Nem tűnik időszerűnek a Fidesz utáni politikai helyzetet elemezgetni, mikor nemcsak, hogy nincs Fidesz utáni helyzet, de még az esélye sem nagyon látszik annak, hogy valaki leváltaná a mostani állampártot. (Mondjanak bármit is a népszavazási és alkotmánymódosítási fiaskóval kapcsolatban baloldali és liberális véleményvezérek.)
Először is fontos leszögezni, hogy a helyzet drámai gyorsasággal is meg tud változni, vagy nem drámai gyorsasággal, de drámai mértékben. A Fidesz a választójogi rendszert úgy alakította ki, hogy viszonylag szolíd többséggel is nagyot lehet nyerni, így tudtak kétharmadozni a voksok 54 és 45 százalékával. Márpedig ha így marad, és nem kezdik el vesztüket érezve újra faragni a szabályokat, akkor sokkal jobban kikaphatnak, mint amennyire elveszíthetik a szavazóikat. Majd gondoljunk erre, ha azt látjuk, hogy napirendre veszik a választásról szóló törvényt.
A másik fontos szempont a kormányzóképességről alkotott kép, vagy az a fajta bizalom, ami egy politikai erő nyerési esélyeit övezi. Ez nem egyfajta lineárisan növekvő vagy csökkenő változó. Ha egy magyarországi politikai erővel kapcsolatban reálisan feltételezhetővé válik, hogy képes választást nyerni, annak az erőnek a külső-belső támogatottsága – és itt az anyagi támogatásra is gondolok – ugrásszerűen meg tud nőni. Sokkal többen szeretnék a Fidesz bukását, mint amennyien ezt ma kifejezésre juttatják, de mivel úgy gondolják, nincs reális alternatíva, ezért passzívak, vagy a “legkisebb rosszra” – akár éppen a Fideszre – szavaznak. Ha a helyzet változni látszik, az egyszerre tud gyors gyarapodást jelenteni az ellenzéknek, és számottevő veszteséget tud okozni a Fidesznek.
Ez nem csak választói támogatottságban és anyagi javakban mérhető. A Fidesz konfrontatív politikájával folyamatosan rontotta az ország külpolitikai pozícióját. Legfontosabb szövetségeseink, kereskedelmi partnereink körében az Orbán kormány és politikája finoman szólva nem túl népszerű. Mindaddig, amíg nincs reális alternatíva, amíg az ellenzék erőtlen, ez nem több kényszeredetten polkorrekt megfogalmazásoknál és diplomáciai nyelven megfogalmazott anyázásnál, amiről az egyszerű magyar csak büszkébb kurucnak érzi magát, de politikai jelentősége nincs. Az amerikai kitiltási botrány erre kiváló példa. Természetesen az amerikaiaknak vannak bizonyítékai, pontosan tudják, mennyire és hogyan korrupt a magyar kleptokrácia. Viszont mivel nincs támogatható, reális nyerési esélyekkel induló ellenzéki párt Magyarországon, ezért nem fognak teríteni. Ők három lehetőség közül választhattak: bedöntik a Fideszt és anarchikus állapotok állnak elő, bedöntik a Fideszt és jön a Jobbik, vagy (ideiglenesen) visszavonulnak. Az utóbbi mellet döntöttek, de leírtak minket. Ha lenne egy mérsékelt, akár jobb, akár balközép erő, amelyről elhihető lenne, hogy képes választást nyerni és utána az ország külkapcsolatait rendezné, vélhető, hogy a velünk/kormányunkkal kapcsolatos viszony jelentősen megváltozna. Ettől persze egy átlagos Fidesz szavazó azonnal visítórohamot kapna, és a kormánypropaganda is a külföldi befolyásszerzés miatti riogatásba kezdene, de őszintén szólva nehéz ezt komolyan venni azután, hogy Putyin téglájaként és lefizetett ügynökeként üzemelünk évek óta.
Ha tehát ennyire egyértelmű, hogy lenne pénz is, támogatás is, külpolitikai változás is, mi az oka annak, hogy ellenzékünk mégsincs?
Egy külön posztot is megér kielemezni, szerintem milyen tévedések, hibák, manipulációk sora vezetett el oda, hogy ma kijelenthessük, a jelenlegi ellenzéki pártok között nincs egy sem, aki alternatívája lehet a Fidesznek 2018-ban. A Jobbik jelenti a legnagyobb veszélyt, őket viszont nem tekintem igazi alternatívának, mert a mostani Fideszhez képest csak kisebb belső stabilitásuk és kialakulatlan háttérországuk jelent különbséget, politikailag ugyanazt a nemzeti szocialista, populista, putyinista, xenofób, antiliberális, antiglobalista műsort tolják, mint példaképeik és alig várják, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazt a jövedelmet is húzhassák.
A baloldali és liberális ellenzék viszont teljesen hiteltelen a választók szemében. A magyar közvélemény csodát szokott várni, ez most sincs másként. Szálljon le az égből egy tisztalelkű, múltnélküli, gazdag de nem meggazdagodott, népszerű igéreteket tevő de nem populista, az egyszerű emberek nyelvén értő de nemzetközileg elismert, politikailag tapasztalt de politikailag nem kompromittált férfi, akiről elhihető, hogy úgy változtatja tejjel-mézzel folyó kánaánná e lángoktól ölelt kis hazát, hogy közben senkinek sem lép a tyúkszemére. Mivel a baloldali és liberális ellenzék csak ennek az ellenkezőjével tud szolgálni, ezért (is) nem tud változtatni helyzetén.
De ezen poszt szempontjából nagyjából mindegy, miért alkalmatlan a jelenlegi baloldali és liberális ellenzék arra, hogy komoly alternatívaként lépjen fel, lényeg az, hogy momentán nem képesek megszorongatni a Fideszt.
Hogan bukhat mégis meg a nemzeti együttműködés rendszere?
Hát nagyjából háromféleképpen.
Egyszerűen nyilván úgy, ha elvesztik a választást. Megverni őket mostanában csak a Jobbik tudná, de ők nem megszüntetnék a NER-t, hanem átvennék a master franchise-t, és üzemeltetnék tovább szerintem, esetleg egy kicsit durvítanának rajta.
Lehetne egy népfelkelés is, ha az emberek egyszerre csak rájönnének, hogy az önkényuralom nem frankó, hogy az opportunista hozzáállás nem véd meg az igazságtalanság ellen, és hogy ez már nem demokrácia és a zsarnokot elűzni nincs más mód. Ennek a forgatókönyvnek ma gyakorlatilag 0% az esélye. Na jó, 0,1%. Még egy rendes országos sztrájkot sem tudunk összehozni, a legsikeresebb tömegmegmozdulásunk az internetadó elleni volt, nem született belőle semmi, csak fejenként 100 Ft haszon. (Tudom, hogy vannak, akik még hiszik, hogy ez nagy siker volt, de be kéne lássák, semmilyen politikai következménnyel nem járt.) Ma egyszerűen nincs forradalmi helyzet Magyarországon. Az emberek fásultak, másoktól várják a megoldást, és bárkit hajlandóak hibáztatni a helyzetükért, ezért könnyen megoszthatóak. Ha lenne forradalmi helyzet, akkor se járnánk persze jobban. Egyszerűen fogalmazva azért, mert hülyéből is több van azon az oldalon. Korrektebben fogalmazva mérsékelt, centrista, jobbközép vagy balközép forradalmak nincsenek és nem véletlenül. A forradalmakat általában szélsőségesebb elemek kezdeményezik és viszik végig, legfeljebb konszolidálódnak a folyamatban és jelenleg Magyarországon ilyenek a jobbszélen találhatók. Soros ösztöndíjjal még senkit nem lőttek agyon.
Ő dönt mindenről
A harmadik lehetőség, aminek momentán a legnagyobb a valószínűsége, az a Fideszen belüli hatalmi viszonyok felborulása. Ahogy az lenni szokott, ha a párt rátelepszik az államra, ha minden pozíciót elfoglalnak, akkor nem pártok között, hanem párton belül játsszák le a hatalmi vetélkedést is. A Fidesz legnagyobb erőssége egyszersmind a legnagyobb gyengéje is: nevezetesen, hogy az egész Orbán Viktor személyi hatalmára épül. Ő dönt minden fontos kérdésben, mióta Simicskának megküldte a selyemzsinórt, ő jelöli ki a rendszer korrupciójának kedvezményezettjeit is, ő tart egyensúlyt a maga kreálta “bárók” között. De ha abszolút hatalma bármilyen ok miatt meginog, a “bárók” fognak dönteni arról, hogy ki legyen az új király. Ha nem értenek egyet, egymással fognak csatázni, bár ahogy ez ilyenkor szokás, ezekben a csatákban legtöbbet a talpasok veszítik majd. Ha van megegyezés, színre léphet a “jó Fideszes”, aki elítéli majd korábbi főnöke túlkapásait, igéretet tesz majd a rendszer konszolidációjára és elnyeri a fideszesek bizalmát. “Mindenkinek így lesz a legjobb” – mondják majd.
Ennek a forgatókönyvnek van egy, társadalmi szempontból fontos velejárója. Ahogy a rendszerváltáskor átmentették magukat a “hálózat” tagjai, úgy most is megteszik majd. Nem lesz megtisztulás, jönnek tovább velünk a bűneink és a bűnöseink is, és visszük tovább megalkuvásainkat is. “Tetszettek volna forradalmat csinálni” – kaptuk meg 1990-ben, és kapjuk majd meg eztán is. Nem folyik vér, és nem fognak statuálni, de felmentik azokat is, akik az eddigi korrupciót, az eddigi árulásokat, az eddigi alibizést, a változások eddigi elszabotálását lehetővé tették. Mindezt persze abban a reményben hagyjuk majd jóvá, hogy apró lépésekben, kulturált módon, de mégiscsak a jó irányba mozdulunk majd el. Így reménykedtünk 1990-ben is, így nézegettük az MSZMP-seket a rendszerváltás utáni új identitásukban, ennek a levét isszuk ma is és fogjuk majd a NER bukása után is. Persze semmi garancia nincs arra sem, hogy ha lövöldözés lenne, annak nem ez lenne a vége, hisz annak idején Romániában is ellopták a forradalmat Iliescuék.
Miért érdekes ez? Miért lényeges, hogy Habonyt és Rogánt lámpavasra húzza-e a felhergelt tömeg, hogy Polt, Mészáros és Matolcsy megízleli-e börtönkosztot? Azt kell mondjam, hogy ezek, bár fontos dolgok egy következmények nélküli ország szempontjából, az igazán lényeges kérdés nem ez.
A világ átalakulóban van, és szerintem nagyon nem mindegy, hogy mi milyen irányt választunk magunknak. Az elmúlt tizenöt év letérítette az országot a haladás útjáról (bár az évek számán és azon, hogy mennyire voltunk haladóak vitatkozhatunk napestig). Ha a trend folytatódik, és a nemzetközi együttműködések hálózata, a viszonylagos béke és prosperitás helyett a versengő és bezárkózó nemzetállamok irányába mozdul el a világ, ha a kiújuló hidegháború és hatalmi szférák helyezkedése lesz a közeljövő, akkor a mostani hatalmi játszmának a tétje óriási. Mert túl a retorikán és a felajzott kurucpolitikán, az elmúlt években sokat gyengítettünk szövetségeseinken, de magunk nem lettünk erősebbek. Miközben cikiztük Európát, hogy gyenge és határozatlan, magunkat még gyengébbé és kiszolgáltatottabbá tettük. Eljátszottuk szerepünket a menekültválságban, amit új gazdáink nekünk szántak, de közben csak az derült ki, hogy igazi terroristát, igazi ellenséget, igazi összeesküvést, igazi fegyverest nem tud felismerni, lenyomozni, megfogni az ország elitalakulata, azon kívül pedig csak néhány, mérsékelten harcképes Grippenünk van.
Rád gondol
Lehet az ország sorsát néhány obskúrus mágnás kezébe helyezni és reménykedni, hogy anyagi érdekeik pont egybe esnek majd az ország lakosainak érdekeivel. Lehet azt remélni, hogy a nagyhatalmak majd békén hagynak minket és anélkül is figyelembe veszik érdekeinket, hogy azokat kifejeznénk. Lehet azt is remélni, hogy folyamatosan helyezkedünk, ha eláruljuk a szövetségeseinket, új szövetségeseink nem megbízhatatlan árulóként tekintenek ránk és nem azt szánják nekünk, amit az ő érdekük diktál, hanem amiről mi azt hisszük, megérdemeljük. Lehet azt gondolni, hogy úgysincs beleszólásunk semmibe, és reméljük, hogy ezt senki nem próbálja kihasználni.
Vagy azt is lehet, hogy elkezdünk politizálni. Mielőtt késő lesz.
Kategóriák:egy kis hazai
egyharmad 
Vélemény, hozzászólás?