Az megvan, hogy aki népben, nemzetben, bolyban, csordában gondolkodik, az magát magasabb rendűnek érzi annál, aki emberekben?
Persze működik ez visszafelé is. Aki magára nézve lealacsonyítónak érzi, hogy róla csak mint egy valamilyen csoport tagjáról beszélnek, nem pedig csodálatos és megismételhetetlen egyéniségről, az rendesen kiakad, ha terelni akarják.
Lehetne tízezredszerre is élcelődni azon, hogy női princípium, hogy Mária Terézia beteljesítette-e, és I. Erzsébet baleset volt-e, és Teréz milyen alapon nevezi magát anyának, de most nem fogok.
Nem vagyok demográfus, de valamiért azt gondolom, hogy létezik ilyen tudományág, ami mindenféle statisztikai adatokkal meg eseményekkel foglakozik, összefüggéseket tár fel és előrejelzéseket készít. Azt is gondolom, hogy művelői tudományos módszerekkel dolgoznak, publikálnak, vitatkoznak, cáfolnak és igazolnak, meg ilyenek. Egy dolgot nehezen tételezek fel róluk, hogy programot hirdetnének és elvárásokat fogalmaznának meg. Ez ugyanis ilyen politikusi izé, merthogy célokat feltételez és fő célja nem a megállapítás, hanem a befolyásolás.
Szóval akkor van néhány tény, és van néhány szándék.
Tény, hogy a világ súlyosan túlnépesedik. Tény, hogy Magyarország nem. Sokak szerint jobb lenne, ha Magyarországon is nőne a népesség.
Ez utóbbi vélemény és szándék. Indoklásul el szokott hangzani, hogy az elöregedő társadalom súlyos pénzügyi problémákat vet fel. Nem szokott elhangzani, vagy legalábbis akárhol nem, hogy bizonyos társadalmi csoportok népesedésével kevesebb a gond, és az is gond lenne, ha megváltozna a társadalom összetétele. Magyarul, szoktak ezügyben cigányozni is egyesek. Tehát a népesedés valamiféle verseny, és a nagyon elszaporodók a győztesek.
Ezzel szemben tény, hogy a népességrobbanáshoz nem a születésszám növekedése vezetett, hanem a várható átlagos élettartam növekedése, az, hogy több gyerek marad életben és a felnőttek túlélik az ötvenedik születésnapjukat.
Az is tény, hogy ahol ez bekövetkezett, ott az életszínvonal növekedése magával hozta a születésszám visszaesését. Ha tíz gyerekből nem hal meg nyolc, nem kell tízet csinálni. Mert az baromi megerőltető.
Ez az alkalmazkodás azonban csak néhány generáció alatt alakul ki (evolúciós mércével baromi gyorsan), ezért ahol újonnan javul a helyzet (lesz iható víz, megszűnnek a nagy járványok, kezelhetővé válik néhány primitív halálok) ott még egy ideig sok a gyerek, aztán kezd csak csökkenni a szám, így átmenetileg nagy és nagyon fiatal populációk jönnek létre. Átmenetileg.
Oda akarok csak kilyukadni, hogy bármit mondjon is a bajszos meg táncdalénekes, a népességcsökkenés nem feltétlenül természetellenes. A természetellenes a határtalan szaporodás, aminek nincsen más oka, mint mesterséges társadalmi képződmények (országok) egyes spontán csoportjai ehhez (anyagi) érdekeket fűznek. És ezek a partikuláris érdekek legkevésbé veszik figyelembe az emberiség, mint csoport, vagy a Nagy Metafizikai Megoldóképlet céljait.
Szóval aki legközelebb káros individualizmusról, genderőrületről, meg tremészetellenes viselkedésről delirál, az gyorsan kussoljon, vagy magyarázza meg, mire kellenek neki az én gyerekeim.
Kategóriák:egy kis hazai
Egyre inkább terelésnek tűnik, bedobták gumicsont gyanánt a női principium, ill. a szaporodás témát, amíg rágódunk rajta és mire magunkhoz térünk, már csak kapálódzhatunk a rendeleti kormányzás, a teljes diktatúra ellen.
Ha szeretnénk, se fogjuk tudni megírni a véleményünket (net),mert nem lesz hova.
Biztos ami biztos, a sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését is belengette a bajszos.
az igazi konteo az, hogy a sorkatonák is a népesedési politika eszközei 🙂