Kurdisztán – a seholország

kurdistan1

Kurdok lakta területek

A hála nem politikai kategória – szoktuk mondani. A kurd harcosok, akik annakidején megállították az ISIS előrenyomulását, mikor az iraki hadsereg összeomlott és fejvesztve menekült, most kénytelenek szembesülni vele, hogy hősi áldozataik leértékelődnek. Az Iszlám Állam fővárosának, Rakkának elestésvel egyidőben az iraki kormány elrendelte Kirkuknak és a kornyező területeknek (főként az olajmezőknek) az elfoglalását. Mivel az Iszlám Állam már nem ellenfél, a kurdok szerepe gyorsan leértékelődik szövetségeseik szemében, így a szeptember 25.-i népszavazás iraki Kurdisztán függetlenségéről mindenkinek nagyon kellemetlen.

 

A legtöbb elemző most Kirkuk elvesztését a független Kurdisztán elvesztésének tekinti, lévén az itteni olaj volt a kurd autonóm területek fő bevételi forrása, ez amúgy nagyjából fele a kurdok olajkészletének. Nem mellesleg ezt az olajat a kurdok Törökországon keresztül exportálták, akik amúgy hagyományos ellenzői a kurd függetlenségnek.

Hiba volt-e a függetlenségi népszavazás? Rossz volt-e az időzítése? Hiba volt-e, hogy nem csak a kurd autonóm területek hivatalos határain belül tartották meg, hanem a kurdok által ellenőrzött egyéb, úgynevezett “vitatott” területeken is?

Masoud Barzani

Maszud Barzani

A kurd függetlenségi népszavazásról mindenki, a kurdok is tudták, hogy vízválasztó. Amíg nincs deklarált függetlenségi szándék, az ellenérdekelt felek, Irak, Irán, Törökország és a nem létező Szíria, tudtak úgy tenni, mintha nem egy országgal, hanem az iraki szövetségi állam egy tartományával kellene üzletelni, tárgyalni vagy együttélni. A függetlenségi szándék kinyilvánítása után ez a kellemes állapot megszűnt és mindenkinek állást kell foglalnia a kérdésben. Nem tudom kit lepett meg, hogy a hagyományos ellenzők, a nagy kurd kisebbséggel rendelkező országok azonnal ellenségnek nyilvánították őket. Amin amúgy meg kellene lepődni, hogy Amerika és az EU mennyire felkészületlenül áll a helyzet előtt. Mintha nem lehetett volna tudni, hogy a kurd szövetségesek áldozatos harcának ilyesfajta ára lesz. Jogos lehet a kérdés, hogy eleve megvezették a kurdokat és hitegették őket függetlenségi szándékuk támogatásával amíg szükség volt rájuk a hadszíntéren, vagy a kurdok voltak annyira naivak, hogy azt higyjék, ezt megkaphatják hálából?

 

Ha azt gondoljuk, hogy Amerika tudatosan vezette meg a kurdokat ebben a kérdésben, akkor gondolhatjuk azt is, hogy kurd részről nem a népszavazás kiírása volt a hiba, hanem az, hogy eleve hittek a szövetségeseiknek. Ha nem volt ilyen támogatási igéret, akkor persze Barzani elnök valóban óriásit hibázott azzal, hogy mégis a népszavazás mellett döntött. De volt-e más választása? Nyilván lehetett volna halogatni a dolgot – gondolom a nyugat leginkább erre próbálta rávenni őket, mert a halogatás mindig jó ötletnek tűnik ha amúgy gőzük sincs, hogy mit kellene csinálni. De sokat halogatni nincs értelme, az ISIS legyőzése után a kurdok kikerülnek a hírekből és talán nem lesz mégegyszer olyan nemzetközi figyelem és szimpátia, ami törekvésüket segíthetné. Az más kérdés, hogy lehetett volna előbb elindulni ezen az úton, amikor még nagy szükség volt a peshmergákra a hadszíntéren, de azt gondolom nem tévedek nagyot, hogy ha volt ilyen szándék, azt mindenki ellenezte. Senkinek nem volt szüksége arra, hogy Irak Szíria sorsára jusson és egymás ellen hadakozó milíciák martalékává váljon.

A másik kérdés, hogy hiba volt-e a kurd népszavazást a kurdok által ellenőrzött, de amúgy a kurd autonóm régión kivüli területeken is megrendezni? Ilyen terület egyépbként maga Kirkuk is, ami ugyan etnikailag vegyes terület, de történelmileg fontos központja volt a kurdoknak, csak éppen papíron, közigazgatásilag nem tartozik a kurd tartományhoz. Szerintem ez volt az a részlete a történetnek, ami a legkockázatosabb volt és – egyelőre úgy látszik – ami a kudarchoz vezethet. Azt értem, hogy a kirkuki olajmezők bevételi forrásáról nem szívesen mondtak volna le a kurdok, azt is értem, hogy ha alkudozásra számítottak, akkor kellettek olyan területek, amiket fel lehet adni annak érdekében, hogy másokat megtartsanak, de – és ez fontos – azzal, hogy egyéb iraki területekre is kiterjesztették igényüket egyszerre bizonyították, hogy veszélyt jelentenek a környező, kurd nemzetiségi területekkel rendelkező országok szuverenitására és ásták alá ugyanezért nemzetközi támogatásukat.

A mostani helyzet rettenetesen törékeny, lehet, hogy mire ezt olvasod már minden a feje tetején áll, de e pillanatban úgy néz ki:

  • Az iraki miniszterelnök hatalmas belpolitikai sikert könyvelhet el, komoly vérontás nélkül sikerült megvédenie országa területi egységét és helyreállítani a szövetségi kormány fennhatóságát a vitatott területeken. Jövőre választás lesz, neki ez létfontosságú és fontos győzelem.
  • Barzani kurd vezető nagyot veszített azzal, hogy elszámolta amerikai szövetségesének támogatását és üzelti partnerének, Törökországnak a türelmét. Ráadásul a kurd erők közti megosztottság újra nyilvánvaló lett, a kudarc felett azonnal megindult (felerősödött) a belső konfrontáció.
  • Beindulhat az alkudozás, amiben Barzani talán megpróbálja elérni, hogy a vitatott területekért cserébe legalább a kurd autonóm tartomány függetlenedhessen. Ha sikerül elérni, az biztos nagy fegyvertény a kurdoknak, de nagyon sokan fogják úgy érezni, hogy cserbenhagyta őket. Az eleve meglévő megosztottságot ez elmélyítheti, ráadásul olaj nélkül ez komoly gazdasági gondokkal kűzdő régió lesz.

Úgy néz ki tehát, hogy a kurd népszavazás komoly fiaskó, legalábbis most mindenki ezt mondja. Van azonban itt valami, ami egy halvány reménysugár a kurdoknak (és ők ezt nem haboznak felhasználni).

Qassem-Soleimani1

Kasszem Szuleimani tábornok az Iráni Forradalmi Gárdától – meggyőzte a PUK-t kirkuki állásaik feladásáról

Trump elnök éppen megfúrni készül az iráni atomalkut mert vezető tanácsadói között az az általános nézet, hogy Irán a megátalkodott gonosz, aki minden erejét regionális dominanciájának építésére használja. Ezek a tanácsadók alapvetően bizalmatlanok az iráni mérsékeltekkel szemben is, nem hisznek abban, hogy Irán pacifikálható, ezért szerintük minden engedmény az ellenség erejét növeli. Ebben komoly partnerük Irán hagyományos riválisa, Szaúd Arábia és az arab világ, de főleg Irán sátáni ellenfele Izrael, aki annyira jó cimbora, hogy a kedvükért az USA épp most lép ki az UNICEF-ből is. Márpedig Irán gyakorlatilag átvette az irányítást Irakban az iraki siíták alakította kormányzat közreműködésével, amit mi sem bizonyít jobban a konkrét helyzetben, mint az, hogy a kirkuki bevonulást részben az tette lehetővé, hogy az Iráni Forradalmi Gárda vezetője, Kasszem Husszeini személyesen győzte meg a hely kurd PUK vezetőit állásaik feladásáról.

 

Ugyancsak fontos körülmény, hogy a papíron NATO tag és szövetséges, a diktatúrát éppen gőzerővel építő Törökország a kurdok másik ellenfele. És lehet ugyan, hogy Washingtonban amúgy szemet húnynának a demokrácia és az emberi jogok lábbal tiprásának Törökországban, de az épülő török-orosz-iráni szövetség biztosan nincs kedvükre. Márpedig egy egybefüggő siíta (iráni) befolyási övezet a Perzsa-öböltől a Földközi-tengerig török támogatással és orosz haditechnikával éppen most válik realitássá és ennek megakadályozására a legkézenfekvőbb egy független és szövetséges Kurdisztán lehetne. Miközben úgy tűnik, hogy az amerikai elnök képes atomháborút indítani bármelyik percben, mert annyira tökös, hogy semmitől sem riad vissza, azt kell lássuk, hogy a másik ősellensége, Irán éppen kedve szerint szabja át a Közel Keletet, amire teljes tanácstalanság a válasz. Mikor esik le a tantusz – leesik-e egyáltalán – hogy a startégia nélküli szájkarate, esetleg bombázás minden látványossága ellenére csak a kudarc és cselekvésképtelenség performansza?

A legfontosabb tényező: az idő

trump kurdistan

csúnyán tud nézni, de fogalma sincs

Meddig tudják szándékaikat rejtve tartani az irániak? Mikor kerül sor a formális kenyértörésre Törökországgal? Eljátssza-e addigra a kurdok szövetségét az USA? Ha most cserben hagyja őket, elvesztik a területeiket, az önállóságukat és esetleg le is fegyverzik őket, nagyon nehéz lesz őket újra csatasorba állítani. És ezt természetesen tudják Teheránban is, Ankarában is és Moszkvában is.

 

Aztán van még egy időtényező: most a kirkuki olajmező körüli hatalomátvétel is megemelte valamenyest az olajárakat, de a hosszútávú prognozis az, hogy az olajár folyamatosan csökken és néhány év múlva akár tízdolláros szint sem lesz elképzelhetetlen, ami óriási csapás lesz a kizárólag nyersanyagra és energiahordozóra épülő gazdaságoknak, mint amilyen az orosz meg az iráni (és a szaúdi). Ez egyrészt remélhetőleg visszaveti ezen országok katonai kapacitásának finanszírozását, másrészt leértékeli a területet is. Ez a folyamat biztosan óriási politikai mozgásokat fog beindítani, amiben a mostani kurdisztáni eseményeknek fontos szerepe lesz.

Persze akit csak pillanatnyi érdekek vezérelnek, az ilyesmivel nem foglalkozik.

 

Reklámok

Kategóriák:külvilág

Tagged as: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s