Az utóbbi hónapokban rengeteg helyen beszélnek a munkaerőhiányról és a bérek jelentős emelkedéséről. Azt figyeltem meg, hogy ezt sokan, főként kormányoldalról egyfajta elégedettséggel szemlélnék. Az ő olvasatukban ez munkájuk gyümölcse, a válság vége, mikor a piaci szektor a kormány óhajára mégis magától emeli a béreket. Úgy is mondhatnák, végre a piac is elismeri a magyar munkaerőt.
Persze létezik egy másik narratíva is, miszerint a kormány jövőt felélő intézkedései és a botrányosan alacsony bérek elől nyugatra menekült honfitársaink okozzák a munkaerőhiányt, és ez kényszeríti ki azt, hogy a munkaadók kénytelenek többet fizetni kevesebbért, versenyezni azért a munkaerőért, mely nem tudott vagy akart nyugatra menni.
A kormány megítélése sokkal inkább vallási-hitéleti kérdés Magyarországon, mint racionális mérlegelés, ezért most nem is ezzel foglalkoznék, hanem azzal, hogy jó-e nekünk a munkaerőhiány,
jó-e nekünk az emelkedő bérszínvonal?
Ha a munkavállalók rövid távú szempontjait nézem, természetesen jó, hiszen ki ne szeretne ugyanannyi munkáért több pénzt kapni? De más is örül, ha a dolgozóknak több a pénze, mert a többletköltés, többletfogyasztás nagyobb keresletet jelent, a nagyobb kereslet pedig lehetőséget az áremelésre.
Nem árulok el nagy titkot amikor azt mondom, hogy a növekvő bérek inflációt fognak gerjeszteni.
És ez a bérinfláció két okból lesz mindannyiunknak nagyon szar: egyfelől a piaci szektorban megeszi a bérnövekedés egy jó részét, de ott legalább a növekedést eszi meg, így a reálbér emelkedése lassul majd, esetleg megszűnik, de mindez nem vigasztalja majd azokat, akik az államtól kapják a járandóságukat. A nyugdíj, a családi pótlék, a különböző segélyek, a közmunka bére, és természetesen minden, az állami és önkormányzati szektorban dolgozó ember fizetése értéktelenedik el, mert persze az ő fizetésükre alig hatnak a piaci viszonyok. Ezért hívjuk az inflációt a szegények adójának.
A másik ok ennél kevésbé nyilvánvaló: a bérinfláció felszínre fogja hozni, hogy mitől olyan szar és kiszolgáltatott a magyar gazdaság.
Vannak ilyen legendás hazugságok, amiket az anyatejjel szívunk magunkba és el is hiszünk, amíg nem szembesülünk a külvilággal. Ilyen a világhírű magyar bor és téliszalámi, az acélos magyar búza meg a magasan képzett, szorgalmas magyar munkaerő legendája. Persze vannak jó magyar borok is, a szalámi is ehető, és van jópár, nyugaton is versenyképes magyar dolgozó is, de az általánosító kijelentés csak az önáltatásra jó. Meg arra, hogy az ország apraja és nagyja beszopja a bérunióról szóló jobbikos demagógiát. Mert egy ország nem érti, hogy nyugaton mitől magasabbak a bérek, ha egyszer mi is ugyanolyan erősen meg tudjuk húzni a csavart a gyárban. Magyaráznak itt a közgazdászok valami versenyképességről, de nem értjük, hogy mi az.
Magyarországon az egy főre eső GDP 2016-ban kb. 27 500 dollár volt. Az Egyesült Királyságban 42 500 dollár, Németországban 48 100 dollár, Amerikában 57 400, Norvégiában meg 69 200. Az eltéréseknek rengeteg oka van, de az arányokat meghazudtolni nem lehet, ha az egy főre eső termelés fele a másik országban mértnek, a munkabér nem lehet hosszú távon büntetlenül ugyanakkora. És ennek kevés köze van ahhoz, hogy a magyar melós képes lehet pont ugyanúgy megnyomni a gombot, mint a német. Amikor versenyképességet mérnek, rengeteg (szám szerin 114) indikátort vetnek össze összesen 12 területen, melyek meghatározzák egy ország termelékenységét és hosszú távú növekedési potenciálját. Ezek az intézményrendszer, az infrastruktúra, a makrogazdasági tényezők, az egészségügy és az alapfokú oktatás, a felsőoktatás és képzési rendszer, az árupiacok hatékonysága, a munkaerőpiac hatékonysága, a pénzügyi rendszer fejlettsége, a technológiai felkészültség, a piac nagysága, az üzleti élet komplexitása és az innováció.
Tetszik már sejteni, hogy a magyar bérek növekedésének mik az akadályai?
A magyar versenyképesség rossz és folyamatosan romlik, de ezt sokáig elfedte, hogy a magyar bérek alacsonyak voltak. Amit nem tudtunk megoldani innovációval, alacsony bürokráciával, magas szakmai színvonallal, azt megoldottuk olcsó munkaerővel. Most, hogy az elvándorlás miatt kialakult munkaerőhiány miatt emelkedni kezdtek a bérek, a gazdasági növekedés meg fog akadni egy nem túl magas szinten, mert hiába lenne piaci kereslet, ha nincs aki a munkát elvégezze.
Igen, erre mondják, hogy ha a bérnövekedés elér egy bizonyos szintet, a munkaerő elkezd visszaáramlani (vagy máshonnan pótolható lesz).
Csakhogy az egész gazdaság, az egész ország él évtizedek óta az olcsó munkaerőből, nemcsak a kizsákmányoló nyugati imperialisták. Rengeteg olyan vállalkozás van ma Magyarországon, amelyik a mostani munkáját nem tudja elvégezni 30-40%-kal magasabb munkaerőköltséggel, mert nincs akkora árrése, ami elbírja és ekkora áremelést nem tud elsózni a vevőinek. De mi lesz ha mégis meg tudja emelni az árat, ha tényleg akkora lesz az infláció, és mondjuk ugyanannyit kell fizetni az autószerelőnek, mint Németországban? Hányan fognak autót tartani ha nem 25-30 euró lesz a munkadíj a szervízben hanem 100? Mi lesz, ha minden fogász, fodrász, kozmetikus annyiért fog dolgozni mindenhol az országban, mint most az osztrák határ mellettiek? Sorolhatnám a végtelenségig, de a lényeg nagyjából látható: a magas adókat, a felesleges bürokráciát, a rossz munkaszervezést, a digitális analfabétizmust, a semmit nem érő szakképzést, a nyelvtudás hiányát, a mutyizást, a piaci versenytől való irtózást, a szolgáltatás nélküli közszolgáltatást, az állami gondoskodást mind-mind beépítettük a működési költségeinkbe és ezek miatt nem tudunk bért emelni.
Ha pedig mégis muszáj bért emelni, akkor az eddigi teljes működést kell újraszervezni. És hogyan lehet ugyanannyi (vagy több) munkát kisebb munkaerőköltséggel elvégezni?Nyilván sokkal több informatikával. Sokan azt gondolják, hogy a robotizáció, amelyik elveszi a gyári munkások munkáját csak az autóiparban meg efféle helyeken működik, pedig robotizáció a call center, meg a webshop is, meg az az online felület, amin magamnak foglalok időpontot a fogászati röntgengre, ahelyett, hogy egy asszisztenssel beszélgetnék telefonon, vagy a másik, amivel összeállítom a pizzámat, a hétvégi bevásárlást, vagy amivel szállást és repülőjegyet veszek. Mind rengeteg ember munkáját teszi feleslegessé. A dráguló munkaerő még egy alapvetően hatékonyan működő országban is kikényszeríti az emberi munka leváltását. Nálunk, ahol féktelen az erőforrások rendszerszerű pazarlása, ez még sokkal drámaibb hatásokkal fog járni. És ebben nem csak társadalmi hatások vannak, hanem a politikaiak is, és ezek engem félelemmel töltenek el inkább, mint reménységgel, ha megnézem, mit csinál most a hatalom, amikor nincs mitől tartania és nem is forrt még robbanásig a szociális feszültség.
Mondhatnám, hogy a változtatáshoz csak a szándék hiányzik, de ez nem igaz. Ez egy kikényszerített változás lesz, aminek nem nagyon van alternatívája. Viszont rengeteg tudás és tapasztalat hiányzik hozzá itthon. De persze leginkább az az alázat és akarás, ami a tanuláshoz kellene. Igaz viszont, hogy Fidesz hívőkkel legalább jól el vagyunk eresztve.
Kategóriák:egy kis hazai, gazdaság
egyharmad 
Vélemény, hozzászólás?