kisbritannia

Boris Johnson felért a csúcsra. Hosszú évek óta tartó hihetetlen trollkodása tegnap éjjel megkoronáztatott, az általa vezetett konzervatív párt elsöprőnek is nevezhető győzelmet aratott a választásokon. Az elmúlt négy-öt év brit politikája csak erről szólt. Arról, Hogy Boris hogyan állt át minden meggyőződés nélkül a kilépéspártiak oldalára, hogy így ringbe szállhasson egykori iskolatársával, David Cameronnal a konzervatív párton belül. Addig szorongatta és piszkálta vele a fantáziátlan és tehetségtelen Cameront, míg az kifogyva az ötletekből, kiírta a Brexit-népszavazást, hogy egyszer és mindenkorra elhallgattassa az euroszkeptikusokat és a Johnson-féle szerencselovagokat. Több se kellett Borisnak, hiszen a népszavazási kampány hatalmas ingyenreklám lehetőség még akkor is, ha történetesen veszít a végén.

Kevesen lepődtek meg nála jobban, mikor kijött az eredmény.

Egy igazi trollnak ehhez képest már szinte gyerekjáték volt Theresa May kormányán belül úgy akarni a Brexitet, hogy az végül annyira ne sikerüljön, hogy a kormányfő csúfos bukásához vezessen. Aztán már csak az elmúlt néhány hónapot kellett kibírni, mikor a történelem legrosszabb brit miniszterelnökeként, a párt által jelölt Johnson minden előterjesztése megbukott a parlamentben erre ő kettészakította a párt frakcióját végleg a semmibe űzve kormánya parlamenti többségét. Ez mind-mind csak a tegnap esti tüzijáték előkészítése volt. A tüzijátéknak, amely most néhány napra elhalványította a tényt, hogy az Egyesült Királyság szépen, demokratikusan kinyírja saját magát.

A dolognak számos tanulsága van, vegyük hát ezeket sorra:

Ellenfél nélkül

Sem a konzervatív párton belül, sem az ellenzékben nem volt senki, aki fel tudta volna venni a versenyt Boris Johnsonnal. Hiába a nyilvánvaló hazugságok sora, a felkészületlenség, a zűrös múlt, és minden, ami külön-külön is elegendő lenne egy decens politikus karaktergyilkosságához, Borison nem fog a golyó. Mert ő sohasem volt decens politikus, nem is akar az lenni, így nem is jön zavarba semmilyen helyzetben, inkább átgázol rajta mellébeszéléssel, még több hazugsággal, újabb botrányokkal, amik elterelik a figyelmet az előzőről. A komoly konzervatív politikusok túl sokáig reménykedtek abban, hogy ez a bohóckodás egyszercsak megbosszulja magát és majd amikor az emberek átlátnak a szitán, akkor jön el az ő idejük. Nem akarták összepiszkolni magukat azzal, hogy leálljanak az idiótával vitatkozni, amikorra pedig rájöttek, hogy Boris taktikája működik, már késő volt. Parlamenti pártütésük elkésett és csak arra volt jó, hogy helyet csináljon Boris híveinek a mostani választásokon.

corbynAz ellenzék vezéralakja Jeremy Corbyn megtestesíti a munkáspárt kudarcát. A Tony Blair és Gordon Brown fémjelezte New Labour elleni régi-balos összeesküvés vezéralakja ő. Mikor a középre manőverező, liberális politikákat is felvállaló Munkáspárt végül alulmaradt a konzervatívokkal szemben 2010-ben, azonnal beindult a revans a párton belül úgymond a régi baloldali értékek védelmében, melyeket Blair és Gordon olyan látványosan cserbenhagyott. Csakhogy az őket megelőző korba már nem volt és nincs is visszatérés. A szakszervezetek dominálta, szervezett munkástömegek nevében fellépő régi Munkáspárt bázisa az angol ipar átalakulásával és leépülésével jelentősen megváltozott, de az új helyzetben, a társadalmi különbségek növekedése miatt hiába van igény egyfajta újbaloldali retorikára, Jeremy Corbyn, ez a színtelen, szagtalan, rosszul taktikázó, fontos kérdésekben mismásoló, sunnyogó mozgalmár nem tudott ebből fegyvert kovácsolni. Megérdemelt vereség az övé, miközben a Munkáspárt éveket pazarolt el elvileg könnyen verhető harmatgyenge Tory miniszterelnökök alatt, és most vert seregként kezdheti újra kitalálni önmagát.

jo swinsonA Liberális Demokraták saját maguk legjobb ellenségei. Noha ők voltak az egyetlen konzekvensen maradáspárti formáció a Brexit-vitában, ami elvileg tizenöt-tizanhatmillió potenciális szavazót jelenthetne, rémes reputációjuknak, rossz kommunikációjuknak és zavarbaejtően gyenge vezetőjüknek köszönhetően ebből elég keveset sikerült mandátumra váltani. Beleálltak abba, hogy ha nyernek, minden további kérdés nélkül visszavonják a Brexitet, ez pedig könnyen kikezdhető álláspont volt és nem is jött be. Jo Swinson, ha csak 174 vokssal is, de elbukta saját körzetét és azonnali hatállyal lemondott a párt vezetéséről. Nagyjából ott toporognak 11 képviselői helyükkel, ahol voltak, és a Konzervatívoktól és a Munkáspártból igazolt új jelöltjeik mind is megbuktak, szóval indulhat itt is az újratervezés.

A választási rendszer

Az angol választási rendszer nagyjából olyan egyszerű, mint egy faék. Az alsóházi képviselőket körzetekben választják, és akié a legtöbb szavazat, azé a mandátum, a többi szavazat elvész. Nincs második forduló, nincs lista, se területi, se konpenzációs, és nincs részvételi vagy eredményességi minimum se. A relatív győztes mindent visz. Persze vannak ennek a rendszernek előnyei, de azért nem kell nagyon messzire menni, ha a hátrányait keressük. Vegyük például az előbb említett Liberális Demokratákat. A 2017-es választáshoz képest több mint ötven százalékkal növelték összességében a szavazataik számát (+1,3 millió), és eggyel kevesebb mandátumuk lett, összesen 11. (A szavazatok 11,5%-ával a helyek 1,7%-át.) Vagy ha ez nem elég, vessük össze eredményüket a Skót Nacionalista Pártéval, akik a LibDem szavazatainak harmadával (1,2 millió) lett 48 parlamenti mandátumuk, mivel ők csak Skóciában (59 körzet) indultak, ahol így messze ők lettek a legeredményesebbek. Ugyanennek a rendszernek köszönhető, hogy nincs képviselője se a UKIP-nek, se a Brexit Pártnak, se 35 egyéb pártnak, akik szintén elindultak a választáson és nem jutottak képviselői helyhez.

Ebből a rendszerből viszont az következik, hogy ha egy új politikai irányvonal képviselethez akar jutni és befolyást szeretne gyakorolni, akkor azt regionálisan nagyon koncentráltan kell megtennie, vagy a két nagy párt berkein belül kell próbálkozni. Előbbire példa a skót szeparatizmus, mely az SNP fényes győzelmével és a Brexit bekövetkeztével reális közelségbe került ahhoz, hogy Skóciát kirobbantsa az Egyesült Királyságból. Az utóbbira pedig példa a xxi. századi populizmus, amely Boris Johnsonnal az egész országot robbantja ki Európából és a  világpiacról. Most a választási kampányban és a kormány körül is egyre nagyobb számban tűntek fel “az idők szavát jobban meghallók”, miközben a hagyományos konzervatív párt – az amerikai republikánusokhoz hasonlóan – jobban teszi, ha kiszolgálja az új vezetést. Értékek helyett jönnek a pillanatnyi érdekek, szövetségek helyett az állandó taktikázás.

Skócia megy, mi marad?

Amit szabad az angoloknak, azt miért ne szabadna a skótoknak? Az SNP valóban megnyerte Skóciát, a mandátumok majdnem nyolcvan százalékával, és Nicola Sturgeon nem csinált titkot abból, hogy ha úgy alakul újra kiharcolja a függetlenségi népszavazást és valahogy megpróbálja Skóciát saját jogon visszavinni az EU-ba. (A maradáspártiak majd Skóciába migrálhatnak.) Az angolok ezt majd nem akarják, kicsit el fog mérgesedni a helyzet, aztán majd csak lesz valahogy. Például úgy, hogy ki fognak lépni az Egyesült Királyságból. Felkészül: Észak Írország, ahol hasonló lesz a helyzet, azzal a különbséggel, hogy tudható, hogy ott ehhez vér is fog folyni.

Nem az van, amit látsz!

Ha a brit közvéleményt balközép vagy liberális sajtón keresztül nézted eddig, esetleg olyan magyar sajtóból tájékozódtál, amelyik innen hordja haza az anyagot, akkor könnyen lehetett olyan érzésed, hogy a britek már rég kijózanodtak a brexit őrületből, csak a legelvetemültebb idióták hajtják még a a kilépéspárti mantrát, akiknek Nigel Farage a kabalafigurája. Különböző közvéleménykutatások minimum óvatosságra intettek volna, ha néztél volna ilyeneket, ezek alapján mondjuk megfordult az arány a 52-48-ról, esetleg maradásbáriak lehetnek úgy 55%-nyian, ami azért nagyon messze van a kijózanodástól. Ha a pártok népszerűségét is a brexit szemüvegen keresztül nézted volna, akkor sokkal komolyabb jelzést is kaphattál volna:

Uk2022polling15average

nyáron lett volna izgalmas a szavazás

Ebből a képből tisztán látszik, hogy amikor az idén tavasszal elmaradt a brexit és a konzervatívok estek-keltek a parlamentben a kilépési szerződés többszöri leszavazásával és ennek nyomán népszerűségük hanyatlani kezdett, nem a Munkáspárt profitált ebből, hanem a Brexit-párt, és amint Boris átvette a hatalmat a pártban ez a tendencia szépen meg is fordult.

Ez pedig világosan mutatja, hogy a maradáspártiak nem rendelkeztek világos képviselettel, a LibDem-re még így is sokaknak ciki szavazni, a Munkáspárt meg össze-vissza maszatolt ezügyben végig, így pedig nem lehet nyerni. Talán lehetett volna, ha erről megint népszavazást írnak ki, de a Brexit eddig is a pártpolitikai helyezkedésről szólt, most is arra akarták használni. Ez viszont előrevetíti a következő kérdést:

Van-e élet a brexit után?

king borisEz egy single-issue választás volt, azaz a mostani parlamenti voksolást a brexit döntötte el. Erről szólt a kampány, hiába próbált a Munkáspárt beledobni egy igéretcunamit, államosításokról meg ingyen internetről, az pont senkit sem érdekelt. Így viszont nem sok fogalmunk lehet arról, hogy mi lesz a Brexit után. Ha nincs újabb földindulás, ez a kormány most öt évig kormányoz, és bár nem hiszem, hogy be tudnák tartani az igéretüket a januári kilépés után az év végéig megszülető kereskedelmi megállapodásról az EU-val, de hát a Brexiten túl is lenne dolog bőven. Csak éppen senki nem tudja, hogy mégis mi lesz az, és milyen irányba megy. Boris Johnsonról mindenki tudja, hogy egy szavát sem lehet elhinni, úgyhogy a kampány során tett igéretek semmit nem számítanak. Borist nem érdekli semmi, nincsenek elvei vagy hosszú távú tervei azon kívül persze, hogy ő akar maradni a miniszterelnök. Mindenáron, sokáig.

Ilyen a demokrácia?

Ilyen. A nép nem dönt bölcsen, mert nem ért hozzá, de nem is választ bölcs vezetőket, mert a bölcsekben már nem bízik. A bölcs vezetők ugyanis maguktól eltelve vezetgették őket bele egy jó nagy válságba, meg egy csomó kicsibe, felesleges háborúkba, és olyan komplikált nemzetközi rendszerekbe, amiket már maguk sem értettek. Közben nagyon komoly arccal magyaráznak stabilitásról, de fogalmuk sincs mit kellene kezdeniük a mostani korszakváltással. Ezért a nép bölcsen bolondokat választ, azok pont ugyanúgy jók mindenre, mint semmire.

jolly joker 2

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s