A Fideszesek, ha éppen ráérnek két sorosozás, vagy egy sorosozás és egy migránsozás között, szivesen dicsekszenek a magyar gazdaság teljesítményével. Az ellenzék, két korrupciós vád, vagy egy korrupciós vád és egy statdionozás között pedig néha kétségbe esik hazánk kilátásait illetően. Akkor most kinek van igaza? Jól megy nekünk, vagy rosszul? Ki hazudik már megint?
Az attól is függ, hogy mit tekintünk sikernek és mihez mérjük magunkat.
Tudjuk, van kis hazugság, nagy hazugság és van statisztika. De azért, hogy ne a levegőbe beszéljek, mutatok pár ábrát:
Ezeken a magyar GDP változása látszik, mindig az előző évhez viszonyítva. Az elsőn direkt jó hosszú időtávot vettem fel, amennyit csak engedett a KSH tábla. Jól látszik rajtuk a két nagy gazdasági krízisünk, a rendszerváltáskori összeomlás és a 2008-as világválság hatása.
A második grafikon pont ugyanaz, mint az első, csak levágtam az elejét, így a két válság hatása drámaibb talán, de amúgy látszik, hogy a növekedés nem nagyon tud négy százalék fölé menni, ha a fene fenét eszik, akkor se.
Viszont ha megnézzük a harmadik grafikont, amelyik 2009-től, a világválság mélyétől mutatja az összetrmék alakulását, vagy ha úgy tetszik a második és harmadik Orbán kormány teljesítményét mutatja, akkor látszik a daliás fejlődés, amire egyesek oly büszkék. Ugyanaz az adatsor, csak három különböző kompozíció. (Ráadásul a harmadiknál lehagytam a 2016-os évet, mert akkor ugye visszaesett a növekedés, úgy nem lett volna “szép” az ábra, de mivel a 2017-es év szépít, ezért később majd együtt vissza lehet őket tenni.)
A fentiekkel csak azt próbáltam illusztrálni, hogy nem kell különösebben megfeszülni, nem kell külföldi összehasonlításokba bonyolódni, ha az ember szeretne adatokat jobb színben feltüntetni néha elég egyszerű dolga van, és mivel a közönség nem néz utána semminek és az elemi szintű matek is túl nagy erőfeszítést igényel tőle, sokszor ez is elég.
Akkor vegyük át a fideszes sikerpropaganda legfőbb érveit, és nézzük meg, hogy mi történik velük, ha igaz állításaikat megpróbáljuk kontextusba helyezni.
Hasít a gazdasági növekedés
A fenti ábrák nagyjából helyre teszik ezt az állítást, a 4%-os növekedés (2017-es várható adat) még magyar viszonylatban sem tekinthető rendkívülinek, világviszonylatban meg tényleg nem az. Ha az Unió átlagával vetem össze (2,6%) akkor jó, ha egy kicsit piszkáljuk, akkor látszik, hogy a nagy, fejlett országokhoz képest egy kicsit előrébb vagyunk, miközben a volt szocialista országokhoz képest meg le vagyunk maradva a növekedés tekintetében. Ez azt jelenti, hogy a fejlett régióhoz való felzárkózásunk a leglassabb a régió országai közül, a régi cél, hogy egyszer beérjük Ausztriát, nagyjából a végtelenbe tűnik el. Ez igazán komikussá teszi (persze csak nemzetközi szinten), amikor Orbán kijelenti, hogy Kelet Európa lesz az Unió motorja, mivel a magyar közönséget leszámítva mindenki látja, hogy ennek a motornak pont mi vagyunk a legproblémásabb alkatrésze.
Sanghai 1990-2010
Fontos dolog ehhez hozzátenni, hogy a magyar lakosságnak nincs emberemlékezet óta olyan élménye, mit jelent a való életben amikor egy ország gazdasága növekszik. A három százalék körüli éves növekedés nagyjából a szubjektív érzékelés határa. Történnek dolgok, épül ez-az, van is munka, de semmi látványos nem történik. Egy robosztus növekedés nem ilyen. Magyarországon ilyesmi utoljára kiegyezést követően, nagyjából 1910-ig volt, felépült Budapest, vasutak, utak, tőzsde, ipar, mezőgazdaság, ország lett a mocsár és ingovány helyén. Néhol szó szerint. Ehhez képest most a huszadik század végén, huszonegyedik elején alig tudunk felmutatni valamit. Mialatt mi felépítettünk egy kurta, alig használható de már beázó négyes metrót, Kínában több tucatnyi Budapest méretű város épült fel, repülőterestül, metróstul, iparral, lakásokkal, autósztrádákkal, iskolákkal, kórházakkal. De ne menjünk Kínáig. Írország a nyolcvanas években szarabbul nézett ki, mint Magyarország, és szarabbul is éltek benne. Most egy sereg honfitársuk oda menekül a magyar nihil elől. Mutatok valamit:
Ez az ír GDP növekedés 2008-óta, negyedéves bontásban. Igen, az y tengely 30%-ig van skálázva. Csak emlékeztetőül, egy kicsit fentebb a mi hasonló táblánkon a 6%-ot sem értük el az elmúlt negyven évben egyszer sem. Az ő egy főre eső GDP-jük 62 828 dollár, a mienk 27 008 dollár. És most nem valamelyik Öböl-menti olajsejkségről beszélünk, vagy Svájcról vagy Norvégiáról, hanem Írországról, ahol a 2008-as válság hatására szanálni kellet a bankokat, összeomlott az ingatlanpiac (nem úgy mint itt, ott volt aminek 90%-ot esett az ára), és 25%-kal csökkentették az állami alkalmazottak fizetését. Aztán ahelyett, hogy harcot hirdettek volna a világ ellen, inkább úgy döntöttek, felállnak és dolgoznak.
Ezzel mindössze arra szerettem volna utalni, hogy lakosságunk nem tudja milyen az, mikor egy ország igazán gyarapszik, ezért neki tényleg bármit lehet vetíteni, a GDP adat tényleg csak papírmaszlag, fogalma sincs senkinek, hogy mi a különbség két százalék és mondjuk nyolc százalék növekedés között, mert az utóbbit sosem élte át. Mondanám, hogy nem a mi hibánk, de nem lenne teljesen igaz.
Alacsony az infláció
De mégis mi az anyám kínjától lenne magas? Gazdasági növekedés alig van, kamatok a béka segge alatt, az energiahordozók árai esnek Rezsiszilárdtól függetlenül, mégis mi hajtaná fel az árakat?
Igaz, most hogy külföldre menekült közel félmillió honfitársunk, akik nagyon hiányoznak a munkaerőpiacról, most lesz némi bérinfláció. Ahhoz kevés, hogy hazacsábítsa a többséget, ahhoz viszont elég, hogy a szar hatékonysággal működő magyar vállalatok jó része komoly gondok elé nézzen, mert ezt a bértömeg növekedést nem tudják kigazdálkodni.
Emelkednek a bérek
Ez tényleg örömhír, kár, hogy ehhez a kormány tényleg csak annyiban járult hozzá, hogy elűzte a szakképzett vagy éppen ambíciózus munkaerőt, a magyar vállalatok meg ugye kénytelenek bért emelni, ha meg akarják tartani a maradékot. Örömteli folyamat munkavállalói szemmel, de van egy káros mellékhatása. Az a munkáltató, amelyik képes rá, most hatékonyságot akar növelni, gépesít, kiszervez, szoftverez, applikációt gyárt ahelyett, hogy alacsony képzettségű munkavállalókat venne fel. Ez azt fogja jelenteni már közép távon is, hogy a munkavállaló vagy képzi magát és megszorgalmasodik, vagy kénytelen lesz alacsonyabb státuszú munkát vállalni amíg ilyen van. Ez egy darabig nem lesz feltűnő az emelkedő bérszínvonal miatt, de aki látta már, hogy a híres Lidl-ös 25%-os béremelés hogyan oszlott meg a boltvezetők és raktárosok között, az sejti, mire gondolok. De nagyon hasonlóan alakult egynémely közszférás béremelés is, ha jól hallottam.
Dől a pénz
Hát, van ahol dől, ugye Lőrinc? Máshol meg nem dől annyira. Szokás a jó GDP növekedési adatot azzal kontrázni, hogy “de annak a pénznek nagy része ugyebár uniós forrás” (mondjuk a 4-ből 3,5 százalék). És tényleg így van. Az is úgy van, hogy az uniós forrás most hirtelen el fog apadni. Egyrészt azért, mert biztonsági okból úgy döntöttek valakik, hogy a 2020-ig esedékes forrásokat 2018-ig el kell költeni, de nem azért mert 2018-ban választások vannak, hanem csak úgy. Aztán meg ugye ott van, hogy 2020-tól az uniónak eggyel kevesebb nagy befizetője lesz egy bizonyos Brexit miatt, és másvalakik meg úgy gondolják, hogy a kevesebb pénzt okosabban akarják elkölteni. Például nem akarnak uniós pénzből unió ellenes hadjáratokat finanszírozni. Ezek ugye közismert tények. Van azonban itt valami, amiről kevesebben szoktak beszélni, pedig sokkal de sokkal fontosabb az uniós pénzesőnél:
úgy jön, mintha menne
Mi van a működőtőke beáramlással? Hát alapvetően baj. Mert a beáramlás időnként kiáramlássá változott. Ennek ugyebár több oka is van. Az egyik, hogy államosítottunk, visszavásároltunk egy csomó vállalatot, amiket előtte privatizáltunk és azok a befektetők a maradék kis pénzüket szépen hazavitték. Aztán meg ugyebár megszívattuk a bankokat, kivetettünk mindenféle ügyesen célzott szektorális különadót egy csomó külföldi cégre, és ebből a külföldi befektetők azt a következtetést vonták le, hogy ebben az országban nincs biztonságban a pénzük. Ez két dolgot jelent számukra. Az egyik, hogy Magyarországon magas a kockázat, ezért jóval magasabb hozamot (rövidebb megtérülést) várnak el ha egyáltalán ide merészkednek, a másik pedig az, hogy nyereséget nem hagynak itt, hanem az első adandó alkalommal hazautalják, mielőtt valaki ráteszi az enyves kezét. Nagyjából mintha Afrikában vagy Dél Amerikában lennének.
Csak emlékeztetőül: az uniós csatlakozásunk egyik legfontosabb járulékos haszna, hogy a befektetési környezet és a jogbiztonság miatt több befektetés, nagyobb gazdasági növekedés érhető el, mint nélküle. A másik – és ez fontos – hogy szemben az uniós támogatásokkal, a közvetlen tőkebefektetéseknek számszerűen kimutatható hatása van a versenyképesség növekedésére, mivel a beruházó tőkés lényegesen kevésbé mamlasz, mint az uniós bürokrata, és hamarabb kiszúrja, ha lopják a pénzét, ráadásul jól felfogott érdeke, hogy a befektetésével technológiát, képzést, és piaci lehetőségeket hozzon, ami hosszú távon is fejlődést eredményez, szemben mondjuk a felcsúti kisvasúttal.
A harmadik szempont amivel a dőlő pénz kijelentést célszerű megvizsgálni, hogy azok, akikre szerencséjük okán ez a sok pénz rászakad, mivel gyarapítják hazánk gazdaságát. (Azon túlmenően persze, hogy eltartanak egy csomó embert.) A válasz az, hogy semmivel. A verseny kikerülésével elnyert üzleti lehetőségek, a senki által nem korlátozott árszabás és az “alkotmányos költségek” miatt beláthatatlan hatékonyságú üzletmenet valójában járadékvadászat. A megrendelő lehet az állam, egy önkormányzat, vagy egy állami vállalat, de a számlát végül az adófizető állja, ha nem Zalaegerszegen, akkor Münchenben vagy Marseille-ben. Ha ez utóbbiak esetleg kifogást emelnek, akkor azt a részt is mi osztjuk szét magunk között. Arra viszont nem tudok példát – és gyorsan javítson ki valaki, aki tud ilyenről – hogy az Elios valamely Nyugat Európai nagyváros közvilágítását korszerűsítette volna. Esetleg a Mészáros és Mészáros valami zsíros német, vagy bánomisén Kazah, Üzbég vagy Török megrendelést szerzett volna, ezzel is hozzájárulva a külgazdasági expanzióhoz.
Javul a foglalkoztatás
Hát, tény hogy javul. Igaz, hogy kozmetikázva van a statisztika és bele van számolva rengeteg külföldön élő és dolgozó magyar, igaz az is, hogy bele van számolva egy csomó közmunkás is, aki sok értéket nem termel, de ha mindezeket kivesszük, akkor is javul a foglakoztatási adat. Van azonban ezzel egy kis bökkenő. Miközben a foglalkoztatási ráta valóban felment a 2008-as 58,9%-ról 68,8%-ra 2016-ra, ez idő alatt a nominális (inflációval nem korrigált) GDP is csak 15%-ot emelkedett nyolc év alatt, azaz a munkaerő hatékonysága nem javult. De mitől is javult volna a közmunkásoktól és a tizenhat éves korra leszállított tankötelezettség miatt munkát vállalóktól, vagy a silány szakképzésből kikerülők miatt? Orbán Viktor meghirdette, hogy szeretne egymillióval több dolgozót, amiről sokan nem hittük, hogy meg lehet csinálni, mások meg azt hitték, hogy ha megcsinálja kirántja az országot a szarból. Mindannyian tévedtünk.
Elkezdtünk átalakulni betanított munkások országává. Nem kell hozzá PISA teszt, nem kell hallgatni a tanárok panaszaira, nem kell diáktüntetésre járni. Olvasni kell a statisztikát. Ha esetleg valaki olyan szerencsés, hogy kap a nem kozmetikázott változatból, az még jobb. Abból még jobban látszik, hogyan vesztegettünk el egy generációt a semmiért. Persze mondhatjuk, hogy a borsodi cigányból nem lehet egyszerre szoftvermérnököt csinálni, de az igazság mégis az, hogy akiből lehetne, abból sem csináltunk, úgyhogy most alacsony kvalitású munkaerőből több van, a jóból meg kevés.
A Fideszes sikerpropaganda tényleg tartatlmaz igazságot.
Éltünk már rosszabbul. Élhetnénk most is rosszabbul. Tény, hogy a 3%-os hiánycélt végig tartottuk, hogy a forint áfolyama stabil, bár a leértékelődés hasznát Matolcsyék privatizálták. Tény, hogy stabilan pluszos a külker mérleg néhány nagy multinak köszönhetően, és tény, hogy nem szállt el az államadósság. Igaz nem is csökkent. Az én véleményem szerint ennél sokkal jobban is állhatnánk de elpazaroltuk a lehetőségeinket. A világgazdaság hihetetlen pénzbősége és rendkívüli kedvező külső körülményei lehetőséget teremtettek volna arra, hogy értelmetlen beruházások helyett a jövőbe fektessünk pénzt. Például az oktatásba, szakképzésbe, magasabb hozzáadott értékű munkahelyek kialakításába, valódi bürokrácia csökkentésbe és a közszolgáltatások színvonalának növelésébe. Ahelyett, hogy tőke és befektetés ellenes propagandát folytattunk volna és tranzakciós adóval, bankadóval, telekomadóval, bürokratikus akadályok építésével és folytonos kiszámíthatatlansággal elűzzük a hagyományos befektetőket, lehetett volna valódi beruházáson és kutatás-fejlesztésen alapuló gazdasági növekedést is alakítani. Ahelyett, hogy a nyugdíjrendszer államosításával beláthatatlan méretű jövőbeni adókötelezettséget teszünk a jövőbeni munkaerőpiacra és az egészségügy szarban hagyásával rontjuk a meglévő munkaerő hatékonyságát és kilátásait, lehetett volna fejleszteni a lakosság öngondoskodási képességeit és általános közérzetét. Esetleg tényleg csökkenthettük volna az államadósságot ahelyett, hogy Paks2 és az értelmetlen kínai vasútépítés finanszírozásával mély verembe taszítjuk azt.
Pénz lett volna rá, bár tény, hogy 2010-ben ez még nem látszott.
A Fideszes propaganda áldozatai örülnek a napi jó híreknek és természetesen nem kérdeznek utána, hogy mégis hogyan is van ez. Kicsit úgy vannak vele, mint azok akik a globális felmelegedés cáfolatát látják abban, hogy tegnapelőtt mínusz tizenöt fok volt.
Ha tényleg süllyednénk, hogyan lehetnénk most ötven méterrel a víz fölött???
Mit hoz a jövő?
Azt látni kellene, hogy egy természetellenes konjunktúraciklus vége felé jár a világ. A gazdasági fejlődés motorja nem az élénkülő kereslet volt, hanem a rendkívül alacsonyan tartott kamatok, az államosított magánadósságok és töménytelen készpénz, amit a központi bankok fiskális enyhítés címén öntöttek a piacokba. Ezekkel a lassan évtizede folyó támogatásokkal képes a világgazdaság ilyen 2-3% körüli növekedésre. Eközben egy Trump nevű idióta lebontja a nemzetközi gazdasági együttműködés rendszerét, kereskedelmi háborút indít a világgal szemben, míg a kiábrándult, és populisták által felhergelt néptömegek alapjaiban rángatják szét a polgári társadalmak szövetét, és közben autokrata hatalmak a zavarosban halászva osztják újra a világot és gőzerővel fegyverkeznek.
Hol lesz a helyünk ebben a világban, melyről Orbán Viktor szívesen oszt meg fenyegető jóslatokat és kioktató jellegű eszmefuttatásokat. Mi van, ha igaza van? Ha tényleg halódik a nyugat, ahogy mondja, mi meg itt állunk úgy, hogy fikarcnyival sem vagyunk erősebbek, gazdagabbak, mint tizenéve, csak időközben elárultuk a szövetségeseinket, belerúgtunk a minket támogatókba és tovább fokoztuk az ország politikai megosztottságát. Hát mit ne mondjak, nem túl jó recept egy közelgő, és az előzőnél is nagyobb világválság előtt.
Azt a válságot pedig nem állítja meg egy kerítés.
Kategóriák:egy kis hazai, gazdaság
egyharmad 
Vélemény, hozzászólás?