Boris

Kilencvenkétezer százötvenhárom. Összesen ennyi szavazatot kapott Alexander Boris de Pfeffel Johnson a konzervatív párt tagjaitól és ezzel nyerte el a pártvezetői és az angol jogrendnek megfelelően a miniszterelnöki pozíciót. Az Egyesült Királyságnak több mint 63 millió lakója van. Emlékezzünk erre az arányra, amikor legközelebb a senki-által-nem-választott-brüsszeli-bürokratákra hivatkoznak a Brexit vitában.

boris lógNézegetem a róla szóló sajtóösszefoglalókat, melyek jó része legkésőbb tegnapelőtt óta átváltott a hivatalosnál is hivatalosabb nyelvezetre, mert hát mégiscsak az angol miniszterelnökről van szó. Életútjának összefoglalásánál vagy kihagyják a legkínosabb részeket vagy kissé lekerekítik a történteket, és ha mégis bekerül egy-két kínos epizód, azok többnyire a bohókás, bevállalós, színes egyéniség Borist mutatják, aki jól szembeállítható a nyársat nyelt, se íze se bűze angol politikusokkal. Vagy éppen ellenkezőleg, bemutatják a bolondot, de nem tesznek utalást sem a bolondság politikai összefüggéseire.

Boris Johnson zavarbaejtő figura. Szerintem az emberek egyszerűen képtelenek túltenni magukat azon kettősségen, hogy adott egy ilyen bumburnyák bunkó, aki szellemes, olykor polgárpukkasztó beszólásokkal vág át a politikai rizsán, aki szórakoztatóan és választékosan ír, miközben úgy viselkedik, mint egy seggfej. Talán sokan éppen azzal mentegetik, hogy nála a seggfejség egy felvett szerep, mögötte ott az intelligens és számító politikus, aki rendre eléri célját. És most azt gondolják, talán éppen ez kell Angliának, hogy végre valaki átvágjon a sok maszlagon, oda csapjon Brüsszelben az asztalra és móresre tanítsa azokat a beszari bürokratákat. Sokan egyenesen odáig mennek, hogy Winston Churchillhez hasonlítják, aki szintén meglehetősen érdekes figura volt, aztán hogy megnyerte a háborút, ugye. Ugye.

Boris, vagy ahogy a közeli hozzátartozói hívják Al, jómódú családba született New Yorkban, ahol apjának éppen dolga volt, bár ez a dolog, vagy végzésének helye igen gyakran változott, így a gyerek 14 éves koráig 32-szer költözött. Épp Brüsszelben éltek, mikor anyja, Charlotte az apa állandó nőügyei és excentrikus életvitele miatt besokallt és egy időre kezelésre szorult. Állítólag az apja hatására vált Boris végletekig versenyszelleművé. Tök mindegy, miről van szó, sportról vagy iskolai megbízatásról, Boris mindig nyerni akart. Amikor szülei angliai iskolába küldték, ott társai folyamatosan kikezdték mint idegent, aki addigi életét javarészt külföldön élte. Válaszul Al – illetve innentől már Boris – angolabb akart lenni minden angolnál. Mind öltözködésben, mind viselkedésben, mind akcentusban. És megkezdte a kiváltságos és elkényeztetett angol fiatalok léha életét, hogy felvegye a versenyt a még nála is előkelőbbekkel, melyhez Eton, az angol arisztokrácia kedvenc magániskolája adta a kereteket.

young boris

Photograph: Richard Young/Rex/Shutterstock

Bár tanulmányi előmenetele nem volt kiemelkedő, 1985-ben mégis felvételt nyer Oxfordba, ahol klasszika filológiát tanult. Legnagyobb meglepetésére itt már komoly konkurenciával kellett számolnia, a patinás diákegyesület, az Oxford Union vezetői posztját csak második nekifutásra sikerült megszereznie. Az első kudarcból sokat tanult, főként azt, hogy a politikai elveknél fontosabb a támogatók megnyerése, hogy hogyan használjon egy kampánystábot, és hogy a győzteseknek megnő a szexuális vonzereje.

Boris kihasználta aranyifjúi vonzerejét és jól nősült. A gazdag és gyönyörű Allegra Mostyn-Owent vette el és végzett diákként családi segítséggel a The Timesnál kezdett, mint újságírógyakornok. A gyors karrier és népszerűség reményében már ekkor elkezdte cikkeit “feljavítani”, és kitalált elemekkel csavarni a sztorikat. Legalább egyszer azonban túllőtt a célon, és saját keresztapja, az akadémikus Colin Lucas szájába adott valamit, amit az sohasem mondott, hogy címlapra kerülhessen. Lucas felnyomta a szerkesztőnél, aki hamar lapátra tette Johnsont. Úgy tűnt azonban, van újság, aminek a szerkesztőit nem zavarja Johnson magatartása és a Daily Telegraph azonnal le is szerződtette. Ők küldték ki brüsszeli tudósítónak is 1989-ben, ahol Boris hamar kettős megítélés alá került. Az olvasók szerették a “hülye európaiak, hülye bürokraták” vezérfonálra felfűzött szellemes riportjait, míg kollégái és főleg a diplomaták kimondottan utálták csúsztatásoktól hemzsegő vagy éppen hazugságra építő tudósításait, melyek miatt állandó magyarázkodásra szorultak Brüsszelben és nagyjából mindenütt.

bojo and wyatt

Johnson és Petronella Wyatt 2006-ban. Photograph: Alan Davidson/Rex/Shutterstock

Miután visszatért Brüsszelből a Telegraphnál politikai rovatvezető lett és szerkesztő, holott akkori állítása szerint semmiféle saját politikai nézete sem volt. Nem is ez volt, ami veszélybe sodorhatta volna karrierjét hanem az, hogy előkerült egy felvétel, amin barátját, egy elítélt bűnözöt próbál rávenni egy másik újságíró megveretésére. De Boris teflonborítású, még ez az ügy sem tudott ráégni, egyszerűen kivigyorogta magát a helyzetből. Úgy tűnt bohókás formájával bármiből ki tudja magát dumálni és új tipusú rajongótáborra szert tett. Ezt szerette volna aztán politikai babérokra váltani, de ekkor a Spectator kiadójának nevezték ki, cserébe azért, hogy felhagyjon politikai ambícióival. Ő meg is ígérte ezt, ám két év múlva Tory színekben mégis képviselőnek jelöltette magát. Természetesen a választóknak is megígérte, hogy ha megválasztják, otthagyja a sajtót, de nekik is hazudott. Megválasztása után még négy évig maradt a Spectatornál. Ekkor már a második feleségét fogyasztotta, majdnem szó szerint, hiszen lapját ezidőtájt leginkább Sextator-nak becézték a helyzetet közelebbről ismerők, leginkább Boris kicsapongó élete miatt, ami a kolléganőket sem kímélte. Hosszabb viszonya volt a lapnál dolgozó Petronella Wyattel, de erről a viszonyról is hazudott a konzervatív párt kommunikációs igazgatójának Guy Blacknek, majd mikor kiderült, azt hazudta, hogy azért hazudott, mert elvárták tőle, hogy hazudjon az ügyben.

A csajozás és az ezzel kapcsolatos botrányok mellett különösebben sok képviselői eredményt nem tudott felmutatni és már-már úgy tűnt, hogy eltűnik a süllyesztőben. Különösen, mikor a nála két évvel fiatalabb volt etoni iskolatárs, David Cameron lett a konzervatívok vezetője, aki nem vette be az árnyékkormányba, így megfosztva őt a kitörési lehetőségtől. Nem csoda, hogy amikor 2008-ban megtalálták a londoni polgármesteri jelöltséggel, arra azonnal lecsapott. Nyert, és az itt végzett munkája minimum vitatott megítélésű, de tény, hogy minden alkalmat megragadott, hogy magát népszerűsítse. 2012-ben újraválasztották és a londoni olimpia körüli felhajtás nemzetközi hírnevet szerzett neki, még ha ehhez az is kellett, hogy ország-világ előtt hülyét csináljon magából. Például fennakadva egy kötélpályán. Londoni polgármesterként még biciklizős, EU-párti, bevándorlást elfogadó, Trump ellenes figura volt, mert az ottani szavazóknak ez volt szimpatikus. Azonban határtalan ambíciója pártbéli és országos pozíciók megszerzésére hajtotta, ahhoz pedig elveket és véleményt kellett cserélnie. Mert hogyan lehetne kihívója a miniszterelnöknek, ha a legfontosabb kérdésben, a Brexit ügyben ugyanazt mondja, amit ő? Sehogy. Átállt hát a lunatikusok oldalára és mindenkinél hangosabban kezdte mondani a hülyeségeket és hazugságokat a kilépésről. Korábbi brüsszeli tudósítói tapasztalatai és kétes hírneve itt kapóra jött és az egyszerű választók előtt még egyfajta hitelességet is kölcsönzött neki. Ő lett Boris, aki megmondja a frankót. Aztán a szavazás éjszakáján azt találta írni, hogy most, hogy megnyertük, nem ártana valami terv arra, hogy hogyan csináljuk. És ebben nagyjából minden benne van, amit tudni érdemes. Terv ma sincs, handabandázás van, és úgy látszik, ez elég is.

Minden más politikus irtózna azoktól a helyzetektől, melyekbe ő vidáman és teljes mellbedobással veti bele magát. Néha szó szerint, akár kisgyerekeket is legázol a rögbipályán a labdáért, vagy látványosan lefejel valakit a focipályán és ez cseppet sem árt népszerűségének.

Mert őt hülyének szeretik.

Talán azt gondolhatta Theresa May, hogy ha Boris Johnsonból külügyminisztert csinál, akkor kontrollálhatja. Vagy leszereli. De mégis hogyan juthat valakinek eszébe, hogy Borisra bízza a külpolitikát. Mondjuk néhány hónappal azután, hogy Boris megnyert egy (saját korábbi lapja által kiírt) versíró versenyt egy Erdogan török elnököt egyszerűen kecskebaszónak tituláló limerickkel??? Ezzel itt:

“There was a young fellow from Ankara
Who was a terrific wankerer.
Till he sowed his wild oats,
With the help of a goat,
But he didn’t even stop to thankera.”

A 444 annak idején még le is fordította, akit érdekel, itt a cikk.  Mindazonáltal a törökök most épp a “török Borist” éltetik, akinek egyik felmenője az Ottomán Birodalom csúnya véget ért utolsó belügyminisztere volt.

De volt számos más, ennél talán komolyabb hiba is. Például, már külügyminiszterként, amikor az épp iráni fogságban lévő iráni-brit kettős állampolgárról, Nazanin Zaghari-Ratcliffe-ről azt találta mondani, hogy iráni újságírókat képzett, miközben Irán azzal vádolta, hogy összeesküvést szervezett a rezsim megdöntésére. A kijelentés után Irán megemelte a nő büntetését.

johnson-trumpDe Theresa May kormányából sem azért távozott mert nyilvánvalóan alkalmatlan volt, hanem mert a kormányfő által kialkudott megállapodást “kutyaszarnak” nevezte. Voltak más “nyelbotlások” is. Nevezte Barack Obamát kenyainak, a burkát viselő nőket postaládának, tett mindenféle rasszista megjegyzéseket az afrikaiakra, és 2015-ben még szerette volna megóvni a londoniakat attól a gyalázattól, hogy esetleg találkozzanak Donald Trumppal. Akivel ma a legnagyobb cimbik lettek. És akinek a kedvéért simán beaáldozta az Egyesült Királyság washingtoni nagykövetét, miután kiszivárogtak a diplomáciai postában foglalt jelentései, amikben Trumpot alkalmatlannak, a washingtoni adminisztrációt meg kaotikusnak nevezte.

Ilyen időket élünk, amikor a “karakter” fontosabb a jellemnél, a jópofa beszólás többet számít, mint a politikai állásfoglalás, amikor az elveknél és az ország érdekeinél is előbbre való a pillanatnyi személyes siker, és az eredményeket megúszott botrányokban mérik.

Mire lehet számítani ettől az embertől, aki vehemensen és teljes mellszélességgel kiáll bármi mellett, ami az adott helyzetben neki hasznot hajt, majd képes szemrebbenés nélkül megmagyarázni ennek az ellenkezőjét, letagadni a nyilvánvalót, egy poénnal elugrik a felelősség elől?

boris 3Boris jól érzett rá arra, hogy Angliában megszűnt a józan ész uralma, irracionálisok az elvárások, a brit alsóház komoly arccal szavaz egy órán belül a Brexit-megállapodás ellen, a megállapodás nélküli kilépés ellen, és a maradás ellen, majd ezt győzelemként könyveli el. Az Európai Parlament legnagyobb létszámú, azonos párthoz tartozó képviselőcsoportja a Brexit pártté, ami önmagában is egy vicc. Az, hogy három évvel a Brexit szavazás után az Egyesült Királyság épp recesszióba csúszik, de olyan hazugságokkal, mint a “WTO alapon” folytatott szabadkereskedelem az EU-val és az Ír-Északír határkérdés “valamilyen” megoldása még mindig milliókat lehet meghülyíteni, mind abba az irányba mutatnak, hogy az ország, mely olyan büszke politikai hagyományaira és nemzetközi reputációjára, mára egy cirkusszá változott. És a cirkuszban senki nem kíváncsi a jegyszedőre vagy az állatgondozókra, mindenki a bohócot akarja. Most megkapják.

Boris Johnson “politikája” egylényegű. Az emberek belefáradtak a Brexit körüli huzavonába. Akik ellenzik a Brexitet nem értik, hogy a nyilvánvaló tények ellenére hogyan lehet a kilépésnek még mindig ennyi támogatója, akik ma is kilépéspártiak, nem értik, mi szükség van a politikusok felesleges időhúzására. Az az általános nézet, hogy Theresa May és kormánya “nem volt elég kemény” a tárgyalások során, hogy határozottabb fellépés önmagában is garantált volna egy “jobb megállapodást”, bár arról, hogy mi lenne ez a jobb megállapodás, senkinek halvány fogalma sincs. Ilyen értelemben Boris Johnson és az ő válasza a lehetetlen kérdésre az egyetlen válasz, amit az Egyesült Királyság ma adhat. Egyfajta beismerése annak, hogy politikailag kudarcot vallottak, hogy képtelenek felismerni saját érdekeiket, és elképzelésük sincs arról, hogy ezeket az érdekeket hogyan képviselhetnék. Beismerése annak, hogy a politikusok képtelenek felelősséget vállalni bonyolult és nagy horderejű döntésekért, ezért olyanokra bízzák a választ, akiknek se információja, se tudása nincs, de még a kérdést sem tudják megfogalmazni. Ezeket a szavazókat aztán képviselheti egy ugyanilyen fogalmatlan alak is. Mi sem természetesebb tehát, hogy akkor nem is akarnak rendesen politizálni ezután.

Inkább fullba nyomják a kretént.

Reklámok

Kategóriák:Uncategorized

3 replies

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s