De most tényleg, ki szereti a turistákat? Még a turisták se szeretik a többi turistát. Én például nagyon nem szerettem őket tavaly nyáron, mikor a szemerkélő esőben két és fél órát álltam sorba, hogy bejussak a gyerekkel a Westminster apátságba. És ez egy jobb nap volt, ha nem esik többen vannak, többet kell sorakozni. Gondolom nem mondok újdonságot, ha mostanában utazgatsz úgynevezett turista célpontokba, tudod, hogy mindenütt ez van. Tömegnyomor, sorbanállás, csökkentett élvezeti érték. Aki ügyes, próbálkozik. Szezonon kívül utazik, új helyeken próbálkozik, de a jó helyek híre az internetnek hála fénysebességgel terjed, és ami tavaly még kies volt, idén már forgalmas, jövőre meg már felejtsd el kategória. Amit meg nem szabad kihagyni, azt láthatólag nem hagyja ki senki.

Miért szívatjuk magunkat?

Ma a világban az az általánosan elfogadott alapigazság, hogy az idegenforgalom jó dolog. Annyira leegyszerűsítve, amennyire csak lehet, se körülmények, se arányok, se semmi. A turista pénzt hoz, munkát ad, pörgeti a GDP-t. Ha nem lenne, ki kellene találni. Sok helyen ráadásul olyasmit adnak el a turistának, ami ingyen van. Szép táj, jó levegő, vízpart, régi házak, ilyesmi. Ilyen esetekben az infrastruktúra csak a ráépülő szálloda és vendéglátás, kb. mintha csak a pénztárgépet kellene megvenni. De a verseny erős, és ahol nincs magától vonzerő, ott csinálni kell. Múzeumok, autóversenypályák, vidámparkok vagy éppen a egy kilátó a semmi közepén. Mindenből is meg kell próbálni pénzt csinálni, közben pedig hajtogatni:

a turizmus jó!

Amióta az ipar meg a mezőgazdaság nem igényel annyi szorgos kezet, megmentőként tekintünk a szolgáltató szektorra. Ma ez állítja elő az európai uniós GDP 70%-át, ezen belül a turizmus részaránya a GDP-hez országonként igen eltérő, mint a mellékelt ábra is mutatja:

A turizmus részaránya a GDP-hez képest. (Forrás Knoema)

Kiugró értékekkel nem meglepő módon a görögök és a horvátok büszkélkedhetnek ahol a turizmus bevételei a GDP 20% körül vannak, a spanyolok és az olaszok is erősek 13-15% között, mi a 8,5 százalékunkkal a középmezőnyben vagyunk. Nem jó, de nem is tragikus. Ráadásul az arányt növekvő GDP mellet még kicsit javítjuk is.

Mégis, mi a baj ezzel?

Az egy dolog, hogy turistaként egyre kevesebb ingert érzek arra, hogy időmet sorbanállással, mások kerülgetésével töltsem olyan helyeken, ahol egy szokásos családi fotót a már esélyem sincs lőni, ha nem akarom Fujisawa úr és Frau Fischer családját is nézegetni a hártalévő 20-25 évben. Aztán kicsit az is zavar, hogy turistaként irtózatosan szennyezem a környezetet. Mert hát a kormányok, abbéli igyekezetükben, hogy gerjesszék a forgalmat, nyílt és burkolt támogatásokat adnak a szektornak, mert az alapigazság szerint, hogy jó az, ha az emberek sokat utazgatnak. Ezért nem adózik a repülők üzemanyaga úgy mint a benzin, pedig a füstje károsabb. Ezért lazább az AirB’n’B jövedelmek adóztatása, és vannak direkt támogatások a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére.

ne vedd el előlem a napot!

Jó az, ha nagyon olcsó a repülés, mert akkor a légitársaságok sok repülőt vásárolnak, a sok utas sok szálláshelyet foglal, étteremben eszik, jegyet vesz mindenre, sokat költ, abból sokan élnek jól, és akik jól élnek szintén utazni akarnak majd. Hogy egy kicsit kiszakadjanak a taposómalomból, hogy ők is jól érezzék magukat egy kicsit. Máshol.

És mi a helyzet azokkal, akik efféle turistás helyen élnének? Mert mondjuk oda születtek. Vagy ott vettek házat, mert pár éve, amíg nem jöttek a turisták, az éppen szép volt és nyugis, tudod, jó levegő, szép táj, vízpart, régi épületek. Most meg dugó, szemét, zaj és rengeteg ember, akinek néhány napja van rá, hogy egész évi mulatságadagját kiélvezze. Sokat segít a helyzet elviselésében, ha te vagy a helyi kocsmáros, szállodás, de ha csak ezeknek a munkavállalója is. Mert akkor legalább a megélhetésedet biztosítják a turisták, úgy meg mégiscsak könnyebb, mintha ugyanekkora mennyiségű szívást ingyen kéne elviselni. És ezzel el is jutottunk egy sarkalatos kérdéshez:

hol a pénz?

nem pont ilyen volt a prospektusban?

A turizmusból származó bevételek jelentős része egyszerűen meg sem jelenik a célállomáson. Ilyenek az utazás, utazásszervezés bevételei, amelyek különböző közlekedési cégeknél és utazási irodáknál landolnak. A booking.com és az AirB’n’B sokat tett ez utóbbiak kinyírása érdekében, de nyilván ők sem ingyen dolgoznak, ahol erős a verseny az ő jutalékaik is magasak. A booking.com, mint az egyik legnépszerűbb szállásfoglaló oldal 2018-ban 14,5 millárd dollár bevételt ért el, az AirB’n’B 3,8 milliárdot. A Ryanair, mindannyiunk gyűlölt légitársasága is 7,7 milliárd euró bevételre tett szert az utasok sanyargatásából és természetesen nyereséges, az öldöklő verseny ellenére is. Sorolhatnám, de józan paraszti ésszel is kikövetkeztethető, hogy a turisták által költendő pénz legalább fele már azelőtt gazdára talált, mielőtt ők megérkeztek volna.

A turisták költéseinek másik része, ami nem képez bevételt helyben, azok a központi adók és illetékek. Az ÁFA viszonylag egyszerű eset, de ha végignézzük az értéklánc elemeit, láthatjuk, hogy az utazásban részt vevő cégek döntő többsége nem a célállomáson bejegyzett, vagy telephelyet működtető vállalkozás, így nyereségadójuk, ha van, helyi adójuk, máshol keletkeztet bevételt. Így tényleg csak a helyi szállodás, éttermes, kocsmáros és ezek munkavállalói maradnak, akik helyben adóznak, van némi idegenforgalmi adó is, de Magyarország még ebben is sajátos helyzetben van, hiszen az önkormányzatok önálló bevételszerzési lehetőségeit a mindenkori kormányok folyamatosan szűkítik, régóta nem jár már személyi jövedelemadó sem, és a feladatelvonásokkal a további központosítás most még új lendületet is vett. Nálunk az a jó, ha mindenki a központi kormányzattól függ, ő építtet infrastruktúrát ha akar, működtet közlekedést ha akar, tart fenn intézményt, ha akar. A helyi önkormányzat így még inkább ki akar használni minden lehetőséget, még akkor is, ha esetleges bevételei nincsenek arányban a helyben keletkező károkkal és fejlesztési igényekkel. De közben minden érintett hajtogatja a mantrát: a turizmus mindentől függetlenül jó!

és a jóból sosem elég!

népek tengere

Velence példáját azért mindenki ismeri, csak hát Velence az ott van, mi meg ugye itt, és hát évi huszonötmillió turistát mi többnyire csak képen látjuk. A bevételt meg irigyeljük. Ezzel együtt ott most bevezetnek még 11 dollár belépti díjat az idegenforgalmi adón felül, mert elegük van az egy napra érkező csóró turistákból. Bruges (8 millió turista) úgy döntött, limitálja a turistahajók számát, ugyanezt tervezi Mallorca is (10 millió turista). Barcelonában (30 millió turista) megtiltották az új hotelek építését. Amszterdam (19 millió turista) is bedurvít, nem nyílhat új hotel, új szuvenírbolt, emelik az idegenforgalmi adót, és jövő évtől nincsenek csoportos túrák a vörös lámpás negyedbe. De hát ezek mind csillagászati számok. Naná, hogy kiakadnak. Van, akinek semmi sem elég jó. De van, ahol már egymillió turista miatt is hisztiznek. Az ausztriai Halstattban például. Mondjuk ott ez az egymillió turista kb 800 lakosra jut, de hát maguknak köszönhetik, miért laknak olyan helyen, ami ennyire hasonlít egy Disney rajzfilm képzeletbeli városához? Nem tudják ezek mi a jó?

Bezzeg Budapesten most épp 24 új szálloda épül, a javukat még az idén át is adják.

csókolom, egymillió turista lett, maradhat?

Valamikor az utazgatás úri hóbort volt. Drága és egzotikus. És ez azt is jelentette, hogy nem annyira lehetett rá üzletet építeni. Aztán valakinek az a remek ötlete támadt, hogy ahhoz, hogy sokan élhessenek belőle, sok embernek kellene utazgatni. És nemsokára arra is rájöttek, hogy ehhez az úri hóbortból plebejus hóbortot kell csinálni. Meg lehet ezen sértődni, de érthetitek ahogy akarjátok. Úgy is, hogy van, akinek a Louvre helyett Disneyland kell, és úgy is, hogy a millióforintos karibi hajóút helyett tizenöteurós Ryanairrel megyünk Londonba vagy Amsterdamba, vagy ahova épp van akció. És úgy viselkedünk, mintha nekünk épült volna minden város.

Apropó olcsó repjegy, senki ne mondja nekem, hogy természetes dolog, hogy a repülőjegy Londonig nagyságrendekkel olcsóbb, mint taxival a reptérről a belvárosig. Vagy akár csak egy normál városi taxizás. Mert nem a taxinak használt autók lettek baromi drágák, hanem a repülés olcsó. Nagyon olcsó. Olyan olcsó, hogy a plebejus hóbort szerint megéri Budapestig repülni egy kiadós kocsmázásra. A múltkor egy magyar pár azzal hősködött az interneten, hogy egy hétvége alatt nézte meg Párizst és Barcelonát. Hát persze.

Úgy tűnik, hogy miközben a világ egyes részein már kezdenek problémát látni a mindent elözönlő tömegturizmusban, addig sem a világ gazdasági döntéshozói, sem az ebben üzletet látó vállalkozók nem reagálnak a vészjelzésekre. Pedig a makroadatok elég sokatmondóak, csak hát a statisztika magasságaiból lenézve eltörpülnek a bajok. És hát ott van a kérdés, hogy miből lesz megélhetés, ha kiesnek a turizmus bevételei. Oké, London, Párizs, Amszterdam vagy Budapest tud más gazdaságot is üzemeltetni, biztos fájna a bevételkiesés, de nem halnának éhen. Viszont sok helyen, ahol ez az elsődleges, vagy egyetlen bevételi forrás, ott ez szabály szerűen létkérdés.

szakszóval műtárgy

A turizmus fejlesztésével kapcsolatban még csak most kezdődne a társadalmi vita, amihez sem fórumaink, sem vitakultúránk nincs. Jó példa erre a napokban az országos sajtóban is megjelent és azonnal átpolitizált kérdés a Duna-menti kerékárút fejlesztésről. Néhány éve egy turizmusfejlesztési ötletviharban valaki bedobta, hogy az amúgy szégyenletesen elhanyagolt nemzetközi kerékpárútvonalat, az Eurovelo6-ot a Szentendrei szigeten kellene végigvezetni, és ehhez mindjárt két hidat is kellene rittyenteni a Dunára, mert biztos többen kerékpároznának arra, ha nem kéne a kompra várni. A projekt azért is tűnt jó ötletnek, mert két olyan szigeti kistelepülést is összekötne a parttal, amelyek amúgy autó nélkül meglehetős nehezen elérhetők. Ráadásul Szigetmonostor az M0 híd megépítése óta küzd a neki megígért, de soha meg nem épített hídjáért. Úgy tűnt rengeteg legyet lehet ütni egy csapásra: drága projektből több csurran-cseppen néhány csókosnak, turizmust is fejlesztünk, közlekedési problémát is orvosolunk, mi baj lehet ebből?

Hát például az, hogy nem szántak szinte semmi energiát és időt a helyi lakosság informálására és meggyőzésére. Miért is tették volna? Meg voltak győződve róla, hogy mindenki kitörő lelkesedéssel fogadja a hírt, komoly kifogás nem is lehet. Aztán az új szentendrei testület és polgármester pár héttel a rájuk kiszabott jóváhagyási határidő előtt úgy döntött, mégis inkább konzultálna a lakossággal. Hirtelen hallhatóvá váltak olyan hangok, akik szerint egyáltalán nem jó ötlet egy bazi nagy hidat beleverni a korzó végébe, mert szétveri a tájképet és mert a kedvelt sétaútra bevezet egy “kerékpáros sztrádát”. Új helyszínt javasolnak, amiről előre lehet tudni, hogy egyrészt soha nem kapna engedélyt a Vízművek miatt, akik az ivóvízbázist védik, és óriási kiszúrás lenne a szigetmonostoriakkal, akiknek ez a híd szimplán túl messze lenne gyalog. Persze óriási felháborodás van minden oldalon, a szigetmonostoriak joggal érezhetik, hogy Szentendre megfúrja a hőn áhított hídjukat, a kormányzat fokozta nyomást a határidő erőltetésével és szintén és nem igazán tud ellenállni a kísértésnek, hogy a frissen választott független önkormányzat ellen hangoljon. Pedig simán lehet, hogy ha időben megkérdezik a szentendreieket nagy többséggel elfogadják a javaslatot mert azért azt állítani, hogy ott mindenki híd-ellenes lenne, nem lehet. De hát ezért jó, hogy nincs rendes, reprezentatív közvéleménykutatás, nincs normális kommunikáció, csak hangulatkeltés.

Kicsit kevesebb közfigyelmet kapott, de kicsiben hasonló a helyzet a projekt másik hídjánál Kisorosziban. A tervek szerint ide készülő hidat a környezetvédelmi hatóság a falu közepénél, a Rév utcánál látná szívesen, mert környezetvédelmi meg közlekedési szempontból ez lenne a legegyszerűbb. Apró szépséghibája a dolognak, hogy ez a falu egyetlen Dunára vezető utcáját tenné teljesen tönkre, az árvízi vízszint miatt a hídpálya jó magasan lenne és a lehajtó mélyen benyúlna a kis utcába. Emiatt a tervezett helyszínt a falusiak közül még azok is elutasítják, akik egyébként szeretnék a hidat, és hát sokan vannak olyanok is, akik nem akarják feladni a falu csendjét és nyugalmát adó viszonylagos elszigeteltséget, és nem rajonganak a tájba rondító hídért. Kisoroszi évtizedeken át többé kevésbé elvolt a Dunapartjára érkező, a nomád viszonyokat kedvelő vízi-, kerékpáros-, és autós turistáival és nyaralóival. Az elmúlt néhány évben viszont néhány tudósítás hatására egyik évről a másikra ezrével kezdtek a szigetspiccre járni a “pestiek”, akik nehezen értik meg az árterület-természetvédelmi terület-nincs rendes infrastruktúra összefüggést, forgalmi dugót, szemetet, zajt és kutyaszart hoznak magukkal, viszont bevételt, munkalehetőséget alig. Az önkormányzat pályázati pénzből fejlesztene, de erről szintén nem konzultál a helyiekkel, az álláspontok inkább távolodnak, mint közelednek, és ez visszahat a híd ügyére is, ami még több turistát jelentene.

Nagy különbségek vannak a települések között. Nagyvárosokban, ahol nagy a népsűrűség és a fizetőképes kereslet, ott turizmus nélkül is lehet életképes vállalkozásokat üzemeltetni. Ahol van a közelben nagyváros, ott a kistelepülés jövedelmi viszonyai az ingázók miatt nem tükrözik a helyi lehetőségeket és egy fokkal nagyobb a döntési szabadság, de ez is a települési jelleg megváltozást jelenti, hiszen a hagyományos falu, kisváros is alvóvárossá alakul. Persze lehet ábrándozni a mezőgazdaság és a kisipar újrafelfedezéséről, de ennek realitása kicsi és a trendek nagyon nem ebbe az irányba mutatnak.

Természetesen nem célom, és nem is tudok igazságot tenni ezekben a kérdésekben, így összeírtam néhányat, amikről szerintem jó lenne vitatkozni:

1. Igazságos-e a turizmus (adó-)bevételeinek megoszlása?
2. Ha már a központi költségvetésnek bevételei származnak a turizmusból mondhatja-e a központi kormányzat, hogy infrastrukturális fejlesztésekben előnyben részesíti azokat a településeket, akik a turisták befogadásával hozzájárulnak a központi bevételek növeléséhez? Vagy éppen ellenkezőleg, a központi bevételeket éppen a turizmusból is kimaradók felzárkóztatására kell fordítsa?
3. Ha központi akarat a turizmus fejlesztése, milyen alkalmazkodási vagy érdekérvényesítési lehetőségei lehetnek a helyi lakosoknak?
4. Mi az a gazdasági méret, ameddig egy adott terület vagy település turisztikailag fejleszthető a helyi életviszonyok és a környezeti értékek drasztikus romlása nélkül? Mennyi turista a jó turista? Ki döntse el?
5. Az önkormányzatoknak mi lehet a szerepe? Ha nem rendelkezik saját forrásokkal, mikor jár el jól? Akkor, ha természeti és egyéb erőforrások rendelkezésre bocsátásáért cserébe próbál fejlesztéseket kieszközölni és gazdasági előnyöket szerezni a településnek, vagy akkor, ha megpróbálja kontrollálni, adott esetben akadályozni is a fejlesztést a helyi viszonyok védelmében?

Én magam hiszek abban, hogy gazdasági kérdésekben elsősorban piaci viszonyoknak kellene dönteni, de azt is látom, egyrészt a piac önkorlátozása ritkán működik jól, másrészt, hogy a turizmusfejlesztés kérdésében például az állam sem jobb gazda, ha az érdekek kiegyensúlyozásáról van szó. Ebből szerintem az következik, érdekérvényesítésnek és az érdekképviseletnek kétszeresen nehéz dolga van. Viszont az is egyértelmű, hogy amíg nincs nyílt kommunikáció és a felek nem tisztázzák saját érdekeiket és álláspontjukat, addig csak a zűrzavar is az indulatok növekszenek. Lehet erre példát hozni Budapestről is, ahol évek óta megy a belső hetedik kerület romkocsmái körül a balhé, vagy külföldről ahol hiába várnak a piac önkorlátozására akár környezetvédelmi, akár műemlékvédelmi szempontok szerint. Ami biztosnak látszik, az az, hogy a világ változik. Ami jó volt tegnap, lehet, hogy ma már elfogadhatatlan, amiről azt hittük hasznos, arról kiderült, hogy hasznát bőven ellensúlyozzák káros mellékhatásai. Mindenki fontosabbnak tartja saját szempontjait a többiekénél, és mindenki mástól várja az alkalmazkodást.

Kategóriák:gazdaság

Címkék:Budapest, gazdaság, Kisoroszi, Szentendre, tömegturizmus, természet, turizmus