Harvey zaklat

Most minden hírportál, bulvártól a hagyományos mainstreamig, Harvey Weinstein viselt dolgaival van tele. A híres producernek befellegzett, kirúgták saját vállalatától, felesége elhagyta, támogatott politikusai kétségbeesetten jótékonykodják el a tőle kapott pénzt, ügyvédei tehetetlenek a mindent elárasztó vádakkal és vádaskodásokkal szemben.

– “Nem értem ezt a Weinsteint” – mondja amerikai barátom. – “Meghallgattam azt a rendőrségi hangfelvételt, amiben próbálja a szobájába csábítani azt a csajt. Az a faszi leginkább kétségbeesettnek hangzott. Ezt nem értem, a fickó gazdag volt, befolyásos, ha szexet akart, biztos hogy megkaphatta volna, pénzért vagy máshogyan, Hollywood tele van olyan csajokkal, akik egy ilyen fickó ígéretének az ígéretéért is simán kaphatóak szexre, akkor miért könyörgött ilyen szánalmasan pont ennek a csajnak? És mi szüksége volt arra, hogy bárkit is megerőszakoljon?”

Ebben az értetlenségben annyi minden benne van, amit és ahogyan gondolunk a nemi erőszakról és a szexről, mint ellenszolgáltatásról, hogy úgy gondoltam, mégiscsak írok erről én is, noha semmi kedvem nem volt egymilliomodikként megmondani a frankót.

harvey

Ne tévesszen meg senkit a kép! Nem egy szexuális tárgy van rajta, hanem az erkölcsi megtisztulás mérföldköve.

Először is: a nemi erőszak nem a szexről szól, hanem a hatalomról. Nem kínzó erotikus vágyak kielégítéséről, hanem annak a hatalmi helyzetnek a kielégítő megéléséről, hogy “megtehetem hát meg is teszem. Elveszem amit akarok, és nem tehettek ellene semmit!” Harvey és a Harvey-félék nem úgy erőszakoskodnak, ahogyan az átlagos erőszaktevők, veréssel és még több veréssel való fenyegetéssel, hanem a hatalommal és a befolyással. A világ legdrágább ügyvédei gondoskodtak arról, hogy megbánják az áldozatok, ha ki merik nyitni a szájukat. El tudta intézni, hogy karrierek törjenek derékba, de legalábbis simán tudta ezt a látszatot kelteni. Évtizedekig élt vissza a helyzetével, évtizedekig élvezte, hogy szinte bárkit megkaphat, és én azt gondolom ez nagyobb kielégülés volt számára, mint maga a szex. Nem hiszed, hogy így van? Nézd csak meg mit mondanak az áldozatok, mikor megkérdik tőlük, miért most mondják el, mi történt velük évekkel, akár évtizedekkel ezelőtt? Mert azt gondolják, Harveynak most már nincs olyan hatalma, hogy ártani tudjon nekik.

weinstein-afleck-damon

nem ismerjük egymást – eléggé

De a mostani gátszakadás, ez a fokozott médiafigyelem és az ezek nyomán kialakult közhangulat nagyon érdekes helyzetet eredményezett. Most, ki tudja mennyi időre a vádlók kerültek hatalmi helyzetbe. Sajtónyilatkozatok, adott esetben bulvárhírek alapján tör pálcát emberek felett a nyilvánosság, és ennek következtében rémült munkáltatók, részvényesek és igazgatótanácsok próbálnak szabadulni a megvádolt emberektől. Így járt Roy Price, az Amazon stúdió vezetője is, akit azonnali hatállyal függesztettek fel, mert szexuálisan zaklatta az egyik producerét, Isa Hackettet, akinek állítólag félreérthetetlen szexuális utalásokat tett, illetve  most hirtelen előkerült Rose McGowan nyilatkozata, aki azt állította, hogy Price nem tett semmit, amikor a szinésznő elmondta neki, mit tett vele Weinstein. Teljesen elképzelhető, hogy valóban így történt, és jogos a retorzió, a dolog nem is ezért érdekes, hanem azért, mert erre nem rendőrségi vagy bírósági jegyzőkönyvek tartalma miatt került sor, hanem twitter üzenetek és az ezt felkapó bulvárhírek miatt. Nehéz helyzetbe került seregnyi híres színész és barát, akik mind köszönhetnek valamit Weinseinnek, de most mindannyiuknak nyilvánosan kell őt megtagadniuk ha jót akarnak maguknak.

Mindenki tudott róla – senki sem tudott róla.

Miért van az, hogy ekkorát robbant ez a hír? Hogyan lehet, hogy egy hete még senki sem bántott senkit, most meg hirtelen mindenkinek lett egy története?

Ne legyünk álszentek, Hollywood a világ egyik legnagyobb húspiaca, ahol több mint száz éve mérik a lehetőségeket rendezők, producerek, színészek de talán még díszletmunkások is. Túl nagy a különbség a tehetséges de nem játszó színészek és a tehetséges és játszó színészek között, és ennek a különbségnek a leküzdéséhez a legkézenfekvőbb fizetőeszköz a szex, hiszen alapvetően vonzó lányok, fiúk és gyerekek mozognak a pályán. A szereposztó díványt nem a pornósok találták fel és tették közhellyé. Az, hogy ez a fajta prostitúció mennyi ambíció szülte önkéntességből és mennyi erőszakból keveredik ki, soha nem lesz kideríthető, mert a résztvevőkön kívül, akiknek az emlékezetét erősen befolyásolják az esemény utáni történetek, siker, pénz, csillogás, vagy éppen megalázottság és nyomor, senki nincs aki tanúsítaná, mi történt. Ettől az erőszak erőszak marad, a prostitúció meg prostitúció, csak éppen az változik, hogy kinek az érdeke, hogy ne derüljön rá fény.

Titok volt, hogy mi zajlik a hollywoodi szállodákban és partikon, ahol szereposztások és produkciók sorsa dől el? Az egyes esetekről ugyan nagyon kevesen tudhattak, de mert az “egész világ” tudja, mi folyik ott, nyilván nagyon sok “egyes eset” lehetett. Senki nincs, aki az ellenkezőjét állítaná.

weinstein-mcgowan

A tettes és az egyik áldozat. Weinstein és Rose McGowan – most akkor nincsenek is jóban?

Amúgy biztos van, aki Harvey-t is vonzó, szexi pasinak tartja, saját jogán, így ahogy néz a fényképen, és lehet, hogy tényleg szebb egy fokkal az ördögnél, ízlésről meg ugye nem vitatkozunk. Talán az olvasóim között többen is vannak, akiknek bejön. Nem tudhatom. Viszont Harvey ezekkel a testi adottságokkal nem vízvezetékszerelő Minnesotában, hanem sikeres producer Hollywoodban, milliomos, aki ráadásul rengeteg más emberből is milliomost, világsztárt csinált. És ez a tulajdonság nyilván még sokkal több ambiciózus vagy az anyagi javakat, a sikert mindennél többre tartó nő szemében teszi igenis szexivé ezt az aputestű, kopaszodó, túlkoros faszit, és az, hogy ez néhány órányi “boldogságot” eredményez vagy ennél is többet, nem változtat a tényen, hogy mindez a szerelemről és erotikáról vallott közkeletű ideál megcsúfolása.

De ez nem Harvey Weinstein találmánya. Még csak nem is Hollywoodé. A pénz és a hatalom szexuális vonzereje nagyjából az emberiséggel egyidős.

És ne értsük félre, nem akarom én mentegetni se Weinsteint, se Pricet, se a többieket, akiket ez a mostani vihar érinteni fog. Nem voltam ott, nem tudom mit tettek, és nem gondolom, hogy már ott tartanánk, hogy ártatlan embereket rángatnak meg koholt vádak alapján. Azt remélem viszont, hogy ez a mostani vihar hosszútávon egy jobb, méltányosabb világot eredményez, ahol áldozatok nem gondolják eleve reménytelennek, hogy panaszuk meghallgatásra talál. Ha pedig nem eleve reménytelen igazságot szolgáltatni, akkor valamelyest csökken ezeknek, a tegnap még mindenhatónak látszó embereknek a hatalma. Márpedig – ahogy a legelején mondtam – a szexuális erőszak a hatalomról szól, és kevesebb hatalom kevesebb erőszakot jelent.

És legyen bármennyire kívánatos ez az eredmény, legyen minden nő számára kicsit jobb a világ a botrány után, biztosra veszem, hogy az odáig tartó folyamat, főleg a médiahiszti és a legendás amerikai képmutatás miatt rettenetesen sok méltánytalan helyzetet eredményez majd. A sok szennyes felforgatása közben lesznek olyanok is, akik igazságtalanul szenvednek vagy aránytalanul nagy közfigyelmet kapnak. Maga Harvey is, hiába volt egy szexuális ragadozó, most éppen a saját megérdemelt büntetése mellé megkapja az elmúlt száz év minden hasonló ragadozójának felhalmozott büntetését is, és ez mindaddig így marad, amíg egyedül vagy kevesed magával áll a rivaldafényben. Persze nem kell ezért őt sajnálni, mert megszolgálta, de azt csak csak halkan jegyzem meg, hogy a drámához, a megtisztító katarzishoz és az egyszeri néző manipulálásához mégiscsak abban Hollywoodban értenek a világon a legjobban, ahol ezt a műsort adják.



Kategóriák:külvilág

Címkék:, ,

2 hozzászólás

Visszakövetés

  1. engem is – téged sem | egyharmad
  2. Művészember, emberművész – egyharmad

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: