“Ha azt gondolod, hogy az élet egy tréfa, gondolj a csattanóra!”
Sokszor elhangzik manapság a Brexit kapcsán, hogy a brit politika egy vicc. Rossz vicc, de vicc. Azért mondjuk ezt, mert amit látunk, nem nagyon értelmezhető komoly emberek racionális viselkedéséről alkotott fogalmaink szerint. Hát akkor nézzük meg más szemszögből.
Ha végig gondolod, egy vicc mindig két részből áll. Van először is egy felvezetés, egy történet, amit ha jól mesélsz el, kellő mennyiségű feszültséget teremt ahhoz, hogy egy váratlan befejezést elő lehessen készíteni vele. Ez a másik rész ugye a csattanó, ahol a fel-sem-tett-kérdésre adott váratlan válasz nevetésben oldja a feszültséget. Vegyük a klasszikus példát, amiben két ember vermet ás, hogy aztán véletlenül maguk essenek bele. A verem a feszültség forrása, a történet tereli a figyelmedet, aztán a váratlan fordulat, mikor mégis beleesnek.
Az abszurd humor pont fordítva működik. Ott maga az alaphelyzet a váratlan, szokatlan, kifacsart, és a csattanó – ha van – a normalitás próbálkozása – és kudarca. Ebben az esetben a fenti vicc úgy nézne ki ugyebár, hogy két ember van a verem alján és élénk eszmecserét folytatnak arról, hogy a verem milyen béna, amatőr csapda, először is tök észrevehető, így könnyű elkerülni, másodszor pedig a fala nem elég meredek, nem elég csúszós és egyáltalán nagyon könnyű kimászni onnan, ráadásul nincsenek az alján hegyes nyársak, amik felszúrhatnák a szerencsétlen beesőket. Ezek után, amikor valaki kötelet dob a két pacáknak, azok egymást túllicitálva ásót és csákányt követelnek inkább, hogy kijavítsák a vermet, hogy abból aztán élő ember ne tudjon kimászni soha.
Ha bírod az abszurdot, jobban érted a Brexitet, mintha éveket töltöttél volna az angol politika tanulmányozásával. De ugyanígy érthetőbb lesz Donald Trump is. Vagy Brüsszel megállítása, vagy úgy általában a populizmus előretörése.
Ezen a képen például Theresa May látható feketében, ahogy éppen felajánlja a döntetlent az EU-nak, de a gőgös Tusk ezt nem fogadja el.
Itt alább pedig Donald Trump magyarázza, hogy hülyeség a globális felmelegedés, hiszen tegnap is milyen csípős volt a reggel. Vagy Boris Johnson fejtegeti éppen, hogy a megállapodás nélküli Brexit az egyetlen ésszerű forgatókönyv. Vagy Orbán Viktor látható, aki szerint a stadionok építése hozzájárul ahhoz, hogy az ország sportosabb életet éljen, így kevésbé legyen hajlamos megbetegedni, tehát valójában a stadion kórház.
Ha esetleg nem ismernéd az Erik a Viking című klasszikust, itt egy jelenet ami szépen bemutatja a megállapodás nélküli Brexitet, vagy a klímaváltozással kapcsolatos amerikai hozzáállást, vagy a magyar egészségügy helyzetét. Jó szórakozást:
Egy szó mint száz, a híreket olvasva gyakran az lehet az érzésed, a józan ész már elhagyta ezeket a partokat, nyaralni ment, vagy éppen nyugdíjba, és helyét a szürreális világmagyarázatok, laposföld, oltásellenesség, kreacionizmus, és ezek politikai megfelelői, valamint az ezekre épülő gátlástalan üzlet vette át. És mit lehet mondani azokról a milliókról, akik bedőlnek ennek a komédiának, akik lelkesen szakértik és mélyítik a vermet amiben vannak? Olyan emberekről beszélünk, akik elhiszik, hogy ha az ő életszínvonaluk nem nőtt a világgazdasági konjunktúra hosszú évtizedei alatt, akkor erre az a megoldás, hogy kereskedelmi háborúval, vámokkal és embargókkal jól le kell csökkenteni a világgazdaság méretét, és ha kevesebb lesz a pénz, sok vállalkozás csődbe megy, akkor ők, az egyszerű melósok majd megint gyarapodni fognak.
az új valóság
A régi, elmaradott gondolkodás szerint a vajaskenyérnek két oldala van. Az egyik vajas, a másik nem. Ha máshonnan nem, onnan tudhatod, hogy így van, mert egy szintén régi vélekedés szerint, ha leesik, többnyire a vajas oldalára szokott esni. A régi, elmaradott ember ilyenkor bosszankodott, mert dobhatta ki az egész szelet kenyeret a szemétbe. És nem volt benne egy szemernyi kétség sem, hogy ha kidobja, mindkét oldalát kidobja. A vajas-piszkosat is, meg azt is, ami nem szennyezett.
Szerencsére az új valóság ezt az idejétmúlt gondolkodást már rég meghaladta. Ma már mindenki tudja, hogy elég a vajaskenyér piszkos oldalát kidobni, még mindig marad a kezünkben vajaskenyér. És mivel a piszkos oldalt kidobtuk, a maradék vajaskenyér sokkal finomabb, sokkal vajasabb, sokkal kenyerebb, mint bármi. Még szalámi is keletkezik rajta valahogy. Az új vajaskenyérnek már csak egy oldala lesz: a finom.
A vajaskenyérnek is, akárcsak az érmének, már csak egy oldala van.
Persze, hogy megint a Brexitről beszélek. Hiszen ott gyönyörűen tetten érhető ez az új gondolkodás. A belpolitika minden kudarcát a brüsszeli bürokratákra, a “senki által nem választott politikusokra” fogta, és elhitette, hogy minden rosszért csakis az EU a felelős. Nyilvánvaló hát, hogy ha megszabadulnak az EU-tól, hirtelen minden jó lesz. És mivel soha egy szóval sem említették az európai integráció előnyeit, így fel sem merült, hogy bármilyen negatív következmény előállhatna, vagy ha átmenetileg mégis, az csak a gonosz brüsszeliták bosszúja lenne. Ki kell dobni a vajaskenyér rossz oldalát és nemhogy több vajaskenyerünk marad, de még kaviár is kerülhet rá, ha ügyesek vagyunk!
Fokozható még ez a hülyeség? Hát persze, hiszen Anglia az abszurd hazája.
Persze könnyű lenne most az angolokat hülyézni. Ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy a populizmus, vagy az idióta politizálás (ez utóbbi ugyebár önellentmondás, hisz az idióta pont azt az embert jelölte eredetileg, aki nem politizált), szóval a kreténség világszerte szedi áldozatait. Nálunk is. Gőzerővel folyik egy “huxit” előkészítése, csak éppen ezerrel győzködjük magunkat, hogy ezt Orbán úgysem lépi meg. Aha.
És amikor áldozatszedésről beszélek, komoly dolgot feszegetek. Komoly politikai és gazdasági erők fektetnek komoly energiákat abba, hogy befolyásolják a szavazókat, ez tény. Ezért a választókat sokszor ártatlan áldozatnak szokás tekinteni, ez is tény. Az is tény közben, hogy az egyszeri szavazótól nem várható el, hogy bonyolult szakpolitikai kérdésekben hozzon döntéseket, például, hogy hány százalék legyen a kínai áruk vámja, hány kórház legyen egy megyében, vagy milyen állategészségügyi előírásokat foglaljunk jogszabályba. És nem azért, mert ne lenne köztünk ember, aki ehhez vagy ahhoz nagyon magas színvonalon ért, hanem mert ha közösségileg döntenénk ezekről a kérdésekről, akkor is őket bíznánk meg a részletek kidolgozásával. És pontosan ez az, ahogyan a képviseleti demokráciának működni kellene. Azokról kellene döntenünk, hogy kik azok, akik az országot érintő szakkérdéseket a legmagasabb színvonalon tudják kezelni. Amikor viszont bizalmunkat ezek helyett olyanokba helyezzük, akik a közhangulatot menedzselik és álkérdésekre adnak álválaszokat, akkor semmilyen alapon sem várhatjuk, hogy érdekeinket képviseljék.
Mármint az angolok érdekeit az angol politikusok. Merthogy ugye róluk volt szó.
Most viszont úgy látom, hogy úgy vagyunk, mint az egyszeri ember, aki kiugrott a századik emeletről. Tőle az alsóbb szinteken levők azt hallották zuhanás közben minden emeletnél, hogy “Eddig még jó.”
Ez is vicces. Csak hát ugye a csattanó….
egyharmad 
Vélemény, hozzászólás?