Mostanában sokakat foglalkoztat, frusztrál, befolyásol a hatalom kérdése. Akár O1G-ről van szó, akár Trumpról, a populizmus előretöréséről, a Brexittel kapcsolatos vitákról vagy Soros György befolyásáról, mindig csak odáig jutunk, hogy a világ változik és mi  így, vagy úgy de elégedetlenek vagyunk a hatalommal. Ha nem a sajátunkkal, akkor leginkább másokéval.

Mondjuk ez természetes is. Mármint, hogy akkor foglalkozunk a hatalommal, mikor konfliktusba keveredünk vele. Amikor minden jó, vagy annak tűnik, pont nem érdekel bennünket, miért.

Én azok közé tartozom, akiket jobban zavar, ha nem értem a világ jelenségeit, mint amikor csak szimplán nem tetszenek. Ha nem tetszik a világ, vagy változtatni kell rajta, vagy alkalmazkodni hozzá, de hogyan tegye ezt az ember, ha nem érti mi folyik a világban és miért? Persze vannak ösztönös reakciók, kussolni kell, láthatatlanná válni, lemerülni-kibekkelni, vagy éppenséggel új gazdát keresni magunknak, akiről azt hisszük, hogy megvéd, lavírozni, sorbaállni, zengeni a dalt üde mámoros ajakkal. Ilyesmi.

Azt azért látom, hogy az emberek frusztrációjának fő oka az, hogy úgy érzik a világ rossz irányba halad, de képtelenek változtatni rajta. Azok, akik beállnak a sorba, és elfogadják a hatalom válaszait, tudatosan vagy ösztönösen ez elől a frusztráció elől menekülnek. Ha nem tudok változtatni a sorsomon, jobban teszem, ha azt szépnek vagy legalább ígéretesnek látom, különben minden reggel agyonbasz az ideg a tükör előtt. Ha meg akarjuk érteni az egyszeri Fidesz szavazót, gondoljunk erre, mielőtt ítélkezünk. De ugyanez a motivációja a menekülőnek is, aki külföldre, a magánéletébe, elefántcsont toronyba vagy éppen a kiskertjébe menekül a közélet elől. Valahová, amit szépnek, idillinek tud látni a gonosz világgal összevetve.

A többiek, a frusztráltak pedig inkább gondolkozzanak.

Valóban igaz-e, hogy a hatalom nem befolyásolható, hogy a világ nem megváltoztatható?

Mielőtt elmondanám a tutit, vegyük át még egyszer, amit a hatalomról tanultunk, csak hogy ugyanarról beszéljünk. Csupa triviális dolgot mondok, semmi kioktató szándék, csak jobb szeretem, ha értjük egymást.

Szóval a hatalom az a képesség, hogy akaratunkat érvényesíteni tudjuk másokéval szemben. Másokat rá tudunk venni, hogy akaratuk ellenére valamit megtegyenek, vagy megakadályozhatjuk őket abban, hogy azt tegyék, amit akarnak. Ez ugyanaz. Következik belőle, hogy egy hatalmi szituációhoz minimum két személy kell, a senki felett nem lehet hatalmat gyakorolni.

Azt is tudjuk, hogy a hatalom nem emberi eredetű. Az állatvilágban a dominanciának, a hierarchiának fontos funkciója van, az irányítás, a zsákmány elosztása és a populáció szabályozása a közösség szempontjából hasznos. Ebből az is következik, hogy hatalom nélküli emberi társadalomról fantáziálni a hülyék sportja. Nem volt és nem is lesz hatalom nélküli társadalom, és olyan sem, amiben mindenki maradéktalanul elégedett lesz, vagy éppen mindenki jól jár ahhoz képest, amit egyéni stratégiával elérhetőnek vél.

Mégis hogyan lehet másokat rávenni arra, hogy egyéni megoldásaik helyett a hatalom irányításának megfelelően cselekedjenek? A legbiztosabb módszer, ha a mások vágyai és szükségletei felett szerzünk kontrollt. Nyilván ezt a mások nem akarják, ezért a hatalom első vizsgája ennek az ellenállásnak a leküzdése.

Milyen eszközökkel lehet elérni/fenntartani a hatalmat? (nem fontossági sorrendben)

• személyes adottságok / meggyőzés (én ide értem a propagandát is)
• pozíció (legyen akár hivatali vagy társadalmilag magasra értékelt)
• információ (tágabb értelemben ide tartozik a szakértelem is)
• erkölcsi ráhatás
• fizikai erőszak
• pénz

Persze vannak, akik ezt tovább bontogatják, és más a szóhasználat ha személyes térben, családon, kapcsolaton belül alkalmazzuk őket és más, ha társadalmi közegben.

A hatalom hierarchikus. Egy kisebb csoportban még gyakori, hogy a vezető személyesen irányít és vesz részt a konfliktusok kezelésében, de mondjuk egy tízmilliós országban nem a miniszterelnök fog személyesen megbüntetni, ha jegy nélkül utazol, csúnya szavakat graffitizel egy tűzfalra, vagy olyan helyre szervezel demonstrációt, ahova szerinte nem  szabad. A hierarchia különböző szintjein álló személyek egyszerre függenek a hatalomtól és ugyanakkor gyakorolják is annak egy-egy szeletét.

Oké, ha ez így megvan, akkor nézzük a kérdést újra: tudunk-e változtatni a hatalom gyakorlatán, meg tudjuk-e változtatni a hatalmi struktúrát?

Mit tehet egy csoport, hogy ha úgy érzi, nincs egyensúly közte és vezetője hatalma között? Hogyan tud a csoport hatalmat gyakorolni vezetőin? Aki most arra számít, hogy pontokba szedve megkapja tőlem az Orbán-rendszer lebontásának menetrendjét, azt ki kell ábrándítsam. Nem mintha nem volnának ötleteim, de tessék venni a fáradtságot és olvasni a sorok között.

Szóval, hogyan tud hatalmat gyakorolni vezetőin egy csoport? Hát kábé ugyanúgy, ahogy a vezetők őrajta. Kontrollt kell szereznie a vezetők vágyai és szükségletei felett. Márpedig ha a vezetők leginkább a csoport feletti hatalomra vágynak, és a hatalom gyakorlásának eszközeire van szükségük. Akkor azzal tudom őket kontrollálni, ha megmutatom a képességet arra, hogy ezt a hatalmat el lehet veszíteni.

Ez a tipikus ördögi kör: ha el tudom hitetni, hogy el tudnám venni a hatalmát, azzal önmagában is bizonyítottam, hogy a hatalmi viszony megfordítható. Vagyis ha van hatalmam, hatalmam van. Nagyszerű! Bár ha figyelünk a szóhasználatra feltűnhet, hogy azt írtam, ‘el tudom hitetni’. Sok esetben a hatalmi viszonyban sokkal többet számít az, amit a másikról feltételezünk, mint az, amit konkrétan meg is tesz. És ez fontos dolog azok számára is, akik a hatalmat meg akarják tartani, és azok számára is, akik azt el akarják venni. Vegyünk egy példát: Ahhoz, hogy egy demonstráció esélyes legyen céljai elérésére hatalmas tömegeket kell megmozgatnia. Ahhoz, hogy hatalmas tömeget mozgasson meg, az kell, hogy a részt vevők elhiggyék, sikerülhet elérni céljukat, elég sokan lesznek hozzá. A demonstrációt szervezőknek tehát azon kell munkálkodni, hogy elhitessék, hatalmas tömeget tudnak mozgósítani, mert ez önmagában is hatalmas tömeget mozgósít. A demonstrációt akadályozni szándékozóknak meg az a dolga, hogy elhitessék, a tiltakozásnak nincs tömegbázisa, tehát értelme sem, így egy csomó bizonytalan embert eleve eltántorítanak a részvételtől. Szó sincs arról kinek van igaza, ki milyen ügyért harcol, arról van szó, mit hiszünk az akcióról.

A hatalom gyakorlásának sokféleségét most leegyszerűsíteném két modellre: az egyiket nevezzük demokratikusnak, a másikat autokratikusnak. A kettő között lényeges eltérés van a hatalom szerkezetében, módszertanában, ráadásul nincs egyszerűen megfogalmazható, diszkrét választóvonal, meddig számít egy rendszer ilyennek, és mikortól olyannak.

Csak az egyszerűség kedvéért, az autokráciában a hatalom egy személy vagy szűk csoport kezében összpontosul, míg az általunk demokratikusnak nevezett rendszerben egymástól jól elkülönülő érdekcsoportok és intézmények rendelkeznek valamekkora hatalommal. Egy autokráciában a politika átszövi a gazdaságot, egy demokráciában a gazdaság átszövi a politikát. Egy autokráciában a szervezetek intézmények vezető személyesen függenek a hatalomtól, egy demokráciában szervezetek és intézmények vezetői pozíciójuknál fogva gyakorolnak valamekkora hatalmat de ez a pozíció nem közvetlenül függ a központi hatalomtól. Nem csak a klasszikus törvényhozó-végrehajtó-bíró hatalmi ágakról beszélek, de az államigazgatás, a civil szervezetek, és természetesen a média szereplői is rendelkeznek befolyással, azaz hatalommal. Egy autokratikus rendszer célja, hogy ezeket, a tőle független hatalmi pozíciókat vagy uralja vagy jelentéktelenné tegye, annak érdekében, hogy politikai hatalmát megőrizze. Persze a demokratikus rendszer vezetői is ezt akarják, csakhogy – és ez lényeges – fontosnak tartják a játékszabályok betartását így módszereik lényegesen kifinomultabbak.

Oké, ha a vezetők vágya a hatalom megtartása, de én tudom demonstrálni, hogy akár képes lennék azt tőlük elvenni, akkor előbb utóbb eljutunk oda, hogy valaki lehívja a másik blöffjét és élesben is be kell vetni a hatalom gyakorlásának és megszerzésének eszközeit. Egy nem demokratikus rendszerben kicsit olyan ez, mint egy vár ostroma. A bent lévők előnyben vannak, őket védi az állami propaganda vastag fala, az intézmények, hivatalok, szervezetek hierarchikus rendszere, melyek fölött közvetlen ellenőrzést gyakorolnak, és elvileg korlátlan anyagi erőforrásokkal rendelkeznek az ostromlókkal összevetve. Nem mellékes de az ő rendelkezésükre áll a rendőrség mint erőszakszervezet és mint információforrás. És van még egy óriási előnyük: ők írják a játékszabályokat.

Az emberek többsége a győztes oldalon szeretne lenni

Egy önkényuralomban a hatalom bástyái mögül leskelődők bátorságának forrása, hogy a hatalom megvédi őket, és így legyőzhetetlenek. Ha ez a hit megrendül, és a védők az esélyeiket kezdik latolgatni, a védelem elgyengül. Ahol a védelem gyengeséget mutat, és a kihívók ezt ki tudják használni, ott a rendszer elveszti legerősebb fegyverét, a látszatot. Mi következik ebből? Az, hogy a védők nem engedhetik meg annak még az esélyét sem, hogy bárhol, bármilyen apró ügyben is veszítsenek. Minél bizonytalanabb a védelem, annál messzebb akarja tudni a kihívókat a falaktól. Nincs nagyvonalúság, nincs lovagiasság, nem számít a mások élete. Ezt érzékelik fokozódó elnyomásként az emberek. Annak érdekében, hogy ne ez foglalkoztassa őket, a hatalom régi receptjei szerint tereli el figyelmüket, kenyeret ad, cirkuszt rendez, vagy állandó külső fenyegetéssel indokolja a “rendkívüli” helyzetet.

A hatalom legfőbb fegyvere tehát a stabilitásába vetett hit.

Az, hogy a rendszer nem megváltoztatható.

Mindaddig, amíg úgy gondoljuk, ez az objektív valóság, rabjai vagyunk, mint a mátrixnak, vagy Platón barlangjának. Abban a pillanatban, amikor rájövünk, hogy az egészet a hit és mítosz tartja össze, megnyílik a lehetőség, hogy elhajoljunk a golyók elől, vagy demonstráljuk, nincsenek is golyók. (Ezt tessék átvitt értelemben érteni)

Ha tehát egy autokrata rendszer megingatása lenne a cél, legfontosabb, hogy támogatói és eszközei számára világossá tegyük, a rendszer instabil, a hatalom megingatható.

Az egyszeri állampolgár számára miért vonzó egy autokratikus rendszer és miért egy demokratikus?

Dőreség lenne azt hinni, hogy a demokratikus rendszer előnyei egyértelműek mindenki számára, vagy azt mondani, hogy kisemberként nem lehet szívni egy demokratikus rendszereben. Éppen ezért nem lehet tettetett értetlenséggel nézni azt, hogy emberek milliói képesek akár őszintén is éltetni egy autokrata vezetőt.

Nézzük mit ígér egy autokratikus rendszer:

• hatékony döntéshozatalt a kompromisszumokkal való pepecselés helyett
• védelmet és prosperitást egy veszélyes és hanyatló világban
• akár konfrontatív érdekérvényesítést is
• ebből fakadóan büszke identitást
• örök igazságokat (négy láb jó, két láb rossz)

Ha ezzel összevetjük a demokratikus kínálatot:

• okos kompromisszumokat, érveket
• versenyt, ahol a jobb teljesítmény jobb eredményt hoz,
• kontrollált érdekérvényesítést, jogorvoslatot.
• sokféle identitást
• érdekek és értékek evolúcióját

Az én szememben a legfontosabb értéke a demokráciának az, hogy megvan benne az önkorrekció és fejlődés képessége. Nincs tökéletes rendszer, nincsenek tökéletes intézkedések, és ami nemrég jó volt, mára túlhaladottá válhatott. Egy olyan rendszer, ahol a hatalmi struktúra szereplői elsősorban a hatalomtól és csak másodsorban a munkájuktól függenek, definíciószerűen rugalmatlan. Egy olyan rendszer, amely erejét a homogenitás látszatából meríti, elveszíti a potenciált, ami az emancipációban rejlik. Mindez azért válik fontosabbá, mint bármikor eddig a történelemben, mert a hatalom soha nem látott potenciált szerezhet.

Ismerd meg önmagad!

“γνῶθι σεαυτόν” – ez állt a delphoi Apollón templom bejáratánál. A mai napig filozófusok és ezoterikusok magyarázták, foglalták magasröptű elmélkedéseikbe vagy életviteli tanácsaikba, de keveseknek fordult meg a fejében, hogy e tanács hatalmi kontextusban is értelmezendő.

A hatalom birtokosának legnagyobb félelme a tömeg kiszámíthatatlansága. Persze a demagógia nem mai találmány, a propaganda eszközei sokat fejlődtek az elmúlt évtizedekben, de a bizonytalanság, a tömeget alkotó emberek reakciójával kapcsolatban mindig is része volt a képletnek.

Mostanáig.

A számítástechnika, a biotechnológia, az adatfeldolgozás és a robotika fejlődése egészen új teret nyitott az ilyen eszközök birtoklóinak és ezzel a hatalomért folytatott pályát erősen megbillentette.

Ma már az internet használói és az okoseszközök hordozói minden lépésükről értesítenek egy-két adatbankot. Megvan nekik az arcképed, a hangmintád, az ujjlenyomatod, az hogy merre jársz, mit eszel, mikre keresel rá a neten.

Előbb tudják meg, hogy mire vágysz, hogy mi érdekel, mint ahogy azt magadnak bevallanád. Az előtted megjelenő információtengerből min akad meg a szemed, mire kattintasz, mennyi ideig nézed – ezekből egyre pontosabb profilokat készítenek és azokat a későbbi tranzakcióiddal folyamatosan validálják és finomítják. Azt hiszed, hogy az okosóra, ami a karodon van és méri a pulzusodat csak a testedzésben segít? Esetleg a pulzusod összefüggésben van önkéntelen érzelmi reakcióiddal is, amit egy megtekintett tartalom vagy személyes kontaktus idéz elő? Lehet, hogy a következő generáció már kézfejed verítékének összetételéből is adatot küld – persze nem biztos, hogy arra a célra, amit elmarketingeltek neked, és a központ ebből következtetést tud levonni egészségi állapotodról. Lehet, hogy DNS mintát is tud venni, és így előbb értesül arról, ki volt az apád, mint te. De ami még fontosabb, tudhatja van-e öröklődő betegséged.

Miről szólnak ezek az információk?

A vágyaidról, félelmeidről és szükségleteidről. Pont ezeket kell kontrollálni, ahhoz, hogy hatalmat gyakoroljanak feletted.

És a történelem során először, mások többet fognak tudni rólad, mint te magadról.

Azok a hatalmas számítóközpontok, amik mikroadatok milliárdjait tárolják és dolgozzák fel naponta néhány éve még a sci–fi írók fantáziájában léteztek. Ma már valóságosak. Ma még lehet butatelefonnal meg analóg órával menőzni, de ha igazán fontossá válik, mindenkinek eladnak egy személyes spiclit. Az enyém valószínűleg iSpy tipusú lesz, mert én Apple cuccokban utazom, de biztosabb a halálnál, hogy van androidos verzió is, úgyhogy jut mindenkinek.

Nem tetszik?

Akkor itt az ideje, hogy elkezdd az új, (ön-) tudatos életedet! Ne engedd, hogy többet tudjanak rólad, mint amennyit magadról tudsz. És nézd meg, hogy mikor, milyen adatodhoz engedsz hozzáférést másoknak! És közben ismerd meg önmagad!

Hogyan változik a hatalom természete a jövőben a big data hatására? Az igazán nagy adatgyüjtők magánvállalkozások, leszámítva Kínát, ahol a kezdetek kezdetétől az állam felügyelte az internet és a számítástechnika fejlődését és vele együtt fejlesztette kontrollmechanizmusait. De a világ többi részén, ahol a hagyományos politikai formációk ezt nem tették meg idejében, vajon átalakul-e a hatalom szereplőinek köre? Láthattuk az első szárnypróbálgatásokat, ahogy a Trump kampány, vagy a Brexit népszavazás során magáncégek döntő befolyást szereztek a legnagyobb és legstabilabb demokráciák destabilizálására és átszabták a politikai erőteret.

Az adat az új pénz. Nem csak azért mert rengeteg pénzt ér, hanem azért is, mert maga pénz sem más már, mint bejegyzés egy bank számlavezető rendszerében vagy valami nemzetközi hálózat szerverén. Mi a különbség? Bitekkel fizetünk mikor kártyánkat a pénztáros olvasójához érintjük és bitekkel fizetünk, mikor személyes adatainkért cserébe tartalmat vásárolunk az interneten, ami szintén nem áll másból, mint korlátlan mennyiségben másolható bitekből.

A világ az internet által egy kis falu lett. Úgy néz ki minden második földlakó kapcsolódik hozzá. Ahogyan élőben nézhetem, hogy egy ifjú tehetség gitározik Chicago külvárosában a szobájában, vagy ahogy a nagymama nézi, ahogy unokája felcseperedik Hamburgban, úgy néz minket a szerver, ami mindezt lehetővé teszi, valahol a világ végén. És ahogy azt mondtam az elején, hogy csak egészen kis közösségekben fordul elő, hogy a vezető közvetlenül avatkozik be a hierarchia alján állók közti vitába, és egy miniszterelnöknek ehhez hatalmas államgépezetre és lojális szolgák százezreire van szüksége… hát ahogy csökken a világfalu mérete, úgy lehet, hogy a hatalom a XXI. században új logikát és működést talál és meglesz a módja, hogy kövessen téged a magánszférádba, a titkaid közé, oda, ahová senkinek sem adnál betekintést.

Milyen lesz ez a hatalom? Nemzeti lesz vagy nemzetközi? Régi ideológiák mentén szerveződik vagy új üzenetekkel próbálkozik? Lehet-e demokratikus egyáltalán?

Az elmúlt háromezer évben az ember szinte alig fejlődött, ami gondolkodását vagy érzelmi reakcióit illeti, miközben a világ számítástechnikai képességei az elmúlt harminc évben hiperűrugrást hajtottak végre és nem állnak meg a fejlődésben. A gépek lesznek az új természetes környezet, és aki nem érti működésüket ugyanolyan elveszett lesz, mint az ősember a barlangban amikor zengett az ég, vagy rengett a föld.

És a hatalom gyűrűje erre vár.

Kategóriák:Háttértár

Címkék:Facebook, Orbán Viktor, politika, Soros, Tudomány, utópia