Van egy kérdés, ami hosszú hónapok óta nem hagy nyugodni, és jó régen meg akarom írni: mihez kezdjünk azokkal a honfitársainkkal, akik a jelenlegi magyarországi rezsim támogatói, szavazói és lelkes vagy kevésbé lelkes hívei. Mivel nézetem szerint ma Magyarországon önkényuralom van, ahol a törvények és az alkotmány van alárendelve a pártvezetés szándékainak, és ezeknek a szándékoknak nincs politikai korlátja, ezeket az embereket én nem tekintem polgároknak a szó egyetlen értelmében sem. Alattvalók ők, akiket a rendszer így vagy úgy kihasznál, felhasznál, de akik ezt önként és dalolva vállalják, és eszük ágában sincs ezen változtatni. Róluk lesz most szó, illetve arról, amit róluk gondolunk, velük kapcsolatban érzünk.

Mi és ők?

A 2010-es Fidesz győzelem utáni kiábránduláskor az volt a megfejtés, hogy vagyunk mi, a nép, és van ez a gonosz kormány, amelyik csellel és csalással megszerezte a hatalmat. A szavazóik még nem látják, hogy át vannak verve, de majd felébrednek, rájönnek, és akkor minden megváltozik. Ekkor az ellenzékiek mindenáron “tájékoztatni” akarták az országot, abból kiindulva, hogy ha a fideszre szavazók tudnák, mi történik, nem lennének fidesz szavazók. “Szegény hülyék nem tudják, mi van.” Azon túl, hogy ez mennyire lekezelő, ez egy egyszerű és igen kényelmes világkép. Az összes felelősség a kormányé és a gonosz manipulátoroké, mi pedig együtt vagyunk a slamasztikában, ártatlanul, mint a ma született bárány, csak vannak, akik még nem tudnak róla.

Aztán teltek-múltak a kétharmados győzelmek és az emberek szeme sehogyan sem akart felnyílni. Hiába ordítottuk az internetbe, hogy a császár meztelen, milliók csodálták tovább szép, új ruháját. Mondogathattad, hogy ezeket mind-mind megvették két kiló krumplival, de ettől sem lett jobb. Se neked, se nekik. Mondogathattad, hogy a kétharmad nem kétharmad, lejt a pálya, propaganda, választási költségvetés… csak éppen senkit nem érdekelt.

3 060 706 – ennyi listás szavazatot kapott a Fidesz 2022-ben

Így a legutóbbi méretes zakó után többszörös volt a csalódás. Egyrészt a szavazatszámláló bizottságokba küldött ellenzékiek mintha először szembesültek volna a valósággal. Azzal, hogy nem szükséges tömeges csalás ahhoz, hogy a Fidesz győzzön. Azzal, hogy a Budapest áthúzva tábla után nem mindjárt Mordorba érünk, ahol Orkok és Trollok laknak csak, akik se írni se olvasni nem tudnak, viszont gonoszak és rosszindulatúak. És lehet, hogy azzal is, amit Orbán Viktor már réges régen tud: Budapest nélkül simán lehet választást nyerni, vidéki egyéni győzelmek nélkül meg biztosan nem. És talán még azt is észrevették, hogy a legelkötelezettebb Fidesz-szavazók azok, akiket leginkább kihasznál és cserben hagy ez a rendszer, de szép számmal vannak olyan értelmes, okos vidéki Fidesz szavazók is, akiket meg az ellenzék hagy minduntalan cserben.

Ezekből a felismerésekből születhetett volna sokminden. Stratégia, újraépítkezés, új kommunikáció, de ehelyett maradt minden a régiben. Egymás fúrása, fideszes alamizsnán veszekedés, munkakerülés.

Van azonban még egy következmény, aminek szintén messzeható következményei lehetnek. Ez pedig az, hogy mostanra mindenkinek világossá válhatott (volna), hogy a Fidesz uralmához szükséges szavazatok jelentős része olyan emberektől jön, akik ha akarnák, mind megtudhatnák a “valóságot”, hisz szélessávú internet van az irodájukban, az otthonukban és még a zsebükben is. Márpedig, ha ezrével, tízezrével vannak emberek ebben az országban, akik tudnak, de legalábbis tudhatnak arról, mi történik, ráadásul nem két kiló krumpliért árulják a szavazatukat, akkor nem mondhatjuk, hogy semmi felelősségük nincs abban, ami itt történik. Akkor mi nem együtt vagyunk a bajban, hisz a bajt jelentős részben éppen ők okozzák azzal, hogy ezt az önkényuralmat hatalmon tarják, működtetik, kiszolgálják. Ezek az emberek, a szomszédban, a buszon, a munkahelyen, a hivatalban, mind felelősek azért, ami itt történik. Ha kirúgnak néhány tanárt, mert kiálltak az oktatás helyzetének javításáért, sok ezer tanár is felelős érte, hogy ezt megtehetik. Ha egy rendelettel kifosztanak egy önkormányzatot, mert ellenzéki polgármestert választott a település, sok száz önkormányzat képviselője, hivatalnoka, választott vezetője is felelős azért, hogy ezt megtehetik. Ha bezár egy kórházi osztály, mert se orvos, se ápoló nincs már, aki a betegeket ellássa, sokezer orvos, ápoló, és ellátatlan beteg is felelős azért, hogy ez megtörténhetett.

Sorolhatnánk a példákat, amikor a magyar állam szarik a polgáraira mert fontosabb, hogy az a néhány ezer ember ott a húsosfazék közelében mindig jóllakjon és, hogy mindig a miniszterelnöknek legyen igaza. És ezért a helyzetért sokszázezer olyan ember is felelős, akik szolgálatukért nem keresnek milliárdokat, nem írástudatlan ostobák, hogy ne tudhatnák, mi van, és nem is a sátán közvetlen leszármazottai. Ez hogyan lehetséges?

Kezdetben valának az illúziók

A Fidesz hatalomra kerülését követően viszonylag hamar jött a kiábrándulás még azoknál is, akiknek előtte nagyon elege volt a szoci vircsaftból és azt remélték, hogy a Fidesz valamiféle polgári-konzervatív politikát visz majd, besimulva a nagy európai jobbközép pártok kijelölte fősodorba. Ezért cserébe elnézték volna, hogy a húsos fazékhoz legközelebb állók, mint Simicska, kissé felülreprezentálják magukat egynémely tendereken, közbeszerzéseken. Elnézték volna, hogy a hatalomhoz dörgölőző néhány idióta megmondóember és kiérdemesült cirkuszi oroszlán hülyeségeket beszél a tévében, ha közben az ország, a lehetőségeit kihasználva igyekszik felzárkózni gazdaságilag, és olyan, valóban polgári demokratikus környezetet épít ami kedvez az üzletnek, jót tesz a nemzetközi kapcsolatoknak, és nem utolsó sorban az önbecsülésnek. Egyszóval fejlődünk.

Hát nem jött be.

Ebbe a képbe nem nagyon illett bele az intézményesült korrupció legmagasabb foka, ahol a kiválasztott győztes írja a kiírást, a miniszter vagy államtitkár intézi, hogy időben meglegyen a megfelelő rendelet, ami helyreteszi a konkurenciát, nem illett bele az ellenzéki sajtó ellehetetlenítése és az állami propagandagépezet göbbelsi modelje, nem illett bele a választási törvény mókolása, az alkotmánybíróság, a médiahatóság, a számvevőszék, a legfőbb ügyészség beszervezése a miniszterelnöki hivatalba, nem fért bele a civilek elleni hergelés, a norvég alap kivágása rongyos négymilliárd forintért, az LMBTQ óvodásokra való hivatkozás és a sort estig folytathatnánk. Ezek nem egy büszke polgári kormányzat eszközei, hanem egy kisstílű despota eszközei az uralom fenntartására. Hamarosan kiderült azonban, hogy teljesen felesleges ezen fanyalogni. Ez a rendszer ugyanis nem tart igényt a “mértéktartó konzervatív értelmiség” véleményére, támogatására, nincs szüksége tekintélyes tudósok, művészek, autonóm gondolkodók elismerésére, ez a rendszer seggnyalókat és kesztyűbábokat használ, azokat értelmiségieket, akiknek egy olyan fideszes csinovnyik tarthat eligazítást, akit felsőbb utasításra engedtek át az államvizsgán tegnapelőtt.

Mit tehet a “mértéktartó, konzervatív értelmiségi” vagy csak az egyszerű, magát jobboldalinak gondoló úgynevezett polgár miután rájött, hogy felesleges csavar a gépezetben? Nyilván nem fog balliberális ellenzékiekkel szóbaállni, hisz jó magyar szokás szerint jobban utálja őket, mint ördög a tömjénfüstöt. Akkor marad a két szokásos stratégia: beveszi magát valami képzelt elefántcsont toronyba (lemerül, kibekkel, vár a csodára) vagy elkezdi fanyalogva fogyasztani a feltálalt önigazolási hazugságokat. Egyszerűbb embereknek nyilván megfelel a Gyurcsány-Soros-Brüsszel menü, de tudományos fokozattal, nemzetközi kapcsolatrendszerrel, húsz-harminc-negyven, az üzleti élet vagy a tudomány csúcsragadozói közt eltöltött  évvel, ilyen primitív világmagyarázat egyszerűen rangon aluli. Az ilyen embereknek bonyolult összeesküvés elméleteket kell gyártani, nemzetközi konferenciákkal, ahol “a mainstrem által megvetett” külföldi “szakértők” igazolják, hogy a globális elit hogyan tör szegény országunk elpusztítására, kizsákmányolására, felszántására, sóval bevetésére. Innen már csak egy lépés, hogy elfogadjuk az egyetlen megoldást, ami képes ellenálni ennek a veszélynek. “Oké, hogy lopnak, de legalább…” 

Van persze a megalkuvásnak egyszerűbb receptje is.

A pénz.

És itt most nem az osztogatott választási krumpliról van szó, bár az is ide tartozik.

Van valami, amit itthon is inkább csak érzünk, külföldről nézve meg nagyon nem egyszerű megérteni, és ez az, hogy a Fidesz-korrupció, bocsánat, a NER lényége, nem csak az, hogy ezermilliárdok landolnak a miniszerelnöktől közvetlen személyi függésben lévő entitások számláin, hanem az, hogy Magyarországon nem létezhet ellenzéki gazdasági hatalom/önállóság. Szinte semekkora. Nagyvállalkozóként, multinacionális vállalatként, önkormányzatként a sarkos ellenzéki álláspont egyenlő a gazdasági önsorsrontással. Nem csak állami megrendelésektől és támogatásoktól lehet elesni, nem csak a különböző hatóságok vegzálását lehet biztosítani azzal, ha valaki kormánykritikus álláspontot fogalmaz meg, de üzleti partnereket, elvileg nem állami megrendelőket is fel lehet használni a befolyásolásra, végső esetben pedig személyében is meg lehet támadni azokat, akik úgy gondolják, nem tartoznak hálával a miniszterelnöknek azért, mert itt élhetnek. Az, ahogyan Simicskával, Spéder Zoltánnal elbántak annakidején, mikor úgy érezték, gazdasági pozíciók bármire is feljogosítják őket, erős figyelmeztetés volt minden nagyvállalkozónak: ha a saját embereikkel, a legbelső körhöz tartozókkal így bánnak, ne számítson semmi jóra az, aki ki meri nyitni a száját. És a külföldi nagytőkének is többször megmutatták, ebben az országban senki nem keresztezheti a miniszterelnök szándékait, így a Deutsche Telekom is szépen átadta nekik az Origót, hogy az egykori legnagyobb elérésű portálból végül szánalmas propagandacsatorna lehessen, cserébe néhány zsíros állami megbízásért, mert ők megértették az idők szavát, különben sem azért jöttek ide, hogy helyettünk politizáljanak.

Mások nem jártak ennyire jól, és még nagyon nem is kellett pattogniuk ezért. Persze lehet perre menni, ha egy éjjel beterjesztett törvény megfoszt a magyarországi üzleti lehetőségektől és odaadja azt valami nemzeti izének vagy sógor-komának. Meg is lehet nyerni az ilyen pereket egy külföldi bíróságon, majd évek múlva. A súlyos kártérítést majd kifizetik az adófizetők, akik a nevedre se emlékeznek már.

Néhány ilyen eset után nyilvánvaló lett, sokkal kifizetődőbb jóban lenni a hatalommal, de még a politikától messze távolmaradni is, ha az embernek kedves az életformája, fontos neki, hogy munkája, befektetése, vállalkozása ne kerüljön célkeresztbe. Persze vannak olyanok ma is, akik azzal áltatják magukat, hogy egzisztenciájuk független a kormány jóindulatától, de ők többnyire egyszerűen nem elég veszélyesek/érdekesek/gazdagok ahhoz, hogy bárkit is érdekeljen, mit csinálnak.

A pénzért megalkuvás persze nem egy erkölcsi magashegység. Ha reggelente az ember nem a tükörnek háttal akar borotválkozni vagy sminkelni, előbb utóbb kifejleszt magának valami önfelmentő “ideológiát”, ami segít igazolni, miért nem ellenzi, miért támogatja, miért propagálja azt, ami ebben az országban zajlik. Hiszen, ha egyetért a kormánnyal, akkor nem is bocsátotta áruba az elveit.

A Fidesz kormányzás által kínált hazugságok világmagyarázatok számos ilyen fogódzót kínálnak:

• A többség akarata. A Fidesznek “óriási többsége” van, tehát az emberek ezt akarják. Nemcsak, hogy jó érzés a nyertes csapat tagjának lenni, de az ellenzék kimondottan a többségi akarat ellen van, tehát a nemzet ellen.
• A sikeresség önmagában igazolja a teljesítményt. Aki veszít az egy szánalmas lúzer, tehát az ellenzék szánalmas lúzerekből áll, akikre nem lehet rábízni egy ország sorsát. (Lásd még: “ezek legalább tudnak kormányozni”)
• Maradjon magyar kézben. Igaz, hogy ezek lopnak, de ha nem ezek lopnának, akkor a külföldi tőke hazavinné az országot. Mi csak arra kellünk a nyugatnak, hogy kizsákmányoljon minket, mindig ők nyernek, bármilyen megállapodást kötünk, csak kihasználnak minket. Azzal, hogy a Fidesz ellopja a pénzt, gyakorlatilag ezt akadályozza meg.
• Az ország fejlődik. Bezzeg régen nem fejlődött ennyire, mint most. Ha nem a Fidesz lenne, még ennyire se fejlődne.
• Erős az ország ahol egységes az akarat. A Fidesz egységes, nincs benne széthúzás, nem egymással marakodnak, miközben az ellenzék semmiben se tud egyetérteni. Tulajdonképpen az a jó, ha egység van, ezért nem önkény az, ha ellehetetlenítik azt, hogy mindenféle más politikák legyenek. Ha vannak hibák, majd megoldják, nem kell ahhoz semmilyen ellenőrzés, meg külső kontroll, hogy rendbetegyék a dolgokat.
• A másik se jobb. Amikor a Gyurcsányék voltak, akkor is legalább ugyanekkora volt a lopás. Külföldön is van korrupció. A politikus ilyen. A politika ilyen. Ez legalább a mienk.

és így tovább…

Mihez kezdjünk ezekkel az emberekkel?

Ez a poszt nem azért jött létre, hogy az ellenzéknek kéretlen tanácsokat osztogasson arról, hogyan kéne meggyőzni az embereket arról, hogy ilyen-olyan okból vallott hitük, a NER igazságáról, miért hamis. Ha érdekelné őket, kitalálnák. Engem jobban érdekel, hogy hogyan viszonyuljunk azokhoz az embertársainkhoz, akik – szerintünk – hazug okok mentén támogatnak egy rendszert, amely közös hazánkat hosszú időre romlásba taszítja.

Legyen itt három dolog, ami miatt ezt a romlásba taszítást gondolom, és ezek szerintem olyan okok, amikre nem ad felmentést a fentebb felsoroltakból semmi.

1. Magyarország gazdasági fejlődési lehetőségeinek elvesztegetése. Az itt élőknek nincs se ismerete, se élménye azzal kapcsolatban, milyen az, amikor egy ország igazán gyarapszik. Itt az utolsó igazi nagy fejlődés a kiegyezés és 1910 között zajlott, azóta maximum másfél lépés előre, egy vagy kettő hátra történik, ahogy kijön a lapjárás. Mivel igazi fejlődést nem tapasztaltunk, bárki, elhiheti, hogy amit maga körül lát, az fejődés. Épült pár irodaház meg logisztikai központ, lett pár külföldi gyár, van párszáz kilométer részben felesleges autópálya. Ezeket egy igazán fejlődő régió néhány év alatt megcsinálja, közben nekünk 32 év kevés volt ahhoz, hogy a vonat a ferihegyi terminálról behozza az utasokat a Nyugatiba, legyen egy működő elektronikus jegyrendszer a BKK-nál, hogy a MÁV ne késsen naponta 250 órát összesen, hogy a legyenek olyan magyar vállalkozások, amiket jegyeznek a világpiacon, hogy ne azon menjen a versengés, benne vagyunk-e az EU három legszegényebb országában vagy éppen kimaradunk belőle. Mindegy, hány milliárd euró támogatás jött ide az elmúlt húsz évben, ezt olyan gyalázatosan rosszul használtuk fel, hogy ma még mindig ott tartunk, hogy támogatás nélkül nem a további szerény növekedés kerül veszélybe, hanem az egész kóceráj fenntartása és működtetése, amiért most lázasan próbálunk nyakig eladósodni, hogy ennek költségeivel a jövő évtizedet is megterheljük. A korrupció, a töketlenség, az eredményességgel kapcsolatos teljes közöny oda vezetett, hogy Magyarország elvesztegette az évszázad, ha nem az évezred legnagyobb lehetőségét.
2. A külpolitikai megsemmisülés. Magyarország a politikai senkiföldjére kormányozta magát. Az Európai Unió ezer hibája ellenére nem csak gazdasági felzárkózási lehetőséget kínált, hanem politikai emancipációt, kulturális integrációt is. Tudósaink, művészeink, üzletembereink, de még a politikusaink is olyan szabad hozzáférést kaphattak Nyugat Európához, amilyenről az elmúlt ötszáz évben biztosan nem is álmodhattunk. Nem csak arról van szó, hogy ezt a miniszterelnök egyéni ambíciói tönkretették, hanem arról, hogy pozíciónkat idegen érdekek szolgálatában sikerült lenulláznunk, és minden ellenkező állítással szemben ezért az égvilágon semmit nem nyert az ország. Oroszország és Kína hasznos hülyéi voltunk fontos és szimbólikus ügyekben egyaránt rontva az EU és a NATO pozícióit, miközben a tőlük jövő júdáspénzt is csak kölcsönbe kaptuk uzsorakamatra. A magyar diplomácia nemzetközi érdekérvényesítő képessége kimerül a vétóval zsarolásban, miközben nemzetközi fórumokra csak már csak fényképezkedni járunk, még a visegrádi négyek is szeretnének kizárni minket.
3. A jövő felélése a semmiért. Három olyan feladata van egy államnak, amely a polgárok számára a jobb jövőbe vetett hitet fenn tudja tartani. Az egészségügy, hogy tudd, ha úgy alakul, nem fogsz megdögleni egy amúgy elkerülhető, kezelhető, megelőzhető betegségben csak azért, mert a rendszer nem működik. Hogy ne csak a szerencsén múljon, megéred-e az öregkort, hogy ne érezd magad tehetetlennek, mikor szeretteidet szenvedni látod. Az oktatás, hogy a gyerekeid jobb esélyekkel indulhassanak az életben, hogy a gyorsan változó világban is megállhassák a helyüket. A nyugdíjrendszer, hogy egy ledolgozott élet után ne páriaként kelljen élned, hogy a befizetett járulékod ne értéktelenedjen el mikor már nem leszel keresőképes. Ezeket a rendszereket a magyar állam tudatosan elhanyagolta/elszabotálta az elmúlt tizenöt évben. Hány százalékkal lett nagyobb a gazdasági növekedés amiatt, hogy kispórolták a pénzt a közszolgáltatásokból? Hány generáció jövője vált bizonytalanná az elszabotált nyugdíjreform miatt? Ezek évtizedek alatt sem helyreállítható veszteségek. Az elveszett évek magyarok milliói számára végleg elvesztek nincs olyan forgatókönyv, ami alapján ezek visszaadhatók. A rossz oktatás miatt kieső jövőbeni jövedelmek pedig évtizedek múlva is hiányozni fognak az egészségügyből is és a nyugdíjkasszából is. Az ezek miatt kivándorolt magyarok pedig minimum két don-kanyari veszteséget okoznak az országnak és nincs az a babaváró hitel, ami ezt pótolhatná.

Az itt felsorolt dolgok azonban következmények. Következményei egy olyan politikai rendszernek, ahol nincs kontroll az egyszemélyi politikai hatalom felett, ahol fecsegés van, politikai vitának azonban nincs helye, ahol a parlament, az ügyészség, az alkotmánybíróság mind csak díszlet, a kormánytagok, a képviselők, az ellenzék csak statiszták, és ahol politikai hibáknak nincs következménye.

Mert vannak politikai hibák, ilyesmit bármely politikai erő elkövethet, ezek nagyrésze megítélés kérdése, hiszen van úgy, hogy bizonyos dolgokat máshogy látunk, de azért még mindig azonos kereteken belül gondolkodunk, így azért tudunk értelmes vitát folytatni ezekről. Aztán van az, hogy egy politikai erő az alapokat ássa alá, felszámolja, kiüresíti a demokratikus kereteket, és felszámolja az érdemi politikai versenyt. Innentől kezdve én már nem tudok úgy tekinteni rá, mint egy másik, demokratikus pártra. Az önkényuralom és a demokrácia egymást kizáró fogalmak és azok, akik szerint az önkény elfogadható eszköz “egy magasabb cél” érdekében, azokkal nem lehet demokratikus keretek közt vitázni. De, szerintem, ha ez igaz a pártra, vagy a kormányfőre, akkor ez igaz arra a tömegre is, amely ennek a törekvésnek legitimációt ad. Tömegként is, és egyénenként is.

Értem, hogy az ellenzéki pártok ódzkodnak attól, hogy a Fidesz szavazókat megbélyegezzék. Számukra ezek az emberek potenciálisan megtérítendő szavazóbázist jelentenek, legyen ennek bármennyire elméleti az esélye. Én nem vagyok politikus, engem ez nem érdekel, számomra megadatott az a luxus, hogy a saját viszonyaimra úgy értelmezem a kereteket, ahogy akarom, és ha úgy tetszik, erkölcsi kategóriákban gondolkodjak. Számomra azok, akik nem fogadják el a demokratikus rendszert, legyenek kommunisták, fasiszták vagy fideszesek, nem ugyanolyanok, mint én. Azoknak, akiknek fontosabb, hogy a miniszterelnöknek mindig igaza van, mint az, tönkremegy-e az ország, igenis része van abban, hogy bizony tönkremegy. És ez felvet bizonyos kérdéseket.

Ha már eljutottál idáig az olvasásban, tedd meg, hogy reagálsz. Csak két dologra vagyok kiváncsi:

1. Szerinted van-e felelőssége az ország lakóinak abban, ahogyan az ország ma működik?
2. Ha azt gondoljuk, hogy a polgároknak (és alattvalóknak) ha különböző mértékben is, de van ebben felelősségük, hogyan kezeljük eztán egymást? Lehet-e a kölcsönös megvetésen túl tenni valamit, ami segítene ennek az országnak jobb hellyé válni?

Kategóriák:egy kis hazai

Címkék:Fidesz, Magyarország, politika, választás