Anglia alkonya

Anglia az abszurd humor őshazája. Ha valaki sokat nézett Monty Python-t annakidején, remekül rá tud hangolódni az ottani hírekre. Itt van például Theresa May. A maga visszafogott módján inkább maradás-párti volt és belügyminisztersége senkiben sem hagyott mély nyomot. Soha senki józanul nem gondolta volna, hogy valaha miniszterelnök lesz belőle. Ha nincs a brexit, soha nem is lett volna. De ugyebár a miniszterelnöki posztért birkózó két vicces fiú, Cameron és Johnson kitalálták és lejátszották ezt a brexit kampányt egymás ellen, csak épp azzal nem számolt egyikük sem, hogy a felhergelt bolondok tényleg kiszavazzák az országot az EU-ból. Mindketten arra gyúrtak, hogy a kudarcba fúlt brexit népszavazás után, egy maradó Egyesült Királyságban azon dől el a miniszterelnökség sorsa, hogy ki épített jobb személyes pozíciót a kampányban. Azt a vesszőfutást, amit a brexit jelent majd, egyiküknek sem volt nagy kedve lemenedzselni. Nos erre a feladatra találták meg a jó Theresát, aki a korona hű alattvalójaként beleállt, hogy fullba nyomja a kretént.

Hamar kiderült ám, hogy a kilépés-párti kampányt tájozatlanságból, ferdítésből és nyilvánvaló hazugságokból hordták össze. Azon az alapvető igazságon kívül, hogy az EU egy nehézkesen mozgó döntési gépezet, ami nem reagál jól gyorsan változó körülmények között, minden más csúsztatás vagy hazugság volt. Másnap kiderült, hogy az EU-nak befizetendő pénzből nem lesz automatikusan (se máshogy) támogatás az NHS-nek, hogy a brit kormány nem fogja tudni kompenzálni azokat, akik EU támogatást kapnak, hogy az EU-nak eszébe sincs boldogan és önként megadni a hozzáférést az egységes piachoz, hogy maga a kormány sincs tisztában azzal, hogy az EU-ból való kilépés milyen mértékben forgatja fel az Egyesült Királyság jogrendjét, hogy senki sem rohan, hogy azonnal és pont Angliának kedvező feltételekkel kössön kétoldalú kereskedelmi megállapodást.

Ezek után Theresa előállt azzal, hogy inkább nem köt egyezséget az EU-val, ha nem tud “jó” egyességet kötni.

Mindenki tudja, még ő is, hogy az Egyesült Királyságnak esélye sincs feltételeket diktálni. Az EU józanul felmérte a brexitben lévő veszélyt és példátlan sebességgel megállapodott a kínált feltételekben. Eszükben sincs olyan megállapodást kötni, amiben egy kilépő jól járhat a kilépéssel, különben másnap lehúzhatnák a rolót. Mit tehetett ezek után Theresa, aki magát kőkemény retorikájával és a valóság letagadásával szépen bemanőverezte a sarokba? Megpróbálja kihasználni az egyetlen dolgot, ami csodával határos módon megmaradt:

Azt, hogy az angolok ma is épp ugyanannyira megosztottak a brexit kérdésében, mint egy éve és azt, hogy ők is ugyanúgy hisznek az alternatív valóságban.

 

“Nem süllyedünk”

Bár vannak nyilvánvaló jelei annak, hogy a brexit rendesen megfekteti az angol gazdaságot, a font árfolyama le-, a kamatok és az infláció felfelé indult, de mindez csak átmeneti piaci zavar, ami majd magától helyreáll, amikor a piacok is megértik micsoda nagyszerű perspektíva van az ország előtt. Igaz, hogy néhány nagyvállalat, bank és biztosító (akik nagyrészt EUs ügyfelekből élnek) már csomagol, de nem baj, mert jönnek majd mások, akiknek többet ér a hetvenmilliós angol piac, mint a háromszázmilliós európai.

Mégis mit mondanának a kilépésre szavazók? Azt, hogy bocs, hülye voltam, nem tudtam, kinek higgyek? Azt, hogy szerettem volna azt hinni, hogy az Angol Világbirodalom örök és sohasem nyugszik le benne a nap, de már elmúlt? Azt, hogy a világnak egy ilyen erős, megbízható és kiszámítható üzleti partnerre van szüksége, mint az Egyesült Királyság, de aztán rájöttem, hogy már se nagyok nem vagyunk, se kiszámíthatóak? Nem, ezeket nem mondhatják, helyette azt mondják, nem süllyedünk!

És Theresa azt gondolta, ha ez így van, akkor egy szavazáson jól megerősíti pártja pozícióját, hogy ne mondhassa az ellenzék, hogy az önző pártpolitizálás miatt csesztek ki a konzervatívok az országgal. Meg azt se, hogy Theresa Mayt ugyanúgy nem választotta senki, mint az EU bürokratáit. Nem, szó sem volt arról, hogy ez a pozícióerősítés bármit is számítana az EU tárgyalásokon. Az már veszett fejsze nyele mindenképp, itt csak taktikázás zajlik. És papírforma szerint ennek működni kellett volna. A Munkáspárt nem mert beleállni a brexit-ellenességbe, tehát joggal lehetett volna arra számítani, hogy ez úgy lesz brexit szavazás, hogy jószerével nem is lesz az. (A Liberális Demokraták voltak az egyetlenek, akik nyíltan brexit-ellenesen kampányoltak, de ők ettől sem lettek népszerűbbek.) Egyvalami volt, amire senki nem számított: hogy az alternatív valóság után szomjazó britek a büszke és erős Tory világtagadás helyett egy igazi régivágású baloldali világtagadást választanak, gondoskodó állammal, amelyik begyógyítja a konzervatívok megszorító politikája vágta sebeket. Van hozzá egy rendes régivágású balos pártvezetőjük, aki végre megmutatta. Na jó, nem az egész országnak, de a Munkáspártban még mindig erős Blair-ista New Labour-osoknak, hogy ő nem egy lúzer. Igaz a Munkáspárt megint vesztett, de most már csak alig.

Akkor erre tessék gombot varrni.

A konzervatívok elvesztették többségüket a parlamentben, lehet összeállni a DUP-vel. Azzal a DUP-vel, akikről azóta a baloldali és liberális angol sajtó naponta hozza a cikibbnél cikibb sztorikat. Olyanokat, hogy sok köztük az evolúciótagadó, klímaváltozás-tagadó, melegházasság-ellenes, abortusztilalmat akaró, egyszóval ilyen régimódi konzervatív zárvány, akik pont nem zavartak eddig senkit, mert nem számítottak. De majd most!

mi-orange-order-marchA sok hülyeség mellett az első igazán komoly zavart jelentő követelésükkel ma álltak elő: szeretnék, ha az Orániai-rend újra masírozhatna Észak Írország katolikus negyedeiben. Olyan rég volt már igazi balhé Londonderryben. Nesze neked Nagypénteki Egyezmény, nesze neked ír békefolyamat.

Ne legyenek illúzióink, ha hosszú távon nézzük ezt a folyamatot, a józan ész lassan elhagyja ezeket a partokat, miközben a szélsőségek, az utópiaárusok, a valóságtagadók úgy masíroznak befelé a parlamentbe és a hatalomba, ahogy a helyzet egyre romlik. És minden valószínűség szerint romlani fog, mert ez egy öngerjesztő folyamat, ugyanis ezek a habókosok azt is képesek elszúrni, amit nem lenne muszáj. Az angol konzervatív pártot azért nem zavarta még el egy populista párt a színről, mert remekül tudja magába integrálni és felemészteni a szélsőségeseket. Ez viszont a jelenlegi helyzetben könnyen azt jelentheti, hogy a hülyék fogják felemészteni a konzervatív pártot. És mindebben a nemzeti pszichózisban asszisztál az angol sajtó is, akik továbbra is elhallgatják a valóságot a nagyközönség elől. (Volt nagy sápítozás, amikor a rémesen sikerül Juncker vacsora után kiderült az EU pozíciója és az, hogy miről is lehet valójában tárgyalni, aztán minden visszaállt a régi kerékvágásba, tolják tovább a hülyeséget arról, hogy milyen legyen a brexit, mintha ez nem dőlt volna már el rég.)

May in DoverÉs ebből mi a tanulság? Az, hogy az EU nyugati részén a politikusok és a választók jó része rájött, elég nehéz a helyzet ahhoz, hogy ne próbáljuk meg magunknak nehezíteni. Trump ámokfutása, a Putyin aktív fellazító politizálása, Kína nyomulása és egy közelgő Közel-Keleti háború idején nem szétverni kell a rosszul működő rendszereket, hanem megjavítani. Nem tudjuk sikerül-e, de látjuk, hogy milyenek az alternatívák. Nagyon messzire nem is kell nézni, szép időben szinte látni a La Manche csatorna túloldalát és a kenti partoknál felállított óriási May-szobrot, amint épp bemutat nekünk.

 

Reklámok

Kategóriák:külvilág

Tagged as: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s