Horror vacui

Miszerint a természet iszonyodik az ürességtől. Kérditek, hogy jön ez ide? Nos, több alkalommal próbáltam már (magamnak is) megmagyarázni a populizmus előretörését és a nyugati liberális demokráciák vesszőfutását, és erre jutottam. Az emberi természet irtózik a jövő hiányától. Márpedig, úgy tűnik korszakfordulóhoz érkeztünk, életünk, ahogy eddig éltük aligha lesz folytatható. Az ugrásszerű technológiai fejlődés és a globalizáció olyan gyorsan és radikálisan megváltoztatja embermilliók életét, hogy valóban óriási a bizonytalanság nagyon sokakban, a bizonytalanság pedig azt jelenti, nincs általános elképzelés arról, hogyan élünk majd tíz-húsz év múlva. Az emberek fantáziája véges, nem képesek radikálisan más rendszereket elképzelni, ahol nagyon sok feltétel teljesen máshogy alakul, mint azt megszokták. Még a legtöbb fantasztikus film is csak úgy van kitalálva, hogy létező, ismerős helyzeteket dobnak fel egzotikus megoldásokkal. Tehát az emberek a jövőt is többnyire úgy képzelik el, mint a jelent, csak valami kicsivel jobbnak. Több pénz, kevesebb betegség, szebb lakás, béke. Még a tudósok sem tudják elképzelni viszont pontosan, milyen életfeltételeket teremt majd a klímaváltozás, a genetikailag módosított létformákkal és mesterséges intelligenciával való hétköznapi együttélés. Mit jelent majd, ha emberek százmillióinak munkája válik feleslegessé, ha szakmák, karrierek egy emberöltőn belül válnak feleslegessé. Azt mondhatjátok, hogy az egyszerű emberek számára ez sci-fi, de nem így van, a megszűnő munkahelyek, a megszűnő szakmák, a népvándorlás, a társadalom elöregedése már érezteti a hatását. Lehet, hogy a nagy képet kevesen látják, de ez csak fokozza a félelmeiket.

Donald Trump

A megoldás része vagy, vagy a problémáé? (AP Photo/Matt Rourke)

Könnyű lenne most azon viccelődni, hogy az üresség a populista politikusok és támogatóik fejében van, de ennél a helyzet sokkal rosszabb. A helyzet az, hogy minden általam ismert hatalom és politikai erő rossz választ ad az emberek jövővel kapcsolatos félelmeire: a populisták azt mondják, a fejlődés visszafordítható és az ismerős múlt ideáival csábítják szavazóikat, míg a hagyományos politikai erők tagadják a problémát és úgy tesznek, mintha az eddigi megoldások, módszerek a végtelenségig alkalmazhatók lennének és a mostani rossz érzés indokolatlan, vagy csak átmeneti lenne. Ez sajnos csak fokozza a frusztrációt. A politikusoktól elvárni, hogy nagyszerű filozófusok és megatrendeket meghatározó gondolkodók legyenek, naivitás. De az, ahogyan most viselkednek, mégis nagyon aggasztó. De ne szaladjunk előre!

Mrine

Ok vagy csak tünet?

Ott tartottunk, hogy a világ viharos változásokat él át, az emberiség pedig még a kérdéseket keresi, pedig már a válaszokra is szükség lenne. Mindez részben amiatt van, hogy a változások üteme rettenetes módon felgyorsult. A mezőgazdaság kialakulása, ami lehetővé tette a civilizációt, évezredes folyamat volt, és bár nyilván zokon vették a nomád életet identitásuk részének érzők, ezen konfliktusok kevéssé dokumentáltak. Az ipari forradalom is több mint száz év alatt zajlott le, és az sem volt egy fáklyásmenet, a földek elkerítése, a parasztok városba kényszerülése, a proletariátus születése már sokkal ismertebb sokunk előtt. Hasonló méretű változás volt, de több emberöltőn át tartott, így a politikai hatalom adaptációja is követte az eseményeket, még ha ez a követés időnként véres eseményeken is vezetett át. A mostani változás még csak bő huszonöt éve zajlik, máris alapvető változásokat hozott. Az elmúlt harminc évben a föld lakossága 50%-kal gyarapodott, ugyanilyen arányban nőtt a városi lakosság aránya is, amely így már jóval meghaladja a teljes népesség felét! A népességrobbanás mellett lényeges, hogy míg a fejlett régiókban az átlagéletkor rohamosan nő (Európában 42 és Észak Amerikában 39, addig az igazán gyorsan gyarapodó Afrikában csak 19!) És mi a helyzet a megélhetéssel? Ami harminc éve vonzó, stabil megélhetést biztosító szakmának tűnt, az mára lehet, hogy nem is létezik, iparágak szűnnek meg néhány év alatt, melynek okát az emberek nem értik, de ha értik is, képtelenek alkalmazkodni hozzá. Ha ez egyes embereket érint, azt mondjuk, ilyen a c’est la vie, de ha százezreket vagy milliókat, akkor társadalmi feszültség. Mit mondunk, ha százmilliókról van szó? Mert a probléma globális. Azt gondolják sokan, hogy a globalizáció és a technológiai fejlődés két különálló, párhuzamos folyamat, de ez nem így van. Ezek a folyamatok kölcsönösen feltételezik és segítik egymást. A tömegtermelés globálissá válása és az olcsó szállítás megteremtette a sokmilliós piacokat, a sokmilliós darabszámok lehetővé tették az alacsony haszonkulcs melletti nagy jövedelmet, ami képes finanszírozni a nagyon drága robotizációt, ami tovább javítja a hatékonyságot. Ez a folyamat néhány év alatt jut el oda, hogy egyfelől feleslegessé teszi embermilliók munkáját, másfelől olyan mértékben megnöveli a piacra lépés tőkeigényét, hogy a hagyományos kisipar, kiskereskedelem, értelmét veszti. Olyan mennyiségű pénzre van szükség egy versenyképes vállalkozás indításához, ami a legtöbb iparágban elképzelhetetlenné teszi hétköznapi emberek számára kezdést, a lokális piacokon való növekedést vagy egyszerűen a megmaradást. Az ezzel szemben a fejlett országokban létrejövő új, szolgáltatásorientált munkahelyek egyszerűen nem helyettesítik azt a kötődést, perspektívát és stabilitást, amit a korábbi évszázadokban a munka jelentett. Ez a forrása a terjedő, a jövővel kapcsolatos bizonytalanságnak.

Ebben a bizonytalanságban érzik úgy az emberek világszerte, hogy a régi intézmények, főként a politika, cserbenhagyták őket. Nem kínálnak megoldást, érzéketlennek tűnnek és sajátos önérdekeik által vezéreltnek, vagy egyenesen korruptnak.

Ez a frusztráció a populizmus forrása. Mert nem a populista politikusok gerjesztik ezt a folyamatot, nem Le Pen, Farage vagy Trump miatt van populizmus, hanem ők azért lehetnek sikeresek, mert az a hiányérzet, az a reménytelenség, ami a világban nő, az egyszerű válaszokat adókat preferálja. Az emberi társadalmak kötőszövetét egy egyszerű társadalmi konszenzus alkotja. Az, hogy az állam feladata biztosítani és megvédeni az emberek – nem az egyének – gyarapodását. Nem véletlenül írtam gyarapodást jólét helyett. Nem az abszolút szint érdekes, hanem az az érzés, hogy jobban élünk mint a szüleink, és gyermekeink nálunk is jobban élnek majd. Ez az, ami egyszerű emberek számára jelzi, hogy a dolgok jó irányba haladnak. Ha ez nincs, legyen bármilyen az életszínvonal, az emberek elégedetlenek lesznek és úgy érzik, az állam, a politika, az intézményrendszer nem látják el alapvető funkcióikat. Ezért van, hogy a populistákra adott szavazatok sokszor nyíltan és bevallottan destrukcióról szólnak, a szavazó esetleg tudja is, hogy jelöltje nem lesz képes megvalósítani igéreteit, de legalább bomlasztja a meglévő rendszert és betesz az eddig uralkodó elitnek.

Csalóka számok

Screen Shot 2017-04-23 at 19.46.14

pedig olyan szépen csökkent a munkanélküliség!

Két dolgot szeretnék kiemelni, ami illusztrálja a rendszer érzéketlenségét. Az első a munkanélüliségi ráta. Az egyesült államokban a válság mélypontja, 2010 óta folyamatosan csökken a munkanélküliségi ráta, 2016-ra öt százalék alá került, mostanra pedig 4,5%-os szintre ért, ami – ha önmagában nézzük – nagyon jó adat, messze nem indokolja azt a kiábrándultságot, ami a Trump siker alapja. Csakhogy a probléma az, hogy a reálbérek már 40 éve nem emelkednek, az alkalmazottak folyamatosan növekvő aránya részmunkaidős vagy kényszervállalkozó. Márpedig ez azt jelenti, hogy megdőlt a paradigma, hogy alacsony munkanélküliség elégedett középosztályt jelent, hiszen ahogy az előbb is írtam, a középosztály bizonytalanságának forrása nem az abszolút értékben mérhető jövedelem, hanem a pozitív változás, a jövedelmi helyzet javulásának hiánya.

A második ilyen tényező, a GDP. A hagyományos politikai paradigma szerint, növekvő GDP jó, a csökkenő vagy stagnáló pedig rossz. Azon az elven gondoljuk így, hogy a növekvő gazdasági teljesítmény növekvő vállalati jövedelmeket, bővülő beruházásokat, új munkahelyeket és javuló bérszínvonalat jelent. Ez elég sokáig így is volt, de a globalizált gazdaságban a jövedelmi olló egyre inkább szétnyílik, azaz a jövedelem egyre kisebb körben koncentrálódik és a kimaradók jövedelme stagnál vagy csökken, a növekedés úgy is meg tud valósulni makroszinten, hogy a gazdaság többi szereplőjére nézve ez nem hozza a szokásos járulékos hasznokat. Magyarul magas tőkeintenzitás mellett kis számú – és nem túl nagy létszámú – vállalat realizál nagy profitokat, miközben a hagyományos ipar, valamint a kis és középvállalatok piacokat veszítenek a globális versenyben.

Kettészakad a világ

robots

ezek a sárgák, akik elveszik a munkádat

A valódi munkahelyvesztést nem a külföldre költöző termelés okozza, hanem az informatika, a robotizáció és a globális piacokra méretezett hatalmas termelési volumenek miatti méretgazdaságossági előnyök. Ilyen feltételek mellett nagyon drága beruházások is megtérülnek, sőt igazán csak azok térülnek meg, míg akik ilyen tőkét nem képesek mozgósítani, egyszerűen versenyképtelenné válnak. És nem csak ott, ahol a termelés zajlik, hanem világszerte. Ha tehát tízmilliószám szeretnénk munkahelyet teremteni, akkor nem védővámokat kell bevezetni, hanem meg kell szüntetni a számítástechnikát e-mailestül, excelestül, you tube-ostul, CNC-stül, mindenféle mérnöki, orvosi és üzleti célszoftverestül. Csak azzal hány futárnak adhatnánk munkát, hogy az elnök reggeli tweetjeit kinyomtassák és kikézbesítsék annak a néhány millió követőnek!

Viccet félretéve, már egy ideje pörgetik a feltétel nélküli alapjövedelem ötletét nyugaton, ami ugye messziről nézve úgy tűnik, megoldja a problémát. A robotok meg a gépek termelnek, az emberek, akik így munka nélkül maradnak, pedig megélnek a munka nélkül kapott alapjövedelmükből. Nekem sok problémám van ezzel az elgondolással, de most csak kettőt emelnék ki, ami szorosan kapcsolódik ide:

A jövedelem magánvállalatoknál jelentkezik profitként, az alapjövedelmet meg jellemzően nem ők fizetnék. Ahhoz, hogy az állam ilyen jövedelmet tudjon fizetni a polgárainak, be kellene szedje a profit jelentős részét adóban, pont a legjövedelmezőbb vállalatoktól. Azokban az országokban, ahol nagy a jövedelem, jellemzően nem szeretik az ilyen adóötleteket, mert úgy tartják, a magas vállalati adók visszafogják a gazdasági teljesítményt. Ráadásul a globalizált cégek eddig is sportot űztek az adóoptimailzációból, tehát fajlagos adókulcsuk sokkal alacsonyabb már most is a hétköznapi vállalatokénál. De tegyük fel, valamilyen csodálatos módszerrel, beszedik tőlük ezt a pénzt. Akkor is ott a második probléma:

A jövedelem nem csak vállalati szinten koncentrált, hanem regionálisan is. A legfejlettebb országok nagyvállalatai azok, amelyek sokat keresnek, néhány ország GDP-jében csapódik le a globalizáció extraprofitja, miközben a munkaerőpiaci hatások majdnem mindenhol jelentkeznek. Egyszerűbben fogalmazva lesz egy csomó olyan ország, ahol megszűnnek a munkahelyek, de esély sem lesz az alapjövedelem, vagy bármilyen más jövedelemtranszfer bevezetésére, mert profit nem realizálódik. Ez a tény azt eredményezi, hogy gazdag és szegény országok között a különbség tovább fog nőni, ami további feszültségek forrása lehet, amit bonyolít, hogy a globális vállalatok globálisan játszanak az adóval is. Azok, akik kimaradnak a lehetőségből sokkal jobban leszakadnak, mint eddig.

Erdogan3

A demokráciáért cserébe regionális hatalmi ambíciók

De kanyarodjunk egy kicsit vissza a populizmus kérdéséhez most, hogy a regionális különbségek szóba kerültek. Azt látjuk, hogy a nyugati országokban teret nyerő populizmus és a keleti antidemokratikus hagyományok szépen egymásra találnak, és nem is véletlenül. A globalizációval, a nemzetközi együttműködéssel mindannyiuknak baja van. Egyúttal mindannyian remélnek is valamit abból, ha ez a nagy nemzetköziség és az eddig ezt promotáló liberális demokrácia visszaszorul. Van azonban egy jelentős különbség: míg a nyugati populisták, Trump, Le Pen, Farage és a többiek, úgy gondolják, országuk elég erős és gazdag ahhoz, hogy ne veszíthessen és közben személyes hatalmuk nőhet azzal, ha az elégedetlenek élére állnak, addig a keleti despoták, Putyin és Erdogan alapvetően terjeszkedési politikát folytatnak. Számukra a demokrácia visszaszorítása eszköz, hogy nemzetközi téren kiterjeszthessék befolyásukat, érdekszférájukba vonhassanak országokat, hogy azok erőforrásait megcsapolhassák. Nem tudjuk, hogy meddig jutnak a nyugati populisták a nemzetközi rendszer szétzilálásában, és ez idő alatt a keleti törekvők mire tudják rátenni a kezüket, de számomra egy fontos tanulsága azért van a történetnek: harmadik populista megoldás nincs. Egy olyan országnak, aki gazdaságilag nem elég erős, nincsenek nemzetközileg keresett erőforrásai, viszont ereje és befolyása sincs egy terjeszkedési politika megvalósítására, az egy ilyen helyzetben nem tud mit megnyerni, számára az izolációs politika öngyilkosság. Hogy egészen konkrét legyek, Magyarország kicsi, nyitott gazdaságával és külkereskedelemre való rászorultságával, erőforráshiányával nem tud nem kapcsolódni egy nagyobb rendszerhez. Márpedig ha antidemokratikus, populista kormányával beáll a nemzetközi rendszer lebontói közé, akkor csak zsákmány lehet belőle. Innentől már politikai kultúra kérdése, hogy mit nevezünk függésnek.

Érdekes megjegyezni, hogy a globalizáció nyertesei, éppen a nemzetközi kereskedelem és a multilaterizmus mellett érvelnek, és Kína bejelentkezett a világ vezető gazdasági hatalmának szerepére, arra az esetre, ha az USA úgy döntene, inkább bezárkózik. Ha valaki öt-tíz-húsz évvel ezelőtt azt mondja, hogy mindezt a kínai pártfőtitkár szájából teljes komolysággal végighallgatja a világkereskedelmi fórum teljes hallgatósága, az illetőt mindenki bolondnak nézte volna.

Ki az okos? Ki a bátor?

És akkor itt térjünk vissza korábban felvetett gondolathoz. Ha a hagyományos politikai nem tudott választ adni a társadalmi kihívásra, ha a mai napig nem tudtak jobbat kitalálni, mint azt, hogy várják, hogy az emberek kiábránduljanak a populistákból, akkor a populista politikusok azok, akik értik az idők szavát? Ők az okosabbak? Nos, szerintem nem. Lehet, hogy jobbak az ösztöneik arra, hogy megtalálják a támogatóikat, mert nincsenek gátlásaik, bármilyen menet élére hajlandóak odaállni, nem érdekli őket, jutnak-e valahová. De ez nem jelenti, hogy célok megnevezése és megvalósítása érdekében is tudnak sikeresek lenni. Sőt, van egy hátrányuk, mégpedig az, hogy el sem tudnak olyan megoldást képzelni, ami népszerűségüknek, pozíciójuknak árthat. Márpedig elég valószínű, hogy ha komoly átalakításra lesz szükség, ott komoly érdeksérelmek kerülnek elő. El tudja valaki képzelni, ahogy Trump megemeli a vállalati adókat, hogy alapjövedelmet tudjon bevezetni?

De milyen kérdéseken kellen gondolkodni? Nyilván a sor hosszú és a kedves olvasó által is bővíthető, de nekem hirtelen ilyenek jutottak eszembe:

Például azt, hogy mi legyen az új társadalmi szerződés tartalma? Mit várunk el az államtól és mit nyújtunk cserébe? (Az ezt követő kérdésekre adott válaszok után pedig fussunk neki még egyszer ugyanennek.)

Mi az adó? Ha globálisak a vállalatok, piacok, azokban globálisak a jövedelemtranszferek, akkor nem kellene globálisnak lennie az adózásnak? És mi legyen a globális adó sorsa? Nem ezeknek kellene kezelnie a globalizáció okozta problémákat? A folyamatokban milyen szerepet játszanak az államok? Itt kezdődne a fogoly-dilemma, mert együtt és egyszerre tudnának olyan rendszert működtetni, ami mindenkinek jó, de túl nagy a csábítás, hogy valami adótrükkel egyes országok a maguk számára kedvezően lékeljék meg a rendszert.

Mi a béke és mi a háború? Régen, amikor a befolyást a jövedelmet az erőforrások, a föld és az emberek fizikai birtoklása jelentette, a háború területszerző volt. Katonák harcoltak hagyományos fegyverekkel. Ma a befolyásszerzés, az erőforrásokhoz való hozzáférés, mások céljainak megakadályozása, sokkal kifinomultabb eszközökkel zajlik, ahogy a jövedelmet sem terményben vagy termékben mérik. Interneten, információval, propagandával, szabotázzsal, drónokkal, robotokkal, gazdasági eszközökkel, manipulációval lehet gyengíteni az ellenfelet, megfosztani a bevételektől vagy éppenséggel piacoktól. Nincs hadüzenet, nincs katona, nincs front, de ki mondaná, hogy nem folyik háború?

Mi a munka? A mezőgazdaság után az ipar is egyre kisebb számban vesz igénybe emberi munkaerőt, de egyre több emberi tevékenység tud jövedelmet termelni, nem beszélve bizonyos erőforrások megosztásáról. És nem minden munka termel jövedelmet, egyre több az önkéntes munka is, aminek társadalmi hasznosságát nehéz kétségbevonni. Már most látszik ahogyan gyermekeink munkához való viszonya megváltozik és ez jelenleg komoly gondokat okoz a munkaerőpiacokon, de vajon az átmenet után mi lesz a munka elfogadott társadalmi státusza? És mindez hogyan hat vissza a dolgozók önképére?

Mi a pénz? Ha megváltozik a munka jelentése, megváltozik a pénzzé is. Technikai értelemben már most is jelen van egy csomó pénzként funkcionáló mesterséges közvetítőeszköz, de ezek formája és funkciója tovább változhat még. Unokáinknak valószínűleg már nem lesz dolga készpénzzel, de ami ennél fontosabb, az az, ahogyan a pénz társadalmi funkciói megváltozhatnak. Jövedelem? Tőke? Vagyon? Miben fogjuk kifejezni?

Mik lesznek az új alapjogok? Fontos kérdés persze, hogy elveszítünk-e demokratikus alapjogokat, de ha nem, akkor is érdekes, hogy az egészséges környezethez, vízhez, levegőhöz való jog hogyan alakul a klímaváltozás kihívásai során. Lesz-e alapjog a lakhatás, az internet, ha egyszer az utóbbi nélkül már nem lehet dolgozni? Ha minden az interneten zajlik, mi lesz az információs jogokkal? Az adataim már most is árucikknek minősülnek, melyekből csak én nem profitálok. Hol húzódik majd a magánszféra?

És persze jó kérdés, hogy hogyan alakul a politikai hatalom kérdése. Az állam funkciói hogyan változnak és lesz-e új egyensúly abban, ahogyan a hatalom ellenőrzi a polgárt és a társadalom ellenőrzi a hatalmat?

És a bónuszkérdés a végére, ha valahol valaki jó válaszokat ad jól feltett kérdésekre, az hogyan jut el az emberekhez és hogyan lesz belőlük változás?

A választópolgárok döntő többsége nem filozófus. Teljesen érthető, hogy nem a jövő nagy kérdéseivel foglalkoznak, különösen akkor, amikor esetleg a mindennapi megélhetés vagy a gyerekek jövője is bizonytalan. Teljesen érthető a frusztráció, amikor azt látják, jövőjük kiszámíthatatlan, de ez rajtuk kívül nem érdekel senkit. Ez a bizonytalanság, ez a perspekívanélküliség az a vákuum, ami felszippantotta a populista politikusokat egész a legmagasabb pozíciókig. Ebben a folyamatban a demokrácia szerepe kettős, egyfelől ez szolgáltatta azt a kapilláris csövet, melyen át ezek a politikusok felemelkedhettek, másfelől reprezentálja azt a régi rendet, amelyet felelőssé lehet tenni a dolgok rosszra fordulásáért. Nem kell messzire menni ha bizonyítékot akarunk a demokrácia demokratikus eszközökkel történő megszüntetésére. Ahhoz viszont, hogy a társadalmi béke helyreálljon, megoldásokat kell találni a kihívásokra, nem elég másokra hárítani a felelősséget. Nagyon úgy néz ki, korszakhatárhoz értünk, a régi módszerek és válaszok már nem megfelelőek, de ahhoz, hogy a globális problémákra új válaszokat találjunk fontos, hogy a tudás, a tapasztalat, az információ szabadon áramolhasson, és ezért is figyelmeztető jel, hogy a populisták, ahol csak tehetik, megpróbálják aláásni a tudósok, a szakemberek, a szakértők társadalmi státuszát, aktívan elit- és tudásellenesek és propagandává silányítanák a nyilvánosságot.

Nekem nincs kétségem afelől, hogy a válaszokat meg fogja találni az emberiség. Azt is erősen hiszem, hogy a megoldás új békéhez vezet majd, csak azt nem tudom, milyen mélyre kell menni a válságba ahhoz, hogy ennek igénye sokak számára nyilvánvalóvá válhasson és az emberek ne valami ellen lázadjanak, hanem valamiért. Mert végső soron rajtunk múlik, hogy mit engedünk meg a rajtunk uralkodni akaróknak.

 

Reklámok

3 replies

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s