piros, piros, piros

Az Európai Bizottság felkérésére elkészült egy felmérés a szexuális jellegű erőszakról (gender based violence), aminek egyes részei futólag megborzongatták a Civilizált Európa úri közönségét. A szám, ami átütötte az ingerküszöböt, hogy az európai lakosság 27%-a elfogadhatónak tartja a beleegyezés nélküli szexuális aktust bizonyos feltételek esetén. Volt hozzá térkép is, ez itt, és ezen látható volt, hogy mi magyarok megint élen járunk valamiben, amire annyira nem illene büszkének lenni. Nem szeretném idézni a mellékletek nélkül 80 oldalas tanulmány teljes egészét, de szeretnék a becses figyelmetekbe ajánlani néhány valóban sokkoló adatot:

• Szemben a fent idézett európai 27%-os átlaggal, Magyarországon a szexuális erőszak elfogadhatósága 47%, amivel a daliás második helyezést sikerült megcsípni Románia mögött (55%).

• Az európai átlagban negyven év feletti életkor esetén nem volt szignifikáns különbség férfi és női válaszadók válaszai között, de a legnagyobb különbség (20% v. 27% a 25-39 éves korcsoportban) is megdöbbentően kicsi.

• Mind a férfiak, mind a nők esetében kiugróan magas az elfogadási érték a fiatalok (15-24 év) körében (29 és 32%).

• Az egyes mentségek tekintetében sem volt számottevő eltérés a férfiak és nők válaszaiban, nagyjából ugyanazokat az okokat tartották többé vagy kevésbe elfogadhatónak

Összefoglalva, ha valaki azt gondolná, hogy az európai 27% (vagy a magyar 47%) úgy jött ki, hogy a férfiak, főleg az idősebbek mind sötét bunkók, a nők és a fiatalok pedig nem, akkor pálinkás jó reggelt kívánok, tessék újragondolni, mert nagyon nem így van.

A talán az igen, a nem az talán

Mégis mi a bánat lehet elfogadható kifogás arra, hogy valakit akarata ellenére megcsinálnak? Úgy is kérdezhetném, hogy honfitársaim és honfitársnőim közel fele szerint mi minden számít valójában beleegyezésnek? (Az európai összesített eredmény sorrendjében, második helyen a magyar eredmény.)

Doux, édes?

1. Pia vagy drog hatása alatt állni (12% – 24%)
2. Önként hazamenni valakivel buli után (11% – 20%)
3. Kihívóan öltözködni (10% – 21%)
4. Nem mondani elég egyértelműen, hogy nem, vagy fizikailag nem ellenállni (10% – 14%)
5. Előtte flörtölni (7% – 19%)
6. Egyedül mászkálni éjszaka (7% – 18%)
7. Több partnerrel rendelkezni (7% – 18%)
8. Ha a támadó nem tudja mit csinál (4% – 4%)
9. Ha a támadó megbánja (2% – 3%)

Olvasom, nézem, értelmezem a matekot, csak éppen percenként megáll az eszem. Majdnem minden ötödik magyar szerint éjjel egyedül menni az utcán tulajdonképpen beleegyezést jelent, a nyári ruházat vagy a flörtölés szintén. Ha valakivel mész haza a buliból akkor az emberek 20%-a szerint vagy partner a szexben, ha egyedül, akkor csak 18% szerint.

A szex vajon mi?

Na itt álljunk meg egy polgári szóra! Én nem vagyok se szociológus, se pszichológus, se szociálpszichológus, csak egy egyszerű blogger. Próbálom megérteni, hogyan működik a szexuális erőszak, mert valamiért az a fejlövésem, hogy esetleg tenni kellene ellene. Például mert van egy lányom, és nem jó belegondolni, hogy ha bajba kerülne, ki mindenki szerint lenne ez az ő hibája.

nem szex

Szerintem a szex kölcsönös beleegyezésen vagy kölcsönös hülyeségen alapul, esetleg hülyeségen és beleegyezésen. (Aki szerint nincs hülyeségen alapuló szex, kérem most kapcsolja ki a gépét.) Igen ám, de az akarat is elég sokféle tud lenni, az égető vágytól, a „Fenség, gondoljon Angliára”-ig széles a skála, a tiltott gyümölcs édességétől a házastársi kötelességig néhány hónap alatt is eljuthat ugyanaz a pár. Nyilván ennek megfelelően a nem-akarat is lehet többféle, a „most nincs kedvem”-től az undoron át a jeges félelemig van minden, és akkor az akarat változásáról még nem is beszéltünk. Nyilván hosszú oldalakon át lehetne rágódni a határeseteken és az átmeneteken, de annak sok értelme nem lenne. Maradjunk abban, hogy a kimondott nem az nemet jelent, és az az a pont, ahonnan, történjen bármi előtte, legyen bármilyen ruha rajta, nincs kölcsönös akarat. És ha nincs kölcsönös akarat, akkor szex sincs. Erőszak van, az pedig nem szex. Legfeljebb (ön-)kielégítés.

Ha nagyon muszáj belegondolni, a nemi erőszak kérdésébe, azt hiszem nagyjából két nagy csoportra lehet osztani az elkövetőket. Az egyik csapat tagjai szemében az áldozat nem személy, csak testrészekből áll, amik így vagy úgy felkeltik a nemi vágyat, és ezt a vágyat ki kell élni, ha máshogy nem, hát némi meggyőzés útján. Mint amilyen néhány pofon például. Nem nagy ügy.

Az ő élvezetüket nem befolyásolja, ha a partner nem partner benne. „Ha akarná, akár élvezhetné is.”- gondolhatja, miközben a dolgát végzi.

A másik társaság még súlyosabb, ők magára az erőszakra, a kiszolgáltatottságra gerjednek. Nekik pont nem a testrészek számítanak, hanem a dominancia.

Ahogy én képzelem, ez a második kategória, amit nemi erőszakolónak tart a közvélemény és talán még az első csapat tagjai is megvetik őket. Magukat és a maguk fajtáját nem, ezért nem is értik, mi a baj velük, hiszen ők csak olyankor is akarják, amikor a másik nem, és az még nem bűn. És ahogy most kiderült, nagyjából a magyarok fele szerint lehet, hogy néha tényleg nem az.

Ha tehát egy rádiós-tévés személyiség, úgynevezett celebritás vagy esetleg ismert művész vagy politikus száján kiszalad valami szexista taplóság, áldozathibáztató moralizálás, ne azon lepődjetek meg, hogy ez hogyan lehetséges, hanem azon, hogy miért nincs gyakrabban. Nem nézek valóságsókat, de azt gondolom sokszor, hogy amikor nem azt nézek, akkor is azt látok.

Eddig volt jó

A minap olvastam Fónagy Zolán történész cikkét arról, hogy a tizenkilencedik században milyen elterjedt volt Magyarországon a családon belüli erőszak, a feleségverés, ami gyakorlatilag bevett norma volt, de még a huszadik század első felében is bőven bocsánatosnak számított bizonyos körülmények között, például, ha a testi fenyítés arányban állt a feleség vétkes magatartásával. A családon belüli erőszak megítélésében a mostani eurobrométer felmérés szerint valamivel jobb helyezést értünk el, de még mindig húsz százalék körüli nálunk azoknak az aránya, akik szerint ez magánügy.

A társadalmi folyamatok és az erkölcsi normák ezügyben (is) lassan változnak, és szerintem ezeken a demokratizálódó viszonyok, az egyéni szabadságjogok fejlődése és a nyugatos életmód presztízse sokat lendített, de a változások jellemzően generációváltások során terjedtek, maguk az emberek kevésbé hajlamosak ilyen téren nagyot változni. Ezt a változást, amit az utóbbi két három generáció alatt végbement, vagyunk hajlamosak úgy érzékelni, mint egy végleges fordulatot, és úgy tekinteni az ebből kimaradókra, mint középkori zárványokra, akiknek már rég el kellett volna tűnniük, de legalábbis jobban tennék, ha a föld alá süllyednének.

Ha most újra megnézzük a számokat és újraértékeljük a látszatot, baljós dolgokat látunk. Egyrészt, messze nem tart ott a változás, ahol reméltük. Másrészt a fiatalok körében mért magas arány azt mutatja, ez nem feltétlenül egyirányú utca. Harmadrészt a világban zajló változások, a demokrácia és a liberalizmus elutasítása, a populisták, nacionalisták, erkölcscsőszök és rendpártiak előretörése nem áll meg a távoli külvilág határain. A seggfejek általában a populistákat támogatják a választásokon és amikor populisták győznek a seggfejek ezt önigazolásnak fogják fel. Lehet azt gondolni, hogy a puncimarkolászós Trump győzelme mindegy, meg messze is van, de a homofóbok, fehér felsőbbrendűség hívők, keresztény fundamentalisták, agresszív abortuszellenesek most világszerte ünnepelnek, és úgy érzik, az ő eszméik kaptak felhatalmazást az új világrend kialakítására. Ez biztosan nem fogja segíteni az erőszakos önérvényesítés visszaszorulását. Lehet azt is mondani, hogy ez is csak afféle liberális nyafogás, és nem mindenki erőszaktevő rasszista barom, aki a változásra szavaz – tényleg nem – de ettől még hozhat az általuk is akart változás olyan világot, ami nekik se lesz jó.

Túl jó volt nekünk eddig, de ezt majd csak akkor fogjuk belátni, amikor a bőrünkön érezzük, hogy egyre szarabb lesz. Gyermekeink jövője szempontjából ez nem túl rózsás perspektíva.

Kategóriák:egy kis hazai

Címkék:Európa, jog, Magyarország, utópia