Trump elnök úr jól meglepte a világot, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve jól megbombázott egy szír légibázist. Az oroszokat meg persze Asszadot leszámítva mindenki, de tényleg mindenki visszafogottan, de üdvözölte a lépést. Voltak akik már amerikai külpolitikai fordulatról cikkeztek, ami csak úgy értelmezhető, hogy a bombázás ellentmond Trump tavalyi kampányszövegeinek, ami azért jó, mert a kampányszövegek hülyeségek voltak, a bombázás meg inkább hasonlít a “hagyományos” amerikai külpolitizálásra. (Ugye milyen rosszul hangzik?)
Hát akkor én most ünneprontó leszek.
Először is, annyiban igaza van az oroszoknak, hogy Amerikának továbbra sincs halvány segéd fogalma sem arról, hogy mit kezd Szíriával. (Szóljon, aki tudja, hogy Asszad helyett kit vagy kiket szeretnének Szíriában vezető szerepben látni.) Eddig úgy volt, hogy szétrúgják az ISIS seggét, aztán lelépnek és hagyják, hogy a helyben érdekelt egyéb kishatalmak lejátszák egymás közt a meccset, lévén a szír háború kezdete óta a kurdokon kívül nem tudtak szövetségest generálni maguknak a felkelők között. Azt meg ugye ők sem gondolhatják komolyan, hogy a kurdok átveszik az uralmat teljes Szíria felett… Szóval miközben mindannyian a washingtoni szappanoperát figyeltük, az amerikaiak komoly szárazföldi jelenlétet építettek fel az iraki és szíriai ISIS leszámolás ürügyén, kicsit alakítottak a légitámadások intenzitásán és mindenki arra készült, hogy néhány héten belül elesik Rakka és Moszul, lehet ünnepelni, aztán tipli, hadd gyilkolásszák egymást tovább a helyiek. Egyszer már hosszabban értekeztem arról, hogy az ilyen célja-nincs háborúk milyen messzeható következményekkel bírnak, akit érdekel, itt megtalálja.
Ha Trumpnak továbbra sincs célja Szíriával, akkor mi változhatott meg?
orosz vétó a Biztonsági Tanácsban
Több válasz van rá, és ezek nem biztos, hogy kizárják egymást. Először is szépen lassan melegszik a helyzet a Trump kampánystáb orosz kapcsolataival kapcsolatosan. Egyre másra jönnek a kommunikációs ballépések, derülnek ki a hazugságok, ki kivel mit egyeztetett és ki tudott még róla, és nagyon úgy néz ki, előbb-utóbb baj lesz belőle, ami akár az elnököt is elérheti. És akkor még a Trump cégek gyanús nemzetközi pénzügyeiről nem is beszéltünk. Ebben a helyzetben az idlibi gáztámadás és az azt követő orosz vétó a Biztonsági Tanácsban igazán nehéz helyzetbe hozta a Trump csapatot. Halott gyerekek és tagadó orosz diplomaták mellett már nem lett volna eladható az a kommunikáció még a híveknek sem, hogy a kampánycsapat orosz kapcsolatai egy elnökségre készülő kormányzat normál diplomáciai kapcsolatkeresése volt, ami ugyan formailag lehet, hogy nem túl szabályos, de abszolút indokolt. (Van is ezzel kapcsolatban összeesküvés elmélet természetesen.) Szóval a belpolitikai helyzet fokozódott, amire a régi mesterek szerint legjobb gyógyír egy kis háborúsdi, pláne ha az közvetve épp az oroszok érdekeinek tesz keresztbe, hiszen egyfelől ugyebár elfoglalja a címlapokat, másfelől napnál is világosabban bizonyítja, hogy az elnök nem orosz lekötelezett. (Mindezt tovább színezi, hogy az érvényben levő egyezmény szerint az amerikaiak felhívták az oroszokat és közölték a támadást előre, hogy nehogy oroszok sérülhessenek meg, de így nyilván a szírek is értesültek a támadásról időben. Lehet tehát, hogy volt meglepetés, de az maximum a telefonáláskor működött, amikor a Tomahawk rakéták becsapódtak, már mindenki tudta, mi a dolga.)
Jared Kushner és Steve Bannon
A másik lehetséges magyarázat is kisszerű ügyekre vezethető vissza. Néhány nappal a támadást megelőzően került ki a Nemzetbiztonsági Tanácsból Steve Bannon, az elnök legfontosabb stratégiai tanácsadója és az alt-right alternatív univerzum egyik fő ideológusa. Egyfelől két hónap alatt bebizonyította, amit mindenki tudott rajta kívül, hogy dunsztja sincs a külpolitikához és a nemzetbiztonsághoz. “Nem gondoltam, hogy a nemzetbiztonság ennyire bonyolult dolog.” Másfelől pedig, és mértékadó források szerint ez volt a veszte, nyíltan összekülönbözött az elnök vejével, Jared Kushnerrel, akit egyszer állítólag a nyílt színen ledemokratázott. Sosem jó ómen belekötni az elnök családtagjaiba, de Trump esetében ez egyértelműen végzetes. És Bannon kegyvesztettsége után Kushner nem tétovázott felhívni a figyelmet arra, hogy az orosz és iráni segítséggel életben tartott Asszad rendszer mekkora veszélyt jelent Izraelre, aki mégiscsak a legfőbb szövetséges a térségben.
Hassan Rouhani, az iráni mérsékeltek jelöltje az elnöki pozícióra
És igen, ez a harmadik lehetséges magyarázat is, hiszen Trump körein túl is nagyon sok republikánusnak csípte a szemét az iráni atomalku, amit ők közvetve az iráni regionális törekvések megerősítőjének tekintenek. Trump egyelőre nincs abban a helyzetben, hogy felmondja az Iránnal kötött egyezményt, de úgy érezheti, hogy a regionális nyomulásnak megpróbálhat keresztbetenni azáltal, hogy a siíta-félhold két csücskében erőt mutat. Így került sor a balul sikerült yemeni beavatkozásra is (ami ugyan az Al Kaida helyi egységei ellen irányult, de figyelmeztetésnek jó volt) és most az Asszad elleni bombázásra is. Az óvatosság indokolt. Iránban most májusban fogják megválasztani az elnököt, és bár az amerikaiaknak nincs favoritjuk, egy nyílt konfrontáció a keményvonalasok megerősödését hozhatná, amit akkor is jó elkerülni, ha a mérsékeltekben sem bíznak egy cseppet sem.
Mi következik most? Katonai téren valószínűleg nem sok. Az oroszok hadihajókat vezényeltek a térségbe, megerősítik a légvédelmet és felmondták az amerikaiakkal a kölcsönös tájékoztatásról szóló egyezményt, így mostantól sokkal-sokkal kockázatosabb lesz lövöldözni és bombázni a térségben. Ráadásul az ország másik végénél ott vannak az amerikai kommandósok és tengerészgyalogosok, így nagyon benne van a pakliban, hogy a helyzet villámgyorsan eszkalálódjon, mert ez a fenyegetettség az ő légi támogatásukat is érinti. De ugyanakkor Asszadnak is valószínűleg a szőnyeg szélére kell állnia, mert ezzel a gáztámadással és ami utána következett, alaposan belerondított az oroszok fényes külpolitikai sikertörténetébe. Ne felejtsük el, hogy Asszad már halott lenne, ha az oroszok nem húzzák ki a szarból, és ez a fordulat most nagyon megdrágítja az oroszok jelenlétét anélkül, hogy külpolitikailag bármit is javítana a pozíciójukon, sőt most éppen menteniük kell a menthetőt.
Politikailag sok minden megfordulhat, hiszen Törökországban két hét múlva szavaznak az alkotmánymódosításról, ami nem lefutott kör még, és itt van ugye az iráni elnökválasztás is májusban. Ha Erdogan megerősödik és az irániak bekeményítenek, akkor az amerikaiaknak nagyon komoly fejtörést fog okozni, hogy arcvesztés nélkül összehozzanak valami rendezésfélét. Azzal, hogy az Asszad nélküli rendezés mellé tették le a voksukat jócskán megnehezítik a háttérben formálódó, felosztási terveken alapuló “átmeneti megoldást”.
És van még itt egy jutalomfalat nekünk is, hiszen pont múlt héten jelentették be, hogy Magyarország aláírt egy egyezményt Iránnal a szigorúan békés célú atomerőmű építésről és finanszírozásról. Igen, “Mészáros Lőrinc” ehhez is ért, egyik cége révén ő a magyar minősített atomerőmű építő. Ez Iránnak nyilván jól jön, hiszen egy EU és NATO tag ország épít náluk atomerőművet, az így biztosan jól eladható történet külföldön, mert messziről talán nem lesz látható, hogy minden alkatrészen cirill betűs felirat lesz majd és lehet, hogy az építkezésen sem lesz sok magyar. Igen, ez az, ami egy ilyen rakétázós-bombázós amerikai-orosz-iráni egymásnak feszülésben a legjobban hiányzik nekünk, ez lesz az, ami hazánk érdekérvényesítő képességét és nemzetközi presztízsét az egekbe repíti.
Vagy nem.
Kategóriák:külvilág
egyharmad 
Vélemény, hozzászólás?