A válasz az, hogy hazudnak

A múltkori populizmus cikkem a szokásosnál nagyobb visszhangot kapott, és relatíve sokan kérdezték, hogy “oké, ha ilyen jól tudod, hogy hogyan és mitől működik a populizmus, mondd már, meg, hogyan lehetne megállítani.”

Hát én csak kicsit vagyok okos, annyira nem, hogy a világ nagy problémáit félkézzel megoldjam, lám Chuck Norrisnak is csak vigyorgós fotókra futotta az erejéből, mikor szembetalálkozott az utcai harcos ördöggel, ezek után mire lehet számítani tőlem? Azért próbáljuk meg, csináljunk túlélőcsomagot populistákkal való kűzdelemre:

Van a dolognak egy elméleti és egy gyakorlati megközelítése, és a változatosság kedvéért az elméleti a könnyebb. Először vegyük sorra, mit csinálunk rosszul.

Hogyan nevezzelek?

A populizmussal jelenleg kűzdelmet folytató média egyik legfontosabb próbálkozása, hogy megpróbálja lefasisztázni a populistákat. Cikkek ezreiben hasonlítják a populizmust a nácizmushoz, a mostani időket a harmincas évekhez. Volt például az a videó pár napja, amiben a The Guardian riportere, Paul Lewis, háromszor is esélyt kap arra, hogy kamera előtt kérdezze Steve Bannont és nem futja másra az erejéből, mint kudarcos kisérletre, hogy kimondassa vele, hogy ők valójában fasiszták, illetve, hogy Európában kudarcra vannak ítélve. Szánalmas. Amellett, hogy ezek a próbálkozások kudarcosak, mert semmit nem tudnak kezdeni az egyszerű tagadással, tökéletesen kontraproduktívak is, azaz pont ellenkező hatást érnek el. Bannon minden beszédét úgy kezdi, hogy “az elit képviselői” minket lenáciznak, idegengyűlölőnek destruktívnak tartanak, miközben ők hozták ránk a válságot és tették tönkre a világunkat. Ezek a mondatok pedig tökéletes érzelmi muníciók egy tömeg hergeléséhez, a populista alaptétel, az ők és mi felosztás erősítéséhez. “Az elit megvet minket, lenéz, lekezel, pedig ők tehetnek minden rosszról, miközben mi vagyunk az élet sója, a dolgozó, dolgozni akaró kisember, akiket figyelmen kívül hagytak, akiknek az élete tönkretehető.” Minden fasisztázós, nácizós cikk, amelynek egyetlen célja, hogy megbélyegezze ezeket az embereket ahelyett, hogy az állításaikkal foglalkozna, remek üzemanyag a populistáknak.

krémesTudjuk jól, hogy aki úgy gondolkodik, mint egy fasiszta, úgy beszél, mint egy fasiszta, úgy viselkedik mint egy fasiszta, az fasiszta. Akkor is, ha magát franciakrémesnek nevezi. De attól még, hogy ezt tudjuk, nem nyertünk meg semmit. Nagyon nem.

Miért akarjuk mégis nyomni ezt a fasisztázós dumát? Minden bizonnyal azt reméljük tőle, hogy ha nevén merjük nevezni a dolgot, kevésbé lesz ismeretlen, kevesebbet kell gondolkodni kellemetlen kérdéseken. Talán azt is reméljük, hogy ha ezt a ronda bélyeget ráütjük, akkor az emberek undorral elfordulnak tőle. Egyik sem működik. Egyfelől a mai népességben alig van már valaki, akinek személyes élménye van a fasiszta diktatúráról, így az a zsigeri ösztön, ami működött a háború után, ami automatikusan kötötte ezt a szót a népirtáshoz, igazságtalansághoz és pusztításhoz, hiányzik. Másfelől, ahogyan a 20-as, 30-as években, most is sokan válhatnak büszke populistává, fasisztává vagy bármivé, ha úgy érzik, ez a szó valami ellenében az igazságosságot képviseli. Márpedig a populisták pont ezen dolgoznak, azzal hergelve a népet, hogy “az elit” a gonosz, aki megfosztja őket a jövőtől, ők pedig  a jók, akik csak úgy szeretnének élni, ahogy az jó.

Van egy másik hátulütője is ennek a címkézésnek. A megbélyegzéssel operáló tartalom egyszerűen láthatatlan a megbélyegzettek számára. Még úgymond iskolázott, türelmes és érdeklődő olvasónak is komoly erőfeszítésbe kerül, hogy olyan tartalmat fogyasszon, amiben őt személy szerint sértegetik, az általa képviselt eszméket gúnyolják. Ezek után a tartalmi kérésekig el sem lehet jutni. Márpedig a cél az kellene, hogy legyen, hogy tartalmi kérdésekről beszéljünk. Mert ott van a kutya elásva.

Mit állítunk?

Akkor vegyük sorra, mik az alapállítások a populista szövegben és miért gondoljuk, hogy ezek hamis képet festenek.

  1. Az elit a nép ellenében munkálkodik
  2. A globalizmus rossz, a gazdasági nacionalizmus jó
  3. A nemzeti szuverenitás növeli a kisember beleszólását a politikába
  4. A migráció minden körülménytől függetlenül rossz a fogadó ország számára
  5. A magyar változat szerint a világ problémája nem a globális felmelegedés, a negyedik ipari forradalom, az egészségügy, az oktatás, a háborúk, hanem az, hogy gonosz erők (liberálisok, Brüsszel, Soros) muszlim migránsok betelepítésével el akarják pusztítani Magyarországot. És talán még az, hogy a magyar foci nem kapja meg a neki járó megbecsülést.

Az első állítás az, hogy az elit felelős a világ állapotáért. (Természetesen csak a rossz dolgokért, mert ugye minden, ami jó, az elit közreműködése nélkül jött létre.)

Az elit játssza a mások szerepét, hiszen a világ kétosztatú, vagyunk mi, a jók, és vannak a mások, akik rosszak. De mi következik ebből vajon egy populista szerint? Az, hogy meg kell szüntetni az elitet? Vagy az, hogy új elitet kell létrehozni?

Van-e elit nélküli társadalom? Az valami anarcho-szindikalista közösség? Van-e bármilyen bizonyíték arra, hogy egy elit nélküli társadalom jobb döntéseket hoz, mint egy olyan, amiben az elit érdeke így vagy úgy összefonódik a társadalom egészével vagy nagy részével?

Szó nincs arról, hogy a populisták új társadalmi modellt szeretnének. Egyszerű hatalmi harcról van szó, az elit egyik része kűzd a másikkal a hatalomért, azt állítva, hogy az eddigiek tönkre tették a világot.

És ha az általuk menedzselt elit lesz hatalmon, talán egy önfeladó, önfeláldozó elitet kapunk? Vegyünk néhány példát arra, kik azok, akik a populizmus fő mozgatói, aztán húzzuk alá azoknak a nevét, akik szegény emberek, akik jelentős anyagi áldozatokat hoznak. Trump, milliárdos, Bannon milliomos, volt befektetési bankár, A Mercer család, akik őket összehozták és támogatták milliárdosok, Rupert Murdoch a világ legnagyobb médiamárnása milliárdos, Jacob Rees Mogg a hard-brexit protagonistája milliomos, aki üzleti érdekeltségeit az Unióba menti azelől a brexit elől, amit épp okozni készül. Orbán “hétszázezer forint megtakarítású” Viktor, hahaha, az ország leggazdagabb embere lett. Semmi, de semmi nem támasztja alá, hogy a populizmust terjesztők nem az új elit akarnak lenni, és arra sincsen semmijen bizonyíték, hogy egy fikarcnyival is rendesebb emberek lennének, mint azok, akik most ülnek hatalomban. Látjuk bármilyen bizonyítékát, hogy ezek az emberek 2008 előtt antikapitalisták lettek volna? Van akár így utólag is bármilyen mondásuk arról, hogyan kellett volna elkerülni a válságot vagy, hogyan kellett volna azt kezelni?

A 2008-as válság, az ősbűn.

djia 06-08A pénzügyi válság ténye a legfőbb bizonyíték arra, hogy az elit a világ elpusztítására tör. Mert önző, rövidlátó, kapzsi és alkalmatlan. És nem elég, hogy a világot válságba sodorta, de a válságkezelés kapcsán a kisembereket cserben hagyta, hogy pozícióit mentse.

Félreértés ne essék, közgazdászok körében is sok kritika éri a pénzügyi válság kezelését. Az elméleti megközelítés azt mondja, hogy azáltal, hogy a kormányok és nemzeti bankok iszonyatos mennyiségű pénzt pumpáltak a rendszerbe, felduzzasztották az államadósságot, hogy fenntartsák a keresletet így a gazdaság működését, nem oldotta meg az alapvető problémákat, hanem konzerválta és jóval nagyobb léptékűvé tette. Ezért mondjuk, hogy a következő válság még nagyobb lesz, mert az adósságok nagyobbak, a problémák meg a régiek.

Erre mondják a populisták, hogy a liberális elit a köz pénzén kimentette magát.

Na álljunk meg egy polgári szóra!

world trade 08-11

a világkereskedelem alakulása 2008-2011

 

Először is, az állami pénzen történő gazdaságmentés minden, csak nem liberális politika. A liberális megoldás pont az lett volna, hogy hagyjuk a válságot dolgozni, hadd hulljon a férgesse, vesszenek a rosszul működő, nem hatékony, túlterjeszkedett vállalatok, bankok, országok, épüljenek le a felesleget termelő kapacitások és ami a vihar után marad, az erősebb, jobb, hatékonyabb marad. Amikor a válságkezelést ostorozzuk, ugyan gondoljuk már, hogy milyen lenne a populista válságkezelés.

Persze ki lehet emelni azokat a bankárokat, vállalatvezetőket, akik milliós bónuszokat vagy végkielégítéseket fizettek maguknak, és ez minimum erkölcstelen, ha nem törvénytelen, de ezek a valóban lopott pénzek eltörpülnek azzal szemben, amit a gazdaságokba öntve milliók megmaradt munkahelyét finanszírozta. El lehet mondani, hogy Spanyolország vagy Görögország népe mennyire megszívta a válságot de azokban az országokban olyan egészségtelen volt eleve a gazdaságszerkezet, hogy válság nélkül is bukásra voltak ítélve, csak éppen a válságig senki nem akart ezzel a kellemetlen igazsággal szembenézni.

A populizmus egyik fontos tulajdonsága, hogy a feszültség és frusztráció növelése a cél, nem alternatív megoldás nyújtása. Ezért lehet tömegeket mozgósítani a bajok felsorolásával és a felelősök megnevezésével, és ezért nem lehet pozíciót nyerni megoldáskereséssel, számokkal és elméletekkel. Nincs is politikai erő, aki az utóbbival próbálkozna.

A 2008-as válság kezelésének erre az anti-liberális, hosszú távon is kárt okozó kezelésére pont azért volt szükség, mert a globális gazdaság olyan méretű tőkekoncentrációt eredményezett a termelő szektorban éppúgy, mint a bankoknál, hogy ezek összeomlása beláthatatlan társadalmi kataklizmával járt volna. – Mondják azok, akik védik. De mit mondanak a populisták? Nagyjából semmit. Vagy talán annyit, hogy nem kellett volna hagyni, hogy a globális gazdaság ekkorára nőjjön. Ebből viszont annak kéne következnie, hogy a válságot megelőző harminc év fejlődése és növekedése is rossz volt. Tényleg így van, de mit jelent ez a mondás a populisták fő szempontja, a kisember számára. Ha annyi növekedés sincs a nyolcvanas évek óta, amennyi valójában volt, milyen lenne ma a kisember életszínvonala?

Ezzel el is érkeztünk a második populista megmondáshoz:

Gazdasági nacionalizmust!

A populisták krédója szerint a globalizáció rossz, tehát ennek ellentéte, a gazdasági nacionalizmus jó. Kérdés, hogy ez mégis mit jelent? Értjük, hogy a kisember számára nem világos, hogy attól, hogy megpróbáljuk visszacsinálni a globalizmust, még nem következik, hogy újratelepül az ipar oda, ahonnét az elmúlt harminc évben elköltözött. Nem költözik vissza, mert az elmúlt harminc évben nem csak az ipar földrajzi eloszlása változott meg, hanem a szerkezete is, mérete is, gépesítettsége is. Nem lehet egyszerre magas és folyton növekvő béreket, magas foglalkoztatottságot, alacsony fogyasztói árakat  akarni, mert a munkaerő költsége ebben a képletben hamar átlépi azt a szintet, aminél már nem éri meg termelni. Az alacsony árat az olcsóbb (külföldi) munkaerő vagy a gépesítés, a robotizáció jelenti, a magas béreket meg a magas hozzáadott értékű, rugalmas, alkalmazkodó, és folyamatosan képzett munkaerő, ez pedig nem szalag mellett csavarhúzást jelent. Nem lesznek már százezreket alkalmazó autógyárak Detroitban, mert már sehol sincsenek. Senki nem akar e-mail helyett megint bélyeget nyalni a borítékra és postára járni, csak azért, hogy a postásoknak sok munkája legyen, mint ahogy senki nem akar olyan autót sem, amit betanított munkások raknak össze pénteken, fájront előtt negyed órával.

A populista retorika azt hazudja, hogy a gazdasági nacionalizmus azt jelenti, hogy profit helyett a kétkezi munka mennyisége nő, nem a hatékony termelés a cél, hanem hogy a munkás megint munkás legyen. Ez a baloldali populisták szempontjából, akik eleve ellenérzésekkel viseltetnek a kapitalizmussal szemben, még érthető is, de az alt-right mozgalmak, akik magukat kapitalistának mondják, teljesen nonszensz.

Azt állítják, hogy lehet, hogy a világkereskedelem ugyan visszaesik, de az másoknak lesz rossz, hiszen eddig is mások kerestek rajta. Az “America First!” után jöhetnek a többiek, Franciaország, Németország, Nagy Britannia. Mindenki első akar lenni a mások rovására, ez pedig nem együttműködéshez és kölcsönös előnyökhöz vezet, hanem vetélkedéshez, az pedig feszültséghez. Partnerekből megint ellenfelek és konkurensek lesznek. Mondják ezt úgy, hogy közben az ő bankjaik, az ő iparvállalataik kerestek a legjobban a világkereskedelem eddigi bővülésén. Azt, hogy egy ilyen vetélkedés mit hozhat egy kicsi, nyitott gazdaságnak, elég egyszerű végiggondolni. Totális kiszolgáltatottságot.

Az a jó ezekben a lózungokban, hogy teljesen egyoldalúak, és nem veszik figyelembe a következményeket. Azt, hogy a munkás fogyasztó is, aki úgy szeretne többet keresni, hogy az általa fogyasztott termékek és szolgáltatások ára nem nő, csak a minősége javul, a kamatok nem szöknek az égbe, a részvényárak nem zuhannak le, mert akkor bezár a gyár, és akkor hajára kenheti az emelkedő fizetést.

A gazdasági nacionalizmus szembemegy a kapitalizmus legfontosabb alapjával, a hatékonyság növelésével, ami életre hívta a nemzetközi gazdasági együttműködés és munkamegosztás rendszerét. Vámokkal, kvótákkal mesterséges akadályokat állítana fel a kereskedelmi forgalomban, nemzetközi egyezmények felbontásával adminisztratív akadályokat gördít a sokak számára elérhető együttműködés elé.

Két kérdést vet fel ez a gondolkodás:

  1. Vissza lehet-e forgatni az idő kerekét, azaz vissza lehet-e térni egy korábbi gazdasági szerkezethez úgy, hogy megtartjuk a mostani szisztéma összes előnyét?
  2. A populisták valóban elkötelezett elitellenesek-e, és valóban antikapitalista modellben gondolkodnak-e?

A válasz az, hogy nem és nem.

amerikai álom

az amerikai álom visszavár

A nemzetközi gazdasági rendszer átalakítása (szétverése) gazdasági visszaeséssel jár, a visszaesés pedig törvényszerűen növeli a fogyasztók és dolgozók terheit, főleg az elszabaduló infláció miatt, és ezen a veszteségen nem enyhít, hogy a befektetők is rosszul járnak. Nincs olyan koherens közgazdasági modell, amelyik az amerikai középosztály és munkások ötven-hatvan évvel ezelőtti életszínvonal növekedését reprodukálná a mai szintről. És nem, a populisták jó része egyáltalán nem elkötelezett antikapitalista, nincs elképzelés arról, hogy állami szabályozás nélkül, kapitalista elvi alapokon hogyan lehetne visszafogni a kapitalizmust, sokkal inkább szeretnének egy olyan rendszert, amiben a szabályokat úgy módosíthatják, vagy játszhatják ki, hogy abból személyes hasznuk legyen, ezért az átlátható nemzetközi versenypiac nem szimpatikus nekik.

Példának ott van Trump elnökségének egyetlen sikeres törvénye, ami átment a törvényhozáson, az amelyik az adójogszabályokat úgy változtatta meg úgy, hogy a legnagyobb vállalatok adóterhein enyhít, így éppen az elitet teszi még gazdagabbá és gyengíti a társadalmi felelősségvállalást. Elérte a célját? Látszólag nem, mivel az autógyárak éppenséggel további leépítésekkel és üzembezárásokkal számolnak miközben nyereségük nőtt. Trump másik nagy ígérete is megbukott, amikor jobb egészségbiztosítást ígért olcsóbban, a rendszer lényege, a kötelező biztosítás megtartása nélkül. Tipikus fából vaskarika, aminek azóta sem mernek mégegyszer nekimenni, nehogy kiélesedjen az ellentét a Trump szavazók és Trump pártja, a republikánusok között.

De vegyünk közelebbi példát, hogy jobban átlássuk a populizmus igazi csapdáját.

A Nemzeti szuverenitás növeli a kisember beleszólását a politikába

A populisták vesszőparipája, hogy mindent a kisember érdekében tesznek, hogy céljuk az, hogy visszaadják a kisember beleszólását a világ alakulásába. Ehhez képest a populista mintaállamnak tekintett Magyarországon a kisemberek beleszólása a politikába látványosan csökkent. A választási szabályok értelmében 50%-alatti szavazataránnyal is lehet 2/3-os többséggel kormányozni, a törvényhozás a kormány szavazógépe, ahol a választott képviselők semmilyen kormányzati szándékot nem tudnak befolyásolni, mert a kormánynak van frakciója és nem a pártnak kormánya, ahol népszavazni akkor lehet, ha azt a kormány akarja, ahol nemzeti konzultáción tudatják a néppel a véleményét. A hatalmon lévő politikai elitet nem ellenőrzi semmi, az alkotmánybíróság, a legfőbb ügyészség, az állami számvevőszék, az adóhatóság, a rendőrség, a sajtó maximum politikai leszámolásokhoz asszisztál, ellenőrző, elszámoltató funkciója nincs. Az Európai Unió szétverésének indoka az, hogy a “senki által nem választott brüsszeli bürokraták” elvesztették a kapcsolatukat a szavazópolgárral. Jelentem, a szavazópolgár pedig elvesztette kapcsolatát saját nemzeti kormányával, mert a nemzeti kormány, a szuverenitás önmagában semmilyen demokratizálódásra nem garancia.

Tessék már tudomásul venni, hogy a nacionalizmus nem növeli a szavazópolgár hatalmát. A szavazópolgár hatalmát a demokrácia – vagy ha úgy jobban tetszik – a liberális demokrácia szavatolja, ahol a kisebbségnek is vannak jogai, és ahol a hatalom ellenőrizhető és számon kérhető. Ha tehát a kisember – a választópolgár – beleszólását akarná valaki növelni az Európai Unióban, akkor az uniós működés transzparenciáját kellene növelni, az ellenőrizhetőségét fokozni, hogy a szavazópolgár valamelyest magáénak érezze a brüsszeli döntéseket, akkor az Unió reklámozását nem az ebben teljesen ellenérdekelt helyi politikusokra kellene bízni.

Ha tényszerűen vizsgáljuk a nemzeti szuverenitás kérdését, láthatjuk, hogy egy egyszerű magyar vállalkozó vagy alkalmazott szempontjából a brüsszeli bürokrata semmivel sem érzéketlenebb, távolibb, elutasítóbb, mint egy átlag magyar kormányhivatalnok. Talán kevésbé korrumpálható, de az nem mindenkinek baj. Az igazi korlátot nem a kisembernek okozza a távoli, birodalmi kormányzás, hanem a helyi hatalomnak. (Az más kérdés, hogy a magyar példa jól mutatja, mennyire nem korlátozza a helyi hatalmat.)

A Fidesz korábban “politikai kormányzás” néven illette azt a rendszert, amiben a politikusok akaratát nem korlátozzák szakmai, eljárásbeli, adminisztratív korlátok. Azt a rendszert, amiben a politikus azt tesz a rá bízott hatalommal, amit akar. Ezt neveznék ők most fellengzősen szuverenitásnak, csak árulja már el nekem valaki, hol kerül itt képbe az egyszeri polgár?

A migráció

menekültekFelületes történelmi ismeretekkel rendelkezőknek evidencia, hogy a nagy birodalmak bukását a népvándorlások okozták. Sem a belső okok, sem a népvándorlásokat kiváltó tényezők felsorolása nem menne ilyen könnyen, de mindegy is, a bronzkori civilizációkat a tengeri népek, Rómát a germánok és a hunok, Kínát és az arab birodalmat a mongolok döntötték be.

Könnyű ebből párhuzamot kreálni, és azt mondani, hogy az európai civilizáció halálát afrikai és ázsiai menekültnek álcázott hódítók pusztítják el. Könnyű, mert tagadhatatlan, hogy van migrációs nyomás, ami gyorsabban nő, mint a kezelésére tett javaslatok színvonala.

Azért jó kérdés a migráció, mert ha komolyan foglalkoznánk vele, két dolog derülne ki:

1., globális problémára közösen kidolgozott megoldásokat kell adni

2., a populizmus számára a probléma fontosabb erőforrás, mint a megoldás

Kezdjük a másodikkal. A populisták számára a migrációs téma, a félelemkeltés, az ezzel kapcsolatos tematizálás aranybánya, ami a megvezethető tömegbázis folyamatos növekedése mellett állandó lehetőség a hagyományos politikai elit cselekvőképtelenségének bizonyítására. Csodálatos példája ennek Magyarország, ahol menekültek nélkül, a velük járó valódi problémák nélkül lehet milliókat aktivizálni. Ennek fő feltétele, hogy a témát végletesen leegyszerűsítve, ösztönszinten kell kezelni. Lehet ebben az országban négymillió szegény ember, akiktől a migráns semmit se tudna elvenni, de mindenki ismer legalább egy nőt, akit félteni kell a migránshordák erőszakolóitól.

menekültek2Lássuk be, hogy a konzervatív és szociáldemokrata pártok (őket kell most liberális elitnek nevezni) nagyon rossz válaszokat adott a migrációra. Utólag nevetségesnek tűnik, hogy azt hitték, nekik a migrációval kell foglalkozniuk, nem pedig annak politikai okaival és következményeivel. Naivan azt gondolták, hogy a feladat 1-2-3 millió menekült elhelyezése, nyelvoktatása, integrációja, a bűnözők, a terroristák kiszűrése, elfogása, a beilleszkedésre képtelenek kitoloncolása, a használható munkaerő megtartása, az együttélés szabályainak kialakítása és betartatása. Egy háromszázmilliós soknemzetiségű birodalomnak ez a feladat nem is lett volna megoldhatatlan, ha valóban jól működő birodalomként reagál.

Amit nem értettek, és sokan még most sem értenek, hogy a migráció kapcsán a migránsok eszközei egy politikai fordulatnak, amelynek elsődleges célja a destabilizáció. A destabilizáció az a cél, amelyben a populista pártok és az erős Európai Unióban ellenérdekelt külső hatalmak egymásra találnak. A populista pártok egy brüsszeli kontroll nélküli helyi hatalomgyakorlásban érdekeltek, a külső erők pedig egy külpolitikai és gazdasági érdekérvényesítésben meggyengült európai piacban.

Itt ér össze az oroszok energiahordozó exportjának, közel keleti befolyásának érdeke a török antidemokratikus, iszlamista fordulata és regionális középhatalmi ambícióinak érdeke, Orbán, Le Pen, Farage és Wilders és legújabban Steve Bannon politikai aknamunkájával. A törökországi szír menekülttáborokból meginduló, majd megálló menekültáradat, az orosz propaganda és az AfD nyomulásával.

A félreértés és félrevezetés csodálatos példája az ENSZ migrációs egyezménye. Nyilván senki nem olvassa el a szövegét, tehát a politikusok azt mondanak róla, amit akarnak. Hiába szól az egyezmény az illegális migráció visszaszorításáról, a kitoloncolás egyszerűsítéséről is, bele lehet kötni abba a mondatba, ami a migráció (bizonyított) pozitív hatásait hivatkozza, és azok utasítják el arra hivatkozva, hogy összemossa a menekülteket a gazdasági migránsokkal, akik otthon mindent megtesznek, hogy otthon a propaganda írmagját is kiirtsa ezügyben a differenciált beszédet.

Egyúttal arra is bizonyíték, hogy a globális problémákra adott helyi érdekű válaszok, a destrukció rövid távú politikai haszna hogyan lehetetleníti el a globális megoldást.

A válasz

A bevezetőben azt mondtam, hogy a problémának van elméleti és gyakorlati megoldása. Az elméleti megoldás egyszerű, értelmes közbeszédet kell folytatni fontos közügyekről. A gyakorlati pedig azért lehetetlen, mert az emberekkel, akik szerint a fekete fehér, lehetetlen értelmes közbeszédet folytatni. Még akkor is, ha a közbeszéd terepét nem foglalja el a propaganda.

populista

A populizmus ellenszere tehát az ész, a tudás, a tények, és leginkább, hogy tudjunk jól kérdezni, ha összeakadunk egy populista politikussal, egy trollal, vagy egy, a propaganda által megvezetett rokonunkkal.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a populizmus legfontosabb ellenfelei, a tények, a tudomány, az oktatás, és a riporterek, akik tudnak jól kérdezni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s