Populizmusról megint

A populizmus az új mumus. Mióta legutóbb beszéltem róla, újabb hatalmas falatokat harapott ki világunkból és egyáltalán nem látszik, hogy veszítene étvágyából. Az olaszok komolyan fontolóra vették, hogy bedöntik az eurozónát, a brazilok katonai junta után nosztalgiáznak és olyan külügyminisztert kaptak, aki szerint a klímaváltozás csak egy marxista összeesküvés, ami szerintem nem sok jót jelent az Amazonas esőerdőinek. Trump a kongresszusi vereseég hallatán olyan ámokfutásba kezdett, amilyet még nem látott a világ. (Igaz, legalább veszített)

Miért foglalkozom megint a témával? Mert nagyon kíváncsi voltam, hogyan néz ki a világ egy igazi populista szemével. Nem is akárkinek a mondandójára voltam kíváncsi, hanem magának Steve Bannonnak, a Breitbart egykori főszerkesztőjének, az Alt-right főideológusának, a 2016-os Trump kampány megmentőjének, a Cambridge Analyitica lobbistájának, az új populista világmozgalom vezetőjének szavaira. Aki mellesleg most úgy döntött, hogy Orbán Viktor fő tanácsadója és szövetségese lesz.

Megnéztem, mégis mit mond Bannon, ha nyilvános vitában kell megvédenie nézeteit. Ha egyszerre kell védekeznie és győztesnek látszania. Mit mond a mozgalmáról, amit a hagyományos politizálás hívei egy destruktív, öncélú, korlátolt, és kudarcra ítélt vállalkozásnak látnak, de amelytől – bevallottan vagy sem – tartanak, és amelynek ellenszerét egyáltalán nem találják.

Hogyan nevezzelek?

Rossz úton járnál például, ha abból indulnál ki, hogy nálunk a Fidesz mit meg nem tesz, hogy megpróbáljon magára jól csengő, patinás és széles körben elfogadott politikai jelzőket aggatni, mint “polgári”, meg “kereszténydemokrata”, hogy elfedje valós természetét a felületes, de konzervatív szavazótábor előtt. Bannon egyáltalán nem ilyen szégyellős, ő a legnagyobb természetességgel nevezi saját magát és mozgalmát populistának. Ahogy annak idején Hillary Clinton elejtett szerencsétlen megjegyzéséből is identitásképző címkét faragott, és a mai napig szívesen nevezi Trump híveit büszkén szánalmasoknak, hogy a sértett, lenézett, és főleg mozgósítani kívánt kisemberek dühét kihasználja.

Bannon szerint tehát nem kérdés, hogy a jövő nem polgári demokratikus és liberális lesz, hanem populista, csak azt nem tudni még biztosan, hogy nacionalista populista, vagy szocialista populista.

Ok vagy okozat?

A populizmus ravasz demagógiára épül, és Bannon nagyon okosan építi fel beszédeit. Az alaptétele az, hogy a világ minden bajáért a világot vezető gazdasági, kulturális, és pénzügyi elit a felelős. Ha ezt az elitet megtestesítő hagyományos politikai struktúrák ma a populizmus erősödését látják ma a legnagyobb veszélynek, akkor úgy tesz, mintha az elit a populistákat okolná az évtizedekkel ezelőtt elkövetett politikai, gazdasági hibákért (holott ilyen állítás nincs) és így úgy tehet, mintha az ártatlan populistákat igazságtalanul vádló valódi bűnösökkel kellene harcolnia. Az idő és a tények ilyen szabados kezelése hamis látszatot kínál.

“Mi nem a világ bajainak okai vagyunk, hanem az okozat, amit az általatok ránk hozott bajok hívtak létre.” – mondja. A populizmus tehát nemcsak nem felelős a világ bajaiért, de az egyetlen jogos és igazságos válasz a bajokra.

Az ősbűn

Mi tehát a populisták szerint a világ baja, amire ők lennének a gyógyszer? Mit tett az elit, amivel valójában végveszélybe sodorta a világot?

  • Kína felemelkedése,
  • A “hétbillió dollárba kerülő”, megnyerhetetlen Közel-Keleti háborúk Irakban és Afganisztánban,
  • A pénzügyi dereguláció, ami a 2008-as válsághoz vezetett,
  • és a pénzügyi válság kezelése, amely az elitet kimentette, míg a középosztályt elszegényítette.

Le kell szögezzük, hogy azért ütnek nagyot az elitet ostorozó, drámai hangú vádbeszédek, melyek a populista demagógia sarokkövei, mert az alapállításokban sok az igazság. De miközben van igazság bennük, kitűnő alkalmat adnak arra, hogy részben hamis tényállításokkal felkorbácsolják az érzelmeket és eltereljék a figyelmet arról, hogy a “populista megoldás” milyen gyenge lábakon áll.

Amikor Bannon Kínáról beszél, valójában a globalizációt, a nemzetközi munkamegosztás legmagasabb szintjét kritizálja, csak éppenséggel Kínából sokkal könnyebb ellenséget faragni, mint a többi ázsiai országból, akik ugyan szintén hatalmas fejlődésen mentek keresztül a globalizációnak köszönhetően, de nem fenyegetik az USA geostratégiai érdekeit és nem vonják kétségbe egyedüli szuperhatalmi pozícióját.

Tény, hogy a Közel keleti háborúk megnyerhetetlenek és rengeteg pénzt és áldozatot követelnek. Azt viszont már sohasem fogjuk megtudni, mi lett volna, ha Szaddam Husszein megtarthatta volna Irakot és a Talibán Afganisztánt. Fenntartható lett volna-e a hidegháborús status quo a hidegháború lecsendesedése után? Hogyan alakult volna a terrorizmus, ha nem folytatnak háborút ellene. Okok és okozatok láncolatát nem boncolgatja senki, ha egyszerűen rá lehet mutatni a felelősre, és az eredmények ismeretében őt okolni mindenért, ami rossz.

Szintén sok igazság van abban, hogy a 2008-as pénzügyi válságért a féktelen hitelezéssel túlhajtott növekedést okolják, főként, mert ez a növekedés együtt járt a jövedelmi-, vagyoni egyenlőtlenségek növekedésével. De akár a válsághoz vezető utat, akár annak kezelését ostorozzák a populisták, nagyvonalúan elsiklanak az alternatívák és azok hatásainak bemutatásától.

Abban is van igazság, hogy a pénzügyi válságot félrekezelték. Miközben a világ legtöbb országában a válság okainak megszüntetésére semmilyen intézkedés nem született, a központi bankok mérhetetlenül sok pénzt locsoltak a gazdaságaikba, rossz hitelek miatt bajba került bankok százait szanálták. Ennek során az addig sem csekély nemzeti adósságok hatalmasra híztak, míg a magánadósságok szintje érdemben csökkent. Mi úgy mondjuk, a magánhiteleket államadósságra konvertálták, Bannon azt mondja, az elit kimentette magát a kisemberek kárára.

Ennyi, populisták által megfogalmazott jogos kritika ellenére mi mégis destruktív erőnek látjuk a populizmust, amely nemzetközi együttműködési kereteket tör össze, nacionalizmusa ellenségeskedést szít, politikája az előítéletek és a türelmetlenség fokozása.

Miért jó ez nekik? Miért rombol a populizmus?

Rossz kérdés!

Ha így tesszük fel a kérdést, nagyon könnyen adódik a válasz, hogy a populizmus csak hatalmi manipuláció, a populista politikus csak hatalmat akar, a populistára szavazó választó pedig hülye, mert ezt nem látja. Márpedig ha ilyen egyszerűen elintézzük a kérdést és egyúttal így lekezeljük a szavazókat, akkor nem csak nem oldjuk meg a kérdést, azaz nem állítjuk meg a destrukciót, de lenézésünkkel, lekezelésünkkel még bizonyítjuk is a populisták érveit, miszerint a hagyományos elit semmibe veszi a kisembert.

Sokkal helyénvalóbb lenne azt vizsgálni, mitől működik a populizmus, hogyan dolgozik a demagógia, és miért nyernek teret a populisták. Úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy ha ennyi igazság van a populisták által megfogalmazott kritikában, mi a baj a populizmussal? Miért félünk tőle, ha egyszer a populisták valódi bajokkal foglalkoznak?

A demagógia működik

favourite populistsMűködik, ahogy több ezer éve mindig működött. Végy egy (részben) igaz állítást. Ennek elmondásában halmozz fel egy csomó, érzelmi azonosulást segítő részletet. Ha megvan az érzelem, mely lehet harag, kiábrándultság, irigység, akkor hazudj megoldást. A megoldás legyen egyszerű, okozza mások kárát a hallgatóság javára, és a várható eredmény legyen nagyszerű.

Fontos, hogy a demagógként mindig másokat okolj a bajokért, mindig kerüld a tervezett megvalósítás részleteit. Ha adatokat kell mondani, azok legyenek megdöbbentőek, meggyőzőek, viszont nem kell igaznak vagy relevánsnak lenniük. A hazugságokra már senki nem figyel oda, mert az érzelmi azonosulás megtörtént, mikor a bajokat ecsetelted.

Tessék megnézni bármelyik populista kampányt Trumptól a Brexiten át a Bolsanaro győzelemig. Mi pedig kanyarodjunk vissza Bannonhoz.

Mi a populista megoldás?

Bannon szerint politikai forradalom zajlik, amely új kereteket alakít ki a jobb jövő érdekében. Ennek fő elemei:

  • kapitalizmus
  • az állami adminisztráció leépítése
  • visszaadni a kisembernek részesedését a dolgok alakulásában
  • a nagyvállalatok és a nagy állam működtedte haveri kapitalizmus felszámolása

Mint az előbb elmondtam, a megoldások sosem részletesek, így ne várjunk pontos definíciót arra, hogy mi terveznek tenni, de azért az kiderül, hogy a kapitalizmus kétszer is említésre kerül. Egyfelől biztosítani kell a hallgatóságot, hogy ez nem a szocialista populizmus, ami állami beavatkozással, adókkal, redisztribúcióval tervez, mint a Sanders és Corbyn féle balos populisták. Másfelől mégis jelezni kell, hogy az elitet, legyen politikai vagy gazdasági, büntetni kell. Az állam szerepét csökkenteni kell, azaz fel kell számolni a bürokráciát – ez mindig népszerű igéret, és vissza kell adni a kisembernek a munkáját, és a beleszólását a politikába.

magaJól hangzik? Jól. Főleg, ha valaki olyan helyen él, ahol az ipar leépülésével a munkások és a középosztály elveszítette gyarapodási lehetőségeit.

De igazán akkor hangzik jól, hogy ha megnézzük, hogy mit mond erre az elit, a hagyományos politikai osztály? Szerintük:

  • vannak bajok, de a populisták hazudnak, csalnak és lopnak,
  • a populisták csak a hatalmat akarják, ezért félelmet gerjesztenek és megosztanak
  • a gazdaság jól megy, ehhez a populistáknak kevés köze van,
  • ha jól megy a gazdaság, előbb-utóbb mindenkinek jó lesz.

Tessék ezzel választást nyerni!

Én ugyan látom, hogy a populistákra szavazók körében a racionális érvelés – khm – nem elég hatékony, mert a vezetőbe vetett hit sokszor erősebb a tényeknél. De ha meg sem próbáljuk?!

Mi lenne – csak játsszunk el a gondolattal – ha arról beszélnénk, amiről a populisták. Ha csak három dolgot tennénk: először rávilágítanánk arra, hogy a populista megoldás nem csak felületes, de tele van belső ellentmondásokkal, másodszor az érvelés során használt hazugságokat lelepleznénk, harmadszor pedig előállnánk egy alternatív megoldási javaslattal.

Hogy van az például, hogy a populistáknál kétféle kapitalizmus van? Az, amiben én nyerek, az a jó kapitalizmus, amiben meg mások, az a rossz. Bannon szerint a nagyon szegényeknek és a nagyon gazdagoknak szocializmus van Amerikában (ezt nyilván úgy kell érteni, hogy nekik jár állami védelem) míg a középosztályon a kapitalizmus farkastörvényei uralkodnak (amit meg úgy, hogy ők veszítettek a globalizációval). Miért nem lehet ezt a zavaros “megoldást” ízekre szedni? Miért nem lehet beleverni az orrát, ahányszor csak kimondja, hogy az egyetlen republikánus sikertörténet, az adóreform pont a leggazdagabbaknak kedvezett megint?

Hogy van az, hogy a shareholder value (kb. tőkepiaci érték) helyett citizen value-t (állampolgári érték?) akarnak előtérbe helyezni, de ez utóbbi – bár jól hangzik – nincs értelmezve. Hogyan egyeztethető össze a kapitalizmussal az állampolgári jogon történő gyarapodás? Ha meg nem pénzről van szó, akkor az olyan állampolgári értékek mint az egészséges környezet, miért szenved hátrányt a klímaváltozást tagadó tőkésekkel szemben?

Hogy van az, hogy a kisember védtelen a bürokratikus, és az elitet védő államigazgatással szemben, de nem lesz védtelen egy, a hatalmát korlátozásoktól mentesen gyakorló vezetővel szemben? Pontosan hol és hogyan kapja vissza beleszólását az állampolgár? Ne menjünk nagyon messzire, nézzük meg az illiberális Magyarországot, ahol már majdnem minden rendben van ezen a téren (is).

Hogy van az, hogy a republikánus párt az egyik pillanatban a régi politikai elit, akit le kell győzni, a másik pillanatban, de talán még ugyanabban a mondatban, az elnök pártja, amelyik az elit (önmaga) felszámolásáért kűzd? Trump beígéri az egészségügyi reformot, ami egyszerre nyújt majd sokkal többet és kerül sokkal kevesebbe, és amikor kiderül, hogy ez nem igaz, akkor az Paul Ryan és a republikánusok hibája.

Hogy van az, hogy azt állítjuk, a nemzetállam a megoldás a globális problémák megoldására nem pedig az együttműködés, hogy a NATO megerősítéséről hablatyolunk, de feltételes módba tesszük az ötödik cikkelybe foglalt védelmi kötelezettséget?

A sort szinte végtelenségig lehetne folytatni. Nem arról van szó, hogy túloznak. Nem arról van szó, hogy nagyvonalúak a részleteket tekintve. Simán hazudnak. Nyilvánvalóan, tettenérhetően. De ami a legfontosabb: nem általában hazug emberek. Nem minden szavuk hazugság, hanem nagyon konkrétan állítanak valótlanságokat.

És ha hazudnak, és migránsokkal, kínaiakkal, arabokkal és öreg zsidó globalistákkal ijesztgetik a gyerekeiket, akkor arra nem az a megoldás, hogy mi meg kiskezű, nőgyűlölő, homofób populistákkal ijesztgetjük a mieinket.

(Még korábbi cikkek a témában itt és itt.) Mindenkinek, aki elég jó angolból, ajánlom ezt a videót:

Reklámok

Kategóriák:Háttértár, külvilág

Tagged as: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s