Itt az ideje az ébredésnek. Amiről azt gondoltuk, kampány, arról kiderült, ez az új kormányzás mikéntje. Nem tudjuk meddig tarthat így, és csak spekulálhatunk, hogy mik lesznek a következmények, ha minden így marad.

Ami az első két hétben kiderült, az az, hogy Trump nem váltott üzemmódot sem a választás, sem a beiktatás után. Sokan reménykedtek abban – talán még most is ezt teszik – hogy a fecsegő felszín alatt (vagy helyett) majd normál elnöki ügymenetet kapnak, és a kormányzást a populista szólamok mellett (vagy helyett) átgondolt stratégiai gondolkodás támogatja. Ezt a reményt leginkább és legtovább az amerikai republikánusok nagy része táplálja magában, de erről egy kicsit később….

Vegyük sorra a lényeges elemeket:

• igenis kereskedelmi és valutaháború lesz. Vége a szabadkereskedelmi rendszereknek, a multilaterális egyezményeknek és a világkereskedelem eddigi rendjének. Elsőként a TPP és a NAFTA ment a levesbe, de már látható, hogy itt nem állunk meg.
• nagyon valószínű, hogy megváltozik a katonai szövetségi rendszer, mind az európai, mind a csendes óceáni térségben komoly változás várható, ami részben összefügg a kereskedelmi háborús folyamatokkal. A fő ellenfél Kína, és velük szemben egyre több minden válik elképzelhetővé.
• az amerikai belpolitika új dimenzióba kerül. Az elnökkel szemben több olyan komoly gyanú merült fel, melyek bármelyike egyedül is képes lett volna lemondásra késztetni eddig bármelyik elnököt, miközben Trump továbbra is megy előre, mint a gőzhenger és jele sincs annak, hogy őt ezen ügyek bármelyike befolyásolná.

Nézzük egyenként a fenti pontokat és a lehetséges következményeket.

Az elnököt megbuktatnotok nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem

Napok sem teltek el a beiktatás óta, amikor komoly amerikai fórumokon, komoly politikai elemzők és politikusok egyaránt Trump visszahívásáról és az elnök perbefogásáról kezdtek beszélni. Teljesen nyílt beszédtéma, hogy az elnök nyilvánvalóan hazudik. A mai napig három olyan, egyenként is súlyos vád merült fel vele szemben, ami méltatlanná tenné az elnöki székre:

• Az elnöki pozícióval összeférhetetlen, hogy üzleti vállalkozásokat tartson fenn, de Trump nem volt hajlandó eladni vállalkozásait. Egy ócska jogi trükkel próbálkozik, miszerint egy ú.n. “blind trust” kezelésére bízta őket. De mivel ennek a trust-nak a családtagjai, a gyerekei a kedvezményezettjei, ezt aligha tekintheti bárki is függetlenségenek. Ráadásul maga az elnök keveredik ezzel kapcsolatban ellentmondásba, amikor azt mondja, hogy a hoteljében megszálló külföldi politikai szereplők után keletkezett bevétel egy részét (levonva a költségeket) befizeti az államkasszába. Ha nem az ő érdekeltsége, akkor miért fizeti be? Ha meg az övé, akkor azzal hogy bemondásra befizet valamit, nem mentesül attól, hogy üzleti vállalkozásból van bevétele, ráadásul úgy, hogy ezt a bevételt külföldi politikai szereplők fizetik neki. Ráadásul Trump nemzetközi holdingot tart fenn, külföldi érdekeltségekkel, dollárszázmilliókat érő hotelekkel olyan régiókban, ahol az Egyesült Államoknak komoly érdekkonfliktusai lehetnek. Ez önmagában is abszurd, de teljesen nyilvánvalóan lehetőség arra, hogy az elnök zsebén keresztül befolyásolják az amerikai külpolitikát. Nem hiszed? Szerinted miért maradt le Egyiptom és Szaúd Arábia a muszlimokat kitiltó elnöki rendeletből? Miközben a 9/11-es merénylet elkövetői majdnem mind szaúdiak voltak.
• Trump nyíltan belehazudott mindenki szemébe, mikor azt mondta, ha megválasztják, nyilvánosságra hozza adóbevallásait. Most úgy döntött mégse teszi. Ez akkor is elég lenne egy kongresszusi különbizottságosdihoz, ha Trump egy egyszerű ügyvéd vagy vállalati tanácsadó lett volna, de az ő esetében elég konkrét ismeretek vannak arról, hogy milyen adóelkerülési trükkökkel mentesült évtizedekre az adófizetés alól. És dollár százmilliók elsíbolásáról lehet szó.
• Egyre nyílvánvalóbbnak látszik, hogy Trump valamilyen módon és mértékben együttműködött az oroszokkal. Nem csak a demokrata mailszerverek tartalmának és Hillary lejáratásának ügyében, de az orosz szankciókkal kapcsolatban is. Az, hogy ennek tetejében az oroszok még kompromittáló adatokkal is rendelkeznek Trump prostituáltakkal folytatott bizarr szexuális játékairól, csak hab a tortán. Nos mondhatjuk, hogy Amerika nemzetbiztonságának egyik kulcseleme az, hogy lehetetlen ilyesmivel zsarolni valakit, aki teljesen szégyentelenül szexista barom, de azért lássuk be, a világ jelenlegi egyetlen szuperhatalma esetében ez azért kicsit kevés. És külföldi segítséggel választást nyerni egyébként is hazaárulás.

Adott tehát három olyan ügy, ami egyenként is alapjául szolgálhatna egy impeachment eljárásnak, azaz az elnök visszahívásának. És itt jön a bökkenő. Ahhoz, hogy az elnököt megbuktassák, a republikánus párt többségének akarata kellene. Övék a kongresszusi és a szenátusi többség is, nélkülük ez nem megy. De mikor jön el a pillanat, amikor majd akarják is?

Ki csóvál kit?

A republikánus párt még mindig delíriumos állapotban van. Nyolc hosszú év után megnyerték a Fehér Házat, és most azt gondolják, végre itt az idő, hogy a folyamatos obstrukció után elkezdjék megvalósítani világmegváltó elképzeléseiket. De itt a nagy kérdés, hogy akkor most a republikánusoknak van-e elnöke, vagy az elnöknek van-e egy pártja? Két dolgot ajánlanék ezügyben megfontolásra: az egyik, hogy az előválasztási kampány során a republikánus párt és főleg annak elitje mindent bevetett Trump ellen, amit csak találtak de nem sikerült megállítaniuk. Trump pedig hirhedten bosszúálló típus. Másrészt egyáltalán nem véletlen, hogy Trump nem új törvénytervezetek benyújtásával kezdte elnöki tevékenységét. A törvénytervezeteket ugyanis megrágják a bizottságok, cincálják a lobbicsoportok és a média, majd szavaz róla a kongresszus és a szenátus. Ezek mind a régi elit játszóterei, Trump pedig azzal lett elnök, hogy ő a tökös fickó, aki végre csinál valamit. És ez sokkal többet számít, mint gondoljuk.

Trump – mint vérbeli populista – nagyon precízen mérte választói táborának elégedetlenségeit és vágyait és ezekre építette retorikáját. Igéretei, amik nem igazán képeztek koherens gazdaság- vagy külpolitikai programot, a frusztrációk és indulatok meglovagolásáról és ezeknek a szításáról szóltak. Ezt a választói bázist Trump még mindig uralja, és ezt a választói bázist egyáltalán nem érdeklik Trump kétes pénzügyei, az oroszok segítsége az e-mail szerverek feltörésében, és nem érdekli őket, ha Trump elnökként megtartja szállodáit, amin keresztül bárki befizethet az elnök zsebébe közvetlenül. És azért nem érdekli őket, mert tudomást sem vesznek róla. Az átlagos Trump szavazó soha nem veszi a kezébe a New York Times-ot vagy a Washington Post-ot. Nem néz CNN-t. Lehet, hogy a Post munkatársai megbuktatták Nixont, de ma már senkit nem érdekelnek és ez a felismerés még csak most érik meg a legtöbbjüknél. Abban a párhuzamos univerzumban, ahol a Trump hívők élnek ez az “elitista média” nem létezik. Amíg az ő kedvenc újságírójuk, bencsikük vagy bayerzsoltijuk nem írja le, addig a sztori nem, hogy nem igaz, hanem nem is létezik. Ők a médiát a Facebookjuk által szűrve fogyasztják, és abban semmi nincs, ami arra utalna, hogy az elnök ne a megváltójuk lenne.

Trump ezért nem adja ki a kezéből a telefonját és csinál világpolitikát a vécén ülve a twitteren.

És akkor itt a feladvány a republikánusok részére. Az ugyebár nem kérdés, hogy lehet jogalapot találni Trump visszahívására. És az sem, hogy Trump menesztése esetén Pence lesz az elnök, aki egy keresztény fundamentalista, de vérbeli washingtoni fenevad legalább, aki tisztában van a játékszabályokkal. De ez nem az amit a választók akarnak.

Általánosságban elmondható, hogy miközben a civilizált úri közönség szörnyűlködik Trump, Le Pen, Farage, Putyin és Orbán miatt, átsiklik a tény fölött, hogy az önkényuralmat emberek tíz- vagy százmilliói akarják. Nem elszenvedik, hanem akarják.

És amíg sem a republikánusoknak sem a demokratáknak nincs hihető programja, amivel a Trump szavazókat megszólíthatnák, addig nyerni csak egy másik Trump-pal lehet. Mert Amerika piacgazdaság, és ahol ekkora a kereslet valamire, ott megjelenik a kínálat is. És ebből az következik, hogy minél tovább hagyják futni Trumpot, annál messzebre viszi ő a választókat a hagyományos republikánus párttól és annál valószínűbb, hogy populista pártok jelennek meg a régiek helyén, vagy a meglévők lesznek kénytelenek azzá válni. De miközben lehet, hogy a felismerés már érik a pártban, a mid-term választáson egyéni jelöltek indulnak és ők elsősorban a saját pozícióikat féltik, tehát egyáltalán nem biztos, hogy hajlandóak vagy képesek valami központi logika szerint cselekedni. Az egyetlen szerencséjük, hogy a demokraták egyelőre még náluk is bénábbak és jelenleg arra számítanak, hogy a csalódott választók autómatikusan náluk landolnak majd. (Erre vár a z MSZP is vagy tíz éve.)

A birodalom visszavág

Amerika nem Magyarország. Az ott élő emberek összehasonlíthatatlanul nagyobb hányada hisz a demokráciában, elkötelezett bizonyos alkotmányos értékek mellett, és hisz a jogaiban. Még nagyobb az arány, ha az intézményrendszerben, az államapparátusban dolgozókról van szó. És ide tartoznak a katonák, az ilyen-olyan ügynökségek, a hivatalok, köztük az adóhivatal munkatársai is. Ezek mind az alkotmányra esküdtek föl, ami arrafelé szent dolog. És lehetséges, hogy az elnök a munkáltatójuk, aki kirúghatja őket, de hűséggel az amerikai népnek tartoznak. És ez minőségi különbség.

Amint az adminisztráció szembesült Trump valódi szándékaival és első lépéseivel, soha nem látott mértékben indult meg a szivárogtatás. A megszokott mainstream média munkatársainak telefonja megállás nélkül pittyeg, kétségbeesett vagy elkeseredett de elkötelezett karrierdiplomaták és köztisztviselők küldik át a következő elnöki rendeletek tervezeteit. Ha tovább durvul a helyzet, elérheti azokat az adóhivatalnokokat is, akiknek van hozzáférésük Trump adóbevallásaihoz. Vagy azokat az NSA vagy FBI ügynököket, akiknek megvan az a telefonbeszélgetés az oroszokkal, amit az ügynökség vezetője olyan átlátszó kifogással visszatart.

És itt vékony jégre megyünk. Mert egyfelől a római birodalmat egy őrült császár uralkodása alatt is fenntartotta a bürokrácia, ami végezte a dolgát. De egy demokráciában nagyon érzékeny morális kérdés, hogy egy titkos ügynök, aki felesküdött az alkotmányra, hogy hazáját megvédi a külső és belső ellenségtől és a zsarnokságtól, saját megítélését előbbre helyezheti-e, mint a választók akaratát? És mi van, ha a nép úgy fejezte ki akaratát, hogy lényeges információkat titkoltak el előle? Akkor is a népakarat az első? És ha a népet tényleg nem érdeklik az információk?

Az egész információs háború lényege az volt eddig, hogy a választókat le kellett választani a hagyományos hírforrásokról és alternatív valóságbuborékokba kell őket zárni, ahol az határozza meg, hogy mit tudnak, hogy mit hisznek.

És ezért veszélyes, ha Trump sokáig nem bukik meg. Az általa felhergelt és szerintünk “alternatív valóságban” élő hívei egyre több visszaigazolást kapnak arról, hogy így is lehet egy országot, egy világhatalmat vezetni. Egyre inkább meggyőződésükké válik, hogy minden Trump elleni lépés (például a muszlim tilalom szövetségi bírói elmeszelése) az elitista, népellenes ármány műve. És ha ez rögzül, akkor Trump helyére újabb Trumpok jönnek és hosszú távon számolni kell a populizmus térnyerésével.

Kit zavar egy hazug elnök?

Oké, nem újdonság, hogy az amerikai elnökök valótlanságokat állítanak. Az viszont fontos, hogy az elnök nyilvánvalóan, arcátlanul hazudik, szinte perceken belül megbukik vele, és ennek semmilyen következménye nincs. És nem arról van szó, hogy pontosan hányan voltak a beiktatási ünnepségen, hanem például arról, hogy neki semmilyen orosz üzleti érdekeltsége nincs. Egy ország, ahol az elnök megtartja nemzetközi üzleti érdekeltségeit, de kizárja a nyilvánosság ellenőrzését, fenntartja a látszatát, hogy adócsaló, és mindez nem befolyásolja népszerűségét…

Nemzetközi következmények

Eddig egy furcsa oknál fogva a nemzetközi piacok nem akarták elhinni, hogy Trump valóban az az elefánt a porcelánboltban, aki törni-zúzni fog. A kampány az kampány, gondolták először. Aztán azt, hogy majd ha beiktatják, normalizálódik. Biztató jelnek vették, hogy a kormányzat egyik fele profikból áll és nem nézték, hogy a másik fele lelkes amatőrök aktív csapata, akiket semmilyen szakmai vagy diplomáciai konvenció nem érdekel, viszont rendkívül ambíciózusok.

Mexikó bedöntése talán nem rengeti meg a világot, de attól még, hogy itt nem érződik, súlyos következményei lesznek. A fal, az illegális bevándorlók kiebrudalása és leginkább az észak amerikai szabadkereskedelmi egyezmény felrúgása innen nézve szinte amerikai belügy. Nyilván egy összeomló mexikói gazdaság a megugró munkanélküliséggel és fokozódó bűnözéssel komoly konfliktusok forrása lehet még hosszú évekig.

Ennél fontosabb, hogy mi lesz Kínával és mi lesz Európával.

Miközben a fő ellenség, Kína, aminek meggyengítése elsődleges lenne, az amerikai külpolitika zavaros üzeneteket küld saját szövetségesei felé. A TPP megtorpedózása ebben a tekintetben teljesen érthetetlen, hiszen ez egy kvázi Kína ellenes kereskedelmi egyezmény lehetett volna, ami a térség összes jelentős szereplőjét összefogta volna. Ráadásul Trump érdekes taktikát folytat a devizaháborúban is. Mivel protekcionista és hazai infrastuktúra fejlesztésről, adókedvezményekről szóló retorikája a dollár erősödését eredményezi, sorra betámadja a jelentős külkereskedelmet folytató országokat, hogy gyenge valutájukkal torzítják a versenyt. Megkapta ezt Japán is, akit teljesen készületlenül ért az USA pálfordulása. Most Dél Koreával együtt vakarhatják a fejüket, míg Kína rakétákat telepít, Észak Korea pedig ballisztikus rakétákat tesztel.

Steve Bannon

Abban a diplomáciai közegben, ahol a Nemzetbiztonsági Kabinet új elnöki bizalmasa, Steve Bannon fegyveres konfliktust jósol a Dél Kínai tengerre néhány éven belül, pont megfelelő taktika a környékbeli szövetségesek elbizonytalanítása. Vagy nem az?

És mi a helyzet Európával?

Amit a japánok megkaptak a yen gyengesége miatt, ugyanazt kapják a németek is. Január 31-én Peter Navarro, a Nemzeti Kereskedelmi Tanács új feje tette szóvá, hogy Németország kihasználja szomszédait és az USÁt. Trump szerint az euro a német márkának az álruhája, ami lehetővé teszi a relatív alulértékeltségével a német export határtalan bővülését. (És valóban a német kereskedelmi aktívum Kínáéval összemérhető abszolút értékben) Ráadásul mindezt – közkeletű teóriákkal ellentétben nem az európai perifériával szemben halmozza fel, hanem – a tengerentúlon, Amerikával és Kínával szemben építi.

Peter Navarro

És van itt még egy fontos elem, ami komoly bajok forrása lehet: szemben Kínával vagy Svájccal (mely szintén nagy kereskedelmi aktívummal rendelkezik), Németország a keletkező többletét nem likvid nemzetközi eszközökbe fekteti, például amerikai államkötvényekbe, hanem az eurozóna megmentésének és a gyengélkedő déli periféria megtartásának érdekében a TARGET2 rendszeren keresztül elsősorban dél-eruópai pénzügyi eszközökbe. Ezek pedig kockázati szempontból nagyon más minőségűek, különösen akkor, ha az eurozóna szétesik. Ez utóbbi pedig akár pont azért következhet be, mert a német kitettség ezen eszközök irányába jelentős belpolitikai tényező és ennek támadásával az USA közvetve Merkel kihívóit segítheti. Így az Egyesült Államok egy valutaháború örve alatt valójában kiütheti az Európai Uniót is.

De miért jó az Amerikának, ha megpróbálja meggyengíteni legfőbb európai szövetségesét?

Nehéz erre a korábbi amerikai külpolitika logikája szerint értelmes magyarázatot adni. Az egyetlen dolog, ami most eszembe jut az, hogy ha Amerika hátat fordít a szabadkereskedelem politikájának és a multilaterális gazdasági kapcsolatoknak, akkor azt sem tűri meg, hogy rajta kívül ilyen kapcsolatok működjenek és esetleg olyan övezetek alakuljanak ki, melyek képesek átvenni az USA helyét a világgazdaságban. Ha pedig ez így lenne, akkor tényleg elképzelhető, hogy az amúgy is gyengélkedő Európai Uniónak befellegzett.

És ha vége az EU-nak, akkor mi lesz Kelet Európával? Vajon lesz-e valami, ami gátat tud szabni az oroszok igényeinek, vagy készülhetünk egy új Jaltára?

Kategóriák:külvilág

Címkék:EU, Európa, gazdaság, háború, kapitalizmus, Magyarország, Merkel, piac, politika, Trump, USA