos kár

Mondhatnánk, legyen ez az ő dolguk. Elkúrták, hát elkúrták. De azért halkan megjegyezném, hogy a világ biztonsága eddig ezeknek az arcoknak a kezében volt, és amikor kiesik belőle, nem tudni, ki fogja felvenni. Duterte a hasznos hülye a Kínaiak szemében, aki azt is megússza, hogy drogos bandák rendőri segítséggel irtják egymást Manila utcáin, de bárkit eltehetnek láb alól, elég egy cetli a hullára, hogy drogot árult.

Manila by night

Ez tényleg jó? Asszad konkrétan kiirtja Aleppó lekosságát és földdel teszi egyenlővé a várost, és az oroszok lebombázzák az ENSZ segélykonvojt, de senki nem tud semmit tenni. Megállítottuk az Iráni atomprogramot? Szuper! Most Irán azokkal az oroszokkal pacsizik titokban, akik a múlt héten jelentették be, hogy leállítják a fegyver minőségű plutónium semlegesítési programjukat. Persze tudom, hogy ezek nem szívlelik egymást igazából, de azért most éppen közösen dolgoznak a siíta félhold megvalósításán, és a libanoni Hezbollah még nem tett le arról, hogy igazán belekössön Izraelbe.

Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy láthatólag olyan emberek építenek pozíciót Amerika gyengeségéből, akiket még felszínesen sem érdekel, hogy az elfoglalt területek lakossága él vagy hal. Nincs közvélemény vagy politikai kontroll, ami felé el kellene számolniuk és még a látszatra sem kell ügyelniük. Sőt, abból építenek pozíciót otthon, hogy győzedelmes hadvezérnek mutatják magukat, ami Oroszországban többet ér, mint ha tele van a bolt. Tudják, hogy egy normális világban, működő gazdaságnál, racionális viszonyok között esélyük sem lenne. Viszont olvasták Szun Cé-tól a Hadviselés művészetét. Olyan terepre csalják az ellenfelüket, ahol a körülmények nekik kedveznek, és ahol az ellenfél nem tudja kihasználni saját előnyeit. Ha ehhez az kell, hogy felperzseljenek egy vagy két országot, például a miénket, simán megteszik.

A sajátjukkal is megtették már többször is.

Kategóriák:külvilág

Címkék:EU, Európa, háború, Irán, Magyarország, politika, USA