Mi van akkor, ha nem lesz más? Ha az Orbán rendszer nem teszi meg nekünk azt a szivességet, hogy összedől magától, az ellenzék nem talál népére de egyszersmind forradalmat sem méltóztatunk csinálni? Ha a nagyhatalmaknak nem lesz kedvük, idejük vagy éppenséggel érdekük, hogy itt demokrácia legyen, mert Európa és a világ jövőéjért vívott sajátos küzdelmükben lesznek ennél fontosabb szempontok is. Márpedig, ha senkit nem zavar eléggé, ami van, akkor ez lesz. Sokáig.

Na akkor mi lesz?

Lehet-e boldogan élni egy diktatúrában? – tehetném fel a kérdést, de egyúttal jelzem, nem arról szeretnék merengeni, hogy definíciószerűen ez már diktatúra-e. Szerintem az. És az eredeti kérdésre a válasz igen, lehet boldogan élni egy diktatúrában.

Emberek milliárdjai élnek és éltek ilyen-olyan önkényuralmi rendszerekben. Nem átmenetileg, hanem mindig is. Gyerekként játszanak, kamaszként szeretnek, felnőttként összetartanak egy családot, öregként nosztalgiával gondolnak fiatalkorukra. Oké, időnként valami igazán vérlázítóan méltánytalan esik meg velük, vagy komoly bajba kerülnek, ha olyasmire gondolnak, amire nem szabad, de többségük éli az életét, ahogy tudja. És időnként, valami okból boldogok.

Úgy tűnik, ennek a dolognak az egyik összetevője, hogy nem foglalkoztatja őket a politikai helyzet megváltoztathatatlanságának nyomasztó súlya. Nem frusztrálja őket, hogy máshogyan is mehetnének a dolgok. Úgy is mondhatnánk, rövid pillanatoktól eltekintve nem próbálnak úgy tenni, mintha sorsukon változtatni tudnának. Ez a beletörődés fontos, mert rengeteg teret enged annak, hogy másra figyelhessenek.

Borzasztóan hangzik?

Nyilván az is, ha egy olyan szabadság és demokráciaeszmény felől nézzük őket, ahol ezek az illúziók, a sors és a politika megváltoztathatóságáról, valósnak tűnnek. De mennyire valósak ezek ténylegesen? Egy tömegdemokráciában (ami nem egy arisztokratikus demokrácia), ahol a tömegkommunikáció manipulál, ahol hatalmas szervezetek és bonyolult (párt-)struktúrák alakítják a választói akaratot, ahol a beleszólás néhány hazug ígéret közül kiválasztani a legszimpatikusabbat… szóval egy ilyen demokráciában mekkora az egyén esélye a sors befolyásolására?

Ahogyan Rodolfó, a bűvész mondaná: Figyeljék a kezemet, mert csalok! Igaz ugyanis, hogy az egyén befolyása a politikára ekkora politikai egységekben valóban csekély, de ennek a felismerésnek a hatása mégis óriási. Mert a tehetetlenség felismerése okozza azt a passzivitást, amit a rendszer oly szépen kihasznál. Amikor ugyanis az egyének tömegei adják fel a beleszólás igényét, fordítanak hátat a politikának, akkor még a demokráciában is az történik, hogy a hatalom ezt kihasználja és a könnyebben manipulálható relatív többség befolyásolásával visszaél a helyzettel. Ennek gyönyörű példája a mostani magyar helyzet, ahol a mértéktartó, demokratikus elkötelezettségű embereket szánt szándékkal riasztják el a politikától közszemlére téve minden gusztustalanságot, amit hatalmukban áll megtenni, míg a jól mobilizálható és jól manipulálható kisebbség többséget demonstrál.

És ne legyenek illúzióink! Ahol elvesznek a demokratikus szabályok a politikában, ott csorbulnak az egyéni szabadságjogok is, mert nem lesz módszer megvédésükre/kikényszerítésükre. (A demokrácia torzulásának legfontosabb ismérve, mikor a többség kétségbe vonja a kisebbségek jogait. Ugye nem kell példákat sorolnom?) Amikor a mértéktartóak tömegesen fordítanak hátat az undorító politikának, akkor a politika felbátorodik, és még undorítóbb lesz. Minél tovább engedik, annál nehezebb lesz visszafordítani a folyamatot, és egyszersmind annál több embert fog taszítani a dolog, így egyre kisebb lesz a próbálkozók száma is.

Ez azért fontos, mert ha az egyéni boldogság szemszögéből nézem a politikai rendszert, akkor minden hiányossága ellenére a liberális demokrácia az, amely a legtöbb teret engedi az egyén boldogulásának. Igaz, nem tökéletes rendszer. Igaz, a legtöbb szabad tér időben és helyben nem egyenlően oszlik el. Igaz, az egyéni a szabadságok egymásnak koccannak néha és ez konfliktuskezelést igényel. Igaz, vannak olyanok, akiknek semmi nem elég jó. De minden más, eddig próbált rendszerhez képest még mindig ez az a környezet, ahol az emberek leginkább megélhetik természetes különbözőségüket. És ennek a fordítottja is igaz, hogy amikor a demokrácia csatákat veszít, akkor az egyéni szabadságjogok is veszítenek. Onnantól nem természetes, ahogy élni szeretnél, hanem engedmény, ami bármikor visszavonható.

Mit jelent ez kevésbé elméleti síkon? Azt, hogy nincs jó alku. Hiába fordítasz hátat egy demokráciában a politikának, a hatalom utánad fog menni. A magánszférádba is.

Arról már korábban is írtam, hogy a demokrácia nem önműködő rendszer, amit ha egyszer elér egy társadalom, akkor az magát folyton karbantartva jól elketyeg a világ végezetéig. A demokráciát a társadalmi igény tartja karban, az a közös elvárás, ami ragaszkodik a demokratikus szabályok és módszerek betartásához akkor is – és ez nagyon fontos! – ha közvetlenül éppen nem az a leghasznosabb számára. Ez az a pont ahol a hatalom (bármilyen hatalom) el szokott csábulni, ahol képtelen áldozatot hozni a nagyobb jó – a demokrácia javára. A hatalom korrumpál, szokták mondani.

A gyerekkor boldog. Csak néha meg kell köszönni.

És akkor megint visszatérve az egyéni boldogság kérdéséhez, a demokrácia elvesztése azt jelenti, hogy a korrupt hatalom elveszíti korlátait. Nem tartja vissza a hatalom megosztásának elve, a fékek és ellensúlyok rendszere, nem tartja vissza a nyilvánosság ereje, a lelepleződéstől való félelem, vele szemben nincsenek kényszerek. Ez pedig azt jelenti, hogy azokkal szemben, akik bármiben akadályozzák, bármilyen kényszer megengedhető.

De mit zavar ez minket? – kérdezik sokan. Nem kell a hatalom útjába állni és akkor nem lesz baj. Különben is, nem vagyunk forradalmárok, nem vagyunk felforgatók, nem vagyunk bűnözők, nem vagyunk kisebbségiek, nem vagyunk ingyenélők, nem vagyunk deviánsak, nem vagyunk buzik, nem vagyunk muszlimok, nem vagyunk feministák, és nem vagyunk libsik, bármit is jelentsen az.

pártállami csajok építik a szocializmust boldogan

Így körvonalazódik az egyik lehetséges B-terv. Alkalmazkodás a helyzethez, lemondás a szükségtelen feszültségről, nem álmodása nagy álmoknak. Az egyéni boldogságot pedig ott kell keresni, ahol van, nem pedig ott, ahol nincs.

Oszlassunk el egy félreértést: én sem gondolom, hogy az államnak, bármilyen államnak dolga lenne boldoggá tenni a polgárait. Az állam célja, hogy a lehető legkisebb költséggel biztosítsa a nyugalmat és együttműködést. A fő különbség ott van egy demokrácia és egy önkényuralom között, hogy azt gondoljuk, a demokrácia adta keretek több lehetőséget adnak az elégedettség elérésére, így a rend olcsóbban fenntartható, másrészt a nagyobb szabadság több egyéni kezdeményezést, nagyobb egyéni kockázatvállalást és ebből fakadóan nagyobb mennyiségű és jobb minőségű munkát jelent, mint az ilyen-olyan kényszerek szabta keretek.

Negatív megközelítésben ez magyarul annyit tesz, hogy ha a társadalomban nincs igény a demokratikus viszonyokra, akkor a hatalom addig megy el a saját érdekei mentén, ameddig az nem jár katasztrófális eredményekkel vagy a rendfenntartás vagy a gazdasági teljesítmény terén. Ebből jön az a nem túl bonyolult következtetés, hogy amíg nincs forradalmi hangulat vagy baromi nagy sztrájkok, addig nincs kényszer a változásra. (Ezt a régi igazságot ma annyival kell színezni, hogy a befektetési környezet romlása is válhat kényszerítő erővé.) Nemzetközi példákból azért látjuk, hogy rettenetes gazdasági körülmények is elképzelhetők forradalom nélkül, ameddig azokat ideológiai maszlaggal el lehet adni.

És akkor ennyi elméleti sík és általános süketelés után lássuk milyen lesz az élet itthon, ha marad a Fidesz. (Előnyben az előrejelzésben azok, akik voltak felnőttek a Kádár rezsimben.)

Ha a Fidesz azt csinálhat, amit akar, akkor szerintem két fronton biztosan támadásba lendül: egyrészt a maradék sajtószabadságot fogja letámadni, másrészt a maradék bírói függetlenséget. A támadás valószínűleg következetes lesz és annyira durva, amekkora durvaságot az ellenállás kikényszerít. A sajtó maradékának felszámolására valószínűleg a jól bevált kényszerítős kivásárlással próbálkoznak, tesznek ajánlatot és megmondják, mi lesz, ha nem kerül elfogadásra. Simicskát nyilván külön kezelik majd, de azért ne feledjük, Lajos nem a demokrácia lánglelkű és elkötelezett őre, hanem egy számító ember politikai célokkal.

A bírói függetlenség felszámolására nem annyira a mostani szaros ügyek elkenése miatt lesz szükség, azt jól ellátja az ügyészség és a rendőrség is, hanem az ez utáni koncepciós ügyek kezelése miatt. Nem védekezésre kell, hanem a támadó arzenál súlyának növelésére. Az ellenállás kockázatát kell növelni, ha így jobban tetszik.

Ha nincs már szabad sajtó ami megírja, hogy mi történik, akkor marad a propaganda. Az internet korában nyilván nem lehet teljesen elzárni egy országot a világ elől, de az ország nagy része már most sem tájékozódik külföldről. Ha elveszik az indexet, a 444-et, a hvg-t meg ami még ezen kívül maradt, évek alatt milliókat lehet leszoktatni a kételkedésről és arról, hogy a szemének higgyen, ne a tv-nek. Ha ezek után még valaki nekiáll rémhíreket terjeszteni, azt jól meg lehet hurcolni. És ha nem elég, amit a NAV, a rendőrség, meg az önkormányzati hivatalok össze tudnak hozni, akkor majd koncepciós perekben is meg lehet rángatni embereket. Mégiscsak civilizáltabb, mintha verőlegények győznék meg a delikvenst a helyzet nagyszerűségéről, bár a kopaszok bevetése most sem példa nélkül álló dolog, de eddig azért oda kellett menni a ligetbe vagy a választási irodára. Az új rendszerben lehet, hogy majd ők mennek házhoz.

És ebben a rendszerben is, csak úgy, mint a Kádár rendszerben, a mindennapokban a legborzasztóbb nem a hatalmi gépezet zakatolása lesz. Nem a fenyegető hivatal vagy az önkényeskedő rendőrség lesz az, ami megmérgezi a levegőt. Hanem a házmester, a szomszéd, az iskolaigazgató. Azok a rendszerhű emberek, akik belelátnak, beférkőznek a mindennapjaidba és megkeserítik azokat. Azok az emberek, akik egy szabad világban nem érvényesülnek, de egy egyértelmű hatalomhoz minden fenntartás nélkül oda tudnak dörgölőzni.

Az a bajszos úttörő…

Van itt egy fontos körülmény, amit nem szabad elfelejteni. A komcsi rendszert a rengeteg kollaboráns és lelkesen kiszolgáló komcsi mellett mégiscsak az orosz tankok erőltették ránk és elcsalt választásokon legalizálták. Az Orbán rendszert nem Putyin tolta ránk, azt magunk választottuk. Mi hagytuk, hogy elpofátlanodjon, mi hagytuk, hogy egyesével elvegye a jogainkat és lehetőségeinket, és mi leszünk, akik hagyjuk, hogy feltegye az i-re a pontot. Ha így lesz, nem is okolhatunk mást saját sorsunk rosszra fordulásáért, csak magunkat. Nem is mást kell legyőzni, ha nem tetszik a rendszer, csak saját magunkat. És nem, a külföld nem fogja megdönteni a népe ellenében. Ezért van szüksége az ellenállás lehetőségének felszámolására.

És ebben a rendszerben hogyan leszel boldog? Hogyan nem őrülsz majd meg, amikor elveszik a lehetőségeidet, hogy odaadják az övéiknek? Amikor kibasznak a gyerekeddel, mert megtehetik? Amikor a gyerekek agyát kimossák és ők néznek majd rád, mint egy ufóra.

Néhányaknak megvan az az élmény, hogy a Kádár rezsim alatt is voltak ilyen elzárt szigetek, kis mikrovilágok. Polgári lakásokban élő öregurak és öregasszonyok, akik egy talán sohasem létezett Atlantiszról származtak. Könyveket olvastak, időnként külföldi nyelveken, operát meg dzsesszt hallgattak, furcsa dolgokról beszélgettek hasonszőrűekkel és furcsa illemszabályokról tudtak. Igaz, valószínűleg lehallgatták őket, de biztosan figyelte őket közelről néhány spicli, amit ők valószínűleg amúgy is feltételeztek. De megtartották a szokásaikat, megtartották a nézeteiket és megtartották a hiteiket. Nem hasonultak a szocialista ember mintájához és miközben magukat kirekesztették, kívülről és amennyire lehet felülről szemlélték a korlátolt és megalkuvó környezetüket. Boldogok voltak? Azt nem tudom. Azt meg végkép nem, boldogabbak voltak-e azoknál, akik tudatlanságukban nem tudtak mást feltételezni, mint azt, hogy a Kádár rendszer minden világok legjobbika.

Azt gondolom, hogy ha az Orbán rendszer marad, ilyen mikrovilágokba szorul vissza az értelem. Ahol még olvasnak külföldiül. Ahol még tudják, mi a forráskritika, mi a tudomány, mi a demokrácia, mi a különbség tények és vélemények között, ahol más értékek mozgatják a szerkezeteket. Kívülről érthetetlen kis világok lesznek ezek, amik ha elég kevesen lesznek és elég jelentéktelenek, és eléggé befogják a pofájukat, akár maradhatnak is. Ha nem akarsz hasonulni a Fidesz kompatibilis tömeghez, ez is lehet a B-terved.

Ha pedig nem tetszik a B-terv, tegyél valamit, hogy ne legyen szükség rá. Nagyjából most.

Kategóriák:egy kis hazai

Címkék:Fidesz, Magyarország, Orbán Viktor