Olyan rég volt már háború

Vagy nem?

soleimaniHa hiszitek, ha nem, csütörtökön épp Iránról készülő poszthoz gyűjtöttem anyagot, de mivel itt nincs lapzárta, nem írtam meg egyből. Aztán éjjel az amerikaiak megölték Szuleimanit, és hirtelen minden tele lett Iránnal, és persze mindjárt minden a feje tetejére is állt. Azóta nem nagyon van olyan újságolvasó, akinek el kellene magyarázni, ki is volt ő és, hogy az amerikai elnök szerint miért kellett meghalnia. Éppen ezért átírtam az egész posztot, hogy úgymond kontextusba helyezzem a mostani helyzetet és azokat a várható következményeket, melyek mostantól nap mint nap kitöltik majd a híreket.

a háború már régen elkezdődött

Ha valaki azt gondolná, hogy Kaszim Szuleimani meggyilkolása a háború első lépése, téved. Az USA és régióbeli szövetségesei, Izrael és Szaud Arábia már régóta hadat viselnek Irán ellen több fronton is. Egyrész hosszú évek óta kibertámadások zajlanak a felek között, melyek közül legismertebb a stuxnet vírustámadás volt, amely jelentős károkat okozott Irán atomprogramjában és egy időre működésképtelenné tette az urándúsításra használatos centrifugákat. De fizika összecsapások is folyamatosan történtek, ugyanis a Szuleimani által vezetet al Kudsz erők építették fel, fegyverezték fel, pénzelték, hangolták össze a térségben Irán befolyása alatt álló különböző harcoló egységeket a Hezbollahtól a jemeni milíciákig, akikkel Izrael és Szaud Arábia egészen konkrétan hadban állt. És a közhiedelemmel ellentétben nem csak a siíta harcosok tartoztak ide, hiszen a közös ellenség képes áthidalni vallási-ideológiai különbségeket is, így a szunnita Hamasz is számíthatott iráni pénzre és technikára. Mondjon bárki bármit, Irán ebben a háborúban nyerésre állt. Az embargók sújtotta, rendkívül nehéz gazdasági helyzetben lévő ország saját területén kívül fegyverben tartott 280-300 ezer katonát, melyek komoly kihívást jelentettek a világ legdrágább hadseregeinek, és amelyek az elmúlt tíz évben képesek voltak kihasználni minden megingást, minden politikai vákumot és minden gyengeséget és benyomultak mindenhová, ahová lehetett. És ennek a hadjáratnak volt tervezője és szervezője Szuleimani, aki ezt a szövetségi rendszert összefogta és irányította és elérte, hogy a harcok nem Irán határain belül, hanem az ellenséggel határos szövetségeseik területén, vagy éppenséggel az ellenség területén történjenek.

suleimani nasrallah khameini

Ali Khamenei, Irán Legfőbb vezetője, Hassan Nasrallah, a Hezbollah vezetője és Suleimani a Kudsz parancsnoka

Oké, értjük, hogy Szuleimani tábornok az ellenség komoly értéket képviselő vezetője, de mégiscsak egy szuverén állam második legfontosabb politikai tényezője. Ha figyelmen kívül hagyjuk is a nemzetközi jog vagy akárcsak az USA jogrendjének súlyos megsértését, felvetődik a kérdés,

miért őt és miért most?

A választ két oldalról közelíthetjük meg, egyfelől az iráni beloplitika irányából, másfelől a nemzetközi helyzet, Irán által jelentett kockázat szempontjából.

Iránban

iran protests 1a belső feszültség az elmúlt hónapokban nagyon régóta nem látott szintre nőtt. A nemzetközi szankciók sújtotta országban a lakosság széles rétegeinek okoz gondot a megélhetés és úgy tűnik, ez a feszültség a rendszerrel szembeni elégedetlenséghez vezethet. Amikor aztán tavaly november 15.-én bejelentették az üzemanyagárak drasztikus emelését (16 gallonig 50%, afölött 300%) az irániak milliói kezdtek demonstrációkba. De még egy olyan országban is, ahol a tüntetéseknek gazdag hagyománya van, és még komoly elnyomás idején és súlyos retorziók köckázata mellett is gyakoriak voltak a demonstrációk, váratlan volt az az erőszakhullám, ami a mostani tüntetéseket jellemezte. Nem csak a demonstrálók ragadtak fegyvert, de a Forradalmi Gárda egységei is, volt, ahol tankokat és géppuskákat vetettek be a demonstrálók ellen, és több száz, egyes becslések szerint akár ezer főt is meghaladja az áldozatok száma, mivel a mai napig kerülnek elő áldozatok tavakból, folyókból és árkokból. Ráadásul nem csak vaktában a tömegbe lőttek a kivezényelt erők, hanem mesterlövészek háztetőkről lövöldöztek civilekre, a legtöbb áldozatot szabály szerűen kivégezték.

iran protests 2Úgy tűnik, hogy az Iszlám Forradalmi Gárda, mely eddig a terrort exportálta, most, elsősorban Szíriában szerzett tapasztalatait itthon hasznostva a terror importjába fogott. Ugyanazok a módszerek, ugyanazok az elkövetők.

Ezt a helyzetet értékelhették úgy Washingtonban, hogy a szankciók elérték céljukat, az iráni nép a rezsim ellen fordulhat, a helyzet soha korábban nem volt ennyire alkalmas egy jól irányztott csapásra.

Van itt azonban még valami, ami nyilván nem kerülte el a CIA figyelmét. Mégpedig az, hogy a belpolitikai feszültséget az iráni rezsim különböző erői is megpróbálják pozíciószerzésre használni. A Forradalmi Gárda, amelynek saját propagandahálózata van, még rá is játszott az elégedetlenségre, meglepő módon bemutatva azokat a végső elkeseredésükben demonstrálókat, akik éheznek és reményüket vesztették a rezsimben. A propaganda sugalmazott verziójában a “rezsim” Rouhani miniszterelnököt, a mérsékeltek vezetőjét és kormányát jelenti, akik képtelenek urrá lenni az országot sújtó nehézségeken, és akikkel szemben szükség lenne egy tetterős igazi vezetőre… és ki más is lehetne alkalmasabb erre a szerepre mint a Forradalmi Gárda egy legendás tábornoka, egy valódi nemzeti hős.

Ali Khamenei

Ali Khamenei

Az iráni rendszer nem monolitikus, sem a rezsim, sem annak ellenzéke nem egynemű és a politikai mozgások kívülről nagyon nehezen követhetők és még nehezebben jósolhatók. Tény, hogy Irán Legfőbb Vezetője, Khameini ajatollah nyolcvan éves múlt és egyre nagyobb hangsúllyal kerül szóba az utódlása. Már hatalomra kerülésekor a Forradalmi Gárdával és az elhárítással kötött szövetsége segítette, és mostanra ez a szövetség sokkal meghatározóbb politikai szempontból, mint betöltött vallási tisztsége. Ebből következhet az a forgatókönyv is, hogy Khameini halálát követően Irán teokratikus államból egy hagyományosabb katonai diktatúra irányába fordul át, és ha így lenne, ebben kiemelt szerepe lehetne, illetve lehetett volna Szuleimaninak, aki már gyermekkorában is Khameini prédikációit hallgatta.

Van azonban még valami, ami a Forradalmi Gárda propagandájában figyelemre méltó. Ők úgy érvelnek, hogy az országra leselkedő külső veszély és belső feszültségek miatt egy erős kezű vezető nélkül Irán könnyen Szíria sorsára juthat, azaz egy nyolcvan milliós “failed state” jöhet létre, polgárháborúval, éhezéssel és mindennel, ami ezzel jár. Tudjuk, hogy milyen szándékkal mondják, mégis megfontolandó, ugyanis a sajátos politikai viszonyok miatt egyáltalán nem jósolható meg, hogy egy belpolitikai átalakulás milyen eredményre vezet. Az idealisták álma, egy a vezér halálát követő automatikus és vértelen demokratikus fordulat valószínűsége szinte elenyésző.

A fokozódó nemzetközi helyzet

Ha Iránon kívül keressük a helyezt eszkalációjának okát, jócskán vissza kell mennünk az időben. Irán atomprogramja már nagyon régóta a frászt hozta Izraelre és Szaud Arábiára. Míg Izrael Irán szemében egyszerűen elpusztítandó ellenségnek számított, Szaud Arábia egy, szinte az iszlám kialakulásával egyidős ideológiai ellenségeskedés célpontja. Irán a térségban élő siíta kisebbségek (vagy elnyomott többségek) patrónusaként régóta igyekezett politikai befolyását kiterjeszteni a régióban és például a libanoni Hezbollah segítségével egészen az izraeli határig tolni, és ebben a környezetben az urándúsítási program egyértelműen vörös posztónak számított. (Ha pontosan célozható nukleári robbanófejes rakétát előállítani nem is tud Irán, de egy “piszkos bombát” azaz sugáró anyagot hagyomásnyos robbantással szétvető szerkezetet akár már célba is tudna juttatni.)

A nemzetközi közösség ezért is próbálkozott az iráni atomalkuval (JCPOA), amely az atomprogram befagyasztásáért cserébe a szankciók feloldását és gazdasági levegővételt kínált Iránnak. Míg a világ nagy része, főként az európai országok a megállapodást győzelemként értékelték, Izrael, a szaudiak és a washingtoni héják, akik sohasem bíztak Iránban, egyértelmű kudarcnak tekintették azt. Egy dologban mondjuk igazuk volt, az iráni rendszer korruptsága miatt a szankciók feloldását követően meginduló kereskedelmi forgalom hasznának túlnyomó része nem a népet, hanem a rezsimet hozta jobb anyagi helyzetbe – és ez annak ellenére is problematikus volt, hogy ezáltal az iráni közvélemény nagy része is belátta, hogy kik a kizsákmányolói. Ezzel együtt a szankciók feloldása után az iráni proxyszervezetek, a különböző miliciák és sima terrorszervezetek többletforrásokhoz jutottak és Irán poziícióépítése lendületet vett.

Tovább segítette az iráni terjeszkedést az USA paradigmaváltása, paradox módon maga Trump elnök volt a legnagyobb ajándék Iránnak, mivel egyértelművé tette, hogy a hidegháború után kialakult “egyedüli szuperhatalom – a világ csendőre” szerepet feladja, és a reginális középhatalmak közti egyensúlyra bízza a világbékét. Hülyén hangzik? Pedig ez történt. A Közel Kelet először kitörő lelkesedéssel fogadta az atyáskodó, mindenbe belepofázó Amerika távozását és a régió három versengő középhatalma, Szaud Arábia, Törökország és Irán belelendült a pozícióépítésbe. De hát ki tehet arról, hogy ebben a versenyben Irán fényévekkel verte régiós vetélytársait? Trump szerint Obama. És Szuleimani.

Azzal viszont, hogy Trump felmondta az atomalkut nem szelidítette meg Iránt, sokkal inkább lépéskényszerbe hozta. Különösen azzal, hogy a szankciók feloldásának nagyjából lehetetlen feltételrendszert szabott, ami messze túlmutat az atomprogramon. Irán az USA kilépése után még egy évig tartotta magát az eredeti alkuban foglaltakhoz, bízva abban, hogy a nemzetközi közösség ezt méltányolva nem enged az USA nyomásának és nem veszik teljes embargó alá, de mivel nem ez történt, újra felpörögtek az uráncentrifugák. Egyúttal megpróbálta elérni, hogy a nyugati szövetségi rendszer általa leggyengébb láncszemének ítélt országait rávegye a tárgyalásra. Mivel az európaiak mindig is hittek egy diplomáciai deeszkalációban, így rajtuk keresztül próbálkoztak. És hogy nyomatékot adjanak szavuknak, saját régiójukban fokozták a nyomást és folyamatosan provokálták az amerikaiakat. Ebbe a sorba illeszkedett minden, a tankhajó elfogása, a szaudi olajfinomító elleni dróntámadás, az amerikai drón lelövése. És folyamatosan emelték a tétet. Vakon bíztak abban, hogy választási évben az amerikai elnök nem fog háborút kezdeményezni.

Háború. Senki nem szeretné, mégsem biztos, hogy megússzuk.

bagdadi követség

A bagdadi amerikai követség megtámadása Ahmad Al-Rubaye/Agence France-Presse — Getty Images

Az irániak elszámolták magukat Trumppal. Pedig igyekeztek olyan célpontokat választani, hogy se helyrehozhatatlan károk, se környezeti katasztrófa, se amerikai civil áldozat ne legyen. Ha elsüllyesztik a tankert, vagy rendesen megbombázzák a szaudi olajfinomítót, esetleg amerikai civilek halnak meg egy bejrúti terrortámadásban, az komoly háborús ok lehetett volna. Még a bagdadi amerikai követség megtámadását is úgy intézték, hogy ne legyen áldozat, de látszódjon, Irakban ők diktálják a feltételeket. November közepe óta tíz rakétatámadás volt amerikai célpontok ellen, áldozatok nélkül, de a most megrakétázott iraki bázison meghalt tolmács, akinek máig nem ismerjük se az állampolgárságát, se a nevét, lehetett az utolsó csepp? Vagy egyszerűen annyi történt, hogy Donald Trump nem tudta megállni, hogy futni hagyjon egy ekkora lehetőséget?

iran revenge

Iráni propaganda? Amerikai propaganda? Nem azért hatásos, mert bonyolult.

A körülményekből az látszik, hogy a felek nagyon nem jól olvassák egymás üzeneteit. Márpedig ez azt jelenti, hogy a soron következő eseményekben annak ellenére fognak a nyílt háború felé sodródni, hogy ezt egyikük sem akarja igazán. Ráadásul Trump eddigi pályafutása során semmi mást nem csinált, mint bátorította ellenfeleit és elbizonytalanította szövetségeseit. A kurdok cserbenhagyása volt ennek leglátványosabb felvonása, ami megint milyen jól jön, hisz Iránban 10% a kurdok aránya, és az nagyjából nyolcmillió embert jelent. Ráadásul ott van az a rengeteg, többé kevésbe önjáró milícia, terrorszervezet és magánhadsereg szerte a régióban akik mind nagyon sokkal tartoznak Szuleimaninak, és akik többszázezer harcedzett fegyverest tartanak készenlétben, akik ráadásul a világ bármely pontján bevethetők. Ezen kívül a helyi politikai befolyás nem lebecsülendő. Nem kellene elfelejteni például, hogy az amerikaiak az akciót az elvben szuverén Irak területén hajtották végre anélkül, hogy erről tájékoztatták volna az irakiakat, vagy az engedélyüket kérték volna. Persze tudjuk ,hogy miért nem szóltak, de azért nem tudjuk mennyiben számoltak az irakiak reakciójával. Például azzal, hogy az amerikai hadsereg az iraki kormány engedélyével tartózkodik az országban és ez az engedély bármikor visszavonható. Ha pedig kizsuppolják az amerikaiakat irakból, akkor melyik Öbölmenti ország lesz aki vállalja a szárazföldi erők támogatását egy esetleges háborúban? Mi lesz a Törökökkel? A kurdokért cserébe szembeszállnak Iránnal? Az olajárak néhány óra alatt 3%-ot emelkedtek és Putyin például kimondottan örül ennek és gyorsan elítélte az amerikaiakat.

Screenshot 2020-01-05 at 14.41.48

Ismerve Donald Trumpot, a legvalószínűbb startégia az lehetett, hogy Szuleimani kilövése után, esetleg az iraki kényszerkilakoltatás után készre jelenti a konfliktust és ráfordul a kampányra. Ismerve az Irániakat, ezt nem fogják neki hagyni. És most ha van eszük, megtervezik a következő (nagyobb) lépést. És hát van még itt egy apróság, amit stratégiai tervezőknek illene figyelembe venni: még az iráni ellenzékiek is azt mondják, hogy ha választaniuk kell egy diktatúra és egy megszállás között, akkor ők inkább a diktatúrát választják. Az iráni rezsim biztosan tudja ezt. És amíg a nyugati közvélemény sokszor nem tud különbséget tenni az arabok és az irániak között, és ebbe a közbe beletartozhat az amerikai elnök és néhány tanácsadója is, azért reméljük akad olyan ember a hírszerzésnél, a pentagonban, vagy a külügyminisztériumban, aki el tudja magyarázni Trumpnak, hogy Irán nem Irak.

És hát ugye Irakot is elvesztették.

 

 

Kategóriák:külvilág

Tagged as: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s