Theresa May. Ki tudja, mi lett volna belőle, ha nincs Brexit? Egyike lenne azoknak a politikusoknak, akik százával ügyködnek pártjaik ügyein, évtizedeken át építgetik karrierjüket, aztán feledésbe merülnek. A Brit Birodalom hasznos fogaskerekei ők, működésben tartják a hatalmas gépezetet, de ritkán adatik meg nekik, hogy valami igazán emlékezeteset csináljanak. Ki emlékszik például arra, hogy ki volt a Nők és Egyenjogúság minisztere 2010 és 2012 között? Ja, az is Theresa May volt.
Theresának megadatott a nagy lehetőség, rá biztosan emlékezni fog az utókor. Az ő nevét fogják hozzákapcsolni ahhoz a katasztrófához, amit a Brexit nevű rosszul sikerült vicc fog eredményezni. Nem ő találta ki, nem ő szervezte meg az erről szóló szavazást, a kampányt, és ha a tavaly kérdezték, akkor az EU-ban maradásra voksolt. Ehhez képest amikor beütött a krach és hirtelen nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak megürül a pártvezetői és miniszterelnöki szék, de olyan feladat is jár vele, amit igazán senki sem szeretne, amikor hirtelen minden eddigi aspiráns, élükön Boris Johnsonnal, előzékennyé vált, akkor eljött a Nagy Lehetőség. Az Egyesült Királyság második női miniszterelnöke.
Theresa May pedig azt csinálta, amit jó bürokratának ilyenkor csinálnia kell. Nem panaszkodik, teljesíti a parancsot. Akkor is, ha időközben a parancsot adó nép éppen meggondolni látszik magát, akkor is, ha tudja, őrültség amit csinál, akkor is, ha tudja, ezt a dolgot lehetetlen sikerre vinni. Igazi brit alattvalóként indul rohamra egy dombért, amit fölösleges elfoglalni. Volt annyi humorérzéke, hogy Boris Johnsont megtegye külügyminiszternek, és ha megtehetné valószínűleg Nigel Farageból csináltatna lábtörlőt a Whitehallban, de ezeket a vicceket igazándiból senki nem értékeli.
Én nem szeretem devizaárfolyamokon mérni egy politikai program sikerességét, főleg rövid távon, a devizapiacok hektikusak, sok pszichológiai tényező is közrejátszik, várakozások, nehezen számszerűsíthető kockázatok, satöbbi. De ha vetünk egy pillantást a font/dollár árfolyam elmúlt időszakban regisztrált változását mutató grafikonra, nyugodtan mondhatjuk, a gazdasági szereplők nagyon nem díjazzák a brexitet. És amikor gazdasági szereplőkről besz
élek, ebben benne vannak az Egyesült Királyság lakói is, hiszen a háztartások a makrogazdasági egyenlet fontos tényezője. És számukra az, hogy a font éppen 165 éves mélyponton van a dollárral szemben a nagyon nem mindegy kategória. És nem csak arra gondolok, hogy egyre többször adnak kevesebb, mint egy eurót egy fontért a repülőtéri váltók a külföldre utazó turistáknak, hanem arra, hogy akinek van megtakarítása, nyugdíjalapja, az most kénytelen azzal számolni, hogy ennek értéke az elmúlt néhány hónapban húsz-huszonöt százalékot esett. Sovány vigasz, hogy az exportőrök ideiglenesen jól járnak a gyengülő fonttal, mert azok, akiknek a legnagyobb az EU-ba irányuló exportjuk éppen arról gondolkoznak, hogy át is költöznek a kontinensre. Mint a Smiffys, amelyik most jelentette be, hogy 122 év után elhagyja Nagy Brittanniát. Gépjármű összeszerelő üzemek, a hajdani legendás brit autóipar maradványai nyilván ugyanezt számolgatják, ahogy a Vodafone is, meg még sokan mások. És még nem is lehet tudni, a hard brexit igazi következményeit, csak azt, amit mi is mondtunk, meg mindenki más is: az EU-nak nem érdeke jó megállapodást kötni a kilépőkkel, mert azzal a saját halálos ítéletét írja alá. És ha nem lesz könnyű hozzáférés az egységes piachoz, ha vámokkal kell újra bajlódni és ezek mértéke ismert lesz, akkor nagyon mélyen kell járnia az angol fontnak ahhoz, hogy ezekre a hírekre emelkedni kezdjen.
Az Egyesült Királyságnak nincsenek kétoldalú kereskedelmi megállapodásai senkivel több, mint öten éve, mert ezeket az EU-val és annak elődeivel intéztette. Az uniós joganyag jelentős része nincs is a joghatóságuk alatt, így módosítani sem tudják, ezért most egy kétségbeesett huszárvágással az egészet egy szavazással beemelik saját jogrendjükbe, hogy a parlament végre elkezdhessen velük ismerkedni. Hol van még ettől a saját kereskedelempolitikai célok megvalósítása, egyezmény az USA-val, Kanadával, Kínával, az Unióval? Ha csatasorban állnának a felkészült gazdasági diplomatáik, akik egész életükben ilyen szerződéseket kötögettek, akkor sem lenne hangyányi esélyük sem, hogy akár a közelébe kerüljenek a megoldásnak, mire az 50. cikkely szabta két éves határidő lejár. Ehhez képest a brit kormány hatalmas sikerről és szédületes perspektívákról számolt be a minap, mikor is Andrea Leadsom környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy a brit export központjában a
tea, süti és lekvár
már öt óra van?
lesznek. Nem vicc, szó szerint ezt mondta annak kapcsán, hogy máris sikerült egy kereskedelmi szerződést összehozni a teljes brit kormány egyesített erejével. Tényleg úgy gondolják, hogy a brit élelmiszeripar lesz az, ami hirtelen kirántja őket a szarból: a brit marhahús, az északír whiskey (?), angol cider és skót lazac. Ez utóbbit valószínűleg lehúznám a listáról, tekintve, hogy a skótok újra napirendre vették a függetlenségi szavazást. Végül is Anglia az abszurd humor fellegvára, úgyhogy értik is a viccet az angol szavazók, csak nem biztos, hogy szeretik is. Ja, és vannak köztük olyanok is, akik számolni is tudnak, és nekik kijön a matek, hogy hat százalék bővülés húsz százalék árfolyamesés mellett nem annyira acélos teljesítmény.
Nem tudjuk, mire játszanak. A brexitről szóló lépést jóvá kell hagynia a parlamentnek, ahol Theresának kisebb a többsége, mint ahány embert kirakott a kormányából, tehát jó esély van rá, hogy nem jön össze a buli. (Lehet, hogy eleve ez a cél, és a miniszterelnök szerepe pont az, hogy elvigye a balhét a brexit bukásáért.) Persze ehhez az kellene, hogy a parlament szembe merjen menni a hivatalos népakarattal, miközben minden közvéleménykutatás azt mutatja, hogy ha ma lenne a szavazás, nagyon nem nyerne a brexit. De nem ma van. És ez azt a helyzetet eredményezi, hogy egy egyre elvakultabb, egyre aggresszívabb, és a valóságról tudomást nem vevő kisebbség diktál a népszavazási eredmény birtokában, Theresa pedig kénytelen ezeknek megfelelni. Vagy legalábbis megpróbálni. Mert mit lehet mondani valakinek, aki megszavazta a kilépést mindenféle terv nélkül és most számon kéri a tervet a végrehajtón?
És ehhez jön majd még, az utókor ítélete.
Kategóriák:külvilág
egyharmad 
Vélemény, hozzászólás?