Nem hiszitek, hogy háború lesz? Azt hiszitek a ti életeteket nem érinti csak azért mert nem itt fog kitörni? Azt remélitek, ha nem értetek egyet velem nektek nem is árt majd? Jelentem: a balhé elkezdődött.

Sokat nyafogtam már, hogy milyen szörnyű irányba halad a világ, ti pedig vagy velem szörnyülködtetek, vagy gúnyolódtatok rajtam, hogy épp itt volt már az ideje, hogy jöjjön egy kis derék honfi dér a liberális kutyára. Csak szeretném jelezni, hogy itt az ideje becsatolni az öveket, mert a hullámvasút elindult, kiszállni már nem lehet, és pártállástól függetlenül hányni fogunk a menet végére.

Nem jelentkezem hetente, hogy látványosan kiakadjak a leendő amerikai elnök újabb surmóságai miatt, hogy kielemezzem egyes leendő kabinettagjainak korábbi viselt dolgait vagy világnézetük huppanóit. Egyszer majd összeáll a kabinet, ha lesz végleges, hivatalos lista, lehet, hogy foglalkozom vele, de elhihetitek, van annál fontosabb dolog, hogy Carson doktor szerint az egyiptomi piramisokat József építette, hogy gabonát tároljon bennük a választott népnek.

Trump, megválasztott elnök úr a választást követően átlag napi egy választási ígéretét vonta vissza. Ezért egyszer majd valahogy számot fog adni a lakókocsiparkok szavazóinak, de ez legyen majd egy későbbi mulatság témája. Ami ennél fontosabb, az az, amiben úgy néz ki, valóban fordulat áll be.

Amerika über alles!

Nagyon úgy néz ki, hogy a legnagyobb, joggal mondhatjuk világraszóló változás az USA és a külvilág kapcsolatában lesz. Nem csak a demokráciaexport szűnik majd meg, hanem egy csomó másfajta export is, és úgy tűnik mind gazdaságilag, mind politikailag befelé fordul az Egyesült Államok. Mivel a világ legnagyobb gazdaságáról beszélünk, aligha lesz olyan ország, amelyiket ez ne érintene. És ez az érintés egyeseknek felér egy kiütéssel.

Ahogy kezdett kirajzolódni Trump gazdasági kabinetje, tőzsdék azonnal megkezdték a változásokat beárazni. Egyfelől mindenki biztosra veszi, hogy az USÁban hatalmas infrastruktúra beruházások kezdődnek és a pénzügyi szektor deregulációja várható, ezért az ezekben érintett vállalkozások részvényei szárnyalni kezdtek. Másrészt emelkedni kezdtek a kamatok is és ennek, meg néhány más tényezőnek köszönhetően a dollár szárnyalni kezdett. Megy az euróval szemben is, de igazán látványosan még nem itt alakulnak a dolgok, hanem például Törökországban, Kínában és Mexikóban. Törökország azért érdekes, mert rövid távon Európa szempontjából itt lesz a legnagyobb hatás, amit közvetlenül is megérzünk majd, Kína és Mexikó pedig, ahová az USÁ-ból nagyon sok termelő kapacitás vándorolt, és amelyek ezért a legfontosabb kereskedelmi partnerek, globális jelentőséget kapnak, és főleg Kína sorsa az egész világgazdaságra kihat majd.

Trump égre-földre esküdözik, hogy visszahozza a gyári termelést az USÁ-ba, megbünteti azokat a vállalatokat, akik külföldön termeltetnek és megjutalmazza a hazai foglalkoztatást. Ezt az igéretét eddig elég lekezelően minősítették a közgazdász megmondóemberek, mondván, nem lehet visszatekerni az időt, az amerikai termelés egy globális versenyben a legtöbb területen teljesen versenyképtelen. Ráadásul az erős dollár tovább rontja az exportképességet, hova lesz az Apple extraprofitja, ha Kaliforniában gyártják a telefont és minden más pénznemben 20%-ot emelkedik az ára csak az árfolyam miatt?

De mi van, ha ez nem számít?

Az Egyesült Államokban az áruk és szolgáltatások exportja mindössze a GDP 12,6%-a. Ahogy mondani szokás: amit elveszít a réven, megnyeri a vámon. Szó szerint. Tavaly az USA 486 milliárd dollárnyi árut importált Kínából, miközben 116 milliárdnyit adott el oda, szóval nagyjából ki lehet találni, kinek fájna ez jobban.

A tőzsdék tehát elkezdték hinni, hogy Trump protekcionista gazdaságpolitikát visz majd, sok lesz a beruházás, emelkednek a kamatok, emelkednek a részvényárak, megy a dollár, mi baj lehet? Itt a régen várt Kánaán!

Törökország az első áldozat

dollárra váltanád a török lírádat?

A 2008-as válság utáni monetáris kurzus, az alacsony kamatok és az áthidaló megoldásnak szánt pénznyomdászat elhúzódása sokakat lépre csalt. A feltörekvő országok egész sora próbált meg hasznot húzni a kedvező pénzügyi környezetből és ezen országok vállalati szektorának eladósodottsága mintegy ezer milliárd dollárral nőt. A török vállalati szektor ezen belül is kimagaslót alkotott, 2009-től mostanáig megháromszorozta, 211 milliárd dollárra növelte vállalati szektorának devizaadósságát. És ennek java része dollárban van. Ha e mellé odatesszük a török líra dollárral szembeni teljesítményét, nagyjából kitalálhatjuk, mi lesz ezekkel a cégekkel és az őket hitelező bankszektorral. Olyan nagy a baj, hogy a minap a török lakosságot kezdték el kérlelni, hogy valutáját váltsa lírára, cserébe dicséretet és némi élelmiszert helyeztek kilátásba. Szerintem nemsokára mást is kilátásba helyeznek, mert elképzelésem szerint egy válság felé rohanó, elértéktelenedő devizájú országban az emberek túlélési ösztöne nem az önkéntes beszolgáltatást szokta választani. Meg aztán hány napig húzza ki a bankszektor azzal a pénzzel? Ha beindul az igazi pánik, szerintem órákban lehet majd mérni a kitartást. És ha ez így lesz, egy éppen háborúzó, totális diktatúra felé menetelő, a NATO-val épp szakítani készülő, menekültek millióit elszállásoló, az oroszokkal kokettáló, helyi hatalmi ambíciókkal megvert országban, akkor ebből nagyon nagy balhé tud lenni. És hamar ide tud érni.

A kínai nagy falat,

ami könnyen a világ torkán akadhat. Mert ahogy fentebb írtam, egy protekcionista USA számára a kínai import vörös posztó. Ha valóban megjelennek a magas védővámok, amik beborítanák a kínai ipar nagy részét lényegesen nagyobb hullámokat vetnek majd, mint a török bankszektor összeomlása.

Van egy közkeletű de erősen túlzó vélekedés, miszerint az USA nem megy neki Kínának, mert Kína birtokolja az amerikai államadósság jelentős részét, lévén kereskedelmi többletük egy részét amerikai állampapírok vásárlására fordították.

Hát attól függ, mit tekintünk jelentős résznek. Kína az amerikai államadósság kb 7%-át birtokolja, míg az adósság 65,5%-a amerikai tulajdonban van. Szóval nem keverendő össze a legnagyobb külföldi hitelező a legnagyobb hitelezővel.

mire lesz ez elég?

Másfelől fontos szempont, hogy miközben amerika dollárban van eladósodva, a kínai vállalati szektor egy része szintén, és a dollár a yüannal szemben éppen felértékelődik. Még néhány adat, hogy érzékeljük a nagyságrendeket: Kínában csak a vállalati hitelállomány több, mint a GDP 170%-a, összesen 17,8 ezer milliárd dollár (amerikaiul 17,8 trillion), aminek nagyjából a tíz százaléka külföldi devizában van. Tehát csak a dollár alapú vállalati hitelállomány nagyobb, mint amennyi amerikai államadóságot Kína felvásárolt. A kínai vállalati szektort tehát egyszerre csaphatja az amerikába irányuló export egy részének kiesése, és az adóság drágulása, ahol a dollárkamat emelkedése és az árfolyam egyszerre hat, úgy hogy a gyenge jüan okozta kedvezőbb versenyképesség ezt valószínűleg nem fogja tudni ellensúlyozni.

a drágul a dollár yüanban is szépen

Egy szó mint száz, Trumpnak nem kell fullban nyomnia a kretént ahhoz, hogy fenekestül felforgassa a világot. (Tavasszal még arról delirált, hogy nem fizeti vissza az államadósság egy részét.) A Kínai gazdaság rohamosan lassul, hiába a kozmetikázott statisztikák, hiába a fantomberuházások, hiába hitelből finanszírozott látszatexpanzió, nem látszik a megoldás. Ha pedig 7% alatti itt a GDP bővülés (már alatta vannak), akkor veszélybe kerül a társadalmi béke. Ahogy a kínaiak mondják, a császár (a kommunista párt) elveszti a mennyei megbízatást. És akkor balhé lesz. (Emlékeztetőül, Kínában se ingyenes egészségügy, se segélyrendszer, se állami nyugdíjrendszer nincs, tehát ha nincs jövedelem, nincs mit enni.)

Háttal a világnak

Amerika úgy tűnik hátat fordít a világnak, és ez mindenkinek rossz hír, aki a globális gazdaságra tette föl az életét. És most jön az a rész, hogy azok is arra tették föl, akik hangosan utálják a globális világot. Minden, amit magad körül látsz ennek a globális gazdaságnak az eredménye az elmúlt bő húsz évben. A technikai fejlődés, komplett iparágak, mindenki által elérhető, olcsó iparcikkek, az internet, a társadalmi szerkezet átalakulása, világszerte százmilliók munkája és életlehetőségei ebből származnak. Nyilván rengeteg káros hatásai is van, hiszen a jelenlegi balhé is amiatt van, hogy a globalizációból származó hozam milyen egyenlőtlenül oszlott el. Amikor tehát ezt a globális világot elkezdik visszaalakítani, akkor rengetegen szívni fognak. Előszőr elsősorban a “perifériákon”, ott ahol a globális gazdaság rengeteg munkahelyet, a mélyszegénységből való kitörést eredményezte. (Egyébként ezek azok az országok, ahol a globalizációt ma is pozitív fejleménynek tartják.)

Miért baj ez? Mert ezeken a helyeken nincsenek stabil demokráciák, viszont nem tekintik kizártnak, hogy erőszakkal rendezzék külső-belső problémáikat. Lehet, hogy Trumpnak a tajvani elnökkel folytatott telefonbeszélgetését most megúsztuk igazi balhé nélkül. Lehet, hogy a pakisztáni elnökkel folytatott csevej sem robbantott ki atomháborút, de azt látni kell, hogy a fickó most éppen gyufával néz be az összes benzines hordóba és beiktatása után még a gázt is megnyitja hozzá.

Nézzük a dolog európai vetületét, hogy világosabb legyen, miről beszélek. Az unió a béke találmánya és garanciája. Nem is működik jól válsághelyzetben, ezt látjuk. De ne áltassuk magunkat, a “Nemzetek Európája”-nevű jobbszél baromság nem együttműködő, hanem versengő nemzetállamokra épül. Együttműködni egy jobb integrációban lehetne, nem pedig egy szétszakított Európában. A francia, német, angol és olasz szélsőjobb vagy populista pártok csak addig puszipajtásai egymásnak, amíg szét nem verik az uniós kereteket, utána azonnal egymás kárára kezdenek erőlködni. Ha eddig zavart valakit a német dominancia, akkor ezentúl nem fogja zavarni?

Vagy vegyük Trump másik kedves gondolatmenetét a NATO feleslegességéről. Gondolom nem kell körülírnom, hogy mit jelent ez a Balti államok szemszögéből nézve. De ne menjünk ilyen messzire, a románok, akik az elmúlt években Amerika legjobb szövetségesei voltak a régióban és komoly pozíciót építettek ebből, szintén kicsit idegesek lettek Trump győzelme után. Ők eddig folyamatosan ébren tartották azt a konteót, hogy Orbán Putyin szövetségeseként akarja megszerezni Erdélyt. Annyira hisznek ebben, hogy most, pozíciójuk gyengülését érzékelve azonnal hisztizni kezdtek, és Szíjjártó ostoba provokációjára azonnal Budapestre bevonuló román csapatokról meg Tiszáig tartó Romániáról kezdtek beszélni. Hát hiányzik ez nekünk?

A csendőr nyugdíjba megy

Amerika a második világháború óta közvetlen befolyást gyakorolt a világ sok pontján politikai és gazdasági érdekei mentén. Nagyon sok esetben igencsak megkérdőjelezhető módon avatkozott be országok belügyeibe, vagy éppen nem avatkozott be, amikor lehetett volna. A hidegháború idején a dolgok vezérfonala a szovjet nyomulás és a kommunista fordulat akadályozása volt, ezzel magyarázható volt, hogy a népek szabadságát védte, de persze sokszor ennek örvén maga is hétpróbás gazembereket, véreskezű diktátorokat vagy teokrata rezsimeket emelt hatalomba. A “világ csendőre” szerepet Obama egyfajta rugalmas elszakadással kezdte feladni, erről és ennek következményeiről írtam itt. Ha most Trump ezt a folyamatot felgyorsítja vagy csak egyszerűen nyilvánvalóvá teszi az új doktrínát, az a világ számos pontján véres zűrzavarhoz is vezethet. A helyzet nem fekete-fehér. Iránban az atomalku és a feloldott embargó parlamenti többséghez segítette az ellenzéket, akik most egy mérsékeltebb legfelsőbb vezető hatalomba segítésén dolgoznak, de közben Irán új lendületet vett regionális hatalmi pozíciójának felépítésében is. Ha az Iránnal szembeni politikát megfordítják, a konzervatívok megerősödnek de ez nem fogja csökkenteni ambícióikat, ráadásul a szaúdi rezsim kezének elengedése is durva következményekkel járhat, mert ott az ellenzék még a mostani kurzusnál is fanatikusabb arcokból áll. Kubában a közeledés politikája esélyt adhatna egy “menedzselt hatalomváltás”-hoz, de ha Trump ezt a folyamatot magára hagyja, akkor a spontán hatalomváltás véres eseményekhez és szokásos latin amerikai korrupt diktatúrákhoz vezethet. Sem az oroszok, sem a kínaiak nem adják fel terjeszkedési politikájukat azért mert az amerikaiak nem nyomulnak tovább, és mindkét helyen használják a háborús sikereket arra, hogy belső problémáikat kezeljék. A zavarosban halászó helyi erők sem fognak megjavulni, mert már nem leckézteti őket egy amerikai ügyvivő. A szabályozott rablást nem a béke, hanem a szabadrablás követi majd és el fog tartani egy darabig, amíg kiderül melyik a legerősebb kutya a környéken. Biztos mindenki örül, hogy Németország és Japán is újra fegyverkezni kezd.

Ezzel párhuzamosan változhat meg a gazdasági világrend is. Ez volt, ami eddig a politikai rendszer valamiféle kohézióját fenntartotta. Az az elv, hogy a világkereskedelem racionális rendszerében léteznek kölcsönös előnyök és ez által meghatározott függések, amik valamelyest kiszámíthatóvá teszik a szereplők tevékenységét. A globalizáció visszafogása marha jól hangzik, de mivel alapjaiban kérdőjelezi meg a közös érdekeket, valami olyasmit is kikezdhet, ami nem szerepelt az antiglobalisták tervei között. A brexitáló angolok jól mutatják, milyen az, amikor a gőg és irracionalitás próbál szerencsét.

Milyen lesz a világkereskedelem négy-öt éven belül? Milyen változásokat kényszerít majd a többi szereplőre, ha Amerika alapjaiban változtatja meg a hozzáállását? Az átrendeződés okozta válság mennyi ideig tarthat és utána kik lesznek, akik a legjobban tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez? A válság következtében hány fegyeres konfliktus robban ki vagy eszkalálódik? Ha elszaporodnak a helyi háborúk és humanitárius válságok, mi lesz az ott élő emberekkel? Milyen politikai változásokat fog ez eredményezni?

Jut eszembe, a magyar export meghaladja a GDP 90%-át, tehát nekünk, magyaroknak igazán lenne mitől tartanunk, ha a világgazdasági átrendeződés elkezdődik, mert az, hogy mennyit profitáltunk eddig a globalizációból nagyon könnyen kiderülhet úgy is, ha ennek egy jó részét elveszítjük néhány év alatt. Kicsi, nyitott gazdaságunkat egy ilyen vihar simán fölkapja és földhöz vágja, de pártunk és kormányunk épp örömünnepet ül a változások miatt. Nyilván titokban készül a csodafegyver, ami az utolsó pillanatban is képes megfordítani a világtörténelem menetét a javunkra.

Kategóriák:gazdaság, külvilág

Címkék:EU, Európa, gazdaság, háború, Irán, piac, politika, Trump, USA, világpolitika