Nem kell az igazság

Az amerikai szenátus felmentette Donald Trumpot mind a hatalommal való visszaélés, mind az igazságszolgáltatás akadályozása vádpontjai alól. Tette ezt annak ellenére, hogy az eljárás kongresszusi szakaszában bizonyítékok és tanúvallomások sora bizonyította bűnösségét, míg a védelem érvei szépen lassan elfogytak. De a szenátus nem bíróság, hanem politikai testület, amelyik politikai döntést hozott.

nem volt meglepetés.

A szenátusban két fős republikánus többség van, de a felmentéshez a testületnek kétharmados többséggel kellett volna megszavaznia az indítványt, amire valójában a kezdetektől fogva semmi esély nem volt. Miért futottak hát neki a demokraták ennek a fiaskónak mégis? Miért erőltették a vizsgálatot, ha előre tudhatták, hogy nem tudják sikerre vinni?

mit nyerhetek, ha veszítek?

Sok minden vált világossá az eljárás során. Fény derült arra, hogyan működik a Trump adminisztráció, hogyan tekint az elnök a közhivatalnokokra, a diplomáciai testület, a fegyveres erők és a különböző ügynökségek tagjaira. Kiderült az is, hogy az elnök a republikánus pártot is saját politikai akarata végrehajtójának látja, és az is, hogy mára a párt tökéletesen fel is vette ezt a szerepet. Kiderül hogyan torol meg az elnök bármit, amit személyes céljai elárulásának tart. Kiderült, hogy az elnöki hatalom visszaélésszerű használata nem technikai hiba, vagy félreértés volt, mint ahogy a vizsgálat akadályozása sem ügyetlenkedés.

donald-trump-sotuA Republikánus Párt vezetése az eljárás során egyértelműen szembesült azzal, hogy nem játszhat tovább kettős játékot. Nem lehet egyszerre a hagyományos konzervatív értékek őrzője és Trump elnök korrupt, nepotista és elvtelen rendszerének híve. A régebbi elnökök sem voltak tökéletesek, de fontosnak tartották, hogy a republikánus törzsszavazók miatt a képviselők tolják a magasztos dumákat és úgy tegyenek, mintha politikájuk minden lépése valamilyen módon ezen értékek szolgálatában állna. Ebben a bűnvádi eljárásban viszont fekete-fehér bizonyítékok támasztották alá ezek ellenkezőjét és az elnök nem fogadott el mást, csak maximális igazodást. Nem véletlen, hogy a szenátusban végül leszavazták a tanúmeghallgatásokat és a bizonyítási eljárást és lényegében a vád és a védelem beszédei után szavazásra is bocsátották a javaslatot. A republikánus szenátoroknak így is magyarázkodniuk kell majd a médiában, de legalább eljátszhatják, hogy nem hallották, amint a tanúk eskü alatt az elnök ellen vallottak.

Két érvet emelnék ki a védekezésből: az egyik, Alan Derschowitz ügyvéd védőbeszédében hangzott el, miszerint ha az elnök úgy ítéli meg, hogy eljárása az ország érdekét szolgálja, nem vonható érte felelősségre, még akkor sem, ha jogellenesen jár el és történetesen azt gondolja, hogy a nemzeti érdek az ő hatalomban maradása. Magyarul, Trump ugyan elkövette amit a terhére rónak, és ez ugyan bűn is, de mégsem számít, mert ha az elnök újraválasztását szolgálja, akkor mégsem bűn.

Ez olyan nyilvánvalóan erkölcstelen és diktatórikus érvelés, ami minden gondolkodó embernél kiverte a biztosítékot, de szerencsére a szenátoroknak nem kötelező eljátszani a gondolkodót.

A másik érv az volt, hogy ne a politikusok, hanem a választók döntsék el, méltó-e az elnök a pozíciójára. Kis probléma ezzel az érveléssel, hogy az amerikai alkotmány nem véletlenül delegálja a törvényhozásnak a jogot, hogy felelősségre vonja az elnököt. Ha ilyen súlyos vádak esetén is kibújik a szenátus a felelősség alól, akkor mégis mi az ördögnek van?

trump1Másrészről viszont azzal, hogy a párthűség nevében összezártak, és előre látható volt, hogy így lesz, a Demokratáknak nem is hagytak más lehetőséget, minthogy az egész eljárást a kampány szolgálatába állítsák és immár ne csak az elnökről állítsák, hogy méltatlan a vezetésre, de a republikánus pártról úgy egészében. Reményeik szerint ennek következményeként nem csak az elnökválasztásban, de a kongresszusi, szenátusi és tagállami törvényhozások esetében is döntő jelentősége lehet.

Ez pedig azt jelenti, hogy az amerikai politika tovább sodródik a populizmus irányába, a demokratikus intézményrendszer működése kerül zárójelbe a pillanatnyi népszerűség javára.

Mondhatjuk, hogy a republikánus politikusok tizenkilencre lapot kértek, azt gondolván, hogy ha az amerikai közvélemény ennyi kiderült disznóság ellenére is lehet, hogy  újraválasztja Trumpot, akkor valójában tényleg nem érdemes elvekkel és formaságokkal bíbelődni. Emelje fel a kezét, aki szerint ez nem gáz.

mi jön ezután?

Röviden: kampány. A demokratáknak fel van adva a lecke, az egész mindenséget a republikánusok nyakába varrni, minden fórumon kihangsúlyozva elvtelenségüket. A politikai középen ez mindenképp hatásos lehet, bizonyos republikánus törzsszavazókat távol tarthat a szavazástól, és attól függően, hogy ki lesz végül a demokrata jelölt, talán át is szavazhatnak. Kérdés, mennyiben tudja mindezt ellentételezni a populizmus által mozgósított és Trumpot vakon bárhová követő réteg szavazata.

Ugyancsak számítani lehet Trump bosszújára.  Mindenkit megpróbál kicsinálni aki szerinte nem volt lojális, kezdve Mitt Romneyn, Utah állam republikánus szenátorán, az egyetlenen, aki legalább az egyik vádpontban a demokratákkal szavazott lelkiismereti okokra hivatkozva.

A harmadik várható fejlemény, hogy Trump úgy érezheti, neki tényleg bármit szabad. Ha 2016-ban necces dolgai voltak a kampányfinanszírozás körül, az orosz beavatkozás körül, az eltitkolt adóbevallások körül, a külföldi hatalmakkal való furcsa kapcsolatai körül, vagy mint a bűnvádi eljárásban bebizonyosodott, megzsarolt más államokat, hogy eljárásba vonják politikai ellenfeleit, szóval ha mindez gáz volt, akkor most épp ezekre kapott felhatalmazást a szenátustól. Dehogy tanult a leckéből, dehogy kell visszafognia magát! Minek? Hát nem pont most derült ki, hogy sérthetetlen?

Donald Trump

megosztottság

Sokan, főleg a demokratákat nem szívlelők igyekeznek gyorsan megjegyezni, hogy mindez nem számít, Trump népszerűsége rekordszintre ért. Nos valóban, saját magához képest tényleg, de elfogadottsága most is csak 49%. És 45%-ról indult, mikor hivatalba lépett, tehát a botrányok ugyan valóban nem rántották sárba, de hogy szárnyalna? És 50% kifejezetten utálja, bizonytalanok, nem válaszolók szinte nincsenek is. (Barack Obama elfogadottsága 67% is volt egy adott pillanatban, szóval tegyük ezt a szárnyalást egyelőre idézőjelbe)

trump approval

Az erős megosztottság viszont azt jelenti, hogy szoros versenyre lehet számítani. Még nem lehet teljes bizonyossággal tudni, ki lesz Trump demokrata kihívója, mert az ő előválasztásuk még csak most indul és rekordszámú jelöltjük maradt versenyben. De akár igaza is lehet Steve Bannonnek, hogy a jobboldali populizmusra nem a centrum erősödése, hanem egy baloldali populista jelölt lesz a válasz, amennyiben Warrent vagy Sanderst tudjuk annak tekinteni. Ha ez következne, az mindkét párt mérsékeltjeinek  és vezetésének rosszat tenne, és adott esetben hozzájárulhatna a demokratikus intézményrendszer jelentőségének további eróziójához. Persze az általánosan elfogadott világmagyarázat szerint a hagyományos pártok most fizetnek meg a 2008-as világválságért, a globalizáció mellékhatásaiért és azért, mert mindezekre mind a mai napig nem tudtak hiteles válaszokat találni. Gondoljunk bármit is erről a felelősségről, azt azért nem ártana szem előtt tartani, hogy a demokratikus rendszer lebontása vagy eljelentéktelenítése nem sok jóval kecsegtet.

És erre épp most kaptunk bizonyítékot.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s