Szaporodik

Soha nem értettem, mért épp a keresztények pörögnek ennyit a gyerekcsinálás körül. Pont egy olyan vallás hívei, amelynek keletkezésekor kézzelfoghatóan közelinek tűnt a Világvége (még egy kézikönyvet is kiadtak e tárgyban János Jelenései – közkeletűen Apokalipszis címen), ezért aztán nem nagyon bíztatták egymást a szaporodásra.

A világ nagy kérdései (1)

Már korábban is foglalkoztam a kapitalizmus-kritikák kérdésével, sőt az is lehet, hogy lesznek még ezzel kapcsolatban írások, viszont ebben a posztban szeretném valahogy összefoglalni, mi az, ami a jelenkor gazdasági kérdései közül számomra igazán fontos, és továbbra is nyitott. Nem vagyok sem történész, sem filozófus, sem elméleti közgazdász, ezért ez […]