Elvesztettük Törökországot

Bár valójában sosem volt igazán a miénk.

Attatürk

Kemal pasa, a törökök atyja, a török köztársaság megálmodója és megvalósítója

A tegnapi népszavazás eredménye egy hosszú-hosszú kisérlet végét jelenti. 1921 január 20.-án fogadta el a Török Nemzeti Nagygyűlés (Türkiye Büyük Millet Meclisi) az első alkotmányt (Teşkilât-ı Esasîye Kanunu) bár a köztársaságra még majdnem három évet kellett várni. A korábbi Ottomán Birodalom szultánjának abszolút hatalmát  felváltotta a modern európai parlamentáris demokráciák mintájára megszervezett állam. Igazi felülről vezérelt demokratizálási folyamat volt, komoly kihívásokkal és időnkénti visszarendeződési kisérletekkel, melyben a hadsereg feladata volt őrizni az Attatürk-i állameszmét – bármilyen abszurdnak is hangozzék ez. Számos katonai puccs zajlott le az országban, így a tavaly nyári, kudarcba fulladt kísérlet akár illeszkedhetett is volna egy sorozatba, melynek célja az ország re-iszlamizációjának megállítása lett volna. Nem fogjuk megtudni, mert a hivatalos török narratíva szerint ugye ezt a puccsot Egrdogan korábbi harcostársa, a muszlim hitszónok Fetullah Güllen szervezte Amerikából, és valami azt súgja, az igazság ezzel kapcsolatban sosem derül ki egészen.

Erdogan

Erdogan új Törökországot csinál

Kívülről úgy tűnt, Törökország demokratizációja valójában sok szempontból felemás volt, ideológiailag erősen elkötelezett nacionalista propaganda hatotta át, amely sokszor egészen abszurd helyzeteket eredményezett. Például az etnikailag homogén Törökország imázsát, amelyben a tizenhárommilliós kurd kisebbség létét is tagadták. Csodálkozunk-e ezek után, hogy az örmény népirtással kapcsolatos történészi fejtegetések is hisztérikus ellenreakciókat szültek? Ez az érzelmileg erősen megélt nacionalizmus valójában az iszlám hagyománnyal szembeni ellenállás eszköze volt. A sok nyugati által mintaértékűnek gondolt török szekularizáció mellékhatása/kulcsa, olyan béka, amit illett lenyelni cserébe azért, hogy a valaha komoly hatalmi pozíciót jelentő kalifátust, a muszlim világ formális vezető szerepét, egy ország parlamenti demokráciára és NATO tagságra cserélte. És a minta többé kevésbé működött, az Oszmán Birodalom szétesése és a gyarmatosító nyugatiak módszerváltása után mesterségesen kreált Közel Keleti és Észak Afrikai utódállamok mind saját, mesterséges nacionalizmust hirdettek, hogy etnikailag és vallásilag évszázadok óta megosztott országaikat egyben tarthassák. És mindezt nagyhatalmi jóváhagyással, több-kevesebb zsarnoksággal fűszerezték. Hozzájuk képest Törökország valódi mintaállam volt ahol a demokratikus intézményrendszer és az alkotmányos elkötelezettség megkérdőjelezhetetlennek tűnt.

Tegnap óta ez nem így van.

Az igen-párti érvelés szerint maga a népszavazás nem változtat a választott parlament státusán és a formailag független bíróságokon, mint elkülönült hatalmi ágon. Ez így is volna, ha nem tekintenénk alapvető változásnak az elnök új jogköreit arra, hogy elnöki rendeletekkel kormányozzon, hogy feloszlassa a parlamentet vagy, hogy közvetlenül nevezhessen ki bírókat. Bár a parlament fenntart bizonyos jogköröket, abban az esetben, ha a parlamenti többséget épp az elnök pártja adja, az elnöki hatalom szinte korlátlan.  A népszavazás – mely kétségkívül demokratikus jogintézmény – tehát épp a demokratikus alkotmánynak mondott búcsút. Nagyon szűk többséggel, az sem kizárt, hogy csalással és manipulációval, de belátható időre végleg. Elmélkedtünk már itt a blogon arról, hogy a demokrácia hogyan képes kinyírni önmagát abszolút demokratikus módon, úgyhogy ezt itt most nem ismételném meg. Három dologra hívnám fel a figyelmet ehelyett.

  1. Valószínűleg a legrosszabbul a tegnap nemmel szavazók járnak. A törökök választók nagyon-majdnem fele, 48,59%-a szavazott nemmel. És mivel Erdogan pont arra kért felhatalmazást, hogy elnökként még több hatalmat összpontosíthasson, hogy pozíciójában még kevésbé lehessen elszámoltatható, új hatalmával és annak többségi legitimációjával folytatni fogja a harcot ellenzékével szemben. Nincs kétségem afelől, hogy a tisztogatások, a megfélemlítés, az ellehetetlenítés sok török polgárnak fogja megkeseríteni az életét. Leginkább a fehér töröknek nevezett szekuláris, nyugatias életet élő polgárok és például a kurd kisebbség jövője sötétült el.
  2. Az Attatürk-i hagyomány felszámolásával, az iszlamizáció erősödésével visszatér egy eddig többé-kevésbé tagadott hatalmi törekvés is, az oszmán restaurációnak nevezhető regionális nyomulás. A volt birodalmi területek, elsősorban Szíria, Libanon, később Jordánia és esetleg Egyiptom felé ácsingózó török befolyásszerzés. És nem csak abban az irányban válik egyre nyilvánvalóbbá a nyomulás, hanem a Balkánon évek óta pénzzel, vallással és kulturális térfoglalással operáló török expanzió is magasabb fokozatba kapcsolhat. Pont, mint a huszadik század legelején, megint a volt Jugoszlávia területén ütközik egymásnak a nyugat, Törökország és Oroszország. Itt a szomszédban.
  3. A visszarendeződés messzeszaladó hullámokat kelt majd a nyugati világban is. A konfliktusokat már sikerült exportálni a milliós nyugat európai török (és kurd) diaszpórába, ahol a török állami pénzen üzemeltetett iskola és mecsethálózat aktív kémtevékenységet folytat és nem csak saját közösségén belül. Ha eddig ezt komoly botrány nélkül megúszták, annak elsősorban az volt az oka, hogy a nyugati országok nem akartak az eddig kiprovokáltnál is erősebb ütőkártyákat adni Erdogan kezébe a népszavazás előtt. De a népszavazás után vélhetőleg a német , holland és osztrák elhárítás komoly akcióba lendül, aminek lesznek következményei. És ha már a következményeknél tartunk, a török a NATO második legnagyobb létszámú hadserege, közel egymillió fővel. Azt gondolom, ezek után nehéz lesz őket a szövetségen belül tartani. Az, hogy mennyire felkészült a NATO Törökország elvesztésére másodlagos. A tavalyi provokációk és az oroszokkal szőtt közel keleti tervek kényszerhelyzetet fognak eredményezni, és ahogyan az atomfegyvereket kimentették az amerikai bázisokról tavaly nyáron, úgy nehezen lesz tartható bármilyen NATO pozíció hosszútávon. Ennek első lépcsője Görögország alkupozíciójának átalakulása lesz, de az egész régió katonai-hatalmi rendszere átalakul a közeljövőben.

Hogy a fent felsorolt következmények közül melyik fogja elérni a nyugati mainstream média ingerküszöbét, azt nagyjából ki lehet találni. A messzeható változások zöme a felszín alatt már régen tart, de jellemző, hogy minderre majd csak akkor figyelünk, amikor látványosan folyik a vér. Sajnos a folyamatok minket is közelről érintenek majd, a menekültkérdés, a balkáni konfliktus, az orosz terjeszkedés és Orbán Viktor hatalmi megszállottsága miatt is, aki eddig példaképének nevezte Erdogant. Szerintem mostantól még jobban csodálja.

Reklámok

Kategóriák:külvilág

Tagged as: , , , ,

1 reply

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s