Néplélek

Mit is mondhatnék? Tényleg nagy szarban vagyunk. Veszély fenyeget már megint, ezzel van tele a független sajtó, a blogszcéna, a facebookos megmondók fala, mert a Fidesz célbavette a cigányságot, a rabokat, rajtuk keresztül pedig a bíróságok megmaradt függetlenségét, a jogászok és úgy általában az igazságszolgáltatás tekintélyét, és ha ez nem volna elég, egy önjelölt társadalomfilozófus-fitneszguru beszólt a nőknek. Hirtelen nem is tudjuk, melyiken háborodjunk fel jobban.

Mi tényleg tök hülyék vagyunk!

Talán itt be is fejezhetném a posztot, elmondtam mindent, köszönöm a figyelmet.

Mindazonáltal kifejtem, miért gondolom ezt, hátha van olyan mazochista, aki nem csak azt élvezi, ha lehülyézik, de azt is, ha meg is magyarázzák, miért az. Századszor is.

Mert miről is szól az orbáni propagandagépezet csodagyerekének agyszüleménye? A menekültek után olyan kiszolgáltatott, védekezésre és érdekérvényesítésre képtelen csoportokat állít célkeresztbe, akiket az előítéletek, az irigység és primitív bosszúvágy miatt könnyű közutálat tárgyává tenni, hiszen a köz már eleve utálja őket. Akiket éppen ezért demokrataként lehetetlen megvédeni. Magyarázhatsz bármit jogállamiságról, mindenkire egyformán érvényes törvényekről, az egybites állami propaganda szerint, aki kiáll a gyöngyöspatai romák vagy az elitéltek kártérítéséért, az a naplopó, büdös cigányok és gyilkosok milliomossá tételét akarja elérni a rendes magyar emberek rovására. Ráadásul mindezt kufárkodó, gyanús (sorosista) ügyvédek és a nép igazságérzetét régóta figyelmen kívül hagyó bírók útján. Ezért kell, hogy olyan ember vezesse az országot, aki a rendes magyarokat megvédi ettől, akire nem kell, hogy törvények vonatkozzanak, mert jobb ő, mint bármilyen törvény.

De miért félünk ettől? Mert azt hisszük, vagy úgy tudjuk, hogy ez hatásos lesz. Hogy Magyarországon sokkal több ember dől be ennek, mint ahányan ma a Fideszre szavaznának, hogy a gátlástalan populizmus igenis nyerő lehet, ők megint szavazókat szereznek majd. Azt gondoljuk, hogy az adekvát válaszok túl bonyolultak, túl sok bennük az idegen szó az egyszeri választónak, az egyszerű válaszok viszont ugyanilyen populisták.

Nem magyar specialitás ez, minden populista ugyanezt a nótát remixeli Donald Trumptól Boris Johnsonig.

Hogy jön ide az általam néven nevezni nem kívánt fitnesztudós-celebritás megszólalása? Nos, ha nem lenne tiltólistán a genderszak, a karkörzés és az élelmiszervegyipar mestere ott kellene, hogy katedrát kapjon. Bár az elmúlt héten úgy tűnt, hogy a kinyilatkoztatás és a rá érkezett reakciók nagyjából úgy írhatók le, hogy a szellemi fekete lyuk mellett még egy zseblámpa is világítótoronynak látszik, ezért csábító a fickót bunkóseggfejezni. Meg persze, az is igaz, hogy magára valamit is adó magyar infuenszer egyszerűen nem hagyhat ki egy ennyire klikkpozitív alkalmat, hogy magának némi forgalmat generáljon, felháborodásuk vagy ostoba, vagy nagyon is kiszámított üzleti műfelháborodás. De valójában az a helyzet, hogy itt a népi dzsendertudós jelentkezett be a tudományos fokozatért. Az amit mondott, ugyanis nem más, mint a nők kívánatos társadalmi szerepének egy nem túl szabatos megfogalmazása, miszerint a feleség feladata és felelőssége(!), hogy urának a (média és a pornóipar által befolyásolt) szexuális elvárásait teljesítse, természetesen a meleg vacsora, a vasalt ing, a hideg sör, és a jól nevelt gyerekek biztosítása mellett, után és közben.

Nem áll ez olyan messze a hivatalos kormányideológiától, mely a magyar szaporaság elmaradását az elfajzó, dzsenderideologizált vagy globális manipulációk áldozatává vált magyar nők bűnének állítja be. Nem azért tagadják ők a dzsender létezését, mert nem hiszik, hogy van, csak egyszerűbb úgy küzdeni a liberális métely ellen, ha megbélyegezzük azt, aki hallott róla. Már hogy a bánatba ne lennének társadalmi nemek! Persze, hogy vannak, de a kormány szerint jobb lenne, ha ezek úgy maradnának, ahogy az egységsugarú Fidesz szavazónak a legkényelmesebb. Pénz számolva, asszony verve.

És a reakció ezért olyan heves: azt hisszük, úgy tudjuk, hogy a magyar férfiak (és nők!) igen nagy százaléka vevő erre a hülyeségre. És az egyszerűséggel, primitívséggel szemben megint hiába beszélsz kölcsönösségről, érzelmi érettségről, szociológiáról, pszichológiáról, testszégyenítésről, mikor a célközönségnek gondjai vannak a többszörösen összetett mondatok értelmezésével. Attól félünk, hogy túl sok ember képtelen túllépni a “Hát mekkora segged lett má’, anyukám! Még szép, hogy félrekúrnék.” axiomán, legfeljebb képtelen ezt olyan szépen megfogalmazni, mint az említett híresség.

Attól ijedtünk meg ennyire, hogy a nép egyszerűen bunkó.

Ez itt a vak komondorok, a hétköznapi rasszizmus, az idegengyűlölet, trükközés és korrupció földje, és a kormánynak eszében sincs változtatni ezen. Három választást nyert meg zsinórban azzal, hogy erre játszott, nem most fogja abbahagyni.

De ebben nincs semmi meglepő.

Meglepő talán az a műfelháborodás, hogy rácsodálkozunk erre. Hogy meglepődünk azon, hogy egy faszi, aki milliárdokat keresett a túlsúlyosak megbélyegzéséből, újfent megbélyegzi a túlsúlyosokat. Hogy egy populista kormány populizmust használ a demokrácia leépítésére és a számonkérhető paragrafusok és valódi népjólét helyett megfoghatatlan érzelmeket és mítoszokat gyárt.

A profit pedig nem hazudik, a fitnesztermek tele vannak, a független színházak meg tönkremennek. A kultúráért tüntetőknek be lehet szólni, hogy ha van pénzük színházjegyre úgy, hogy hó végén nem kell száraz zsömlét enni, akkor nem igazi magyarok, de a tízalkalmas kondibérlet meg a fehérjepor nehogymá’ luxus legyen. És ne legyen kétségünk, ha ebben az országban a többség hinne az emberi méltóságban, az egyéni szabadságjogokban és a jog uralmában, akkor a mostani miniszterelnök lenne a legnagyobb liberális a világon. Tudjuk, mert volt, hogy megpróbálta, de rájött, hogy mi a matek.

De miért meglepő ez?

Azért, mert elhittük, hogy a világ valamikor jobb hely lett. Bezárkóztunk internetes véleménybuborékjainkba, követőket gyűjtöttünk, letiltottunk mindent és mindenkit, akinek a véleménye nem tetszett, és elhittük, hogy ha magunk köré gyűjtjük a hasonszőrűeket, akkor a többiek nem is léteznek. Vagy ha léteznek, kevesen vannak. Vagy ha sokan vannak, akkor buták, nem érik fel ésszel a mi igazságunkat, de a kinyilatkoztatásainkból majd megtanulják, merre van az arra. Nem meglepő módon ők is ezt tették, és ők is azt gondolják, mi nem számítunk. Pedig a világ nem változott, az emberek semmivel sem tudják jobban tolerálni a különbözőséget, éppen csak új módszerekkel állítják elő az akolmeleget.

emberek 2

Megváltozhat-e a világ egyáltalán?

Hát úgy biztosan nem, hogy mint én, egy világmegváltó posztban lebunkóparasztozod a többieket. Ha úgy teszel, mintha a sötétség, a korlátoltság és a gonoszság nem létezne, akkor ugyan jó szolgálatot teszel saját lelki egészségednek, de becsapod magad és alig változtatsz valamin. Ha megpróbálsz legalább magad körül jót tenni másokkal, felvállalod a vesztes csatát is, legalább az illúziód megvan, hogy tettél valamit. Ha abban méred magad, hogy lehetőségeidhez, tehetségedhez képest mennyit tettél, és nem abban, hogy mennyire nem ér semmit a nagy egész szempontjából, talán nem is borulsz meg.

emberek 3A legfontosabb viszont, hogy ne dőlj be a baromi nagy önbecsapásoknak, mint az internetes szájkarate, az úgynevezett influenszerkedés, a véleményvezérkedés meg az okoskodó blogírás. Lehet, hogy azt hiszed, hogy jó szóval neveled a világot, de valójában saját buborékodat fújod. A virtuális világ semmivel nem közvetít jobban gondolatot, mint a valódi, ahol pedig szintén kerülöd a tőled nagyon különbözőket. Virtuálisan sem költözöl be egy cigánytelepre, se börtönbe, se nem csetelsz milliárdosokkal vagy elméleti fizikusokkal, politikusokkal, csak olyanokkal, akik többé kevésbé olyanok, mint te.

A helyzet kulcsa az, amit marketingül “kiválasztási effektusnak” hívnak. A Google és Facebook azért keres csilliárdokat percenként, mert tökélyre fejlesztette, hogy olyan cuccok reklámjait tegye eléd, amik amúgy is érdekelnek. Ezért figyelik minden mozdulatodat, hallgatnak le, mérik a pulzusod és követik a szemed mozgását. Így a hirdető nem fizet azért, hogy olyanoknak mutatkozzon be, akiknek még nem jutott eszükbe, hogy ilyen cuccot vegyenek, tehát sokkal többet fizet a reklámért. És ami a reklámoknál működik, működik máshol is. Az interneten ugyanígy mérik a virtuális valóságot is, ismerőseidet, híreidet, szórakozásodat. Ettől addiktív a rendszer, mint egy kábítószer, mert elhiteti veled, hogy a világ majdnem olyan, mint amilyennek szeretnéd. És ha ebben influenszerkedsz, olyanokat győzködsz igazadról, akik nagyjából úgyis egyetértenének veled, megkapod az instant sikerélményt, bekövetnek, szivecskéznek, te meg elhiszed, hogy okosabb vagy mindenkinél. És miközben azt hiszed, kicsit csak jobbá tetted a világot, közben tovább ástad az árkot a világ bármelyik két fele között. Mert úgy beszélsz meggyőzés címén, ahogy azok értik, akik amúgy is értik. A többiek hülye bunkók, ostoba gyökerek, nem megváltoztathatók, akikre kár is időt pazarolni. Őket szidni jó, mert a közös ellenfél összetartóbbá teszi a csapatot.

Meggyőzni egy kövér embert arról, hogy a testszégyenítés rossz? Ez azért nem akkora kihívás. Mi lenne, ha azokat próbálnánk meggyőzni, akik maguk is gyakran szégyenítenek meg másokat? Persze ehhez érteni is kellene valamihez, mondjuk ahhoz, hogy hogyan gondolkodnak a mások. És bátornak lenni, százszor beveretni a pofánkat. Nem virtuálisan, hanem igaziból. Mert meggyőzni virtuálisan nem lehet azt, aki nem a te buborékodban van, akit nem látsz, nem ismersz, nem értesz. Ő se lát belőled semmit, csak a nagy pofádat, ahogy az anyját szidod. Meg akarnád győzni? Ahhoz oda kellene menni. És tudni ott is veszíteni. Mert enélkül esély sincs arra, hogy valóban nyerj. Ezért ezerszer nagyobb hős egy éhbérért tanító pedagógus, egy szocmunkás, egy önkéntes, mint a százezer követővel rendelkező influenszer a szponzorkocsijában. Vagy a hülye blogger a laktózmentes-édesítőszeres kappucsínója mellett.

Az igazi világ nem itt van. A nép lelke sem itt van.

Viszont nemsokára itt az igazi világvége. Jön mindjárt egy kiadós háború, vagy valami járvány, vagy ideér a környezetpusztulás és szomjan halunk. Az emberiség pedig, bár számos módszert kitalált arra, hogy képes legyen nagy tömegben békésen és boldogan együtt élni, mégis úgy dönt mindig, hogy inkább szenvedést okoz magának minden lehetséges alkalommal. Ha eljön az utolsó napunk, nem összekapaszkodva nézzük majd az utolsó naplementét, hanem összeverekedünk az utolsó napszemüvegért. És az utolsó napszemüveges szelfiért.

explosion 2

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s