A reménytelenség rabjai

A múlt vasárnapi hódmezővásárhelyi Fidesz bukót már szanaszét elemezték, mindenki a saját szája íze szerint. Én direkt vártam egy kicsit, mert azt gondoltam, hogy a reakciók maguk is legalább olyan érdekesek, mint magának a választásnak a tanulságai.

Az első és leghangosabb reakció az volt, hogy “Na ugye, az ellenzéki összefogás legyőzi a Fideszt! Össze kell fogni!”

márky-zay

Márki-Zay Péter
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Először is Hódmezővásárhelyen nem az ellenzéki összefogás győzött, de biztosan nem az úgynevezett baloldali ellenzék, bármit mondjanak is ezek a pártok, hanem egy jobboldali, a csalódott fideszesek által is elfogadható jelölt mögé sikerült mindenkinek odaállnia. Ezt a baloldali pártok úgy tehették meg, hogy igazándiból semmit nem áldoztak fel, hiszen egy MSZPs vagy DKs jelöltnek esélye sem lett volna a győzelemre, pláne nem a Jobbik támogatására, és akkor az igazi törpepártokról még nem is beszéltünk, ellenben most beállhatnak a sikerpropagandába, ami majdnem ingyen van. Sokat számított a támogatásuk, de sokkal többet a közös ellenség.

Másodszor, országosan a rendszer nem másolható, mert a választási rendszerből fakadóan matematikailag nem lehet az összes pártnak az összes egyéni körzetben megállapodnia. És ez egy fontos tétel, mindjárt visszatérek rá.

Harmadszor, hiányzik az “egy ügy”. Hódmezővásárhelyen ez megvolt, kellett egy, a helyiek által elfogadott, alkalmas polgármesterjelölt, és az, hogy a Fidesz általa veszítsen. Senkit nem érdekelt, hogy amúgy mit fog csinálni a polgármester ha nyer, mire lesz képes egy fideszes többségű közgyűléssel (láttuk Esztergomban mit csináltak Tétényi Évával, nem nagyon lehetnek illúzióink). Országosan ilyen “egy ügy” nincs. Lehetne, hisz évek óta mondják egyesek, hogy valójában egyfajta “újraalkotmányozó nemzetgyűlést” kellene választani, amelynek mandátuma kizárólag a jogállam visszaállítására és a demokratikus választási rendszer helyreállítására szólna, majd magát feloszlatva lehetőséget teremtene egy normális parlamenti választásra. Elvileg mindenkinek jó lenne, gyakorlatilag senki sem ezzel kampányol. (Oké, a MoMa megpróbálta, de nem lett belőle semmi.) És ezt sajnos megerősíti, amit a az eredmény után némely vásárhelyi bele is mondott a kamerába:

Negyedszer, “az emberek szeretik a Fideszt, de nem szeretik a lopást.” Magyarul a választópolgárok továbbra is leszarják az alkotmányosság csorbítását, a demokratikus normák fellazítását, az önkényuralmi tendenciákat, de csípi a szemüket, hogy egy tenyérbemászó képű kis ficsúr, aki történetesen a kormányfő veje, a vásárhelyi önkormányzati megbízást használta ugródeszkának, hogy milliárdokat nyúljon le az ország uniós forrásaiból. Meg a kastély ugye. Meg a földek. Ugye.

Összefogócska

Nagyon népszerű dolog az ellenzéki pártok bénázását és önzését szidni, hogy mennyire képtelenek az összefogásra, de azért álljunk meg egy polgári szóra! Az hogy egy (vagy több) baloldali populista párt nem képes összefogni egy szélsőjobbos hátterű, rasszista-nemzetiszocialista párttal, és ezek együtt nem tudnak mit kezdeni az ide-oda csapódó polgári- és szoclib maradványokkal, valójában a világ legtermészetesebb dolga. Egy normális világban ezeknek a politikai erőknek saját ideológiáikat kellene népszerűsíteniük és programjaiknak, elképzeléseiknek kellene híveket toborozni, lehetőleg parlamenti viták és ismeretterjesztés útján. De nincs normális világ, és ez nem feltétlenül az ő érdemük.

Az, hogy a jelenlegi parlamenti rendszer ezeket a pártokat önfeladásra és természetellenes egyezkedésre kényszeríti nem véletlen ugyanis. Így van kitalálva és megcsinálva. És az találta ki, és csinálta meg, aki ebből helyzetből a hasznot húzza: Orbán Viktor.

A választási rendszer átalakítása eleve ezt a célt szolgálta. Egyfordulós a rendszer, hogy megakadályozza a az első fordulóban legsikeresebb ellenzéki jelölt javára történő visszalépést. Ez belekényszeríti a pártokat abba, hogy úgy kelljen megállapodniuk az egyéni körzetekben, hogy nincs valós megmérettetés, nincs választói akarat, ami ezt alátámasztaná, így nincs objektív iránymutatás az alkuban. Ráadásul a Választási Bizottság (Fidesz) januárban önhatalmúlag szigorította a választási törvényt azzal, hogy iránymutatásában kiadta, nem állíthat országos listát az a párt, amelyiknek túl sok jelöltje lép vissza, azaz a választás megkezdéséig nem marad legalább 27 egyéni jelöltje 9 megyében és Budapesten, így matematikailag sem lehetséges háromnál több párt országos együttműködése.

Ha ez nem lenne elég a fideszes választási törvény (2011 évi CCIII.) megnövelte az egyéni választókerületek súlyát, ahol az egyfordulós rendszer miatt a relatív többség visz mindent, ráadásul az országos listás helyek szétosztásánál ezt tovább erősítik (legalábbis a korábbi rendszerhez képest), így a legjobban szereplő párt a mandátumkiosztásnál még inkább megerősödik. (Így kapott a Fidesz 2014-ben a listás mandátumok 43,55%-ával kétharmadot) Erre mondjuk, hogy a magyar rendszer a győztest erősíti. Már csak azt kell elérni, hogy más ne lehessen győztes, ehhez pedig nem kell más, mint az, hogy az ellenzék megosztott legyen.

Kinek jó, hogy a pártok a programjaik és a választók helyett alkudozással vannak elfoglalva? Ezek után az OVB vagy a Számvevőszék “pártatlan” eljárásai, az úgynevezett “médiaegyensúly”, a köztisztviselők kampánytevékenysége, a gerrymandering már csak síkosító azon a lejtőn, ami a választási rendszert a megfelelő irányba segíti.

A rendszer úgy van kialakítva, hogy ne lehessen megint kétpárti váltógazdálkodás, és a relatív többségű párt hatalmát ne fenyegesse az ellenzék. Ha lenne erős váltópárt, ez a rendszer életveszélyes lenne a Fideszre nézve, ezért szokták pökhendin azt mondani, hogy ez nem nekik, hanem a győztesnek kedvez. Ja.

gerrymandering

A közismert ábra arról, mi a gerrymandering, azaz a választási körzetek átszabása annak érdekében, hogy kisebbség egy választáson felülreprezentálja magát. Nem lévén nyilvánvalóan erős ellenzéki körzetek, ennek ma viszonylag kisebb a jelentősége, de azért elfelejtve nincs.

Ehhez képest a Fidesz

Jól összeszarta magát a hódmezővásárhelyi zakó hírére. Ezt tényleg öröm volt nézni, ahogy a megmondóemberek hirtelen össze vissza beszéltek, ahogy a központi utasítás hiányában elkezdték maguk értelmezni a nyilvánvalót, azt hogy egy híresen jobbos körzetben, egy erős ember birtokán, egy elveszíthetetlen helyen kikaptak és nem is kicsit. Nagyon.

A számokból egyértelműen kiderült, hogy a Fidesz saját magát szorította sarokba. A harci propaganda, a primitívebbnél primitívebb üzenetek, a sötét suttyók által képviselt párt elveszti a középjobb értelmiségi bázisát és csak az elvakult hívők, a nyugdíjasok és a fideszes talibán körében tud mozgósítani. Magasabb végzettségű, tájékozottabb, városi lakosságban legfeljebb jobb híjján tud szavazatokat szerezni, de ha van jobb, akkor a maradék törzsszavazók nincsenek elegen. Ráadásul ezeknek a száma a hátralévő egy hónapban már nem növelhető.

Mi következik ebből?

támad az ensz

bolond lyukból, bolond szél fúj

Ha a Fideszes bázis mozgósítással nem növelhető, el kell érni, hogy a relatív többség elég legyen. Folytatni kell az eddigi ostoba és primitív propagandát (Támad az ENSZ!), egymásnak kell ugrasztani mindenkit, el kell bizonytalanítani a választókat amihez remek muníciót szolgáltat néhány megbízható ellenzéki hülye, akiket csak futtatni kell kicsit a médiában, hadd tegyenek kárt magukban. Ha vannak fideszes beépített emberek (vannak), akkor azok gondoskodnak róla, hogy legyen elegendő zavar.

Mit tehet az ellenzék? Számol. Az azért látható, hogy a fideszes kétharmad simán megakadályozható. Sőt, “ideálishoz közeli” budapesti és néhány vidéki körzeti együttműködéssel jó pár egyéni körzet vihető, és 25-30 egyéni győzelem és hatvan százalékot meghaladó listás szavazat (annyi volt 2014-ben) már igen komoly csapás lenne a mostani Fidesz ideológiának. Ehhez azonban nem elég a pártok együttműködése. Ehhez logikusan és racionálisan szavazó ellenzéki választók nagy arányú részvételére lenne szükség, akik fegyelmezetten szavaznak, adott esetben kevésbé szimpatikus egyéni jelöltekre és szívükhöz legközelebb álló, bár egyáltalán nem tökéletes országos listás pártokra. Magyarul magas, jóval hatvan százalék feletti részvételre.

Ennek a rendszernek azonban az a rákfenéje, hogy a kikényszerített együttműködés által tovább erősíti azokat az ellenzéki erőket (MSZP, DK, LMP) akik az elmúlt nyolc évben finoman szólva nem nyűgözték le a magyar választókat, miközben a kicsiket, újakat, helyi erőket, kiszorítja és lehetetlen helyzetbe hozza. Nem véletlen, hogy utálják az alkut, mert miközben tudják, hogy önállóan kevés az esélyük, ellenérdekelt “partnereik” sem méltányolják együttműködésüket, amivel ráadásul pont az arcukat és üzenetüket veszítik el. (Még egyszer: ez direkt van így kitalálva, hiszen így könnyebb úgy beállítani a választási küzdelmet, mint jók és rosszak, jelentősek és jelentéktelenek küzdelmét.) És hát ott van ugye a Jobbik, ami úgy próbálja meg elfoglalni a Fidesz hűlt helyét jobbközépen, hogy közben azért a gárdista mellény ki-kivillan a menő zakó alól.

Tanulság

Igenis lenne hely ebben az országban rendes jobbközép és polgári liberális párt(ok)nak. Tényleg érthetetlen, hogy a Fidesz működését, kommunikációját és politikáját objektíven nézve vannak még olyanok, akik róluk még elhiszik, hogy a polgári vagy konzervatív eszméhez nekik bármi közük is van.

A Fidesz erejének jelentős részét az a maguk gerjesztette mítosz adja, hogy ők azok, akiket a választók akarnak. Választóik jelentős részének magabiztosságát (arroganciáját) pedig az adja, hogy ők a győztesek, az ellenzéket meg nem akarja senki. (Ahogyan az inflációs várakozások maguk is gerjesztik az inflációt, úgy a győzelem és az erő maga is erősít és hozzájárul a győzelemhez.) Ilyen értelemben a Fidesz relatív fölényének olvadása is tud öngerjesztő folyamattá válni, ahogy az ellenzéki oldalon is számos támogató keletkezhet abban a pillanatban, ha nem érzik, hogy szavazatuk, támogatásuk elvesztegetett, elpazarolt lehetőség csupán. Ki akar veszteseket támogatni? Senki. És ez a Fidesz stratégiájának lényege. Hogy csak ők valakik, a többiek pedig senkik. Ez adja a reménytelenséget az ellenzéki oldalon és ez a reménytelenség adja a Fidesz erejét. Minden erejükkel azon lesznek, hogy ez az ördögi kör fennmaradjon, ennek szolgálatába állítják a propagandát, ezért próbálnak erőt demonstrálni a békemenettel.

Bizonyos mértékig mégiscsak dönthetünk arról, hogy elfogadjuk-e ezeket a játékszabályokat, hogy elhisszük-e, hogy senkik vagyunk, és elhisszük-e, hogy ők valakik.

Azt mindenesetre már tudjuk, hogy nem az számít, amit ők erről mondanak. Magyarország dönt. Nem a Fidesz.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s