Olvasom az internetet. Egyrészről figyelem a híreket, másrészt figyelem a reakciókat, a kommenteket. Sokféle véleménybuborékban vagyok benne, hogy többféle világnézetet is lássak, némelyikük nagyon eltér az értékeimtől és vérmérsékletemtől, mások kevésbé, de nem tudom kijátszani az algoritmusokat: szűrt és részben manipulált pillanatképek ezek egy világméretű átalakulás idejéből.

Mert átalakul a világ megint. Nagyon. Tetszik, vagy nem tetszik, de a globalizáció kora, ahogyan eddig ismertük, véget ér, helyette újra itt a globális gyanakvás, ellenségeskedés és egymásnak feszülés időszaka. Még tart az illúzió, hogy ez most egy átmeneti állapot, a háború, a szankciók és a fenyegetőzés, de én (bárcsak tévednék) azt hiszem, Ukrajna megtámadása minőségi változást hozott. Eddig lehetett azt képzelni, hogy véget ért a hidegháború, most már lehet tudni, hogy nem. Nem fog minden pont ugyanúgy folytatódni, ahogy néhány napja abbamaradt.

Képzeljük el, hogy már évek óta tart ez az új hidegháború, újra vasfüggönyök, ideológiai szakadékok szabdalják a bolygót. Hogyan nézünk vissza onnan az elmúlt harminc évre? A béke és prosperitás éveire, amikor a globális kereskedelem kölcsönös hasznai – bár korántsem voltak egyenlőek – az önérdek racionalitása mentén együttműködésre bírták az ideológiailag igencsak különböző országokat. Nosztalgiával? Boldog békeidőknek fogjuk hívni, vagy maradunk a “nyugat halála” narratívánál az után is, hogy a nyugat – ahogy mos ismerjük meghal, és és új alakot ölt. Mit fogunk majd mondani régi-magunkról és arról, hogy az Oroszországgal (és Kínával) folytatott kereskedelem tette lehetővé, hogy ezek a hatalmak fegyverkezzenek és hódítsanak.

Azok az emberek, akik az elmúlt harminc évben szocializálódtak és természetesnek vettek mindent, ami a hidegháborúban elképzelhetetlen volt, hogyan reagálnak majd? Nem mehetsz akárhova, nem vehetsz meg akármit akárkitől, nem mondhatsz neki akármit. Nem csak szigorú állami szabályok korlátozzák a kapcsolatot az “ellenséggel” de a kölcsönös gyanakvás, a félelem, a másikról kialakított torz kép melyet nap mint nap erősít a tömegtájékoztatásnak nevezett propaganda. Itt is és ott is.

Az idősebbeknek ismerős, a fiatalabbak el sem tudják képzelni.

Nyilvánvaló, hogy autokratikus rendszerekben, ahol a nyilvánosság eleve erős kontroll alatt volt eddig is, könnyebb és gyorsabb az átállás, hiszen nagyjából most is ez megy, az oroszok például addig mondogatták népüknek, hogy az ukránok náci ügynökök által megtévesztett nép, amelyik vágyik vissza Oroszország anyácska ölelő karjai közé, míg maguk a stratégák is elhitték és az egész haditervet erre alapozták. Sok millió orosznak meg még mindig ezt mondják.

Mire jó a hidegháború?

Hát először is, helyettesíteni lehet vele egy nagyon forró háborút, ahol naponta ezrek halnak meg. Határozottan előnyös tehát az életben maradás szempontjából. Aztán jó megoldás társadalmi problémák kezelésére, hiszen a közös ellenség összekovácsol, társadalmi csoportokat éppúgy, mint szövetségeseket. Ez természetesen azt is jelenti, hogy jelentősen csökken a tolerancia az ingadozók, az ellenséggel szimpatizálók irányába. A hidegháború, mint minden háború, egyértelműsít, sok kérdésben megszűnik a latolgatás, az egyrészt-másrészt, és helyette van egy egyértelmű igazodási pont. Tudjuk ki az ellenség, tudjuk hogy mi jobbak vagyunk nála, és tudjuk, hogy miért. Hazugság? Persze, de kétségtelenül hasznos. Nem kell megmagyarázni a hadiköltségvetést, a rosszabb életszínvonalat, a rossz minőségű közszolgáltatásokat és leköti egy csomó felesleges ember felesleges energiáját anélkül, hogy tényleg szétbombáznának mindent.

Hát persze, differenciáltan gondolkodni képes, művelt és világlátott embernek büntetés, de tudjuk, hogy ők mindig is kisebbségben voltak.

Pénzt vagy életet!

Oké, a hidegháború is baromi sokba kerül. Szankciók ide, meg oda, elértéktelenedő pénzek, zuhanó árfolyamok, lefoglalt vagy kisajátított vagyonok. Aki most azon izgul, hogy a Sberbankban tartott pénzével mi lesz, vagy hogyan teljesít majd a nyugdíjmegtakarítása, amely részben Oroszországba fektette a pénzt, nincs egyedül. De nem kell még ennyire közvetlen érintettség sem. Zuhan a forint, elszállnak a kamatok és az infláció és szépen berendezett világod összedől a lakáshitellel, a az új kocsival is. Sok milliónyi kisember pénze függ így vagy úgy az oroszokkal (kínaiakkal) folytatott üzleteléstől, és sokuk most szembesül vele, hogy ennek egy része elúszik. A British Petrol (részvényesei) nagyjából 20 milliárd dollárnak intettek búcsút tegnapelőtt és ebben még nincs benne, ha esik a részvényár is. Az energiaipar mellett a külföldi tulajdonú autógyárak is szívnak (Renault-Nissan-Mitsubishi, Volvo, Mercedes) de ezek egyike sem megy tönkre ettől, de azért fájni fog. És igen, ha nem lesz orosz gáz, vagy olaj, az átmenetileg nagyon megdrágítja az életet. A palagáz és olaj kitermelésének felfuttatása elég gyors a hagyományoshoz képest, egy-két év, a kapcsolódó infrastruktúra kiépítése valamivel több, bár az elszaladó árak ezt speciel segíteni fogják, és mivel stratégiai kérdés, lesz rá megoldás is.

Drága lesz? Igen. De sokkal-sokkal olcsóbb, mint egy igazi háború és az utána való újjáépítés.

De nem lehetne, hogy ezt ne az egyszerű emberekkel fizettessék meg? – kérdezik ma világszerte. Mindig mindent a kisember fizet meg. Az igazi háborút, a hidegháborút, a gazdasági válságot békeidőben, az ipari forradalmakat és az igazi forradalmakat is. Szóval nem, nem lehet. Vigasztaljon a tudat, hogy egyszerű emberként nincs is választásod.

Nem lehetne kimaradni belőle? Van ez az illúzió, hogy lemehet úgy egy világégés, vagy egy katasztrófa, de mi valahogy kimaradunk belőle, míg ott ülünk a közepén. Megtartunk minden előnyt, de a hátrányokat majd más viseli. Ilyen nyilvánvalóan nincs. De ha konkrétan arra vonatkozik a kérdés, hogy Magyarország kimaradhat-e ebből, akkor konkrétan az a válasz, hogy nagyon nem. A háború – a hidegháború is – nagyon egyszerű képlet: vagy hozzánk tartozol, vagy az ellenséghez. Orbán Viktor, kényszerből vagy ostobaságból, eljátszotta, hogy nem csak két úr szolgája tud lenni egyszerre, de befolyásolni is tudja a dolgok menetét. Mintha ő mondhatná meg, mennyiért akar gázt venni vagy hány euró támogatást kell kapnunk évente. Eljátszotta, hívei meg elhitték, hogy az EU-nak és Oroszországnak is nagyobb szüksége van Magyarországra, mint Magyarországnak az EU-ra és Oroszországra. Ez békeidőben is csak azért volt tolerálható, mert voltak ennél fontosabb dolgok. Háborúban ez már nem igaz. Itt már nem tolerálja senki a kettős ügynököket. Nem csak azt a balettot, amit Szíjjártó éppen produkál, de az eddigi lépéseink most mind visszaütnek. A letelepedési kötvénnyel EU-ba hozott orosz ügynökök és maffiózók, a “Beruházási Bank” néven Budapest szívében diplomáciai védettséget kapott fedőszerv, a magyar külügy színeiben diplomatáskodó moszkvai diplomás nagykövetek és szakértők. NATO szövetségeseink pontosan tudják, hogy bármilyen információ, amit magyarokkal osztanak meg, az olyan, mintha a Kremlben mesélnék el. Évek óta nem is osztanak meg velünk semmi lényegeset. De orosz “barátaink” akik 2015-ben még előre szóltak Orbánnak a menekültválságról, így adva lehetőséget arra, hogy felépítse magát és kampányát az EU-ban, az ukrán támadásról már nem szóltak és hagyták, hogy hülyét csináljon magából.

Nem, mi ebből nem maradunk ki. Mozgásterünk szinte nincsen, ezért különösen szánalmas ez az utolsó pillanatos próbálkozás az orosz jóindulat megtartására.

Az árulás legeslegfontosabb hozzávalója, a pontos időérzék. Nagyon rajtaveszít az is, aki túl korán ugrik ki, és az is, aki lekési a megfelelő pillanatot. Orbán lehetőségei nagyjából órákban mérhetők, de könnyen lehet, hogy már el is múlt az a pillanat, amikor még nyugaton értékesíteni tudta volna Putyin teljes megtagadását. Minél durvább lesz a beköszöntő hidegháború, annál többet fogunk emiatt veszíteni. És nem, Putyin jóindulata nem fogja ezt kompenzálni, a rezsicsökkentés meg tényleg nem érdekel senkit egy háborúban, és egy gazdaságilag kivéreztetett Oroszországtól amúgy se reméljen jótékonykodást senki. Na nem mintha eddig ő finanszírozta volna nálunk a műsort, ugyebár.

Nem szép új világ, inkább ronda és régi

Utáltad a globalizációt, vagy azt, ahogy távoli országokban élő munkások elveszik azt a munkát, amit amúgy sem szerettél végezni? Szeretni fogod a hidegháborút, de a hidegháború nem fog szeretni téged.

Azt gondolod, hogy az önvédelem olyasmi, amivel nem kell foglalkozni, a védelem jár, és nagyjából ingyen van? Nem fogod szeretni a hidegháborút, és a hidegháború sem fog szeretni téged.

Aggógsz a környezeti lábnyomod miatt és felszólítottad Putyint, hogy háború közben is ügyeljen a kibocsátás fékentartására? Senki soha nem fog téged komolyan venni, és a hidegháború nem fog szeretni téged.

Úgy érzed, hogy a szexuális orientáció szabad megélésének társadalmi korlátai elnyomást és patriarchális dominanciát jelentenek, ami a természetes fejlődés gátja? Esetleg a nemi sztereotípiák nyelvi beágyazottsága miatt vagy frusztrált és szeretnéd, ha minden élő nyelvet gendersemlegessé lehetne átírni egy hét alatt? Nem fogod szeretni a hidegháborút és a hidegháború sem fog szeretni téged.

Azt gondolod, hogy a maszkviselési szabályok, vagy az oltási igazolás személyes szabadságod lábbal tiprása? Azt hiszed, hogy obskúrus összeesküvéselméletek gyártása vagy terjesztése alapjog, és ehhez minden platform köteles hozzájárulni?

Nem fogod szeretni a hidegháborút, de még lehetsz hasznos csavar a gépezetében.

Kategóriák:egy kis hazai, külvilág

Címkék:háború, hidegháború, Kína, Oroszország, Putyin, Ukrajna