Klímapara

Nyáron mindig meleg van, de ez most már más meleg. Ha nagyjából hasonló hírcsatornákra vagy bekötve mint én, akkor érzékeled, hogy még a vízcsapból is a klímakatasztrófa csöpög, megállás nélkül, idegesítően… csöpp… csöpp… csöpp…

mexikói jég

Tequilába jeget?

Vajon arról van szó, hogy végre komoly érdeklődést váltanak ki az ezzel kapcsolatos cikkek, így a mainstream médiának végül mégis megéri ezzel foglalkozni főhelyen? Ha így van, akkor néhány hét vagy hónap, és lecseng a sztori, a bulvárérdeklődést éveken át nehéz fenntartani, különösen mióta az élőben közvetített háborúkkal, terrortámadásokkal és lefejezős videókkal jelentősen sikerült megemelni a világ ingerküszöbét. Grönlandon vízben szaladnak a szánhúzó kutyák? Egy napig hír, néhány ezer megosztás. Másfél méter jég esik Mexikóban nyár közepén? – Maximum másfél percnyi figyelem és néhány száz megosztás. Franciaországban rekord meleg van? – Ki nem szarja le?

Miközben az új kor Kasszandrái, a klímatudósok egy pillanatra úgy érzik, végre munkájuk megkapja a megérdemelt közfigyelmet, pedig lehet, hogy csak annyira fontosak, mint Donald Trump valamelyik tavaly nyári botránya. Melyik? Mindegy, valamelyik. És ez elég nagy baj.

Befolyásolja-e a percepció a dolog kimenetelét? Az emberek érzékenysége, vagy épp érzéketlensége számít-e még valamit a klímakatasztrófával kapcsolatban?

Mielőtt gyorsan rávágjuk, hogy igen, minden ezen múlik, vessünk egy pillantást arra, hogyan vélekednek az emberek ma ezzel kapcsolatban. Én három nagy csoportról tudok, de nem végeztem nemzetközi közvéleménykutatást.

Az első csoportban azok vannak, akik szó szerint elhiszik az erről szóló híreket, borzonganak a rémisztő jóslatokon, megosztják a ezzel kapcsolatos sztorikat, talán még meg is próbálnak saját életükben valami racionális önmérsékletet tartani, szemetet szelektálnak, tömegközlekednek, villanyautóznak,  kevesebbet pazarolnak, ilyesmi. Ők a jók, de valójában ők sincsenek tisztában a léptékkel, így ők sem tesznek eleget.

A második csoport, hiszi is, meg nem is, bár inkább igen, a klímaváltozást, csakhogy semmit nem tesznek ellene. Úgy gondolják, ez nem az ő problémájuk lesz, ha lesz. Majdcsak lesz valahogy. Legfeljebb majd svédbe kell menni nyaralni és nem olaszba. Nehogy már ezen az egy karton ásványvízen múljon az élet! Különben is, a multiknak kellene abbahagyni a környezetszennyezést, mert ők az okai mindennek! Ők alkotják a döntő többséget. Az első csoport tagjai azt hiszik, hogy ha ezek is csak annyira komolyan vennék az ügyet, mint ők, akkor már sokkal beljebb lennénk. Nincs igazuk, de nem azért, amiért gondolják.

szeretem a széndioxidot

a szívnek megtiltani nem lehet…

A harmadik csoport a szkeptikusok. Az “inkább hiszek három amatőr közgazdásznak, mint a világ (klíma-) tudósai 97%-ának” tipusúak és az “egész klímahiszti csak valami liberálbolsi trükk, hogy megfosszanak minket jól megérdemelt javainktól” típus. Jellemzően találnak valami részletet, amit elutasítanak, nem fogadnak el, vagy szerintük nem úgy van, vagy csak nem értenek, és akkor szerintük ez érvényteleníti az összes többi részt is. Például kétségbe vonják az emberi tevékenység hatását a klímára, mondván harminc millió évvel ezelőtt durvább volt a klíma, és azt se az ember okozta. Mintha két különböző dolog nem okozhatna klímaváltozást. Vagy mintha most minden egyéb tényező is pont úgy alakulna, mint harminc millió évvel ezelőtt. Van a másik csoport, akik azt mondják, a tudósok össze-vissza számolnak, már többször is tévedtek részleteket illetően, tehát humbug az egész. Van igazság abban amit mondanak. Tényleg. A klímaváltozást vizsgáló tudomány néhány évtizedre tekint vissza, az általuk használt modellek folyamatosan fejlődnek, és ezért időről időre módosul a végén a szám. Látványos volt például pár éve, mikor rájöttek, hogy kihagyták a számításból, hogy a megemelkedő légköri széndioxid szint serkentőleg hat a növények növekedésére, így az amazonasi esőerdő is 15%-kal jobban nő, von ki széndioxidot a levegőből és termel helyette oxigént. Már ahol épp nem irtották ki. Az meg egy friss hír, hogy a permafrost kiolvadásának kezdetét is elnézték kábé hetven évvel, és a rossz irányba, tehát most újra kell számolni az üvegház hatást a nagymennyiségű felszabaduló metán miatt… Bele lehet ebbe kötni, de annak azért illene utánanézni egy ilyen belekötésnél, hogy ez pontosan mennyivel változtatta meg a végeredményt. Vagy inkább a változás irányát.

Persze lehet azon pörögni, hogy egy sok száz változós egyenletben, ahol ráadásul majdnem minden tényező változása hatással van az összes többire, és ezekből jó néhányat csak becsülni lehet, hogyan lehetséges tizedfokra előre jelezni a globális átlaghőmérsékletet húsz-harminc évre. Ráadásul úgy, hogy a meteorológiai modellezésünk, amire nagyon sok pénzt költöttünk és szintén sok tényezőből jelez előre, annyira pontatlan, amennyire. (A két dolog nagyon nem ugyanaz, de matekozni hasonlóan kell mindkettőben.) Egyfelől nem lenne tudomány a tudomány, ha csak annyit tudna mondani, hogy “melegszik”. A komolyság látszatához nagyon is hozzá tartozik, hogy számok nyelvén beszélünk, még akkor is, ha a számokat a laikusok nagyon nem értik. Másfelől a számok, legyenek bár pontatlanok is, változzanak bármilyen gyakran, mégis nyújtanak valami kiinduló alapot a tervezéshez, már ha valaki szeretne tervezni. Mert lehet, hogy neked mindegy, hogy 28 fok van vagy 29,5, de annak aki sok ezer hektáron termel élelmiszert és ezt kell öntöznie, nagyon nem.

Az egyszerű világban

egyszerűen gondolkodnak az ilyen kérdésekről. Mindössze két forgatókönyv van, azoknak összesen két végkimenete:

  • az egyik, hogy nincs igazi klímakatasztrófa, a szokatlan jelenségeket a média fújja fel és köti össze, de ha van is némi kilengés, előbb utóbb minden magától visszatér a rendes kerékvágásba.
  • a másik, hogy van klímakatasztrófa. Lehet, hogy közrejátszottak benne természetes folyamatok is, de az általunk a légkörbe pumpált széndioxid, a savas esők, a szemét, az erdőirtás, a ökológiai láncok felbontása jelentősen hozzájárult a világ megváltozásához. És az emberi hatások mindegyike a klíma változása irányába mutat.

Ilyen végletesen leegyszerűsített rendszerben nagyon könnyű arra a megállapításra jutni, hogy csak akkor jó semmit sem tenni a környezet védelmében, ha BIZTOSAN elmarad a klímakatasztrófa. Mert ha akár kis valószínűséggel is bekövetkezne, akkor óriási károkat okozna. Ezt a kockázatkezelők ‘low probability – high risk’ forgatókönyvnek hívják. És a legtöbb helyen, ahol milliárdok sorsáról döntenek, vannak kockázatkezelők és számolnak vele.

Csakhogy

a világ nem ilyen egyszerű.

  1. A környezetvédelemnek, a kibocsátás csökkentésének jelentős költségei vannak. Emiatt a kérdés nem az, hogy lesz-e baj, vagy nem, hanem az, hogy mi a nagyobb költség: védekezni (átalakítani, csökkenteni, megszüntetni) vagy elszenvedni a következményeket?
  2. A védekezés költségei jellemzően nem ott jelentkeznek, ahol a legnagyobb károkat és szenvedést okozzák a következmények. Ha a szívószálgyár holnap bezár, annak részvényesei, dolgozói, hitelezői viselik a bezárás következményeinek 100%-át. A szívószálgyár termékeinek feltakarítása vagy elviselése hétmilliárd ember közt oszlik meg, többségük észre sem veszi a változást, de ez egy emberre jutó anyagi teher pénzben nehezen kimutatható. Nehéz megmondani ki mennyivel járult hozzá, a Himalája gleccsereinek olvadásához. De az indiai ipar ebben viszonylag kis részesedéssel bír, miközben a kiszáradó nagyvárosok milliónyi szomjazója többségében indiai.
  3. Mivel a világpiac jellemzően versenypiac, a piaci szereplők nem szívesen vállalják magukra a védekezés költségét, mert joggal tartanak attól, hogy lesz olyan, aki emiatt úgy szerzi meg piaci részesedésüket, hogy pont ezeken a költségeken spórol. Kína ennek kitűnő példája, mert a közhiedelemmel ellentétben nem a munkaerő árán spórolták a legnagyobbat az ott termeltetők, hanem a járulékos költségeken. Például a környezetvédelmen.
  4. Ugyanez igaz a fogyasztókra is. Senki nem szeretné feladni életszínvonalát, amíg nem muszáj. Nem akarnak lemondani az egyszerhasználatos dolgok, a szép de pusztító csomagolás, a gyorsan változó divat, a kényelmes közlekedés, a nyári vakáció, a mindenütt jelenlévő elektronika, a gyorsan avuló eszközök, a jól szabályzott hőmérsékletű lakó- és munkahelyek, a mindent megoldó vegyszerek és az ipari élelmiszertermelés biztosította relatív olcsóság előnyeiről. Még azok sem akarnak visszamenni a tizennyolcadik századba, akik ezt a leghangosabban hirdetik. Na jó, lehet, hogy ők igen, de nincsenek sokan, akik meg is teszik.

A kérdés nagyjából mindenki szájából pont ugyanúgy hangzik: MIÉRT PONT ÉN?

Miért pont én fizessek rá nagyon, hogy másoknak egy icipicit jobb legyen?

Nagyjából két megközelítése volna a probléma megoldásának. Az egyik, egy szuperállam vagy államok feletti szuperhatóság létrejötte, amelyik bárkit, a világ összes kormányát, a multinacionális vállalatokat, a diktátorokat és nemzetközi bűnözői hálózatokat is megfegyelmezné. Na ennek az esélye pont nulla.

A másik a “piaci” megközelítés. Amikor minden terméknek és szolgáltatásnak az árába kötelezően beépülne az adott dolog környezeti hatásának költsége. Ez a korábban már nemzetközi fórumokon gyakran emlegetett carbon-tax továbbfejlesztett változata lehetne, és minden termék teljes életcikusának (tehát nem csak a fogyasztásának de az előállításának és megsemmisítésének vagy újrahasznosításának is) költségeit beépítené az árba egyfajta globális termékdíj formájában. Ennek sem adok túl sok sanszot rövidtávon, mert ugyanúgy globálisan kéne neki érvényt szerezni, de elmélkedni erről is lehet.

VISZLÁT TÍZEURÓS REPÜLŐJEGY!

Nem tudom, hogy ti hogyan gondoljátok, de eddig szerintem nagyjából az volt a közvélekedés, hogy az ipar, meg az iparosított mezőgazdaság brrrr… rengeteg káros anyagot bocsát ki, miközben a poszt-indusztriális társadalomban a szolgáltatások már sokkal kevésbé szennyezőek. Mert ugye egy ronda gyárkéménnyel könnyebb illusztrálni a környezetpusztítást, mint egy tengerparti szelfivel.

Pedig.

Ha kiszámolnánk mibe kerül a charter repülővel világban szerteszét hurcolt turisták környezetszennyezése, a gépek fogyasztása, a feleslegesen megvásárolt szarságok az egynyári ruháktól a jetskizésen át a szállodák légkondicionálásáig és takarításáig, és ennek a környezeti kártételnek az árát belekalkulálnánk az árba, valószínűleg tízmilliók mondhatnának le a felejthetetlen, all-inclusive tengerparti élményekről.

És az ebből élő országok sora menne csődbe másnap.

És azt tudtátok, hogy például egy ilyen tengerjáró luxushajó napi károsanyag kibocsátása egymillió autó kibocsátásával egyenlő? Ezek a szarok majdnem nyersolajjal üzemelnek, ami két dolgot jelent: részben az égéstermék messze több káros anyagot tartalmaz mint egy dízel, pláne benzines autó kipufogógáza, és a másik, hogy ennek köszönhetően kevésbé szeles időben kábé olyan a levegő a hajón és körülötte, mintha valami iparvárosban mászkálnál. Ráadásul a többezer fős vendésgsereg és személyzet által termelt szennyvíz és szemét is megy egyből a tengerbe, hogy a halaknak is jó legyen.

Lehet, hogy van köztetek olyan, aki imádja ezeket a hajós utakat, de én ma szüntetném meg ezt az egész wirtschaftot egy mozdulattal, ha tehetném.

venicecruise

Hajó, ha nem jó

De azt gondolod, hogy persze, luxushajókázni kevesek úri huncutsága, átlagmagyarként nehéz felmérni, hogy ezrével járják ezek a hajók a világtengereket, de nem így van. Ahogy nemrég a HVG cikkében olvashattuk: “A Transport & Environment egyik tanulmányából kiderül, hogy az európai vizeken közlekedő 203 luxushajó a tavaly előtti esztendőben 62 000 tonna, a tüdőrák és a savas eső esélyét növelő kén-oxidot bocsátott ki. Összehasonlításképp, az Európában regisztrált mintegy 260 millió autó ugyanezen időszakban 3200 tonna kén-oxiddal terhelte a környezetet.”

Oké, vesszenek a luxushajók, de a mi a helyzet a többivel? A teherhajók jobbak? Hát baromira nem. Itt egy másik cikk, ha szeretsz szörnyülködni, de lelövöm a poént, a világ 15 legnagyobb teherhajója több szennyezőanyagot bocsát ki mint a világ összes (760 millió) autója. Ha te a kocsiddal és átlagos futásteljesítményeddel bepöfögsz az európai levegőbe egy évben 10-20-50 gramm kéndioxidot, akkor a világ legnagyobb teherhajója ez idő alatt kb. 5 000 tonnát. Mondom ötezer tonnát. Na, most már nyugodtan rendelheted az alibabáról a bluetooth fülhallgatóval egybeépített napszemüveget, nem lesz baj.

Amíg van, aki megfizeti

Az autóipar a kormányzati szigorítások hatására eurómilliárdokat fektetett be abba, hogy az autók kibocsátását csökkentse. Ha kicsit utána számolsz, azzal, hogy az új autók károsanyag kibocsátását tíz százalékkal csökkentik egyik évről a másikra, a teljes autóállomány kibocsátása egy százalékkal sem csökken. És tíz év alatt sem érjük el a teljes állományon a tíz százalékos csökkenést. Ha most ezt kén-oxidban mérjük, az kábé háromszáz tonna lenne, ami ugyan sok, de egy turistahajó egy szezonban lehet, hogy többet pöfög ki. És ezt a sokmilliárd eurós befektetést az autóvásárlók finanszírozzák, ami rendjén is van, de hiszen úgy csökkent kibocsátást, hogy közben fenntartja a gazdaságot.

world-seaborne-trade--2018

a világ tengeri áruforgalma

Ha komolyan vennék a kibocsátáscsökkentést, és a legnagyobb szennyezőket próbálnák megszorítani, az sokszázmillió ember megélhetését tenné tönkre, nem csak a hajó és repülőgép tulajdonosokét. Ha kivetnék a szállítókra azt a “termékdíjat” amit környezetszennyezésük okoz, és ezt megpróbálnák áthárítani a termékek árán kersztül a fogyasztókra, minden ár, amit ma ismerünk érvényét vesztené. Ezzel iparágak sora veszítené el piacát, fogyasztási szokásaink alapvetően változnának meg, és azzal együtt minden, amit ma modern életnek gondolunk.

Az illúzió

Azt hiszem sikerült érzékeltetnem, hogy mindennapi életünk során, miközben teljes természetességgel igénybe vesszük a világkereskedelem jóárasított megoldásait, legyen az marokkói paradicsom műanyagdobozban, eldobható pelenka, távol keleten készült ruházati cikk bármely pláza bármely menő boltjában, saját autó, esetleg egy last minute utazás valahova, és most hangsúlyozottan nem a habzsi-dőzsi luxuskörülményekről beszélek, hanem arról, amiről még nem szégyen álmodozni. Szóval nem a hanyatló nyugat dekadens önpusztításáról, hanem “normális” fizetéssel elérhetőnek vélt életszínvonalról. És ekkor is ekkora pusztítást végzünk a világban. Szívószálról, műanyag evőeszközről, nejlonzacskóról, PET palackos ásványvízről nem is beszélve.

Az egyik illúzió az, hogy ha lesz is klímakatasztrófa, az nagyjából ugyanolyan lesz mint most, csak nyáron többször lesz kánikula, meg néha felhőszakadás. Sag schon! Majd veszünk egy klímát a hálószobára.

A másik pedig az, hogy ha az “emberiség észbekapna” azt néhány multi nagyon megszívná, mi meg élnénk nélkülük boldogan tovább.

Nem

Amish

az új családi kocsi

Ha lenne választásunk, akkor az úgy nézne ki, hogy visszamegyünk az időben kétszáz-háromszáz évet. Életszínvonalban, fogyasztási szokásokban, munkában. Magunk szőjük a ruhának valót, magunk termeljük a kajánkat, nem dobunk ki semmit, csak olyan dolgot veszünk meg, ami kitart élethosszig, de legalábbis javítható. A kereskedelem helyi, vagy néhány száz kilométeres rádiuszon belül értendő. Nincs divat, nincs felesleges vásárlás, nincs utazgatás, nem zsibbasztjuk az agyunkat felesleges információval ismeretlen emberekről az internet vagy egyéb média által. És nem lenne mindenre valami vegyszer, ami megtisztít, fertőtlenít, vízkőtlenít, rozsdátlanít, szagtalanít. Élnénk mint az amishok.

Meg tudnánk csinálni?

Nem

Az csak az egyik ok, hogy képtelenek lennénk így élni. Az utolsó pillanatig próbálnánk megúszni. De ha még meg is próbálkoznánk vele, nagyon kudarcos lenne a kisérlet, azon egyszerű okból, mert

a tizennyolcadik századi létforma és termelés képtelen eltartani hétmilliárd embert

iparosított mezőgazdaság, műtrágyák, növényvédőszerek és magas fokú automatizálás nélkül az élelmiszer előállítása rettenetesen drága. Iparosított szállítás és logisztika nélkül a mezőgazdaságilag kedvezőtlenebb helyeken konkrétan elérhetetlen az élelmiszerek döntő többsége. Ha az élelmiszerek ára felmegy, egy csomó minden mást eleve kiszorít a fogyasztói kosárból, mert nem jut rá pénz. Pénz, ami amúgy is kevés lesz, hiszen a munkahelyek nagyon nagy része megszűnik, mivel az előállított termékek és szolgáltatások nagy részére nem lesz kereslet.

Ezt a jövőt látja rémálmaiban az, aki megpróbálja tagadni a klímakatasztrófát. Persze, hogy legjobban a saját millióinak az elvesztése miatt sír, de az ő milliói elsősorban azért vesznek el, mert egy olyan forgatókönyv, ami nulla vagy negatív emisszióval számol óriási gazdasági összeomlást hoz, amiben fogyasztók milliói szegényednek el és lesznek képtelenek tőkéseket gazdagítani.

Ezért nincsen választásunk.

A baj csak az, hogy ez a forgatókönyv nem sokban különbözik attól, ahogy a klímakatasztrófa fogja kikényszeríteni a változásokat.

india kiszárad 1A felgyorsuló elsivatagosodás, az ivóvíz megdrágulása és bizonyos területek lakhatatlanná válása ugyanúgy élelmiszer árrobbanáshoz vezet, és ugyanúgy társadalmi kataklizmát okoz mindenütt. Nem csak ott, ahol a legnagyobb a baj. Nem csak ott, ahová menekülnének a szerencsétlenek. Ott is, ahol látszólag minden jó. Elértéktelenednek olyan vagyonok, amikről ma még irigyen beszélünk, semmivé foszlanak olyan életformák, amiket ma még élhetőnek gondolunk. Meg azok is, amiket már ma sem értünk. Mert amikor egy-két éven belül százezrek halnak szomjan és városok néptelenednek el, lesz még persze, aki kiáll és azon siránkozik, hogy nincs elég magyar és a melegek nem szülnek. Az erőforrások maradékáért folytatott harcban nagyon más tulajdonságok lesznek szükségesek és kívánatosak, mint amilyeneket a boldog békeidőkben sokra tartottunk.

mad max

hova felvételizzen a gyerek, hogy ezt túlélje?

Oké, ilyen “Mad Max” tipusú víziókat most nagyon divatos felhozni, főleg mert vannak hozzá képek, meg videók. De ezek a 2030-as, meg 2040-es dátumok, amik olyan baromi messzinek tűnnek, már nagyon nincsenek messze. Adott esetben egy ma felvett jelzáloghitel később jár le, a babaváró kötvény kedvéért megcsinált gyerek később érettségizik, mint hogy elolvadna a permafrost és akkor nagyon cudar idők jönnek. Ugyanis a klímaváltozás nem lineáris folyamat. Az ipari forradalom óta eltelt időben keletkezett klimatikus változást most már tíz év alatt produkáljuk. És a hatások összeadódásával a változás tovább gyorsulhat. Az örökké fagyott tundrából kiszabaduló metán, vagy a megszűnő monszun nem egy jégeső vagy villámáradás, ami hírértékű egy-két napig. A klímaváltozással terjedő régi-új betegségek, paraziták, ma még minuszos hírek, mert a közönség jobban érdeklődik a laposföld hívők és oltásellenesek ostobaságai iránt, mint aziránt, hogy kedvenc görög nyaralóhelyén felütötte-e már a fejét a nyugat nílusi láz. Pedig jövőre már ez lesz a hír.

Ma még azon őrlődsz, milyen iskolába menjen a gyerek, nem kellene-e munkahelyet váltani, külföldre menni, lakást cserélni. El sem tudod képzelni, milyen lesz az, amikor a ma megfontolt összes racionális érv ezekben a kérdésekben érvényét veszti. Lesznek helyette mások. Akár tetszik, akár nem. Mert az a világ, amit ismerünk, vagy ismerni vélünk, a múlté. Akár észhez térünk az utolsó utáni pillanatban, akár nem, az élet ezen a bolygón nagyon megváltozik néhány éven belül. Nagyon mások lesznek a prioritások, nagyon mások lesznek a túlélés esélyei, és nagyon más dolgok válnak értékessé.

dodoDarwint általában rosszul idézik, amikor azt mondják a csak a legerősebb él túl. Ilyet ő nem mondott vagy írt. Kicsit műveltebbnek látszók úgy idézik őt, “Nem a legerősebb faj marad fenn, nem is a legokosabb, hanem az, amelyik a legjobban alkalmazkodik a változáshoz”. Kicsit szomorú, hogy pont ugyanígy ezt sem mondta vagy írta, de fő műve, “A fajok eredete” mégis erről szól. És akár kimondta ezt, akár nem, a jövőre nézve mégis ez a tanulság. Ha a gyermekeink és unokáink jövője fontos, akkor az alkalmazkodási képesség a legfontosabb tudás, amire taníthatjuk őket. És ez a mi feladatunk, mert a Nemzeti Alaptantervbe ez még sokáig nem kerül bele.

Reklámok

2 replies

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s